Kilenc

Peter nem értette, miért találja zárva a kávézót, hiszen még legalább negyed óra volt zárásig, és Paul sosem szokta előbb befejezni a napot, inkább később, ha olyan időzítéssel tévedtek be a vendégek. Általában zárás után pár perccel kezdte el kiterelni őket. Egész nap azt várta, hogy végre idejöhessen, és végre élőben is ellenőrizhesse, hogy tényleg ismét minden rendben van-e velük. Különösen a korábbi két telefonbeszélgetés után. Peternek jól esett az a bocsánatkérés, de azt is belátta, hogy neki is van miért elnézést kérnie. Neki sem kellett volna annyira védenie a családját, amikor ő is tudta, annyira nem ártatlanok, mint amennyire beállítják magukat.

Amikor Paul felhívta első alkalommal, nem igazán tudott beszélni, pedig már akkor annyi mindent mondott és ígért volna. Aztán kicsit később megpróbálta folytatni a beszélgetést, de amilyen szerencsések, akkor meg Paulnak nem volt alkalmas. Így viszont kénytelen volt – természetesen tűkön ülve – kivárni, hogy véget érjen a munkaidő. A munkából eljövetel viszont nem úgy alakult, mert egy halom feladat és azokkal együtt túlóra zúdult a nyakába. Ezalatt az idő alatt azt is elhatározta, hogy amíg ide tart, elbeszélget a szüleivel is, hogy ezentúl mihez tartsák magukat.

De így is, amint el tudott szabadulni, az első útja ide vezetett, épp ahogy elhatározta. Gyalog jött, így sétálás közben meg tudta ejteni a beszélgetést is a szüleivel. Épp akkor fejezte be a hívást, amikor visszapattant a kávéző zárt ajtajáról. Bekopogott. Halotta a mocorgást bentről, de amikor csak nem nyitott ajtót senki, megismételte a mozdulatot.

Amint kinyílt a kávézó ajtaja, azonnal Paul karjai közé vetette magát. A legkevésbé sem törődött vele, hogy a másik mekkora megdöbbenéssel fogadja a rohamot. Végre itt volt, és magyarázkodás helyett azonnal meg is csókolta. Amennyire az alatt a fél pillanat látta, üresnek tűnt a kávézó, és ha meg nem az, akkor is mi történik? Sosem titkolták a kapcsolatukat, ez már megállapodás volt köztük az első perctől kezdve.

Pault bár váratlanul érte csókok rohama, mégis csak egy pár pillanatig hezitált, aztán ő is éppen akkora lendülettel és elszántsággal viszonozta, amekkorával kapta őket. Peter pedig minden alkalommal el tudott volna olvadni Paul ajkainak forróságától. Viszont mielőtt igazán elmélyültettek volna csókjaik, a másik óvatosan eltolta magától.

– Bármennyire is átadnám most magam neked – suttogott Peter fülébe, Paul lehelete kellemesen borzongatta a bőrét –, sajnos nem vagyunk egyedül.

Peter erre végigfutatta tekintetét a kávézón, és a pillantása megállapodott az egyik félreeső sarokban magába roskadva ücsörgő Floydon. Amennyire innen látta, egy bögrét lökdösött két tenyere közt, de az is kiolvasható volt a testtartásáról, és a mozdulatiból, hgy valami nagyon nincs rendben.

– Mondtad, hogy baj van… De ekkora? – súgta óvatosan, hogy biztosan csak Paul halhassa.

– Megviseli Lilly mama halála, és az, hogy ennyire közel van a karácsony.

Paul visszazárta a kávézó ajtaját, és a pult mögé vezette Petert. Itt mindent elmesélt neki, ami elhangzott köztük, miközben készített neki egy moccachinot. Pont akkora ért a végére, amikor a másik felállt, és öltözködni kezdett. Láthatólag menni készült. A pult felé fordult, arcán valamivel vidámabb – mégis erőltetettnek tűnő – kifejezéssel intett nekik, majd odalépett hozzájuk. Gyorsan köszönt Peternek, majd azonnal Paulhoz fordult:

– Jase nem sokára végez, szóval én elindulok. Még vacsorát is akarok szerezni neki. Mennyivel tartozom a kávéért és a süteményért?

– Úgy érted, azért a süteményért, amiből nem is ettél? – Vonta fel a szemöldökét Paul. Igazság szerint csak viccelni akart, nem gondolta végig, milyen rosszalló kifejezés ült ki az arcára. Amikor látta, hogy Floyd elszégyelli magát, gyorsan hozzátette: – Jaj, ne ne csináld már! A ház ajándéka volt. A baráti beszélgetés része volt. Egyébként meg hova sietsz ennyire? Azt a pár percet nem tudod megvárni, amíg bezárok? Üljetek le Peterrel, és beszéljétek át a karácsonyi terveket.

– Ez jó ötlet – lépett Floyd mellé Peter, majd még gyorsan visszafordult a párjához, és neki címezte a következő szavait. – Remélem, nem gond, ha kiszolgálom magam a sütikből. Látom, bőven van ott az asztalon, én meg éhen halok.

– Dehogy – intett arra Paul bíztatva őket. – Floyd, hadd ne mondjam még egyszer, te is egyél, ami tetszik.

– Rendben, köszönöm – adta meg magát végül.

Azzal otthagyták Pault a pultnál, hadd intézze a zárást, ők ketten pedig visszaültek az asztalhoz, és azonnal tervezni kezdték a karácsonyt. Miközben Floyd elmagyarázta Peternek – aki eddigre valamennyire már lépben volt –, hogy miről is beszéltek, felvett egy süteményt a tálcáról, és lelkesen enni kezdte. Ez valamennyire felbátorította Floydot is, mert mesélés közben ő is elfogyasztott pár falatot a korábban kiválasztott szeletből.

– Én benne vagyok egy ilyen meglepetésben – jelentette ki mosolyogva Peter, miután mindent végighallgatott. – A kollégáim nevében természetesen nem tehetek ígéreteket, de szerintem ők is szívesen segítenek majd. Ma már túl késő van, hogy felhívjam őket, de holnap mindenképp beszélek velük. Amint megvan, hogy kikre számíthatok közülük, azonnal elkezdhetjük tervezni a menüt is.

Peter szívét melegség járta át a Floyd arcára kiülő hálás kifejezés láttán. Mindig is szeretett másoknak segíteni, és ha segíthet abban, hogy valakiknek minden esemény és körülmény ellenére boldogabb legyen az ünnepe, akkor minden perc, amit az előkészületekre fordít majd, megéri.

Jegyzet

Borítókép forrása: unsplash.com (Dilyara Garifullina)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s