Hozzászólás ehhez Magyar

Merengés – Kedvenc karaktereim és az időutazás

Forrás: unsplash.com (Nikita Kachanovsky)

Szoktam meglehetősen furcsa dolgokon merengeni, de hát ki nem… És ez adta az ötletet ehhez a bejegyzéshez. Nagyon szeretem az időutazós történeteket, és találtam olyanokat is, amik kifejezetten a kedvenceim is lettek. Az egyik ilyen volt A.L. Lester Lost in Time trilógiája, a másik pedig C.B. Lewis Out of Time sorozata. Ami pedig elgondolkodásra késztetett, az az utóbbi volt.

“Merengés – Kedvenc karaktereim és az időutazás” Tovább olvasása
Hozzászólás ehhez Magyar

Adjunk hangot!

Reakció Demeter Szilárdra…

Nem szoktam politikai/közéleti okosságokra reagálni. Már csak azért sem, mert az a véleményem, hogy ezt nálam bölcsebb, hozzáértőbb emberek úgyis megteszik. Általában az “élni és élni hagyni” elvet vallom, de vannak esetek, mint ez a mostani is, amikor egyszerűen nem tudok elmenni a mindent IS megmondó megnyilvánulások mellett. Utoljára tavaly májusban reagáltam hasonlóan bicskanyitogató okosságokra, és most úgy éreztem, hogy ismét meg kell tennem.

“Adjunk hangot!” Tovább olvasása
Hozzászólás ehhez Magyar

Kérdezz! – Felelek…

A Blogzaholic Facebook csoportban időről időre megosztásra kerülnek játékok, meg kérdéssorok, amikre ha akar válaszolhat az egyszeri blogger. Mikor elkezdtem olvasni a februári kérdéssort, azon merengtem, hogy hogy fog még ez is beleférni a millió és egy dologba, mit elterveztem erre a hónapra. Aztán, ahogy a kérdéssor végére értem, már azon gondolkodtam inkább, hogy ezek a kérdések miért nem nekem jutottak eszembe.

“Kérdezz! – Felelek…” Tovább olvasása

Hozzászólás ehhez Magyar

Blogzaholic januári bloggerjáték

Forrás: Blogzaholic Facebook csoport

Blog vs Vlog

Benne vagyok egy Facebook csoportban, a Blogzaholic neveztűben, ami azt tűzte ki céljául, hogy ne csak a bloggerek önreklámairól szóljon a csoport, hanem arról is, hogy összehozza a blogok íróit. Nekem kifejezetten tetszett ez az elgondolás, és mikor először láttam a felhívást a januári játékra, azonnal elhatároztam, hogy részt veszek benne. A feladat annyi, hogy hasonlítsuk össze a blogolást és vlogolást, és foglaljunk állást valamelyik mellett. Ez pedig az én bejegyzem erről.

“Blogzaholic januári bloggerjáték” Tovább olvasása