Huszonkettő

– Erik, ő a párom, Floyd – rázta fel a fiú vizslatásából Jase hangja.

A Mindenízű előtt találkoztak, miután a testvérek átbeszéltek mindent, és Jase felhívta Floydot, hogy jöhet érte a kávézóhoz. Amíg az előbbi Erikkel beszélgetett, addig az utóbbi beszerezett még pár dolgot, amire szükségük lesz ahhoz, hogy tökéletes legyen az ő ünnepük is, és hogy befejezhessék az utolsó simításokat a lakásuk karácsonyi pompába öltöztetésén. Floyd a Mindenízű közelében intézte a bevásárlásokat, így amikor Jase felhívta, szinte seccperc alatt ott tudott lenni érte.

Arra viszont nem számított, hogy Eriket is ott találja majd. Igazság szerint elképzelése sem volt, hogy fog elsülni ez a második találkozó, de Jase érdekében remélte, hogy jobban, mint az első. Arra viszont nem készült lelkiekben, hogy annyira jól alakulnak majd a dolgok, hogy Jase rögtön őt is be akarja mutatni az öccsének.

A kamasz egyébként félszegen nyújtott kezet neki, és ujjai szorítása sem volt annyira erős Floyd sajátjain, mint amit megszokott mondjuk a kollégáitól vagy az otthonba érkező családtagoktól. Erik olyan visszahúzódóan viselkedett, mintha Floyd épp a létezése értékét próbálná lemérni. Lehet, hogy korábban megfordult ez a fejében, de azt is tudta, mennyit jelent Jase-nek, hogy bemutathatja őt a családja egy olyan tagjának, aki tényleg kiváncsi rájuk kettejükre, akit nem zavar a párkapcsolatuk vagy úgy általában a létezésük. Floyd személy szerint kifejezetten bátornak tartotta egyébként a fiút, hogy dacolva a kinéző büntetésekkel, amiket a szülei mérnek majd rá, ha esetleg lebukik, többedjére tett meg mindent azért, hogy visszaszerezhesse a bátyját.

– Nagyon örülök a találkozásnak – bökte ki remegő hangon Erik. – Jase mesélt rólad.

– Nekem is rólad – viszonozta a gesztust Floyd is. – De jó személyesen is látni téged.

Ezt hallva Erik elpirult egy kissé, és megpróbált jobban vastag-széles sálja mögé bújni. Aztán gyűjtött egy kis bátorságot, és ismét megszólalt:

– Nekem viszont mennem kell, mert ha nem érem el a buszt, és nem leszek otthon időben, akkor tuti szobafogságban töltöm majd az ünnepeket.

– Azt semmiképp sem szeretnénk – rázta meg a fejét Jase, és Floyd mellkasát melegség járta át ennek láttán. Örült, hogy bár a kölyökkel nagyjából idegenek voltak még, ennek ellenére mégis ennyire felszabadultan tudott viselkedni vele. – Elvigyünk a pályaudvarig?

– Az jó lenne, de csak akkor, ha nem okozok gondot ezzel. Remélem, nem késtek el sehonnan miattam.

– Nem hiszem, hogy a bevásárlásból nagyon el lehet késni– pillantott le az órájára mosolyogva Jase. – Legfeljebb akkor, ha mindent elkapkodnak előlünk. Vagy bezárnak a boltok, bár ez még nem fenyeget.

– Akkor ez esetben megköszönném.

Floyd miután határoztak, a közelben parkoló autóhoz vezette őket. Megvárta, hogy mindenki beszálljon és elhelyezkedjen, majd a pályaudvar felé vette az irányt. Miközben ő vezetett, Jase és Erik megbeszélték, hogy a két ünnep között megpróbálnak még találkozni, ha a fiú tud valami ürügyet találni rá, hogy eljöhessen otthonról. És természetesen Floydnak is a lelkére kötötték, hogy arra a találkozóra neki is jönnie kell majd.

– Ott leszek – vigyorgott boldogan, hogy a terveket kiterjesztették rá is –, semmi pénzért ki nem hagynám.

Miután kitették Eriket a pályaudvaron, nem indultak azonnal tovább. Először is átbeszélték, hogy Floyd miket tudott elintézni, és voltak még hátra a bevásárlásokból. Ezután megtervezték, hogy milyen sorrendben és útvonalon érintik majd a maradék helyeket. Az első előtt megálltak egy félreeső parkolóhelyen, ami annyira azért nem volt messze a pláza bejárattól sem, de itt legalább vizslató pillantások nélkül lehelhetett csókot Jase ajkára. Miután úgy érezte, hogy azokkal a csókokkal tökéletesen átadta minden érzését, szerelmét és a büszkeséget, amit párja valaha kiváltott belőle, megpróbált kissé távolabb húzódni. De Jase nem engedte, megkapaszkodott a sálában, és egyhelyben tartotta.

– Tudod – súgta olyan közel hajolva Floydhoz, hogy beszéd közben forró lehelete cirógatta az arcát. – Elmondani sem tudom, mennyire hálás vagyok neked. Ha nem győztél volna már meg ezerszer arról, hogy veled akarom tölteni hátralévő életünk minden percét, most döbbentem volna rá erre. Köszönöm, hogy ilyen jól álltál Erikhez, és hogy ennyire támogattál.

– Ez csak természetes – húzta még közelebb magához Jase-t. – Az öcséd, és nekem normál körülmények között az lenne a dolgom, hogy szeressem a családodat, csupán azért, mert mindenben melletted állnak, szeretnek és támogatnak téged. De a családod sajnos nem ilyen, egyetlen kivételtől eltekintve. Ezért neki jár minden érzésem, amit egyébként el kellene osztanom köztük.

Az a boldog, meghatottságtól kissé könnyes mosoly, amit Jase akkor villantott rá, teljesen a szavát szegte. Bár kimondani nem tudta, ez volt a legszebb ajándék, amit az éven karácsonyra kaphatott.

🎄🎄🎄🎄🎄

Floydnak aznap délután még be kellett mennie az öregek otthonába. Jase sokat vaccilált rajta, hogy vele tartson-e, de végül amellett döntött, hogy nem megy, hiszen ő még nem jutott el odáig, hogy a saját ajándékait megvegye akár a párjának, akár a barátainak. A szabad idejét eléggé szűkös keretek közé szorította először a kemény kórházi beosztás, a rengeteg helyettesítés, Erik felbukkanása teljesen megborította érzelmileg, majd mindezek tetejébe még le is betegedett. Mivel pedig az ajándékvásárlásokat egyedül akarta intézni, Floyd ott hagyta a plázában, miután minden egyebet bepakoltak a kocsi csomagtartójába.

Miután elköszönt Jase-től, Floyd elindult az öregek otthonába. Megígérte ugyanis az időseknek, hogy aznap felteszi náluk azokat a díszeket is, amiket ők már a koruk és görnyedt hátuk miatt nem tudnak kiaggatni a legszűkebb sarkokba, legnehezebben megközelíthető fal és ablak szakaszokra. Vezetés közben pedig újra és újra csengtek fülében Jase szavai, miszerint vele akarja leélni az életét.

Ha a korábbi terve kapcsán, amit az esküvőre tervezett, maradtak is kétségei, azok szertefoszlottak aznap délelőtt. Mindennél biztosabban érezte, hogy szeretné keresztülvinni azt, amit eltervezett. El is határozta, hogy amint leparkolt az otthon előtt, felhívja Robertet és Kyle-t, hogy az utolsó simításokat megbeszélje velük.

A parkolóba érve nem követte el azt a hibát, mint legutóbb, nem szállt ki a kocsiból, hogy amellett állva telefonáljon a barátaival. Alig csörgött párat a hívás, Robert szinte azonnal fel is vette.

– Szia Floyd! – szólt bele vidáman. – Mielőtt bármit mondanál, rákérdezhetek? – Nem hagyta a másiknak, hogy közbeszóljon, rögtön tovább is beszélt. – Gondolom, átbeszéltétek Jase-szel, hogy mi lenne a legjobb, és most azt akarod mondani, hogy leokézod a tervet, amiben pár napja maradtunk.

– Nagyon elemedben vagy ma – nevetett fel Floyd is.

– Hogy ne lennék, hiszen már csak két nap van a nagy napig! De ne csigázz, kitaláltam, hogy mi miatt hívtál?

– Igen, ki. Bár konkrétan nem beszéltünk erről Jase-szel, de pár dolgot mégiscsak tisztáztunk az eltelt időben. És emiatt arra jutottam, hogy igen, maradjunk az eredetileg megbeszéltek mellett.

– Tudod, én biztos voltam benne, hogy ezt fogod végül mondani. Az persze más kérdés, hogy azt hittem, jóval előbb ez lesz a döntésed. De mindegy is. A lényeg, hogy minden készen áll. Épp, ahogy megálmodtad.

– Máris? – Floyd hirtelen szóhoz sem jutott. Igen, átbeszélték Roberttel és Kyle-lal, hogy mit szeretne megvalósítani, és hogy ehhez mire lesz szükség, de utána tényleg ennyiben maradt a dolog. És mivel ő volt az, aki bizonytalanságban hagyta a barátait, ezért nem is számított rá, hogy ennek ellenére ők mégis mindent elintéznek. A saját nem kevés teendőjük mellett. Mivel jó hosszúra nyúlt meglepett hallgatása, Robert ismét magához ragadta szót.

– Persze, hogy máris. Ha csak ültünk volna a babérjainkon, akkor most kifejezetten kapkodós lenne ez a két nap az utolsó hajrával. Úgyhogy ráérő időnkben előkészítettük te tervedet is.

– Hát… szóhoz sem jutok. De tényleg… Mondanám, hogy nem kellett volna ezzel is fáradnotok, mert minden bizonnyal alig volt annyi ráérő időtök, de az igazság az, hogy tényleg nagyon hálás vagyok, hogy mindent megszerveztetek.

– Nem voltunk nagyon eleresztve idővel, ez igaz. De egyrészt ezt nem is kell tudnia senkinek, másrészt meg azért nem igényelt annyi munkát az ötleted megvalósítása, szóval abba a kevésbe pont belefért. – Floyd kihallotta a kuncogást a hangjából. – Viszont ha csak emiatt kerestél, akkor legyél nyugodt, minden sínen van, és tökéletes lesz. Nekem pedig mennem kell, mert még pár dolgot át kell beszélnünk Peterrel is. Épp az Északi Csillagban vagyunk, és már nagyon türelmetlenül néz rám.

– Rendben, rendben, a világért sem tartanálak fel.

– Mint mondtam, épp Petert és Cookot tartod fel. De szerintem annyira nagyon nem bánják. Viszont ne felejtsétek el holnap a végső ruhapróbát.

– Semmi esetre sem. Hidd el, ott leszünk. Most már nagyjából Jase is kigyógyult a takonykórból. Már csak mérsékelten szipog és tüsszög. Saját állítása szerint nem fertőz.

– Rendben, akkor hiszek neki. De most tényleg megyek. – Gyorsan elköszöntek, és Robert letette a telefont.

Floyd pedig újult erővel nyitotta ki az autó ajtaját. Gyorsan kipattant, és a hideg miatt sietős léptekkel indult az épület felé. Eljött az ideje beavatni terveibe az időseket is. Kétsége sem támadt afelől, hogy nekik is maradéktalanul tetszeni fog, amit Jase-nek kitalált.

Jegyzet

Borítókép forrása: unsplash.com (Adam Rhodes)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s