Hat

– Szia! – köszöntötte azonnal Kyle-t Robert, majd arra jutott, hogy ez így nem lesz elég, és áthajolt az asztalon, hogy meg tudja csókolni.

Kicsit kényelmetlen volt így, az a szög, amibe a fejét fordítania kellett mindenképp, és amennyire látta Robertnek is épp annyi gondot okozott, igaz, neki inkább az egyensúlyozás az asztal felett. De Kyle mégsem panaszkodott, csak hosszan és nagyon finoman addig csókolta Robertet, amíg ki nem fogyott a levegő a tüdejéből, nagyon fájni nem kezd a nyaka – de akkor is addig várt, amire a csigolyái szinte már sikoltottak a kényelmetlen helyzettől. Eddigre már a lába is remegni kezdett ebbe a feszes pózba kényszerítve. Aztán ahogy nem bírta tovább, visszahúzódott, és figyelte, hogy Robert leül a szabadon várakozó székre.

– Szia! – köszönt végül Kyle is, amint újraindultak a gondolatai Robert üdvözlése után. A másik csak elégedetten vigyorgott rá, mindig is élvezte, hogy ilyen hatást gyakorolt rá.

– Jöttem, ahogy tudtam – mérte végig Robert. – Rendben vagy?

– Azt hiszem, most már igen – nyúlt ki Robert kezéért Kyle, és összefűzte az ujjaikat.

– Elmondod, mi történt?

Kyle először csak óvatosan bólintott, aztán lassan mesélni kezdett. Eleinte nagyon ügyelt arra, hogy senkiről ne mondjon semmi rosszat, se Lisbethről, se a főnökéről. De ahogy egyre több húzásuk jutott eszébe, és tolult a nyelvére, amit az utóbbi időben engedtek meg maguknak, egyre inkább dühbe gurult. Robert világosan le tudta olvasni az arcáról: ott remegtek az indulatok a vonásain, szorosan összevont szemöldöke ívén, szeme haragos szikrázásában. Talán eddig még Kyle sem döbbent rá, hogy tulajdonképpen mennyire haragszik.

De most, hogy végre elmondhatott mindent anélkül a teher nélkül, hogy másnap vissza kéne mennie és a szemükbe nézni, arról nem is beszélve, hogy együtt kellene dolgoznia velük, sorra szaladtak elő az ajkai közül a sérelmek. És Robert egyszer sem szólt közbe, csak türelmesen, megértően hallgatott, hiszen tudta, Kyle-nak erre van most a leginkább szüksége. Nem igényelte, hogy arra bíztassa, adja ki magából, és nem kér együttérzést kifejező üres frázisokat is. Csak megértést és tudomásul vételt. Arra volt csak szüksége, hogy Robert lássa, miért jutott el odáig, hogy nem bírja tovább fel kellett mondania. Még akkor is, ha maga is nem egész egy órája döbbent rá minderre.

És Robert látta. És remélte, hogy mialatt Kyle az összes indulatot kiadja magából, azt is képes lesz végre látni, hogy mennyivel több van benne annál, minthogy hagyja magát mások által kihasználni. De persze, ő is tisztában volt vele, hogy ez mennyire nehéz. Ha valakinek, hát neki egy egész hadseregre elég komplexusa volt a családjának köszönhetően. Ha nem lett volna Magick, talán túl sem éli.

– Tudod, most hogy mindent végiggondoltam, azt hiszem, végig igazad volt – szorította meg hálásan egy kicsit jobban Robert ujjait –, már korábban hallgatnom kellett volna rád.

– Bizony – vigyorgott elégedetten Robert –, de tudod, nem csak ebben a dologban van igazam. Bármi másban is nyugodtan hallgathatsz rám, sőt még azt is elismerheted, hogy mindig igazam van.

– Eszemben sincs! – nevet fel Kyle. – Már csak az hiányozna, hogy még jobban elbízd magad.

– Ugyan, szerény maradnék! Soha semmi sem szokott a fejembe szállni.

Elégedetten figyelte Kyle-t, ahogy egyre szélesebbre húzta a mosoly a száját, és a szeme sarkában megjelentek azok a vidám szarkalábak, amik csak még jóképűbbé tették Robert szemében, és amik mindig határozott vonásokat, de mégis kamaszos bájt kölcsönöztek az arcának.

– Ha már ennyire biztos vagy magadban, remélem, akkor is az leszel, amikor majd bemegyek az egyetemre teljes állásért kuncsorogni.

– Nem kell kuncsorognod. Szerintem örömtáncot járnak majd, amikor megtudják, hogy végre megcsíphetnek teljes óraszámban. Hogy végre megjött az eszed, mint ahogy a tanszékvezető is mondta neked legutóbb. A két kezüket összeteszik majd, hogy teljes munkaidőben dirigálhatnak neked ezentúl.

– Én is ettől tartok – kuncogott Robert, de természetesen egyikük aggodalma sem volt valós.

Mielőtt azonban Robert bármit felelhetett volna erre, figyelmét elvonta róla a melléjük lépő magas, megtermett alak. Természetesen azonnal felismerte.

– Hello, Paul! Nem is láttalak az imént.

– Hello, Robert. Csak kiléptem egy pillanatra, telefonálnom kellett. – Paul ezután kissé megrázta a fejét, mintha csak magát akarná visszaparancsolni a jelenbe. – De inkább azt mondd meg, mit hozhatok neked.

– Mindegy, csak ne legyen túl édes, és legyen benne sok kávé.

– Lehet karácsonyi?

– Naná, az az alap ilyenkor – bólogatott lelkesen Robert, és közben az sem kerülte el a figyelmét, hogy valami nem stimmelt Paullal.

– Kiötlök neked valamit, ami nincs szirupba fojtva – kacsintott rá a másik, és épp elindult volna vissza a pult mögé, de Robert még utána szólt, ami megtorpanásra késztette:

– Hé, minden rendben veled?

– Én is ezt akartam kérdezni – tette hozzá Kyle is. – Tudtál beszélni Peterrel?

– Igen – fordult vissza feléjük egy kicsit. – Azt hiszem rendben vagyunk, de azért bőven van miért kiengesztelnünk egymást. De nem húzom tovább az időtöket, mindjárt hozom is a kávét.

Azzal nem várt tovább, hanem szinte faképnél hagyta őket.

– Mi történt? – kérdezte óvatosan suttogva Robert.

– Kicsit összezörrentek Peterrel. Tudod, anyós és após probléma.

– Ah, értem. Ez valami olyan, ami nekünk sosem lesz.

Kyle ezen csak fejcsóválva grimaszolt, hiszen Robert családjáról csak akkor beszéltek, amikor tényleg elkerülhetetlen volt. Kyle-éról pedig nincs mit. Nem ismerte a szüleit. Állami gondozásban nőtt fel, és már ezer éve nem hiányoztak neki. Csak nagyon ritkán. De erről szinte sosem beszélt, legfeljebb Robertnek, és neki is csak elvétve.

– Majd azért elmeséled? – rántotta ki Kyle-t a gondolataiból a másik hangja.

– Persze. Legkésőbb ma este. De most ne pusmogjunk. Mert a végén még gyanút fog.

– Akkor mesélhetnél az egyetemi hatalom átvételi terveidről – csapott le a másik témára immár fennhangon Robert.

– Nincs semmilyen terv – rázta meg a fejét Kyle –, és ha kérhetném, hogy vegyél komolyan.

– Teljesen komolyan veszek. Bízom a képességeidben. Leigázod az állatorvosi egyetemet.