
Aurora Roseeve-től kaptam a felkérést erre a booktagre, és szinte azonnal bele is vetettem magam. Bár ez a tag kifejezetten a melegkönyvekre specializálódik, de eddig is szinte minden booktagemben LMBTQ+ könyvek szerepeltek, lévén nagyon sok ilyet olvasok. Ennek ellenére az mindenképp jó, hogy most kaptam egy kifejezetten ilyen témájú taget is. Lássuk is a kérdéseket és válaszokat
🌈 1. Mi volt az első MM romance könyv, amit valaha olvastál? 🌈

Igazából az egész MM-könyv függésemről Aurora tehet. Ő mutatta meg a Cut and Run sorozat első kötetét Abigail Roux és Madeleine Urban írónők tollából, és azóta nincs megállás. Szóval igen, már az első pár oldal után a szívembe zártam Ty-t és Zane-t, és a teljes sorozat ott szerepel a kedvenceim között a Sidewinder könyvekkel együtt. És furcsa, hogy egyébként pont erről a sorozatról nem írtam még önálló bejegyzést, de ami késik, nem múlik.
🌈 2. Melyik az a könyv/sorozat, amit a legtöbbször újraolvastál eddig?🌈

Sorozatból talán Charlie Cochet North Pole City tales sorozata, és nemcsak azért mert minden karácsonykor újra olvasom, amióta rátaláltam, hanem azért is, mert amikor nyár közepén képen csap a karácsonyi hangulat, akkor is előveszem. És ha könyvről van szó, szándékosan a második legtöbbször újra olvasottat választottam ide, ez pedig az A Frost of Cares egy félig karácsonyi, félig horror könyv, amiért szintén odavagyok. Ezt inkább nyáron szoktam olvasni, mert karácsonykor inkább inkább valami North Pole City Tales szerű cukiságra vágyom.
🌈 3. Mi az könyv/sorozat, amit te ki nem állhatsz, de mások meg imádják? 🌈

A Matter of Time Mary Calmes-tól. Nem is fejeztem be, azt hiszem csak négy kötetet olvastam el belőle. Az első kettő tetszett, a második kettőn a hajamat téptem. És nem is magával a sorozattal van baj, hanem Jory-val, a főszereplővel, ki nem állhatom. Mondjuk egyébként is elég érdekes a véleményem Mary Calmes könyveiről, valahogy különös tehetséggel alkot eszméletlenül idegesítő főszereplőket, ami azért valljuk be, tönkre tudja tenni a olvasás élményét, hiába jók a kalandok.
🌈 4. Egy könyv, amin sírtál. 🌈

Ide nem volt egyszerű könyvet választani. Nagyon bele tudom élni magam mindenbe, amit olvasok, könnyekig tudok hatódni cuki/romantikus jeleneteken, és éppen ilyen könnyen zokogni is tudok szomorú/tragikus eseményeken. Végül némi tépelődés után Lea Bronsen Pink Triangle című könyvére esett a választásom. Ez egy második világháborús regény, amiben egy német tiszt próbál megmenteni a deportálástól egy másik férfival rajtakapott fiút, Pault (= rózsaszín háromszög a rabruhán). Stefan eleinte nem érti a saját érzéseit Paul iránt, és amikor később összeomlik a saját tettei súlya alatt, akkor én is vele sírtam.
🌈 5. Egy könyv, amitől nem számítottál sokra, de végül beleszerettél. 🌈

A Christmas to Die For Jessica Frances tollából. Amikor elolvastam a fülszövegét, azt hittem, hogy egy totál bugyuta egyszerolvasós, ha szerencsém van, nem teljes mértékben felejthető könyv lesz. De abszolút pozitívan csalódtam benne. Szerintem elég eredeti és rendhagyó módon nyúlt a karácsonyi történetekhez az írónő, izgalmas és pörgős történet kerekedett belőle, néhány butaság ellenére is (de azt nem róttam fel neki, hogy például mindenféle nyelvészeti alapvetést nélkülöz).
🌈 6. Egy sorozat, amit soha nem fogsz befejezni. 🌈

Patricia Logan Death and Destruction sorozata. Az csak egy dolog, hogy több vonásában Cut and Run koppintásnak éreztem (hiába nem FBI ügynökökről szól), de emellett több más hibája is van, például ráfért volna egy alapos szerkesztés, hogy a repetitív és új információt nem tartalmazó részek kikerüljenek belőle. Én az első nyolc kötetet olvastam el belőle, de már a nyolcadik is tűrhetetlenül rossz volt, a kilencediknek éppen ezért neki sem álltam, és nem is fogok. Az sem segít felkelteni az érdeklődésem, hogy ezek a kötetek a korábbi mellékszereplőkről szólnak. Köztük még ha akadnak is nem teljesen érdektelenek, de a történeteik rettenetesen buták.
🌈 7. Egy téma, amiről nem szívesen olvasol. 🌈

Nemi erőszak. Még jó, hogy Aleksandr Voinov és Marquesate trilógióája, a Special Forces első kötete (Soldiers) pont ezzel kezdődik. Ez egyébként nagyon megviselt, és komolyan elgondolkoztam azon, hogy miért is olvasom ezt a könyvet, illetve az ominózus jelenet után, hogy akarom-e folytatni. De végül folytattam, és nem álltam meg az első kötetnél, hanem elolvastam – sajnos – a teljes trilógiát.
🌈 8. Egy sorozat, amit még be kell fejezned. 🌈

Tyack & Frayne Mysteries Harper Foxtól. Igaz, a tízes kötet első része azért valamennyire elvette a kedvem, de azért bízom benne, hogy egyszer majd még visszatér a vágy, hogy befejezzem a sorozatot, mert nagyon-nagyon jó. A korábbi köteteit sokszor újra olvasom és hallgatom is (már ameddig van belőlük hangoskönyv).
🌈 9. Egy téma, amiről nem gondoltad volna, hogy tudnád szeretni, mégis megtetszett. 🌈

Poliamor kapcsolatok, de csak abban az esetben, amikor tökéletes a harmónia a tagok között, és nem érzem azt, hogy valaki a rövidebbet húzza, vagy bele van kényszerítve. Éppen emiatt nem tetszik például a Special Forces trilógia második, harmadik kötete, mert akárki akármit is mond, szerintem az egy szélsőségesen bántalmazó kapcsolat, amiben a bántalmazó Dan, az áldozat pedig Vadim. Viszont, ami nem ilyen, és nagyon tetszett, az K.A. Merikantól a Werewolves of Chernobyl, a hibái és butaságai ellenére is.
🌈 10. Egy író, akinek az írásai valahogy nem szippantanak be. 🌈

Hailey Turner könyvei. A Metahuman Files sorozatáról rengetegen ódákat zengenek, de én például csak az első kötetet olvastam belőle. Maga a történet tetszett, de azzal az első könyvvel el is vesztettem az érdeklődésemet a sorozat iránt. Illetve zavart az is, hogy szerintem sok és indokolatlan helyzetben elhelyezett szexjelenet volt a két főszereplő között. Olyankor mindig úgy éreztem, hogy az írónő a testiséggel próbálja közelebb hozni őket és elmélyíteni a kapcsolatukat (bocs a szóviccekért), és ez nekem annyira nem jött be.
🌈 BÓNUSZ KÉRDÉS #1. Egy könyv, amiről nem igazán áradoznak, de szerinted az embereknek mégis olvasnia kéne. 🌈

Harper Foxtól a Brothers of the Wild North Sea. Nagyon szeretem az írónőt, és többször írtam már a könyveiről. És kifejezetten nagy erősségének tartom azt, ahogy a világ- és társadalomkritikákat elhelyezi a történeteiben. Nem mondom, hogy elrejti, mert van olyan, amikor szinte a képünkbe kiált a lapokról. Több könyvét is ajánlom, ha a jelenlegi világ kritikáját szeretné olvasni valaki. A fent említett regény valláskritika, de például a Seven Summer Nights társadalomkritikát fogalmaz meg, ahogy a Tyack and Frayne hetes kötet pedig a Brexitet és a jelenlegi brit vezetést kritizálja.
🌈 BÓNUSZ KÉRDÉS #2 Egy könyv, aminek nagyon rossz az olvasói értékelése, de neked mégis nagyon tetszett? 🌈

Burning Addiction B.L. Maxwelltől. Amikor olvastam, akkor még 2.8 csillagon állt, de booktag kedvéért megnéztem megint, és mostanra feltornázta magát 3.5-re, ami azért még mindig nem olyan fényes… Ennek ellenére nekem nagyon tetszett az alaptörténet, ami szerint egy drogfüggő srác túladagolással kerül kórházba, ahol egy vámpír orvos menti meg. Mint később kiderül, a túladagolás nem volt véletlen, ugyanis vámpírok egy szakadár csoportja azt akarja elérni, hogy a tudatmódosító szerek hassanak a vámpírokra is. A “kutatási eredményeik” pedig azt mutatják, hogy csak a magukhoz vett vérrel érhető el ez a hatás, de így sem mindegy, hogyan. És mint kiderül, a drogfüggő srác a sikeres kísérlet.
🌈 BÓNUSZ KÉRDÉS #3. Mi az örök kedvenc MM könyved? 🌈

Finding You, Finding Me Bailey Queentől. Tudom, már milliószor említettem, és írtam is erről a könyvről, de nem tehetek róla, még mindig imádom. Hiába nem a könyvtörténelem legkiemelkedőbb alkotása, én akkor is nagyon szeretem.
Ezek lennének a válaszaim az MM könyvekkel kapcsolatos kérdésekre. Sajnos ezek közül egyik sem jelent meg magyarul, mint csak angolul érhető el.
Jegyzet
- Borítókép forrása: saját fotó
- Könyvborítók: Goodreads