Tizenhat

Jase alig bírta kivárni, hogy Floyd megérkezzen érte. Eddigre már annyira kapart a torka, hogy amikor beszélnie kellett, úgy érezte, mintha pengék karistolnák minden szó megformálásakor. De az igazi kín az volt, amikor nyelnie kellett. Alec, aki mindig tartott magánál egy halom mentolos cukorkát, a kezébe nyomott egy csomagot, hogy azzal talán kihúzza Floyd érkezéséig. És Jase elmondhatatlanul hálás volt ezért a figyelmességért. A mentol segített azon is, hogy levegőt kapjon az orrán át, és hogy könnyebben ki tudja fújni.

Amikor megkapta az üzenetet a párjától, hogy induljon el a parkolóba, mert pár percen belül ő is odaér, már alig állt a lábán. Gyengének érezte magát, és teste szinte égett, semmi kétséget nem hagyva afelől, hogy mennyire felment a láza csupán ilyen rövid idő alatt.

– Ezek szerint ideért érted – vonta le a helyes következtetést Alec, amikor Jase belépett a pihenőbe, hogy visszaadja neki a megmaradt mentolos cukorkákat. De természetesen nem vette el tőle, csak megrázta a fejét, és egy huncut vigyorral utasította el a felajánlást. – Tartsd meg. Ahogy ismerlek, egészen biztosra veszem, hogy otthon sincs semmi ilyesmid. Jól fog ez még jönni, hidd el.

– Hát… ha biztos vagy benne – vont vállat erőtlenül Jase, bár megpróbált egy vértelen mosolyt is arcára erőltetni. Amikor nem sikerült, mert arca izmai szinte a csontra fagytak, inkább csak egyszerűen elköszönt, és magára hagyta Alecet.

– Jobbulást! Újévig a színedet se lássuk! – kiáltott még utána a barátja, amire Jase már csak egy intéssel válaszolt.

Ha minden jól megy tényleg nem fogják színét sem látni az újévig, hiszen december 20-a után úgyis szabadságon lenne egészen január harmadikáig. Már csak azért is, mert annyi napja maradt az évről, hogy a kórház vezetősége ennyit nem engedett neki jövőre átvinni – hiszen azt is csak görgetné maga előtt, mint az eddigieket –, kifizetni sem igazán akarták Jase rengeteg túlórája mellett, így pedig maradt az, hogy kiveszi ezeket a napokat. És most elmondhatatlanul hálás volt ezért a döntésért.

Amikor megérkezett a parkolóba, Floyd már az autójuk mellett állva várta. Talán azért, hogy elé siethessen, ha akkora a baj? A motor mindenesetre még járt, a kocsi lámpái is égtek. Amint Floyd a sötét ellenére a parkoló lámpáinak és az autófényszórók adta gyér fény ellenére szinte azonnal észrevette, amint kilépett a kórház kapun. Hússzú, ruganyos lépésekkel indult meg felé, miközben Jase leginkább csak botorkálva haladt.

Addig észre sem vette, hogy egy ideje már finom pelyhekben szállingózik a hó, és már el is kezdett felgyűlni nem csak az autón, a parkolóba vezető járdán, lépcsőkön, korlátokon, hanem Floyd kabátján is barna haján is. Ezek szerint nagyjából azóta állhatott az autó mellett, hogy leparkolt. Egyébként, sejtelmes, elvarázsolt látványt nyújtottak a feltámadó csípős szélben kavargó aprócska hópelyhek. Az eltelt napok latyakos, szürke időjárása után kifejezetten kellemes látványt nyújtottak a szemnek.

Amikor Floyd mellé ért – Jase láztól tompa agyának embertelenül gyorsnak tűnt az a mozgás –, próbált villantani rá egy megnyugtatónak szánt mosolyt, de arca izmai továbbra sem engedelmeskedtek neki. A kocsikulcsot lépései ütemére lóbálta, majd hirtelen a zsebébe süllyesztette a kezét, mint akiben akkor tudatosult, hogy lefagynak az ujjai. Felzárkózott Jase mellé, majd feladva a zseb melegét, egy karjával átfogta a vállát, hogy jobban tudja támogatni. Ekkorra Floyd szája már inkább komoly vonalba húzódott, a minden vonásán aggodalom ült. Ezek szerint nem volt elég sötét ahhoz, hogy ne tudja alaposan szemügyre venni Jase-t. Bár körülnézve, arra a megállapításra kellett jutnia, hogy pont az egyik lámpaoszlop alatt haladtak el, arról pedig csorgott alá annyi fény, amiben Floyd jobban meg tudta nézni. Erről erősítették meg szavai is, amivel Jase-t fogadta:

– Maraton futtattak veled? Vagy mi történt? – rosszallóan ingatta a fejét.

– Hát most számomra tényleg felért egy maratonnal, hogy idáig elvonszoltam magam – felelte bágyadtan.

– Azt el tudom képzelni – Fogta szorosabban magához. – Megpróbáljunk egy kicsit gyorsabban menni, hogy mielőbb indulhassunk.

– Nem hiszem, hogy bírnám – ingatta a fejét Jase. – Annyira be van dugulva az orrom, hogy örülök, hogy levegőt kapok.

Floyd tudomásul vette, és igyekezett minél jobban megkönnyíteni Jase-nek a járást. A kocsi mellé érve, kinyitotta az utasoldali ajtót, és segített beülni neki. Miután beszálltak, és Jase elhelyezkedett, azonnal burokként folyta körül az utastérben rekedt trópusi klíma. Floyd ezek szerint a legnagyobb fokozatra tekerte a fűtést. És Jase nem lehetett elég hálás ezért. Floyd nem vesztegette az időt, azonnal elindította az autót, és kihajtott a parkolóból.

Jase fejét az ablaknak támasztotta, jól esett hűvös érintése láztól forrón lüktető homlokán. A benti meleg és az üveg hidege tökéletesen kiegészítették egymást akkor. Már majdnem elbóbiskolt, amikor Floyd hangja kirántotta ebből a félálomban lebegésből:

– Azt remélem tudod, hogy az esküvőig bezárlak a szobába, és az ágyat is csak akkor hagyhatod el, ha nagyon muszáj. Mondjuk WC-re. Az még belefér. De ugye mindenképp rendbe kell jönnöd Robert és Kyle nagy napjára, különben egyikünknek sem fogják soha megbocsátani, hogy végig agonizálod az esküvőjüket.

– Pedig én kis naív még azt hittem, hogy értem aggódsz – horkantott fáradtam, a helyzethez képest mégis jókedélyűen Jase. Floyd talán jobban tudta volna értékelni, ha hangja nem szól annyira rekedten.

– Hidd el, az is benne van – vigyorgott rá a tükörben –, meg az is, hogy a saját jól felfogott érdekünket tartom szem előtt.

– Ez esetben hajlandó vagyok elfogadni a törődést és elszenvedni az ágynyugalmat – sóhajtotta elégedetten Jase, és tényleg másra sem vágyott akkor.

Ezek után csendben autóztak hazáig. Miután beálltak a garázsba, Floyd tényleg tartotta a szavát, mert felterelte Jase-t a szobájukba, ahol segített neki átöltözni pizsamába, majd figyelte, ahogy bemászik az ágyba. Ezek után körbe bástyázta takarókkal, és csak annyira hagyta magára, hogy a konyhába menjen teát főzni neki. Hamarosan vissza is tért tálcát egyensúlyozva, amin egy hatalmas bögre tejes tea és vajas teasütemények kaptak helyet. Letette ezeket az éjjeli szekrényre, majd segített Jase-nek kényelmesen felülni.

– Hogy érzed magad? – kérdezte aggodalmasan, miközben a másik kezébe adta a bögrét.

– Az orvosi véleményem az – felelte Jase, miközben igyekezett fújni is a teát, hogy gyorsabban ihatóra hűljön –, hogy semmi komoly. Ugyanaz a takonykór, amit a többiek is elkaptak a kórházban. Pár nap, és szerintem már kutya bajom sem lesz. Úgy tippelem, hogy a második ruhapróbára már jobb leszek, mint új koromban.

– Ajánlom is – bólogatott hevesen Floyd –, biztosan nem fogom tudni nélküled átvészelni azt a tortúrát még egyszer.

– Nem igazán értem, miért segít ebben a kollektív szenvedés, de ez esetben legyen – vigyorgott láztól csillogó szemmel Jase.

– Akkora ezek szerint mégsem lehet a baj, ha még van erőd viccelni – állapított meg Floyd, miközben kihúzta az éjjeli szekrény fiókot, és elővett belőle valamit.

Ezek után kivette párja kezéből a bögrét, és egy lázmérőt nyomott a tenyerébe helyette. Jase pedig engedelmesen a hónaljához fogta a karjával. Pár pillanat múlva az elektromos kütyü csipogni is kezdett, a kvarz kijelzőn pedig 38.5 fok villogott. Hát, annyira nem volt jó a helyzet, de szerencsére Jase láza nem lőtt még ki az egekbe.

– Hozzak neked egy lázcsillapítót? – kérdezte mégis aggodalmasan Floyd.

– Még ne – rázta meg a fejét elutasítóan a másik –, attól csak elaludnék, de még szeretnék elmondani neked valamit.

Floyd érezte, hogy az idegességtől összeugrik a gyomra. Biztos sem volt benne, hogy szeretné-e éppen most hallani. De mivel Jase elég elszántnak tűnt, ezért nem tiltakozott, hanem egy bólintással jelezte, hogy hallgatja, ha a másik mindenképp ott helyben szeretné elmesélni. Jase pedig elszántan belekezdett, és Floyd legnagyobb döbbenetére arról számolt be neki, hogy találkozott egy Erik nevű fiúval, aki azt állította magáról, hogy a testvére. Egyre nagyobb elképedéssel hallgatta, és egyre inkább borzasztó embernek kezdte érezni magát.

Semmi csodálkozni valót nem talált abban, hogy Jase elsőként a nagyszüleit hívta ezek után, hiszen Henry és Mark voltak azok, akik kimentették abból a nyomorúságból, amibe a szülei lökték az alig tizenkét éves kamaszt. Floyd ezek után azon sem csodálkozott volna, ha Jase éppen amellett dönt, hogy semmit sem mond neki, hiszen így is voltak olyan gyerekkori emlékei, amikről garantáltan nem tudott. Sőt, talán olyan is nem kevés akadt, amikről a fogadott nagyszülők sem tudtak.

Ismét rátört a szégyenérzet. Ennél rosszabbul emberségből és párkapcsolati támogatásból, nem sok esetben vizsgázhatott volna. Úgy érezte meg sem érdemli a Jase-től kapott bizalmat és szeretetet. Újból fogadalmat tett, hogy többet nem engedi magán elhatalmasodni a bizonytalanságot és féltékenységet.

– Hát, nagyjából ennyi – ért a mondandója végére Jase. – Miután elmondtam mindent Henry-nek és Marknak, annyira kimerültnek éreztem magam… és újra annyira fájt, hogy egyszerűen nem tudtam rászánni magam, hogy neked is mondjak bármit.

– Semmi gond – igyekezett lenyelni a feltörni készülő könnyeket és indulatokat Floyd. – Teljesen megértem. És tényleg ne haragudj, hogy olyan érzéketlen tulokként viselkedtem…

– Nem… dehogy… neked is igazad volt. Legalább egy üzenetet írhattam volna, meg annyit mondhattam volna, hogy most nem vagyok képes sem beszélni erről, sem foglalkozni vele – ellenkezett Jase is.

– És most hogy érzed? – puhatolózott Floyd. – Volt időd átgondolni, hogy mihez kezd ezekkel a hírekkel? Hiszel ennek az Eriknek?

– Még nem igazán szántam rá magam, hogy foglalkozzak ezzel az egésszel – rázta meg a fejét. – Pedig igazság szerint semmi sem tart vissza. John elkérte a kölyök telefonszámát nekem. De neki nem adta meg az enyémet. Állítólag azt mondta neki, hogy az én lépésem következik az övé után, és nekem kell eldöntenem, hogy egyáltalán meg akarom-e hallgatni.

– Ebben szerintem abszolút igaza van. – Floyd most csak azért nem érezte rosszul magát amiatt, hogy John tudott erről vele ellentétben, mert a véletlen miatt alakult így. A közös kávézás után Johnt elkísérte Jase-t a kórházig, mielőtt a saját dolga után nézett volna. Ha aznap neki nem lett volna sürgős dolga az otthonban, ő is velük tartott volna reggel. Mindenesetre tovább puhatolózott. – De… azt jól sejtem, elgondolkodtál rajta, hogy meg kellene hallgatnod?

– Szerinted sem kéne, ugye? – Jase bizonytalan pillantása találkozott Floydéval, kétség kívül válaszokat keresve abban a szempárban, a másik viszont megrázta a fejét.

– Ne adj szavakat a számba. Tudod, hogy én nem mondhatok ilyet. Nem az én tisztem. Ebben az esetben nem lehetek én az, akinek a válasza alapján döntést hozol. Neked kell elhatároznod, hogy mit fogsz csinálni. De akármit dönts is, én kiállok melletted. Viszont azt megkérdezhetem, hogy te mit szeretnél?

– Nem igazán tudom. – Most Jase-en volt a sor, hogy lemondóan megrázza a fejét. – Hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem vagyok kíváncsi, vagy tele indulatokkal. Egyrészt érdekel az, hogy miért éppen most bukkant fel, és egyszerre vagyok elmondhatatlanul dühös a szüleimre is. Talán még erre a nyomorult kölyökre is, mert az az igazság, hogy nem tudom elhinni, hogy Erik, már ha tényleg a testvérem, magától keresett meg.

– Szerinted felbujtották a szüleid? – vonta fel a szemöldökét Floyd, ez az opció annyira nem tetszett neki, hogy grimaszolva ráncolni kezdte az orrát. Viszont azok alapján, amiket hallott róluk eddig, minden nehézség nélkül kinézte belőlük.

– Lehet, hogy most épp csak összeesküvés elméleteket gyártok… De mi van akkor, ha valahogy megtudták, hogy orvos vagyok, vagy azt, hogy jobb körülmények között élünk, mint ők… sosem voltunk jómódú család, és nem igazán hiszem, hogy ez változott az eltelt évek alatt… Szóval, ha akarnak tőlem valamit, kinézem belőlük, hogy képesek erre.

– Abban én sem kételkedem, hogy megcsinálnák. Ha tudnak rólad. De mi van akkor, ha a kölyök igazat mond, és titokban kutatott utánad?

– Nem tudom… Nem tudom, hogy készen állok-e rá, hogy feltépjem azokat a régi sebeket. De… ha tényleg nem tudnak róla, hanem csak ő keresett meg egyedül… akkor lehet, hogy vele is rosszul bánnak… és akkor… nem hagyhatom magára. Azt hiszem, írok majd neki, és megbeszélek vele egy találkozót, amikor már kicsit jobban vagyok. Abból csak kiderülnek a szándékai, nem?

– Szerintem egészen biztosan – bólintott Floyd. – Sőt, az sem baj, ha nem most azonnal határozol róla. Nyugodtan hagyhatsz pár napot magadnak átgondolni, és kitalálni, hogy mit mondj neki.

– Igen, ez igaz… de sokáig húzni sem szeretném, mert akkor csak túlgondolom, és hülye következtetésekre jutok. És nem akarok a feltételezéseimmel ártani magunknak.

– Nem is tudtam, hogy a láz ilyen bölccsé tesz – nevetett fel kedélyesen Floyd. Jase sem tudta megállni, hogy el ne mosolyodjon. Meg is hatódott, mert minden viccelődés ellenére áradt a szeretet abból a hangból.

– Nagyon vicces vagy, hallod – mondta végül tettetett-mérgesen.

– Tudom. De most komoly üzemmódba váltok, és elzavarlak aludni – állt fel végül az ágy mellől.

– Inkább tyúkanyó üzemmód lesz ez szerintem – kuncogott Jase.

– Nevezd, aminek akarod, amíg segít abban, hogy jobban légy, nekem bármelyik jó.