Kalandozások a komfort zónán kívül

Interaktív történetek

A komfort zónáról és az onnan való kilépésről már egy ideje terveztem egy rövidebb bejegyzést készíteni, és végre elérkezettnek láttam az időt, hogy megtegyem.

Azt vettem észre magamon – különösen, amikor a blogra írok történeteket –, hogy szeretek a jól bejáratott módon, talán azt is mondhatnám, hogy a megszokások mentén elkészíteni a novelláimat. Szerintem minden író van ezzel így. Vannak témák, amikről egyszerűen szeretünk írni, és még jók is vagyunk benne, de legalábbis jobbak, mint más témákban. És ilyenkor könnyű beleesni abba a csapdába, hogy mindig ugyanazokhoz az eszközökhöz, és nagyon hasonló megoldásokhoz nyúlunk vissza.

És ha az olvasók nem is unnak bele egy idő után, íróként azért lehet unalmas, mindig a régi jól bejáratott receptek mentén alkotni a történeteinket. Arról nem is beszélve, hogy fejlődni sem igazán lehet, ha nem próbálja ki magát új dolgokban az ember. Legalább annyira, hogy megállapítsa az újdonságról, hogy mennyire kompatibilis vele. Hogy érdemes-e még próbálkoznia mondjuk egy másik zsánerben, másik témaválasztással, vagy teljesen reménytelen és két külön univerzumban léteznek. Gondolom, mindenkinek vannak ilyen mumus témák. Én például nem hiszem, hogy jó krimit tudnék írni, bár az igazság az, hogy még nem is próbáltam.

A fentebbiek alapján szerintem semmiképp sem rossz dolog új kihívásokat keresni. Ezért is íródott meg például az Éjfekete első fejezete (akkor még novellaként) egy versenyre, amikor olyan történeteket kellett írni, amik kívül estek a komfort zónánkon. Mindenki kapott egy véletlenszerűen választott zsánert, aztán mehetett a menet. Így nekem a horror jutott.

Nem mondom, hogy olyan valódi, amolyan a szó szoros értelmében, igazi, vérfagyasztó horrort sikerült írnom – bár nem is az volt a célom –, inkább csak egy borzongatós történet kerekedett belőle. Arra viszont jó volt ez a próba, hogy rádöbbenjek, igazi lélekgyilkost horror sem fog soha kikerülni a tollam alól, de azért jó kalandozásnak bizonyult. És talán ez az élmény adta azt az ötletet, hogy megpróbálkozzak más módszerekkel is a komfort zóna elhagyására. Mint például egy interaktív történet írása.

Még nyáron kezdtem bele Ole naplója című projektembe, és őszintén megvallva halovány lila elképzelésem sem volt, hogy hova szeretnék megérkezni vele. Mármint nagyvonalakban azért volt a fejemben egy elgondolás, hogy nagyjából mit szeretnék megvalósítani, de ezek többé-kevésbé meg is változtak. Most már tudom, hogy mik lesznek a lehetséges konfliktusok és végkimenetelek, de interaktív történet lévén ezeket majd az olvasói döntések határozzák majd meg.

De hogy mik is alakultak máshogy? Ilyen volt például az, hogy eredetileg napló formában szerettem volna írni, de az gyorsan, talán már rögtön az első fejezetnél kiderült számomra, hogy ez nem fog működni. Mert egy idő után szerintem elég megerőltető és monoton lenne folyamatosan statikus elbeszélést olvasni. Így bár maradt az E/1 személyű elbeszélés, de az első fejezet után kerültek bele párbeszédek is olyan mennyiségben, hogy olvasmányosabb legyen tőle a szöveg.

Általában – a hosszabb történeteket szinte minden esetben E/3-ban írom. Ezért számomra már ez az E/1-es nézetből írás is a komfort zónámból kilépést jelenti. Annak ellenére is, hogy több novellát írtam ilyen “belső” nézetben, de azért egy regényt így megírni szerintem elég fárasztó. És természetesen mind a két nézőpontnak megvannak a maga előnyei és limitációi.

Az E/3-nál az, hogy kissé eleve távolságtartóbb a szöveg, ha csak nem vagyunk mindent tudó/mindenható narrátorok, mi sem ismerhetünk mindent, ami a karakterek fejében/lelkében zajlik, viszont szabadabban válthatunk nézőpont karaktert. Az E/1-nél viszont bár mindent tudunk a nézőpont karakterről, elég nagy limitáció tud lenni az, hogy a koponyája fogságából nézzük az eseményeket és a szereplőket. Mármint ugye nem láthatunk be a többiek fejébe, minden, amit a karakter tud/gondol róluk az a saját szűrűjén keresztül jön.

Éppen ezért nehéz szerintem jó E/1-et írni, amiben a nézőpont karakter nem csúszik át mindent tudó gondolatolvasóba. Ráadásul – és ez az én véleményem –, szerintem sokkal nehezebb hitelesen megalkotni a főszereplőt. Nekem sok esetben ezért okoz nehézséget még az E/1-ben íródott könyvek olvasása is (nem csak az írása), mert nem érzem úgy, hogy a narrátor-karakter viselkedése és gondolatai életszerűek lennének.

Elég ügyetlennek érzem, amikor E/1-ben leírják magukat a szereplők. Mert ki szokta a saját fejében sorra venni, hogy néz ki? Ezt tudjuk, az önképünk része, nem kell ezen gondolkodni és egy személyleírás erejéig kiszólni az olvasónak. Ráadásul E/1-ben eleve el tudom engedni a leírást, hiszen az a koponya, amiben vagyok, lehetne az enyém is. Egy történetben például a főszereplő menekülés közben írta le, hogy néz ki (ruhák, testmagasság, haj stb.). Én ezzel úgy voltam, hogy engem akció közben csak az érdekel, ami aktuálisan tényleg lényeges, mint az, hogy a hosszú lábai miatt mennyire gyors. Mert ha van ideje máson is elmélkedni, akkor számomra nem hiteles az üldözés, vagy a menekülésre tett kísérlete.

Szóval ezek mind-mind olyan probléma felvetések, amik nálam is könnyen előjöhetnek egy ilyesmi történet írásakor, és mivel tudom, hogy engem mennyire zavarnak, és mennyire nehéz egy-egy ilyet problematikát megoldani, szerintem jó gyakorlás lesz majd. Emellett pedig nagyon szeretem Olét, és én is érdeklődve figyelem az ő szemszögéből az eseményeket.

És ahogy említettem, ez egy interaktív történet, az egyes fejezetek végen választási lehetőséggel arra nézve, hogyan folyjon tovább a történet. Eddig minden alkalommal igyekeztem úgy alakítani az opciókat, hogy az olvasók döntése valamennyire a komfort zóna elhagyására kényszerítsen. Persze azért az egyik lehetőség kicsit mindig közelebb áll hozzám. Azok pedig, akik eddig olvasták, mindig ráéreztek, hogy melyik az, mert juszt sem azt választották. 😀

Ami még érdekes lehet ezzel kapcsolatban, az az, hogy ebben a történetben is lesz romantika. Felmerülhet viszont a kérdés, hogy hol van akkor a komfort zóna elhagyása, hiszen a romantika szinte minden történetemben jelen van. A válasz az, hogy megnyitottam az utat poliamória felé. Olvastam néhány ilyen könyvet, és megvannak vele a fenntartásaim (nehéz olyat találni, amiben tényleg minden fél konszenzusával jön létre a poliamor-kapcsolat a részvevők között, sok esetben van benne valamilyen kényszerítés vagy bántalmazás). Egy olyan történetet találtam eddig, ami tökéletes egyensúlyt mutat be, viszont nem mentes konfliktusoktól, az a Spectr sorozat Jordan L. Hawktól. Valami ilyesféle egyensúlyt keresek a saját történetemben is. Nagy kihívás lesz, hiszen még sosem írtam ilyet.

Egyébként ennél a történetnél szándékosan ügyelek arra, hogy rövidebbek legyenek a fejezetek, olyan 1500 szó körül (kb. 6-7 könyv oldal), mert így több választási lehetőséget tudok az eseményekhez fűzni.

Az utóbbi időben sajnos nem haladtam Ole naplójával, mert minden időmet lekötötte november-december alatt az adventi naptár készítés, januárban meg egy hosszabb betegeskedés. Viszont most már szeretnék rendesen visszatérni ehhez a történethez is, és remélem, hogy februártól nagyjából heti (rosszabb esetben kétheti) gyakorisággal készülnek majd hozzá fejezetek.

Ha esetleg felkeltettem az érdeklődéseteket, itt találhatjátok a borítót és a fülszöveget is.

Ole egy átlagos tizenhat éves, norvég tinédzser teljesen átlagos családdal, barátokkal és kamasz problémákkal. És épp egy teljesen átlagos nyaralásra indul a családjával. Eleinte tényleg minden úgy alakul, mint minden évben a végtelen és világos nyári éjszakák alatt…
Csakhogy valami történik, egyik éjjel teljesen fekete az éjszaka, ami sosem szokott előfordulni ennyire északon. És Ole megbűvölten betéved egy fekete erdőbe. A kérdés csak annyi, hogyan és hova jut ki onnan.

Jelenleg ezek a folyamatban lévő, és/vagy eddig kipróbált terveim, módszereim arra, hogy a komfort zónámból kilépésre kényszerítsem magam. Nektek van valami módszeretek erre? Nem kell feltétlenül az írás terén, az élet bármelyik területén érdekel. Hiszen én is szoktam kísérletezni akár könyvekkel, akár olyan élményekkel, amik felől először nem vagyok biztos.

Köszönöm, ha elolvastátok a gondolataimat. Ha esetleg van a témáról véleményetek, örülnék neki, ha megírnátok kommentben.

Jegyzet
  • Borítókép forrása: saját fotó
  • Ole naplója könyvborító: saját munka unplash-ről származó képpel
  • Egyéb kép forrása: unsplash.com
  • A történeteim megtalálhatóak Wattpadon is.

A történeteim megtalálhatók Wattpadon is.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s