Huszonegy

Robert kissé összerezzent, amikor a lakás csendjében váratlanul pittyent mellette a telefonja. A hangból rögtön tudta, hogy Kyle írt neki. Körülnézett a mobil után, és legnagyobb megdöbbenésére nem találta. Aztán rá kellett döbbennie, hogy Magick hófehér bundája alól kandikál elő, mert a macska természetesen ráfeküdt. Mint mindenre általában, amiről úgy gondolta, hogy az ő fekhelyéül szolgálhat, és más rendeltetése egyébként sincs.

Kihalászta a telefont a macska alól, aki természetesen kikérte magának a zaklatást, de annyira mégsem sértődött meg, hogy arrébb vonuljon, inkább Robert combjához simult a hátán fekve, a hasát a maga teljes védtelenségében felé mutatva és simogatást követelve. Természetesen Robert nem tagadta meg tőle, meg egyébként is szerette, amikor az ujjai belesiklottak Magick elképesztően puha és bársonyos bundájába. A macska elégedetten dorombolt megjutalmazván az emberét a parancs teljesítéséért, közben Robert elolvasta Kyle üzenetét, miszerint úton van haza. Aztán visszatért a fénykép nézegetéshez, ugyanis Steve küldött neki egy halom fotót a saját gyerekkorából, hogy náluk Franciaországban milyenek voltak a karácsonyi dekorációk.

Első ránézésre nem sok különbséget talált az ottani és az itteni között, de kissé figyelmesebben nézve észrevehetőek voltak az eltérések. Például a fán a piros dominált, rengeteg piros szalag, és gömböknek tűnő üvegdíszek sorakoztak rajta. Ahogy Robert alaposabban szemügyre vette, határozottan érett, piros almáknak tűntek.

„Jól látom, azok almák a fán?” Írta szinte azonnal chaten Stevenek. Még szerencse, hogy telefonon fél kézzel is legalább nagyjából tudott gépelni. Jobban szerette mind a két kezét használni, de Magick simogatása lefoglalta az egyiket. Miután elküldte az üzenetet, azonnal megjelent a kijelző alján táncoló három pontocska, jelezve, hogy Steve épp a válaszát írja neki.

Steve: Igen. Franciaországban eredetileg igazi almákat is aggattak a fára díszekként. De ezt már senki sem csinálja, mindenki inkább ezeket az üvegdíszeket veszi. Meg már nagyjából minden színben lehet kapni, ha kell huplilában is, de mégiscsak a piros az igazi.

Robert mosolyogva nagyított bele a fotóba, hogy jobban szemügyre tudja venni a díszeket. És akkor vette észre az aranyszínűre festett fenyőtobozokat és mindenféle kreatív alakzatokba fűzött szárított gyümölcs – talán narancs –szeleteket is. Természetesen erre is azonnal rá kellett kérdeznie.

Robert: De nagyon jól néznek ki azok a tobozok és szárított narancsok (?) is.

Steve: Igen, azok. Anya csinálta őket. Imád karácsonyi díszeket készíteni, és nagyon ügyes is benne. Egy időben mindenkinek saját készítésű díszeket adott a “rendes” ajándék mellé. Egyébként ezek a díszek is eléggé elterjedtek Franciaországban, amennyire én tudom. Legalábbis nálunk, meg a barátainknál mindig voltak ilyenek.

Robert: Most nagyon irigykedek mindenkire, aki kapott ilyet anyudtól.

Steve: Majd megkérem, hogy csináljon neked is. Úgyis megyünk haza legalább egy vacsorára karácsonykor. Egyébként, ha megnézed a fotót, azt is észreveheted rajta, hogy nem zoknik vannak kitéve, hanem cipők és csizmák.

Robert nem tette szóvá, hogy észrevette az elterelést a hirtelen témaváltásban. Sejtette, hogy John lehet a háttérben, amiért a másik nem akart többet beszélni a hazalátogatásról, és ezért inkább az elejét vette az egésznek. És tapintatlan sem akart lenni azzal, hogy ismét visszatereli erre a szót. Kyle többet tudott a másik két férfiről nála, és Robert nem érezte még elég stabilnak a barátságukat ahhoz, hogy ilyen kényes témában puhatolózni merjen. Ezért inkább türelmesen várt, hogy Steve leírja azt, amit még épp olyan lelkesen gépelt.

Steve: Franciaországban is bár Jézus születését ünnepeljük karácsonykor, de az ajándékokat Père Noël (Karácsony Apó) hozza. És karácsonykor “Joyeux Noël”-t kívánunk. Azt tudtad, hogy a latin “natalis”, vagyis születés szóból származik? Szóval legalább a jókívánságban megmaradt, hogy Jézus születésére emlékezünk. 😄

Robert: Látom, kitört belőled a nyelvész. De mielőtt tüzet fog a virtuális billentyűzet, ahogy azt próbálod elmagyarázni, hogyan lett a natalisból noël, nem akarsz inkább visszakanyarodni a cipőkre?

Steve: De igen, bocs… szólj rám, ha nagyon elnyelvészkedem a dolgokat. A nyelvtörténet az életem… Ha élő, elérhető férfi lenne, Johnt biztos kicsinálná a féltékenység.

Amíg figyelte, hogy Steve gépel, neki is eszébe jutott egy karácsonyi érdekesség, ezért a másikkal egyidőben gépelni kezdte.

Robert: Lehet, hogy már láttad azt a híres japán mémet, amin egy keresztre feszített Mikulás látható. Van egy olyan városi legenda, miszerint valamikor az ötvenes-hatvanas években, amikor a japánok átvették a karácsonyt nyugatról, kissé összekeverték a szimbólumokat. A tévhit szerint azt tudták, hogy valakit keresztre feszítettek karácsonykor, meg hogy egy pocakos, piros ruhás, pufók pacák is csinál valamit. És bumm, így keletkezett a városi legenda a keresztre feszített Mikulásokról. De ez természetesen baromság. Japánban is vannak keresztények, és a 17. században előszeretettel feszítették őket keresztre. Meg a II. világháborúban a hadifoglyokat is. Szóval nem, nincsenek keresztre feszített Mikulások, bár viccnek jó. Bocsánat a közbeszólásért, de nekem meg Japán és a történelem a megszállottságom.

Azzal szinte egy időben, hogy Robert rányomott a küldés gombra, megérkezett Steve üzenete is.

Steve: Szóval Fro-ban Père Noël hozza az ajándékokat, amiket a gyerekek cipőjében/csizmájában hagy, ezeket egyébként eredetileg a kandallóhoz készítették, már ahol volt ilyen. A gyerekek pedig cserébe répát tesznek a cipőkbe, amiket Gui, Père Noël szamara, igen ott szamár van, eszik meg. A Gui egyébként fagyöngyöt jelent franciául. Meg régen a gyerekek akkora ajándékokat kaptak, amik belefértek a cipőkbe, mondjuk sütit, kisebb méretű játékokat, esetleg pénzt. Ma már nem igazán lehet beszuszakolni a cipőkbe azokat a dolgokat, amiket a gyerekek kérnek.

Steve üzenetét olvasva Robert akaratlanul felnevetett, felriasztva ezzel az addig teljes lelki nyugalomban a hátán szendergő macskát. Magick kifejezetten felháborodva nézett rá, és azonnal legyezni kezdett a farkával, jelezve, mennyire felháborította, ahogy az embere felverte a legszebb álmából. Robert a fejét csóválva vakargatta tovább a macska hasát, miközben annyit morgott az orra alatt:

– El vagy kényeztetve, hallod.

Közben megérkezett Steve válasza is.

Steve: Wow. Ma is tanultam valamit. Beírtam a keresőbe, hogy crucified Santa Japan(*), és kiégett a retinám. De az biztos, hogy egy hétig ezen fogok röhögni. Hogy mennyire kreatívak az emberek!

Robert: Egyébként igen. Eredetileg egy művész csinált egy tárlatot ilyen keresztre feszített Mikulással, mert a kommerszializmzsra akarta felhívni a figyelmet. Aztán jól elterjedt, hogy a japánok azt sem tudják kábé, hogy milyen irányba néznek, ha nem a saját tradícióikról van szó. Van persze pár dolog, amit eléggé benéztek, de ez pont nem az.

Robert: Te figyelj, nincs kedved holnap elmenni alma díszeket nézni? Valahol biztos árulnak ilyet. Meg az egyik karácsonyi vásárban láttam toboz és szárított narancs díszeket is. Szerintem nagyon szépen fel tudnánk díszíteni velük a fát Paul a kávézójában.

Steve: Rendben. Menjünk. Megnézem az interneten, hátha találok valahol almás díszeket, és akkor mehetünk célirányosan. Jó neked holnap? Ma már más dolgom van. Aztán, ha végeztünk mindennel, beadhatjuk Paulnak, hogy 23-án már csak díszíteni kelljen.

Robert: Nekem jó a holnap is persze. Nem gond, ha Kyle-t is elhozom? Imádja az ilyen helyeket. Általában nem vesz semmit, de nézelődni szeret.

Steve: Tőlem jöhet. Én viszont nem hozom Johnt. Elég kiszámíthatatlan, hogy viseli a nagy tömeget, és nem hiszem, hogy szeretne kockáztatni. De a meglepetés karácsonyra mindenképp jön majd. Azt a világért sem hagyná ki.

Ezek után még beszélték, hogy pontosan hol találkoznak. És bár Robert oldalát majd kifúrta kíváncsiság John miatt, mégsem kérdezősködött. Épp mire mindent letisztáztak, megérkezett Kyle is. Amikor belépett a nappaliba, Magick felnézett ugyan, de megmoccanni nem volt hajlandó, így Robertet is a kanapéra szegezte. Kyle nem vette zokon, odalépett Roberthez, lehajolt hozzá, megcsókolta, és egyikük sem törődött a felháborodott nyávogással, amikor abbamaradt a simogatás, mert Robert megkapaszkodott Kyle nyakában, és nem engedte eltávolodni magától.

Jegyzet

Borítókép forrása: unsplash.com (Andrei Caliman)
(*) Keresztre feszített Mikulás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s