Huszonhárom

Pete és Paul valamivel korábban érkeztek a szabóság elé, mint a többiek. Még az üzlet sem volt nyitva, így talán egy negyed órát toporogniuk kellett a kirakat előtt a hidegben és komótosan szállingózó hóban. Ha akkor az arra tévedők figyelték volna őket, azt láthatnák, hogy a feszültséget igencsak vágni leget a két férfi között.

Mivel az esküvő már tényleg küszöbön állt, Pete sokkal jobban be volt sózva, mint az átlagos hétköznapi, megszokott módon maximalista énje. Mindent átnézett tizenötödjére is, mindent igyekezett kézben tartani az étteremben, hogy minden tökéletes legyen barátai másnapi esküvőjén. Éppen emiatt aznap reggel is az Északi Csillagban kezdte a napot, ahova Paul is elkísérte, hiszen ő aznap a barista lányokra bízta a Mindenízűt.

Paul amiatt is döntött amellett, hogy elkísérje a párját, mert ha nem állt volna ott a háta mögött kontrollként, egészen biztosan elkésik a ruhapróbáról, és az jóval nagyobb baj lett volna, mintha fél kiló krumplival kevesebbet talál a raktárban. Egyrészt az ő erőszakosságának köszönhetően értek ide ennyivel korábban, másrészt pedig azért, mert annyira Maya és Joseph idegeire ment az étteremben aznap reggel, hogy egyszerűen kitessékelték, amikor elfogyott a türelmük.

– Mondd csak, nincs dolgotok valahol egészen máshol? – kérdezte akkor szemöldök ráncolva Maya. – Hidd el, semmi sem fog leégni ebben a pár órában, és Cook-Grincset is távol tartjuk majd mindentől, nem fogja tönkre tenni a karácsonyt.

Pete természetesen tiltakozni próbált, hogy még ellenőrizni akarja az étkészletet, azokat az ételeket, amiket elkészítenek előre, a savanyúság rendeléseket, illetve meg akarta nézni azt is pontosan, hogy mikorra érkeznek az apró- és egyéb sütemények, az esküvői torta és gyümölcsök. A listáján reggel még több ellenőrizetlen tétel szerepelt, mint amennyit sikerült lehúznia róla. Sőt a „razziája” alatt még újabb pontok is kerültek fel rá. Ezt a listát Joseph csavarta a ki a kezéből mondván:

– Szerintem mi is boldogulunk ezzel. Meg komolyan? Tényleg fel kellett írnod, hogy nem kerülhet az asztalra foltos terítő? Kinek nézel minket?

Pete teljesen készségesen épp elmagyarázni készült Joseph-nek, hogy igenis volt már ilyenre precedens, bár akkor még egyikük sem dolgozott az étteremben, mindenki csak hallotta a legendákat erről is, meg az oltári botrányról is. Viszont ekkora már kezdett kifejezetten puskaporossá válni a hangulat Pete és az étterem többi dolgozója között. Azon ritka alkalmak egyike volt ez, amikor Cooknak meg sem kellett jelennie a színen, hogy ez a légkör kialakuljon. Szerencsére az vette elejét a lincselésnek, hogy Paul közbe lépett, amikor elunta azt nézni, hogy Pete mekkora hatásfokkal megy mindenki ideire.

Párja vállára tette a kezét, és a másik minden tiltakozására fittyet hányva kollégái hathatós segítségével kiterelte az étteremből. Ezen az akciójuk alatt pedig több helyről is hallott megkönnyebbült sóhajokat. Eredetileg nem így tervezték, nem akartak már ilyen korán itt toporogni az üzlet előtt, de azért, hogy mindannyian ép bőrrel megússzák, Paul jobbnak látta, ha hagyja Pete-et egy kissé lehűlni a reggeli havazásban.

– Ez mind a te hibád! – dohogott Pete, miközben igyekezett a fejére ült havat kirázni szőke hajából.

– Ha nem próbáltál volna mindenkinek az idegeire menni, akkor nem kellett volna ilyen korán eljönnünk – vetette ellen vigyorogva Paul. Zöld szeme huncutul csillogott, a legkevésbé sem zavartatta magát a másik paprikás hangulata miatt.

– Valakinek kézben kell tartania a dolgokat! – dohogott továbbra is Pete.

– Igen, Maya és Joseph pontosan ezt csinálják. És láss csodát, tökéletesen alkalmasak rá, nem kell állandóan a fejük fölött kotkodálnod, mint valami túlpörgött tyúkanyó.

– Ez egy kifejezetten ijesztő kép, még tőled is, pedig a hasonlataid általában a legnagyobb jóindulattal is épphogy működőképesek.

– Nálam ez tökéletesen működik, és tartom is magam ehhez – nevetett fel Paul.

Még folyt volna ez a beszélgetés köztük, de akkor Robert és Kyle kíséretében megérkezett az üzlet tulaja is, és kinyitotta nekik az ajtót. Így pedig a hóesésből be tudtak menekülni. Bent Robert letette az addig a karjában tartott megtermett macskát, aki azonnal elindult, hogy ismét felfedezze és birtokba vegye a szabóságot. Meg persze, hogy elbújjon a kinéző öltöztetés elől.

🎄🎄🎄🎄🎄

Johnék elkéstek aznap reggel. Ők futottak be utolsónak, eddigre már mindenki körül sürgölődött valaki, hogy haladjanak az utolsó próbával és utolsó igazításokkal. Hiszen aznap át kellett venniük az öltönyöket, hogy másnap az esküvőn abban tudjanak megjelenni.

A barátok figyelmét nem kerülte el az sem, hogy Dylan egy számukra ismeretlen fiúval kézen fogva érkezett. Mindkettejükről sugárzott a boldogság és a lelkesedés, ami a többiekre is szinte azonnal átragadt. Még Pete korábbi morcos hangulatát is döbbenetes hatékonysággal gyógyította.

– Ne is kérdezd – súgta oda neki John. – Dylan náluk aludt. És nekünk kellett még tennünk egy kitérőt, hogy felvegyük őket. De természetesen elaludtak, mert gondolom végigduhajkodták az éjszakát.

– Hé! – szólt közbe tiltakozva Dylan, aki mégis meghallotta őket. – Csak társasoztunk.

– Ha ti így hívjátok – kacsintott rá akkor Steve, aki addig John mellett állva némán figyelte az eseményeket. – Ennyi idősen nekünk is volt kódszavunk mindenre.

– Nálunk a társasozás társasozást jelent – kötötte az ebet a karóhoz Dylan, bár amikor a sálját levéve pár lila folt láthatóvá vált a nyakán a pulóvere szegélye felett, az némiképp rontotta szavai hitelességét. De a többiek közül senki sem feszegette. Inkább csak sokatmondóan vigyorogtak össze.

🎄🎄🎄🎄🎄

Kóbor (rosszalóan figyelve Porcelánt): Most épp miért nem bírsz nyugton maradni?

Porcelán: Gyanús nekem az az új ember Dylan körül.

Kóbor: Melyik az új? Szerintem már mindet ismerjük egy jó ideje.

Porcelán: Az a Cyril! Azt ne mondd, hogy nem vetted észre, hogy mennyire körülötte legyeskedik?

Kóbor: Nem értem, mit értesz legyeskedés alatt. Igen, kicsit közelebb vannak egymáshoz, de John és Steve is csinálnak olyanokat, mint ők, azon meg mégsem pörögsz ennyire…

Porcelán: De John és Steve sosem bántanák egymást, de ez a Cyril akkor is egy új tag a falkában, és nekünk az a dolgunk, hogy megvédünk az embereinket.

Kóbor: Ez valóban így van, de mi lenne, ha mondjuk valódi veszélyektől védenéd Dylant, és nem méregetnéd úgy a fontos-emberét, mintha széttépni készülnél?

Porcelán: Fontos-embere? Szerinted Cyril pont olyan neki, mint John és Steve egymásnak?

Kóbor (hitetlenkedve): Most komolyan? Ahhoz képest, hogy mennyire kisajátítottad Dylant az utóbbi időben, néha olyan hihetetlenül vak vagy. Szerintem Cyril is hamarosan a falka tagja lesz, úgyhogy kénytelen leszel örökbe fogadni a fiú mellé.

Porcelán: Ha ez így is lesz, attól még rajta tartom a szemem.

Kóbor: Tőlem. Ártani nem ártasz vele, ha jobban figyelsz rájuk.

Magick (a kutyákhoz lépve és hozzájuk dörgölőzve): Miről susmogtok ennyire? Remélem, nem terveztek semmit az embereim nagy napjának az elrontására.

Kóbor: Mit terveznénk? Nem a te dolgod felforgatni mindent? Legutóbbis te álltál neki felborogatni a próbababákat, amikor kitaláltad, hogy fel kell másznod rájuk.

Magick: Én csak tudni akartam, hogy milyen magasra lehet ellátni onnan! Valakinek fel kellett másznia, hogy felmérje a veszélyeket, amik az embereinkre leselkednek! És mivel ti ebből a szempontból használhatatlanok vagytok, én maradtam egyedül erre a feladatra.

Kóbor (gúnyosan): Még jó, hogy vagy nekünk. Mihez is kezdenénk nélküled?

Magick: Ugye? Az embereim is tudják, hogy kész főnyeremény vagyok. És örömmel látom, hogy ti is kezditek belátni. És ha már szóba kerültek az embereim. Remélem, hogy mindent megtesztek majd, hogy a nagy napjuk tökéletesen teljen. Ha kell, még az embereiteket is szedjétek majd ráncba. Remélem, nem kell majd ezért külön szólnom.