Húsz

Kyle kissé félve lépett be az egyetemi kampusz kávézójába és nézett körül a tanszékvezető, Helga Jamesson után. Azért érkezett, hogy átbeszéljék az alkalmazásának feltételeit. Helga szinte azonnal személyesen beszélni akart vele, amikor felhívta, hogy elmondja, tud több órát vállalni a következő félévben. Hiába tudta, nincs mitől tartania, Helga olyan karizmatikus személység és jelenség volt, hogy csak rá kellett néznie bárkire, hogy még a megszületésüket is megbánják.

Roberttel alaposan átbeszélték ezt az egészet, amikor a másik még azzal is nyugtatni próbálta, hogy Helga tulajdonképpen a barátja, és Kyle-ra csak akkor szokott „úgy” nézni, ha valami különösen nagy ostobaságot mondott. Például azt, hogy nem vállal több órát, mert az állatorvosi rendelőben nem tudja csökkenteni a munkaidejét. Igaz, akkor Robert is ostobának nevezte – hogy csak a legfinomabb jelzőt említsük.

Hiába vértezte fel magát mindenre, amit Helga csak a fejéhez vágni készülhet, mégis ideges aggodalom járta át a mellkasát, amikor észrevette a testes nőt az egyik félreeső asztalnál ülni. Elegáns barna nadrágkosztümöt viselt – a zakó csak úgy feszült kifejezetten telt idomain –, élénk narancssárga garbóval, és ezt a színkombinációt kiválóan kiegészítette lángvörösre festett haja. Ő korábban észrevehette Kyle-t, mert lelkesen integetve próbálta felhívni magára a figyelmét. Amint meglátta, mosolyogva indult el felé. Bár, ha őszinte akart lenni magához, kissé kényszeredettnek érezte arcán azt a mosolyt.

– Na végre! Már azt hittem, meggondoltad magad – nyújtotta neki azonnal a kezét, amit Kyle meg is fogott, és miközben megrázta, Helga hatalmas tenyerével megveregette a vállát, aminek a rezgéseit még a lábujjaiban is érezte.

– Nem, dehogy – igyekezett leplezni, hogy mennyire váratlanul érte a nő harsánysága, hiába nem különbözött semmiben a mindenkori önmagától. – Csak a szokásos dugó. Ha megfutamodnék, legalább egy üzenetet küldenék róla.

Ezen Helga kedélyesen felnevetett, majd teljesen komoly hangon annyit kérdezett:

– A szokásos kávédat kéred? Remélem igen, mert azt rendelek.

– A szokásos jó lesz, csak kérek egy vizet is, ha nem gond.

– Elég nagy igényeid vannak ma, de csak megoldjuk. – Azzal egy rövid időre magára hagyta, amíg elment beszerezni a kávét és vizet.

Amíg Kyle arra várt, hogy visszajöjjön, az asztalra helyezett tartóból kivett egy szalvétát, és hajtogatni kezdte. Olyannyira nem is figyelt arra, hogy mit csinál, hogy mire Helga visszaért mellé, már majdnem meghajtogatott egy elég bonyolult macskát. Amikor a nő letette elé a kévét és az üveg vizet, meglepetésében össze is rándult, és beletépett a papír-macska egyik lábába.

– Mi ez a kakadu? – kérdezte viccesen Helga.

– Ugye tudod, hogy a japánok most sírnának, ha ezt hallanák? Meggyalázod az origami szentségét.

– Én biztosan nem. De ezt a művészetet inkább meghagyom nekik, én teljes mértékben anti-tálentum vagyok.

– Én is csak macskát meg darut tudok hajtogatni, meg ha nagyon megerőltetem magam, csillagokat és néhány karácsonyfa díszt – nevetett fel Kyle.

– A papír daru és macska biztos jól kijönnek egymással – vitte tovább a viccet Helga.

– Nem igazán van módjuk kijönni senkivel, mert Magick, az igazi macska, általában előbb széttépi őket. Tessék – tolta a kész origami macskát Helga elé –, a tiéd. Miattad sántult le.

– Köszönöm. Akkor ezentúl jobban vigyázok rá – csúsztatta bele a belépő kártya tartójába. – De szerintem akkor térjünk is a lényegre.

– Rendben – kortyolt bele a kávéjába Kyle. – A lényeget igazából szerintem már tudod. Ahogy beszéltük korábban, felmondtam az állatorvosi rendelőben. És ha van hely számomra, szeretnék teljes állásban tanítani.

Figyelte, ahogy Helga ajkain elégedett mosoly terült szét. De még nem szólalt meg, inkább kimért lassúsággal kortyolt bele a saját kávéjába. Kyle jól ismerte ezt a trükköt. Tudta, hogy azért csinálja, hogy vajon rákérdez-e. Már régen – szerencsére mások kárán – tanulta meg, hogy a tanszékvezető esetében a kivárás a jó stratégia. Most sem csalódott, mert Helga elégetetten szólalt meg:

– Igazság szerint, egy égi ajándék az, hogy éppen most jelentkeztél. Az egyik tanárunk, biztos, hogy te is ismered, Kallahan januártól külföldre megy kutatói ösztöndíjjal. Már a vizsgaidőszakban sem lesz itt, én meg eddig még nem tudtam pótolni. Szóval, ha a vizsgákat is le tudnád vezényelni helyette, akkor még aranyba is foglalnám a nevedet.

– Mit is tanít? – tudakolta inkább Kyle. Nem akart ész nélkül igent mondani valamire, amibe esetleg beletörhet a bicskája.

– Szövettan Egyet és Kettőt. Pont testhezálló neked. De természetesen átküldöm a tanagyagokat, ha igent mondasz. Szerintem Kallahannek már kész vizsgafeladsorai is vannak. Összesen négy. És annyira nem variálja őket, hogy a diákok adják-veszik a kitöltött kérdéseket.

Kyle ezen csak vigyorgott. Úgy látszik minden generációnak megvan a maga Kallahanje. Amikor még ő járt egyetemre, akkor is volt egy ilyen professzor a tanszéken. Az ősöreg úr azt sem tudta, hogy működik az internet és a számítógépek, mindent papíralapon intézett, úgy kérte a beadandókat is. Ő volt az egyetlen, aki nem fogadott el gépelt és nyomtatott feladatokat. És ez a professzor sem vitte túlzásba a vizsga-feladatsorokat. Fogalma sem volt arról, hogy a diákok lefotózták, és teljes természetességgel osztották egymás között. Bár, amilyen jótétlélek volt az öreg, az sem lett volna meglepő, ha tudott volna róla, de nyugdíj előtt már nem idegesítette magát ezzel, és csak egyszerűen szemet hunyt.

– Persze – válaszolt végül –, küldj át mindent, és megoldjuk. De szerintem saját feladatsort állítok össze. Nem szeretek másokéból dolgozni.

Ekkor Helga nevetett fel. Huncut mosoly ült ki az arcára, és cinkos csillogás bujkált a tekintetében, amikor ismét megszólalt.

– Csak aztán meg ne lincseljenek a diákok, hogy kárba mennek az erőfeszítéseik.

– Igazság szerint, aki csak az előre kitöltött feladatsorokkal készül a vizsgára, az meg is érdemli, hogy pórul járjon. De ne aggódj, nem fogok kegyetlenkedni velük. Aki felkészül, annak minden esélye meglesz a legjobb jeggyel átmenni.

– Efelől nem voltak létségeim. Ismerem a módszereidet, és vizsgáztatási szokásaidat. Szerintem jól járnak majd veled.

– De akkor ez most csak írásbeli?

– Nem dehogy. Van belőle gyakorlati szóbeli is.

– Már épp felháborodtam volna, hogy nekünk még duplán kellett szenvedni ezeken az órákon – vigyorgott Kyle.

– Megnyugodhatsz, a jövő generációjának is duplán kell – kacsintott rá cinkosan Helga. – De akkor a második félévben elvállalod a két szövettan kurzust?

– Persze. Az időmbe belefér. Küldesz majd órarendet?

– Egyelőre még csak egy nagyon vázlatos tervezetet tudok küldeni. Gondolom, te is emlékszel még rá, hogy A Szövettan Egy elsősorban az őszi félév kurzusa, a Szövettan Kettő pedig a tavaszié. Természetesen szükség esetén meghirdetjük ezeket keresztfélévekben is, de ez attól függ majd, hogy az egyes kurzuson hány hallgatót buktatsz meg. Viszont arra készülj fel, hogy mindkettő szeminárium és elődadás is.

– Igen, emlékszem. Az előadásból keresztfélévben csak vizsgakurzus van, a szemináriumokból viszont van óra.

– Igen. Mivel a tapasztalatok azt mutatják, hogy legtöbben a gyakorlaton véreznek el, nem az elméleten.

– Ne is mondd, én is buktam meg szövettani gyakorlaton.

– Szerintem az, aki azt állítja, hogy mindegyiken elsőre átment, az hazudik. Nem ismerek senkit, aki legalább az egyiken ne bukott volna meg.

– Most hogy mondod, én sem. De én igyekszem majd nem túl szigorú lenni.

– Hallottam ezt már tőled – vigyorgott Helga. – Ha jól emlékszem, te buktattál meg majdnem egy teljes évfolyamot élettanból.

– Akkor még kezdő voltam és lelkes… egy kissé talán túllőttem a célon. De azóta már tudom, hogy kell kimerült hallgatók által is megoldható vizsgákat összeállítani.

– Efelől sincsenek kétségeim. – Helga gyorsan az órájára pillantott. – Viszont, nem akarlak lerázni, de tíz perc múlva pótzéhát íratok. Mennem kell, de még ma elküldöm Kallahan vizsgatervét és időpontjait.

– Rendben, várom majd.

– Aztán, ha még van időd bejönni valamikor a héten, átbeszéljük a szerződésmódosításodat is, meg akkor alá is írhatod.

– Az kiváló lenne. Akkor majd egyeztessünk.

Elköszöntek egymástól, és Kyle megkönnyebbülten jött el az egyetemről. Persze igazából nem félt attól, hogy Helga elutasítja, de mégiscsak jobb volt végre túllenni ezen a megbeszélésen. Így teljes lelki nyugalommal várhatja a karácsonyt. Gyors energikus léptekkel indult meg haza felé.

Szállingózott a hó, tejfehér köd folyta körül a várost, az alig szürkületi fényekben már felkapcsolták az utcákon a karácsonyi fényeket. Ahogy a pirosak, zöldek, aranyak szétszóródtak a szitáló köd szemcséin, sejtelmes tündérország hatást keltettek a városban.

Kyle elhaladt a buszmegálló és a nyitott ajtókkal várakozó busz mellett. Annyira szép volt akkor az idő, csípett, de nem mart a hideg. Vétek lett volna nem kihasználni sétára ezt az időt. Ahogy haladt a kissé csúszós, kásás hóval fedett járdán, írt egy üzenetet Robertnek, hogy minden a legjobban alakult, ő pedig úton van haza.

Jegyzet

Borítókép forrása: unsplash.com (Mary Ray)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s