Huszonöt – Ráadás

Dylant az esküvői mulatozás után valamikor másnap John ébresztette. Eléggé nehezére esett magához térni. Egyrészt azért, mert a tánc és duhajkodás egészen addig tartott, míg ki nem világosodott aznap reggel. Tekintve, hogy az évnek épp melyik szakáról volt szó, ez olyan reggel hét körül lehetett. És akkor még utána segítettek az étteremben elpakolni, illetve elosztották egymás közt a megmaradt ételeket és süteményeket. Szóval az lagzi hivatalos vége után még órák teltek el, mire ágyba került.

Másrészt azért sem bizonyult könnyűnek magához térnie aznap reggel, mert kinézve a szobája ablakán, sötétség ásított rá odakintről. Csak az utcai lámpák sárgás fénye csorgott be a helyiségbe. Az is nehezítette a dolgát, hogy Cyril teljes hosszában az ő testéhez simult, és a belőle áradó hő is igyekezett visszahúzni álomországba. Johnt viszont ezek közül egyik indok sem tudta távol tartani, és a kitartó kopogtatást sem hagyta abba.

Cyril rezdült meg előbb, de még ő sem ébredt fel. Szerencsére sem Johnnak sem Steve-nek nem volt kifogása az ellen, hogy Dylan barátja ott aludjon a fiú szobájában. Igaz John feltűnésmentesen még Dylan kezébe csúsztatott egy doboz óvszert, hogy használják, ha úgy alakul, és neki persze nem volt ereje felvilágosítani a férfit, hogy a szemét is alig bírja nyitva tartani, nemhogy bármi komolyabb testmozgást végezzen – még ha vízszintesen is.

– Ébresztő álomszuszékok! – szólt be vidáman a fiú szobájába már többedjére, majd amikor ismét csak felháborodott mordulások válaszoltak neki az ajtó túloldaláról, be is nyitott, és felkapcsolta a két fiúra a villanyt.

– Áu! Ez most miért kellett? – követelt magyarázatot álomtól kásás hangon Dyaln. – Egyébként is mennyi az idő?

– Este hat – felelte John és a legkevésbé sem tűnt úgy, hogy sajnálkozna a bánásmód miatt, amivel a fiúkat kezelte.

– Akkor miért nem alhatunk holnap reggelig? Ilyenkor még van értelme felkelni? – tudakolta még mindig álomittasan Dylan.

– Természetesen igen – állt továbbra is eltántoríthatatlanul a küszöbön John. – Még el kell mennünk vacsorázni, és utána vár még rátok egy meglepetés. Már ha te is velünk tartasz, Cyril.

– Meglepetés? – ült fel az ágyban Dylan, mint aki mellett villám csapott le, és ezzel a mozdulattal sikeresen majdnem teljesen lerántotta a takarót a másik fiúról is. Szerencsére az éjjeli hűvös miatt mind a ketten vastag pizsamában aludtak, így senkit sem ért semmilyen kellemetlen meglepetés.

– Én is mehetek? – nézett fel Johnra Cyril is döbbenten, és észre sem vette, hogy Dylannel egyszerre beszélt.

John igyekezett sorban megválaszolni a kérdéseket, először Dylannek felelt:

– Azt mondtad, szeretnéd megünnepelni annak az évfordulóját, amikor hozzánk kerültél. Ma van ez a nap. – Majd Cyrilhez fordult. – Készültünk egy kis ünnepléssel Dylannek, és szerintünk nagyon örülne, ha te is velünk tudnál tartani. Beszéljünk erről a szüleiddel?

Cyril arca felderült a hallottak hatására, boldogsággal töltötte el, hogy szívesen látják ezen a családi programon, hogy neki is jut hely az első évfordulón.

– Én is örülnék, ha ott lehetnék – lelkendezett a fiú. – Felhívom a szüleimet, és megmondom nekik, hogy csak holnap megyek haza. – Elbizonytalanodva gyorsan Johnra pillantott. – Már ha nem gond, hogy maradok még egy éjszakát.

– Nekünk nem – vont vállat mosolyogva a férfi –, de azért a szüleidnél se kerülj bajba.

– Nem fogok – rázta meg a fejét Cyril. – Ők a barátaikkal mentek valami dögunalom helyre. Ők sem bánják, hogy nem rontom ott a levegőt, meg én sem, hogy nem kell a repedéseket számolnom a falon.

– Ez esetben mi is örülünk, hogy velünk tartasz. Én akkor hagylak is titeket összekészülni. Majd lent várunk titeket a nappaliban. – Már magukra hagyni készült a fiatalokat, de még visszaszólt az ajtóból: – Azért ne húzzátok nagyon az időt, mert foglalásunk van.

Ezután becsukta maga mögött az ajtót, és Dylanék hallgatták távolodó lépéseit. Miután abbamaradt a lépcsőfokok nyikorgása John után, Cyril csillogó szemmel a másik fiúhoz fordult:

– Neked van a legmenőbb családod!

Dylan érezte, hogy pirosság terül szét az arcán. Egyrészt azért, mert egyetértett, és nagyon hálás volt Johnnak és Steve-nek az életért, amit kapott tőlük, másrészt azért, mert sosem tapasztalt korábban ilyen önzetlenséget senki felől.

– Ez az első igazi karácsonyom – suttogta végül –, ami tényleg az enyém, és nem lopva a tévében látom, vagy nem másoktól hallok róla.

Mielőtt még elhatalmasodhatott volna rajta a korábbi tapasztalataiból felgyűlt mérhetetlen mennyiségű rossz érzés, Cyril a nyakába borult.

– Úgy sajnálom, Dylan – nyomott egy óvatos puszit a fiú arcára –, de tényleg remélem, hogy innentől kezdve minden karácsonyod tökéletes lesz. És abban is bízom, hogy én is ott lehetek majd elkövetkezőkön is.

– Én lennék a legboldogabb a világon, ha ezentúl így lenne. – Odafordult Cyrilhez, és megcsókolta. Tényleg kevés dolog volt addig annyira tökéletes az életében, mint az idei karácsony.

🎄🎄🎄🎄🎄

John és Steve egy izakajába(*1) vitték őket. Ide volt foglalásuk vacsorára. Dylan már a legelső alkalommal beleszeretett a japán ételekbe, amikor Steve és John először rendeltek azt vacsorára. Az érdeklődése nem állt meg a szusinál(*2), szinte mindent szeretett, amit a távol-keleti nép konyhájából addig a pontig kipróbált.

John és Steve éppen ezért hozták az Aozora Izakayába(*3), mert ez volt a legjobb hely a városban. A két férfi már régebben is gyakran járt ide – John sérülése után pedig inkább rendeltek –, viszont azóta, hogy Dylan hozzájuk került, még nem nyílt módjuk eljutni ide. Ezt most akarták orvosolni. Ezzel a hellyel kapcsolatban az sem számított utolsó szempontnak, hogy kutyabarát volt, így pedig Kóbort és Porcelánt sem kellett otthon hagyniuk.

– Ne fogjátok vissza magatokat, rendeljetek nyugodtan bármit – bíztatta a fiúkat John, miután elhelyezkedtek az asztaluknál.

– Tényleg? – csillant fel Dylan szeme. – Tuti nem fogjátok megbánni?

– Szerintem ketten sem tudtok annyit enni, mint John, úgyhogy nem fenyeget az a veszély, hogy kiegyétek a konyhát az alapanyagokból, vagy minket a vagyonunkból – nevetett fel Steve, miközben maga elé húzta az asztalra készített tabletet. Ezen lehetett leadni a rendeléseket, és a pincérekkel csak addig kellett érintkezniük, amíg kihozták nekik a választott ételeket.

– Ez most valami verseny? – kapott az alkalmon Dylan. – Én is rengeteget tudok enni. Meg Cyril is, ha megerőlteti magát.

– A bélpoklosságotok csillogtatását én inkább máskorra tartogatnám – kacsintott rájuk John. – Úgy egyetek, hogy innen még megyünk tovább.

🎄🎄🎄🎄🎄

Dylan nem hitt a szemének. John és Steve lézerharcolni hozták! Elmondani sem tudta volna, milyen régóta vágyott már erre. A meghatottságtól pedig szólni is alig tudott. Összesen talán egyszer említette valami másnak a kapcsán, hogy szeretné kipróbálni. Azt is elmesélte akkor, hogy évekkel korábban, amikor még járhatott állami iskolába, az egyik osztálytársának minden születésnapját egy ilyen lézerharcos helyre szervezték. Őt viszont hiába hívta meg, mert a szülei sosem engedték el, így neki csak annyi jutott, hogy irigykedve hallgatta a beszámolókat.

Éppen ezért, most kifejezetten melengette a lelkét a tudat, hogy John és Steve emlékeztek erre, és megszervezték neki ezt az estét. Amikor egy közös ünnepet, egy évfordulót kért, semmi komolyra nem gondolt. Talán csak egy közös vacsorára, amit Steve csinál, aztán egy filmezésre a kanapén a kutyákkal összebújva… De ez… minden elképzelését felülmúlta.

Most viszont, amikor átvették a felszerelést, egy pillanatra elbizonytalanodott. Mert mi van akkor, ha nem fog tetszeni neki? Ha csak a vágyakozás miatt tűnt olyan jónak neki, de nem váltja be hozzá fűzött reményeket? Nem akart sem ő csalódni, sem másnak csalódást okozni azzal, hogy képtelen örülni ennek az ajándéknak.

– Valami baj van? – lépett mellé John és fogta át a vállát. – Olyan furcsa arcot vágsz.

– Nem… én csak – nem is tudta hirtelen, hogy mit mondjon, majd az őszinteség mellett döntött. – Csak még sosem csináltam ilyet. Hiába vágytam rá annyira.

– Mi régebben sokszor jöttünk ide – lépett melléjük Steve. – Majd mindent megtanítunk. Jó móka lesz, hidd el. Inkább csak azt döntsük el, hogy játszunk. Egy csapatban legyünk, és akkor mások ellen menjünk, vagy legyünk kettőben és egymás ellen?

– Jó ötlet John ellen lenni? – méregette a volt katonát gyanakodva Dylan.

– Egyértelműen nem – nevetett fel Steve. – De ha hárman megyünk ellene, akkor talán van esélyünk.

John erre csak sejtelmesen mosolygott, és már ennyiből mindannyian tudták, hogy nem fogja őket csak úgy nyerni hagyni. Nagyon fel kell kötniük a gatyájukat még akkor is, ha hárman terveznének kiállni ellene.

– Akkor inkább játszunk mások ellen – döntötte el gyorsan Dylan. – Inkább ők, mint mi.

– Szerintem is ez a jó választás – veregette meg a vállát John.

Jegyzet

Borítókép forrása: unsplash.com (Kentaro Toma)

*1.: Az Izakaja egy jellegzetes japán vendéglátó-ipari egység, leginkább talán bisztróhoz (jobb minőségű kocsmához?) lehetne hasonlítani, viszont fontos, hogy snack-szerű ételek mellett itt alkoholos italokat is lehet fogyasztani. Kínálatuk általában grill nyársakból (húsok, zöldségek), szasimiből (nyers halcsíkok), tofu ételekből áll, és ezeket általában úgy tálalják, hogy az ide betérő társaságok könnyen meg tudják osztani egymással beszélgetés közben. Európában azért nagyobb választékkal szoktak rendelkezni, mint Japánban, a Magyarországon fellelhetők inkább étterem jellegűek.

*2.: Ne kövezzetek meg, hogy nem az angol (Hepburn) átírással írom a japán szavakat, de sajnos az a szabály, hogy a nem latin betűket használó nyelvek esetében a magyar kiejtési/helyesírási szabályoknak megfelelően kell átírni a szavakat.

*3.: Nem felejtettem el máris a második pontot, csak azért így írtam, mert angolszász területen játszódik a történet, és a hely neve angolul van átírva. Ha gondoljátok, tippelhettek kommentben, hogy hova helyeztem el a történetet, vagy azt írjátok meg, hogy Ti hova képzeltétek el. Nagyon kiváncsi leszek. 🤩

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s