Négy

Természetesen Kyle váltása majdnem egy órát késett, amit egyre növekvő türelmetlenséggel viselt. Viszont mindig is túlságosan jótétlélek volt ahhoz, hogy ezt bármelyik alkalommal is szóvá tegye, de azért rettenetesen zavarta, hogy újra és újra eljátszották ezt vele. Talán oktató jelleggel be kellene zárnia a rendelőt ilyen esetekben, aztán a mérges gazdik kinevelnék ezt a kellemetlen szokást a kollégákból. Valószínűleg elég lenne, ha egy párszor visszapattannának a bezárt ajtóról.

Erre a gondolatra Kyle csak lemondóan sóhajtott egyet. Sosem fogja ezt eljátszani a beteg, vagy sérült kedvenceikkel érkező gazdikkal. Velük szemben ez nagyobb igazságtalanság lenne, mint amennyire nevelő jellegű az ő személyes idejét teljesen figyelmen kívül hagyó váltásnak. És különben is, minden alkalommal, amikor felmerült benne ez az ötlet, eszébe jutott Robert rémült arca is, amikor két évvel ezelőtt nagyjából ugyanígy december elején elhozta hozzá Magicket. Ha akkor zárva találta volna a rendelőt, egészen biztosan összeomlott volna. És Kyle honnan tudhatná, hogy azalatt, amíg nincs bent senki, nem hozza valaki olyan ellátásra a kedvencét, akinek az az állat jelenti a családot, mint ahogy Robernek jelentette Magick évekig?

Nagyjából ilyeneken merengett, miközben a rendelőben pakolászott, hátha ettől gyorsabban telik a várakozás – nem telt –, amikor végre befutott a váltása. Kyle-nak ahhoz sem volt kedve, hogy szóvá tegye, amikor csak odavetette neki, hogy sajnálja a kését, de még be kellett ugrania pár helyre. Aztán végül úgy döntött, hogy december eleje, közeledő karácsony, és emberekhez jóakarat ide vagy oda, mindent ő sem nyel le. Nem. Most lett elég.

– Semmi gond – felelte teljesen kedélyesen, még mosolygott is hozzá. – Felvittem a munkaidő nyilvántartásba magamnak a túlórát, a tiedből viszont levontam ugyanennyit. Nekem teljesen jó így.

Természetesen semmi ilyesmit nem tett, mégis elhatározta, hogy amint kilépett a rendelőajtón, felhívja a főnököt, és elmondja neki, hogy ezentúl is szívesen marad bárki helyett, de akkor ezentúl ez lesz a rendszer. Mindenesetre nem volt kedve végighallgatni a kollégája felháborodását, hanem vette a kabátját, és távozott. Az illendőség kedvéért elköszönt, de nem volt benne biztos, hogy a másik orvos hallotta, mert igazából végig dőlt belőle a felháborodás, hogy Kyle-nak nincs joga rövidíteni az ő munkaidejét.

Miután a másik nem reagált a köszönésre, kilépett az ajtón, és jó hangosan, jelzés értékkel bevágta maga mögött. Ahogy a csattanás elvágta a másik túlfűtött litániáját, megkönnyebbült, és egy fokkal nyugodtabban indult a dolga után. Arra gondolt, hogy elmegy a fordítóirodához, ahol Robert dolgozik, és meglepi. Úgyis nemsokára ebédidő lesz.

Ahogy sétált, megcsörrent a zsebében a telefon. Meglepetten húzta elő, és még jobban elcsodálkozott, amikor meglátta, hogy a rendelő tulajdonosa, a főnöke keresi. Eszébe jutott, hogy ő is beszélni akart vele. Legalább egy füst alatt lezavarja ezt is. Bár a reményei azonnal szertefoszlottak, mert, amint a füléhez emelte a telefont, a főnöke úgy lehordta mindennek, hogy szinte még a keresztvizet is levette róla.

– Ezt így nem lehet, Kyle! – ért a mondókája és a szidás végére. – Nem is értem hogy jössz te ahhoz, hogy belenyúlj mások munkaidő nyilvántartásába.

– Én hogy jövök ehhez? – Kyle érezte, hogy már ennyitől elfogyott a türelme. – Ők hogy jönnek ahhoz, hogy ennyire tiszteletlenül bánjanak az időmmel? Tudod, nem látok sok különbséget. Én kénytelen voltam tovább maradni miatta, megjegyzem, nem ezt volt az első alkalom. Ő meg következésképp egy órával kevesebbet dolgozik így. Szerintem így fair…

– Egyáltalán nem fair! – vágott a szavába a másik férfi. – Az előbb beszéltem Lizbeth-tel – Na ezt azonnal kitaláltam, gondolta keserűen Kyle. – és ő azt mondta, hogy korábban megbeszéltétek, és te beleegyeztél, hogy vállalsz helyette pár órát alkalmanként.

Hogy mi? Nem hitt a fülének. Mindig is tudta, hogy Lisbeth-tel vigyázni kell, de ilyen alattomosságra nem számított tőle. Először a döbbenettől köpni-nyelni nem tudott. Meg is torpant a hallottaktól. Hogy ne legyen útban a többi közlekedőnek behúzódott az épület egyik beszögellésébe, ami mentén épp haladt.

– Nézd, főnök – próbálkozott nyugalmat erőltetni magára –, soha nem kért ilyenre, így nem is egyeztünk meg semmi ilyesmiben. De még ha így is lenne, nem az lenne a tisztességes, hogy ezeket az órákat kifizetitek nekem?

– Miért kellene kifizetnem egy szívességet, amit le sem egyeztettél velem?

Kyle érezte, hogy a dühtől lüktetni kezd az erecske a homlokán. Emiatt a nem létező szívesség miatt már többször elkésett az egyetemi óráiról, és ott is utált mások miatt magyarázkodni. Bár, mivel a diákok imádták, és a tanár kollégáival is kijött, eddig még mindig elnézték neki ezeket, de nem akarta ott sem túlfeszíteni a húrt, hiszen odavolt az egyetemi állásáért is.

Robert többször mondta már neki, amikor nagyon feldühítették ilyenekkel, és arról panaszkodott, ahogy a Lisbeth-félék bántak vele, hogy nem kell mindenkivel kedvesnek lennie. Azokkal meg különösen nem, akik visszaélnek a jóindulatával. Sőt azt is felvetette neki, hogy abbahagyhatná a praktizálást, és vállalhatna teljes állást óraadás helyett az állatorvosi egyetemen.

Az igazság az, hogy ez az ő fejében is megfordult, de annyira szeretett segíteni az állatokon, hogy nem volt biztos benne, hogy el tudná engedni a gyógyítást. Viszont most a főnökét hallgatva úgy érezte, hogy betelt az a bizonyos pohár… Miért gyötrődik itt? Ha annyira gyógyítani akar, biztos talál majd rendelőt, ahol szükség lenne a szakértelmére. Vagy ott van az egyetem állatkórháza is, oda is mindig kell ember. Korábban, csak azért nem vállalt ott műszakot, mert volt helye itt. Viszont most rádöbbent. Nem akarta ezt itt tovább csinálni. Hadakozzon ezekkel az emberekkel az, akinek kedve van hozzá. És neki nagyon nem volt…

A megvilágosodás hatására teljes nyugalom töltötte el. Érezte, hogy így lesz a legjobb. Az állatorvosi rendelőről természetesen nem tudott nyilatkozni, de neki mindenképp. Ezzel a magabiztossággal szólalt meg ismét.

– Tudod mit? Igazad van. Miért kellene kifizetned az alkalmazottad túlóráit? Sőt tovább gondolva, nekem miért kellene továbbra is neked dolgoznom, ha ez neked nem természetes?

– Kyle, te most miről beszélsz?

Majdnem felnevetett, a főnöke megváltozott hangját hallva. Úgy látszik, vannak azok az összefüggések, amiket össze tud rakni magától is. Ezek szerint csak a fizetésével kapcsolatos dolgok okoznak neki gondot.

– Azt hiszem, egyértelmű, hogy miről beszélek. Felmondok. Valamelyik nap, amikor bent vagy, lerendezzük a papírjaimat is.

– Ne hamarkodjuk ezt el ennyire! – próbálkozott visszafordítani a helyzetet a főnök.

– Nem hamarkodok el semmit. Tudod, ez már érett egy ideje. És a mai nap meggyőzött arról, hogy ne akarjam tovább csinálni. Legalábbis nem a te rendelődben. Gondolom más is szívesen kisegíti majd Lisbeth-et, meg a többieket, akik ugyanezt csinálták velem. Ők talán gördülékenyebben meg tudják majd ezt beszélni. És lehet, hogy nekik bajuk sem lesz lesz a ki nem fizetett órákkal. De nekem a mával elég lett.

– És hogy oldom meg a hiányodat?

– Szerintem kitalálod. Jövő héttől januárig eleve szabadságon lennék. Addig van időd megoldani. Viszont, hogy lásd kivel van dolgod, ezt a hetet még végigviszem. De nem maradok ennél tovább. Ha nem tudnak bejönni a gazdik, mert nem itt senki, az a te sarad.

Ezzel elköszönt, és kinyomta a hívást. De még nem indult tovább, hanem Robertet tárcsázta, mielőtt meggondolhatta volna magát. Nem is kellett sokat várnia, szinte azonnal felvette a hívást.

– Kyle, minden rendben? – szólt a telefonba nyugtalanul Robert.

– Igen. Felmondtam.

Kijelentését fél pillanat döbbent csend követte, majd párja kérdésére gyorsan elmesélte a történeteket, aki csendben hallgatta. Amikor a mondandója végére ért, Robert egyáltalán nem volt meglepve. Inkább annak adott hangot, hogy nem értette, miért várt eddig a másik.

– Mit szólsz, ha találkozunk Paul kávézójában? Oda ki tudok ugrani, amint szünetem lesz, és ott nyugodtan tudunk beszélgetni egy kicsit.

– Rendben, találkozzunk ott. Akkor én is odamegyek.

Jegyzet

Borítókép forrása: unplash.com (Valentin Petkov)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s