Tizennégy

Miután véget ért a ruhapróba, Floyd nem tudott mihez kezdeni magával. Szívesen töltötte volna a napot Jase-szel, hogy átbeszélhessék végre a köztük húzódó félreértést. Hiába érezte úgy, hogy nagyjából magától is oldódott köztük valamennyit a feszültség, de nem tűnt tova teljesen. Valószínűleg ezt a visszamaradó ellenérzést tényleg csak az őszinteség fogja helyre tenni. Arra viszont még várnia kell.

Így eleinte csak kóválygott a városban, amíg egyszer csak azon kapta magát, hogy egy ideje már elhatározásra jutott: kimegy az idősekhez. Aznap egyébként szabadnapos volt, nem is kellett volna bemennie az otthonba. De mivel minden barátjának dolga akadt aznap, és tényleg nem akart egyedül lenni. Paul kávézójában sem volt sok kedve ücsörögni – nem úgy, amikor egyértelműen látszott, hogy Paul és Peter is próbáltak egy kis közös időt lopni maguknak. Az időseket viszont szerencsére bármikor meglátogathatta.

Így a Mindenízűben pár perc beszélgetés után megvette Henry-ék kedvenc süteményeit és egy csomag karácsonyi kávét, amiből a saját konyhájukban tudnak majd főzni mindenkinek egy tisztességes adagot. Ezekkel a szerzeményekkel felszerelkezve ült vissza a volán mögé, és indította el az autót. Tervei szerint addig Jase fogadott nagyszüleinek a nyakán marad, amíg a párja fel nem hívja, hogy mehet érte.

Addig is varázsol az időseknek egy kellemes szombat délutánt. Meg az sem utolsó szempont, hogy magának is. Jobb lesz így, mint egyedül főnie a gondolatai társaságában, és feleslegesen ostorozni magát. Mármint az a része nem felesleges, hogy belátja, mennyire megbántotta azt az embert, akit a világon a legjobban szeret. De ennél többet sajnos nem tehet, amíg módja nem nyílik tisztességesen bocsánatot kérni tőle, és ismét megígérni neki, hogy többet nem fordul elő ilyen.

Floyd szigorúan számon tartotta, hányszor szegte meg eddig az ígéretét. Vagyis azt, hogy nem hagyja, hogy Jase viselkedése kételkedésre kényszerítse. Hiszen, ha józan ésszel, logikusan gondolta végig a dolgokat, nem igényelt sok észt belátni, hogy a párja akkor sem választana mást helyette, ha kényszeríteni próbálnák rá. Egyszerűen csak arról volt szó, hogy a régi rossz élmények és tapasztalatok mind a kettejüket a lehető rosszabb módon hagyták sebhelyesen, és eddig még egyiküknek sem sikerült még levetkőznie ezeket a felvett rossz jellemvonásokat.

Sóhajtott egy hatalmasat. Három. A mostani alkalommal harmadszorra hagyta, hogy Jase önkéntelen, traumák okozta viselkedése előhozza énje legrosszabb részét. A gyanakvót, a féltékenyt, azt, aki bántani akart, azért hogy őt ne bánthassák. Floyd gyűlölte ezt a részét, éppen ezért mindent megtett, hogy láncon, mélyen elásva tartsa. És még így is, néha minden igyekezete ellenére is kiszabadult. Igaz, ezen nem segített az, hogy Jase magába zárt minden érzést és történést, amikkel az adott pillanatban nem tudott megbirkózni. Olyannyira elnyomta ezeket, hogy beszélni sem volt róluk képes, amíg valamennyire meg nem emésztette ezeket. És Floyd tudta, hogy a legnagyobb ostobaság ezért gyanakvónak és féltékenynek lennie.

Három. Vajon most negyedjére tudja majd tartani a szavát? És ha esetleg nem, vajon Jase mennyit tűr még el tőle?

Ahogy gondolatai egyre messzebbre futottak vele, úgy tudott egyre kevésbé koncentrálni az útra, és majdnem el is szalasztotta a kanyart, ami az idősek otthona felé vitt. Szerenécsre még időben észrevette magát, és még időben befordult a megfelelő kereszteződésnél, és hamarosan meg is érkezett a parkolóba.

Azon a gyalog megtett pár méteren, ami az autót és az épületet elválasztotta egymástól, arca kipirult a hidegtől, ujjai a doboz süteményt szorongatva egyre érzéketlenebbé váltak, a dermedtségtől alig mozogtak. Természetesen elfelejtett kesztyűt hozni. Felnézett az égre. Sötét szürke felhők fedték el előle a napot. Egész héten változatlanul ilyen depressziós idő volt. De aznap legalább nem esett. Ahogy Floyd a komótosan úszó, kavargó felhőket nézte, azon gondolkozott, hogy mostanában számíthatnak-e hóra, vagy továbbra is csak dermesztő víz zúdul majd a nyakukba.

Szerette a havat. Tavaly télen mindent hó borított, ahogy illett, de idén mintha az időjárás nem találta volna önmagát. Ahogy Floyd sem. Tudta, hogy mire vágyik, de valahogy sosem akartak úgy alakulni a dolgok. Leginkább arra vágyott, hogy ő is megkérhesse Jase kezét.

Már évekkel ezelőtt is, amikor Paul eljegyezte Petert, ezen gondolkozott. Már akkor nagyon irigyelte őket. És most sem lett könnyebb, hogy másik két barátja készült idén az álom esküvőjükre. Floyd az utóbbi időben ezerszer érezte úgy, hogy legszívesebben az első adandó alkalommal letérdepelne Jase elé, hogy megvallja neki, csak és kizárólag mellette tudja elképzelni hátralevő életét. Minden hülyeségét és rossz jellemvonását újra meg újra legyőzné érte. Már így is ezerszer jobb ember, mint amilyen azelőtt volt, hogy megismerte volna, és Jase mellett még jobbá tervezett válni.

Eddig viszont mindig visszatartotta a tudat, hogy a másik rettegett minden változástól. Párszor beszélgettek annak a lehetőségéről, hogy összeházasodnának-e, és bár Jase nem tűnt elutasítónak, de Floyd nem is érezte felőle a bizonyosságot. De talán pont a barátaik kapcsán kellene újra beszélnie erről. Természetesen csak azután, hogy ismét minden helyreállt kettejük között. Tudta, hogy Jase nem haragszik rá, inkább neki magának volt szüksége erre a bocsánatkérésre. Saját maga szorult arra, hogy ezen keresztül megbocsásson magának.

Ahogy ezt is sikerült beismernie, a hangulata azonnal javult valamennyit. Sőt, formálódni kezdett fejében egy ötlet. És ehhez pont kapóra jött Robert és Kyle december 24-i esküvője. Ha minden jól megy azzal, amit kitalált, azonnal le tudja majd mérni azt is, hogy Jase mennyire reagálna jól egy esetleges… de inkább itt megállította magát ebben a gondolatban. Majd akkor megy át ezen a hídon, ha odaér.

Viszont szívesen beszélt volna az ötleteiről és az elképzeléseiről valakivel. És mivel a saját terveihez mindenképp igénybe kellett vennie az esküvő nyújtotta erőforrásokat, azon kapta magát, hogy Robert számát tárcsázza.

– Szia, Floyd! – szólt bele a telefonba Kyle. – Robert is itt van, kihangosítottalak. Mit tehetünk érted? Van valami kérésed az öltönyökkel?

– Nem, nem azzal, azok tökéletesek lesznek úgy – felelt nekik kissé bizonytalanul. – Mármint, amit megbeszéltünk. Már alig várom, hogy megkapjuk őket. – Ez nem feltétlenül volt igaz, meg egyébként is, Floyd sosem bírta az ilyen elegáns és puccos öltözékeket, de ezt mégsem fogja ilyen módon közölni a barátaival. Egyébként meg úgyis biztos tudják róla, ahogy azt is, hogy ez egy kegyes hazugság.

– Akkor miben segíthetünk? – kérdezte most Robert.

Ennyire egyértelmű lenne, hogy kérni akar valamit? Végülis a barátairól van szó, akik legalább annyira ismerik, mint ahogy ő saját magát. De ez legalább kölcsönös. Fordított helyzetben ős bizonyára átlátna a másik kettő próbálkozásán. Vett hát egy nagy levegőt, és belekezdett. Úgy volt vele, minél hamarabb túl van rajta, annál kisebb eséllyel száll az inába a bátorsága.

– Igazság szerint kitaláltam valamit… Jase-nek. És ehhez szeretném a ti segítségeteket is kérni.

– Jól sejtjük, hogy ennek köze van az esküvőhöz is? – csapott le azonnal Kyle, és a cinkosság félreérthetetlenül hallatszott a hangjából. Floydnak kétsége sem maradt afelől, hogy ki sem kell mondania, amit kitalált, ők már tudják. Ennek ellenére nem fogják helyette kimondani. Sőt ha másfél órát kell is várniuk, hogy kibökje végre, akkor türelemmel fognak rá várni. Másfél órát persze nem akart bátorsággyűjtéssel tölteni a hideg parkolóban. Már csak azért sem, mert odafagyott volna az aszfaltra.

Floyd sóhajtott egy nagyot, és végül megadta magát. Egyébként is, nem azzal győzködte magát az imént, hogy minél előbb mondja el nekik, annál kisebb eséllyel futamodik meg? (Meg fagy kockára, ami szintén nem utolsó szempont…) Bár ekkorra már inkább az tartotta benne a lelket, hogy annál előbb szabadul ebből a beszélgetésből.

– Oké, igen. Szeretnék kérni pár percet majd az esküvőtökön. Azt találtam ki, hogy…

Jegyzet

Borítókép forrása: unsplash.com (Ricardo Díaz)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s