Tíz

Floyd feje kissé zsongott a váratlan történések miatt, amikor kilépett a kávézóból. Paul és Peter még maradtak, mert az előbbinek még be kellett fejeznie a leltározást, és felírnia azokat az alapanyagokat, kávékat és bármi egyebet, amikből másnap utánpótlást kell rendelnie. Floyd elgondolkozott azon, hogy illene-e maradnia, és felajánlani a segítségért azért cserébe, amit a másik kettő tenni készült érte, de érezte, hogy akkor épp nincs igény a társaságára. Így elköszönt, és elindult haza.

Közben az élete furcsaságain elmélkedett. Amikor beugrott egy jobb kedvre derítő kávéra, még nem gondolta, hogy a lelkét is ki fogja önteni Paulnak. Régóta barátok voltak, egyébként nem is volt ebben semmi különös. Ő is segített többször a másik férfinak, amikor nem jutott egyről a kettőre Peterrel. Valahogy mindig természetesen jött nekik, hogy meghallgatták a másikat, és amennyire csak tudták, segítették egymást. De ekkora szívességre a legkevésbé sem számított. Sőt, soha nem is kért volna ilyent, hiába volt mindennél hálásabb a felajánlásért.

„Ugyan már, ne légy ostoba” – szinte hallotta Paul hangját a fejében. – „Mire valók a barátok, ha nem arra, hogy kisegítsék egymást a bajban?”

Erre önkéntelenül is elmosolygott. Ha arról lenne szó, ő is bármit megtenne a barátaiért, ami csak a hatalmában áll. De elfogadni azért egészen más tészta. Ahogy segítséget kérni is. Ez sosem tartozott az erősségei közé. Bár sejtette, hogy a többiek is épp így éreznék magukat a helyében. Mind olyanok voltak, akik keményen megdolgoztak mindenért, amijük volt, egyikük sem született bele a jólétbe, és így kín és keserv volt számukra bármit is kérni. De elmondhatatlanul jól esett neki a tudat, hogy vannak olyanok az életükben, akik kérés nélkül, önzetlenül tesznek értük. Épp, mint a versben:

„Adjon az Isten fényeket
Temetők helyett életet
Nekem a kérés nagy szégyen
Adjon úgy is, ha nem kérem.” (*)

Mindig is szerette ezt a verset, és most aktuálisabbnak és igazabbnak érezte, mint valaha. Néha azon kapta magát, hogy különböző dallamokra dúdolja is, mintha csak egy sláger lenne. És igazából lehetett volna. Ha az lenne, amit játszanának a különböző állomások, még a telefonján a rádiót is érdemesnek tartotta volna bekapcsolni.

És ahogy most a nap minden történése hazafelé tartott, valahogy könnyebbnek érezte a lelkét, mint július óta bármikor. Remélte, hogy amikor majd mindent elmesél Jase-nek, ő is épp olyan megkönnyebbüléssel fogadja el a barátaik felajánlását.

Amikor hazaért, csak az üres lakás fogadta. Nem volt ebben semmi meglepő, karácsony előtt mindig bolondokháza volt a kórházakban is. Nem volt ez alól kivétel az sem, ahol Jase dolgozott. Többször nyúltak meg ilyenkor akár órákkal is az egyébként sem rövid műszakjai. Ezért miután lepakolt, gyorsan küldött egy üzenetet neki.

Floyd: Most értem haza. Kicsit eldumáltam az időt Paullal és Peterrel, viszont nagyon jó híreim vannak. Hogy látod, mikorra érsz haza? Ha még emberi időben, akkor csinálok valami vacsit, és azzal várlak majd.

Nem kellett sokat várnia, pár percen belül érkezett is a válasz.

Jase: Szerencsére éppen most szabadultam. Már megyek a garázsba, hogy felvegyem a kocsit. Farkaséhes vagyok. Ha szerzel a közeli hambistól valamit, nekem már az a Mennyországot jelentené. Egyébként remélem, jót dumáltatok Pauékkal, majd minden pletykát hallani akarok!

Az üzenetet olvasva Floyd felhorkant. Természetes, hogy Jase is minden pletykát hallani akart. Legalább akkora pletykafészek volt ő is, mint Paul és Peter. Amiről ezek hárman nem tudtak, az nem is létezett. A másik dolog, ami mosolygásra késztette az a hamburgeres rész volt.

Nem is olyan régen, talán egy éve sincs még, hogy nyílt egy éjjel-nappali hamburgeres bódé pár tömbnyire tőlük. Nagyon eldugott helyen volt, észrevenni sem bizonyult könnyűnek, ha nem tudta az ember, hogy mit keressen és hol, arról nem is beszélve, hogy nagyon jól beleolvadt a környezetébe a gyorsbüfék és food truckok között. Emellett annyira kicsi volt, hogy beülni sem lehetett, csak elvitelre kérni a hamburgereket.

Viszont akkora választék volt, amekkorát sehol máshol nem látott még. És mindent lehetett mindennel kombinálni, így pedig a lehetőségeknek csak az vevők fantáziája szabott határt. Arról nem is beszélve, hogy akkora buciba került az a rengeteg feltét, hogy embernek kellett lennie a talpán annak, aki egy nekifutásra akarta megenni.

Jase-nem nem kellett külön megírnia, Floyd azonnal tudta, hogy milyen hamburgert szeretne a párja. A bódé árult egy Hawaii elnevezésűt, ami rengeteg zöldséggel, egy szelet grillezett kecskesajttal, grillezett ananásszal és kellemesen csípős édes-chilli szósszal készült. Floyd személy szerint ki nem állhatta, de Jase az első alkalommal menthetetlenül beleszeretett ebbe a borzalomba, és azóta sem lehetett rávenni, hogy mást is megkóstoljon. Mindig az válaszolta rá, hogy addig nem hajlandó mást is kipróbálni, amíg ezt meg nem unta.

Floyd gyorsan visszacsomagolta magát a kabátjába, kiegészítve a sállal és sapkával, és kilépett a szállingózó hóesésbe. Az eget borító hófelhők sejtelmes, derengő színekbe vonták a várost, a sárgás lámpafény aranyként folyt szét az utcán. A kirakatok színes fényei ezerfelé törtek az tükröződő üvegfelületeken. Mintha egy elvarázsolt jégkiráyságba toppant volna be. Nagyot szippantott a hideg, esti levegőből, és akkor a szmog sem zavarta. Túl szép volt az az este, hogy ilyenekkel zavartassa magát.

Sietős léptekkel meg indult meg a hamburgeres bódéhoz. Nem mintha annyira időszűkében lett volna, bár ennyire későn már a forgalom sem volt annyira vészes, és azért valamennyire csipkednie kellett magát, hogy még Jase előtt érjen haza.

A bódé előtt viszont meglepően nagy sor fogadta. Nem is értette, miért csodálkozik ezen, hiszen sokan mentek haza ilyen viszonylag későn is. És amennyire jó volt itt a hamburger, nem volt abban semmi meglepő, hogy ennyien útba ejtették. Beállt a legutolsó várakozó mögé, és épp előhúzta a telefonját, hogy hírek olvasgatásával üsse el az időt, amíg sorra nem kerül, amikor elé toppant egy húszéves forma lány, aki a bódéban dolgozott.

– Szia! Mit készíthetünk neked? – szólította meg Floydot mosolyogva, és őt olyan váratlanul érte a kérdés, hogy azonnal válaszolni sem tudott, hiszen azt hitte, ráér még kitalálni azt, hogy ő mit kér.

– Uh… még nem találtam ki teljesen – felelte a köszönés viszonzása után. – Mióta veszitek fel ennyire előre a rendeléseket?

– Ó, már egy ideje így csináljuk – adott lelkesen magyarázatot a lány –, nagyjából az óta, hogy ennyire általánossá vált ez az esti roham. Előre felvesszük a rendeléseket, és így amit lehet előre nekiállunk elkészíteni. Például a pogácsák tudnak együtt is sülni. Közben felvágjuk, megkenjük a bucikat, ilyenek. Így kevesebbet kell várni.

– Nagyon körültekintőek vagytok, ez tetszik – viszonozta a lelkesedését Floyd.

– Ugye? Szerintem is jól csináljuk. Akkor mit készíthetünk. Mondd, ami már megvan, és a többit meg kitaláljuk.

– Ami biztos, az egy Hawaii hamburger, dupla ananász szelettel. – Még időben eszébe jutott, hogy Jase mennyire imádja azt a szerinte undorító grillezett gyümölcsöt. A lány azonnal jegyzetelni kezdte a mini tabletébe, majd felnézve még annyit kérdezett.

– Mind a kettő grillezett legyen? A hét eleje óta van rántott ananászunk is, az is nagyon finom.

– Hmmm. Jó kérdés. Akkor legyen az egyik grillezett, a másik meg a panírozott. Aztán majd Jase eldönti, melyiket szereti jobban.

– Oké, remek. Nagyon finom lesz. Szerintem választani sem fog tudni. És neked mi legyen?

– Nem is tudom… Gombát szeretnék, bacont és sok sajtot.

– Szerintem, tudom, mi lesz a legjobb neked. Óriás grillezett gombafej, egy tükörtojással, sok ropogósra pirított baconnel, grill sajttal, sülthagymával és wasabis ketchuppal?

Floyd már a felsorolást hallgatva nyáladzani kezdett. Ekkor döbbent rá, hogy mennyire éhes ő is.

– Kiváló. Ezt szeretném.

A lány ezt is felvitte a tableten, és még annyit mondott, mielőtt tovább lépett volna azokhoz, akik időközben beálltak mögé:

– Azonnal készítjük. Fizetni majd az ablaknál tudsz. A tizenötös lesz a rendelés számod.

Ezek után gyorsan sorra is került. Tényleg rettenetesen pörgős tempóban dolgoztak a lányok, égett a kezük alatt a munka. Kiválóan össze tudtak hangolni minden munkafolyamatot az előre felvett rendelésekkel. Viszont az a nagyjából negyed óra, amíg várakozott, elég volt ahhoz, hogy kellőképpen átfogyjon. Így kifejezetten örült neki, amikor végre megkapta az alaposan becsomagolt hamburgereket. Ha igyekszik haza, ki sem hűlnek majd.

Annyira gyors tempót diktált hazafelé, hogy pontosan akkor érte el a bejárati ajtajukat, ami, amikor Jase épp beállt a garázsba.

Jegyzet

Borítókép forrása: unsplash.com (Jamie Davis)
(*) Nagy László: Adjon az Isten részlet

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s