Kettő

Kóbor és Porcelán kényelmesen nyugtatta fejét Dylan combján az autó hátsó ülésén, és miközben John vezetett, és az utazás lendülete ringatta őket, teljes megelégedéssel „tűrték” a fültővakarást. A két eb gyorsan örökbe fogadta Dylant, amikor bekerült a családba, sőt Porcelán néha kifejezetten jobban ragaszkodott hozzá, mint Johnhoz. Ha pedig úgy utaztak, mint most, amikor mind a két felnőtt jött, és ezért a fiú a hátsó ülésre kényszerült, azonnal körül fogták két oldalról.

Ha bárki rákérdez, kikérték volna maguknak a vádat, hogy csak a kijáró simogatás miatt feküdtek ilyen kényelmesen a fiún – bár valljuk be, az azért bármikor még jobbá tudta tenni a napjukat. Arról nem is beszélve, hogy fejüket Dylan combján nyugtatva lehetett a legkényelmesebben társalogni.

🎄🎄🎄🎄🎄

Most ezt csinálták. A maguk kutya módján beszélgettek.

Porcelán: Hallottad? Elkísérhetem Dylant a többi ember közé.

Kóbor: Igen, hallottam. És ez gonoszság. Mikor mehetek én is?

Porcelán: Hát általában John szokott téged is hozni, amikor a fiatalokkal foglalkozik.

Kóbor: Igen, de most mondta, hogy ma nincs ilyen terve.

Porcelán: Akkor te vele maradsz ma. Valakinek vigyáznia kell rá is.

Kóbor: Rendben, de egyszer vihetne engem Dylan barátokat szerezni, és akkor te tudnál Johnnal maradni. Elvileg mindketten egyformán vagyunk felelősek értük, nem? Meg én vagyok velük régebb óta. És őszintén néha úgy érzem, mintha háttérbe lennék szorítva. Dylan egyértelműen téged szeret jobban.

Porcelán: Ha nem ismernélek jobban, azt hinném, féltékeny vagy.

Kóbor: Ha nem ismernélek jobban, azt hinném, gúnyolódsz velem.

Porcelán: Sosem tennék olyat. Viszont megint hülyeségek miatt aggódsz. Azt senki sem vonhatja kétségbe, hogy te voltál az első. John sosem lehet elég hálás azért, hogy vigyáztál rá, én csak utánad jöttem, miután te már elvégezted a munka nagy részét. És nem tudom, hogy te melyik házban élsz, de szerintem csak a vak nem látja, hogy mennyire megváltoztathatatlan tény az, hogy John téged szeret jobban. És ha innen nézed, az is teljesen érthető, hogy Dylan azért ragaszkodik hozzám jobban, mert neki meg én voltam az első. Neki én segítettem úgy visszajönni a szakadék széléről, mint ahogy te Johnnak. Ezért szeret Dylan engem jobban.

Kóbor: Tudom, hogy az a dolgunk, hogy a támaszaik legyünk, de azért néha nagyon örülök neki, hogy Steve-vel nincs semmi gond. Ha még rá is vigyázni kellene, sosem érnénk utol magunkat. Nem tudnánk ketten egyszerre három ember után futni.

Porcelán: Ne is mondd, belegondolni is rossz, hogy néha mennyire nem mennek semmire nélkülünk. Néha úgy érzem, hogy mi ketten is kevesen vagyunk John és Dylan mellett. Még szerencse van nekünk Steve, és ő tud akkor segíteni, amikor épp egyikünk sincs amellett, aki bajban van.

Kóbor: Igen, jó, hogy neki is lehet hasznát venni. És az sem utolsó szempont, hogy őt szinte mindig át lehet verni, hogy adjon még egyszer enni nekünk.

Porcelán: Erre Dylant is rá kéne nevelni, ő sokszor elfelejti. Micsoda dolog ez!

Kóbor: De Johnnak mindig eszébe jutunk. Sőt nekem már őt is sikerült átvernem, és elhitetni vele, hogy még nem adott enni.

Porcelán: Ez kettőnk közül csak neked sikerült eddig. John nekem nem hisz ebből a szempontból. Ez is azt mutatja, hogy téged szeret jobban. De viccet félretéve, néha elgondolkozom, hogy mit csináltak nélkülünk.

Kóbor: Én is… És mindig aggódom, amikor nélkülünk mennek valahova. Ha nem vagyunk mellettünk, hogy fogjuk őket megmenteni vagy megvédeni a veszélyektől? Mindig rettegek, hogy valami rossz történik velük…

Porcelán: Észrevettem, hogy emiatt mindig ott tüsténkedsz körülöttük. Főleg John körül. Nem egyszer el is botlik menned. Erre jobban kéne figyelned, mi lesz, ha megint miattad esik baja? Akkor hogy fogod érezni magad?

Kóbor: Ezt most muszáj volt felhoznod? Ez már lassan három éve történt, és azóta nagyon figyelek… Majdnem belehaltam, amikor az történt…

Porcelán: Hát nem mindig tűnik úgy, hogy tényleg figyelsz rá.

Kóbor: Pedig igen… Az meg nem az én hibám, hogy John nem mindig néz a lába elé.

Porcelán: Érdekes, bennem nem szoktak megbotlani…

Kóbor: Azért te is szoktál láb alatt lenni.

Porcelán: Mikor? Sosem fordult még elő ilyen!

Kóbor: Mi az, hogy nem? Pont tegnapelőtt lépett rá Steve a farkadra, mert útban voltál neki, amikor épp enni adott a többieknek.

Porcelán: Ja, hogy az! Az teljességgel szándékos volt. John teljesen el volt foglalva veled, Dylan meg azt a fura fekete kockát bámulta – egyébként ezen már gondolkozom egy ideje, hogy ez lehet-e veszélyes rájuk, olyan mintha odaragasztaná őket a kanapéra… –, de szóval… rám meg senki nem figyelt.

Kóbor: Azt akarod mondani, hogy szándékosan feküdtél úgy az asztal alá, hogy a farkadra lépjen, amikor az ennivalót hozta?

Porcelán: Sosem állítottam ilyet. De lehet, hogy volt benne valami eltervezettség.

Kóbor: Hihetetlen vagy, hallod!

Porcelán: De most mondd, hogy nem volt jó ötlet! Utána elég volt csak keservesen sírnom, és az este hátralevő részében mindenki velem foglalkozott.

Kóbor: Kivéve Jonht, mert ő engem simogatott.

Porcelán: De mint mondtam, ez is csak azt bizonyítja, hogy John elfogult az irányodba annak ellenére is, hogy megpróbáltad megölni.

Kóbor: Sosem próbáltam megölni!

Porcelán: Azt hiszem, ez nem egy olyan dolog, amit valaha is le fogsz tudni mosni magadról. Néha még az embereink is emlegetik.

Kóbor: De sosem bántásból! Nevetnek rajta.

Porcelán: Én nem tudom, te milyen régóta figyeled az embereket, de én kutatásaim alatt arra jutottam, hogy a nevetés nem mindig jelent vidámságot náluk. Ők nem úgy mutatják ki az érzelmeiket mint mi.

Kóbor: Jó, ez igaz… John például sokszor mondja, hogy jól van, pedig nincs is.

Porcelán: Dylan is.

Kóbor: De szerencsére Steve sosem hisz nekik.

Porcelán: Sosem. Még jó, hogy ő is olyan okos, mint mi.

Kóbor: Ez igaz. Tényleg, te tudod, hogy mi az amire annyira készülnek?

Porcelán: Nem… Készülnek valamire?

Kóbor: Valami eseményre. De nem mindig értem őket, olyan furák. Csak az a biztos, hogy fontos. És ha jól hallottam, minket is visznek majd.

Porcelán: Ha visznek minket, akkor nincs miért aggódnunk. Ott leszünk, és vigyázunk majd rájuk.

Kóbor: Arról is beszéltek, hogy lesz ott a macska is.

Porcelán: Macska!? Akkor még jobban ügyelnünk kell… Az egy démon, és nagyon trükkös…

Kóbor: És sokszor gonosz is. Alattomos jószág, az biztos. Karmolt már orron valaha?

Porcelán: Még soha, mert nem megyek annyira közel hozzá. Nem ment el az eszem.

Kóbor: Van, amikor ő jön közel hozzád. De a lényeg, hogy nagyon kell vigyáznunk az embereinkre. Nem engedhetjük, hogy az a gonosz macska megkarmolja őket.

🎄🎄🎄🎄🎄

A kutyák eszmecseréjét Dylan jóízű nevetése szakította félbe. Mind a két eb egyszerre emelte fel a fejét, és meredt a legkisebb gazdira értetlenül.

– Mi az, mi történt? – hallatszott a vezető ülésből John érdeklődő hangja.

– Semmi, csak annyira viccesek, amikor így merednek egymásra – kuncogott Dylan. – Olyan, mintha a világ legfontosabb dolgairól értekeznének.

Jegyzet

Remélem, tetszett nektek a Kóbor és Porcelán beszélgetése. Már egy ideje terveztem, hogy bemutatom, hogy mi jár a fejükben. És most érkezett el az idő. Azért is bízom benne, hogy elnyeri a tetszéseteket, mert tervezek még ilyen jeleneteke. Sőt, majd a sátáni macska is beledumál.

Borítókép forrása: unsplash.com

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s