Meleg titkosügynökök? Q-Force!

Még nyáron valamikor láttam Netflixen a Q-Force című rajzfilmsorozat trailerét, és akkor az első gondolatom rögtön az volt, hogy anyám, mi a fenét sikerült most megnéznem?!

Aztán az egyik ismerősöm megnézte, és lelkendezve mesélte, hogy neki mennyire tetszett. Ezért úgy döntöttem, hogy teszek én is egy próbát. Így két nap alatt ledaráltam mind a 10 tészt, ami annyira nem is volt nehéz, lévén kb. 25 perc egy epizód.

Most, hogy végignéztem, nem teljesen tudom, hogy érezzek felőle… IMDB-n 6.2 ponton áll a sorozat, ami annyira nem jó, de nem is rettenetes. Gondolom nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy vannak, akik nagyon szerették, és vannak, akik utálták. Én valahol 6 és 7 pont között vagyok, azt hiszem. Nem mondom, hogy annyira jó volt, de nem is volt annyira rossz, mint amennyire vártam a trailer alapján. Be is linkelem ide, hogy ti is bele tudjatok nézni, ha gondoljátok.

Mit is kell tudni a sorozatról?

  • 5+1 fő(bb)szereplő, de erre majd kitérek lentebb
  • Pár jól eltalált és nagyon is szerethető kakrter és egy igazi utálni és ütni való mindenfób főnök
  • Titkos főhadiszállás, ami annyira nem titkos
  • Kütyük, amikről sosem érted, honnan és hogyan rántották elő.
  • Kémes jól bevált dolgok viccesen újrahúzhva
  • Vicces önálló epizódok és egy komolyabb story szál
  • 16+ a besorálása a Netflixen nyelvezet, erőszak és meztelenség miatt.

Történet

A sorozat azzal indul, hogy Steve Maryweather (erről a névről ejtek pár szót később) kiváló eredményekkel végez az akadémián, és az ünnepségen bejelenti mindenki előtt, hogy meleg. Abban a pillanatban visszavonják a kinevezését, és lerontják az eredményeit, hogy a riválisát Buckot nevezhzessék ki a helyére. Maryt tíz évre elsüllyesztik Hollywoodban, ahol lakberendezőknek kell kiadnia magát a csapatával. Nem nagyon kapnak ügyeket sem, amíg Mary úgy nem dönt, hogy a kezükbe nem veszik az irányítást. Rögtön az első ügyükkel pedig lelepleznek egy uráinum üzletet. És innen indulnak a kalandok.

A történet egyébként teljesen sablonos, ezerszer láttuk ezt már, viszont egyáltalán nem zavaró, könnyed kikapcsolódásra tökéletes. Vannak benne olyan jól elhelyezett poénok, hogy szerintem a legszkeptikusabb és legunottabb ember sem állná meg anélkül, hogy felnevessen rajta. Nekem többször volt ilyen. És bár az ügy, amit feltárnak a tíz rész alatt, annyira nem nyűgözött le, mégis kiváncsi voltam arra, hogy hova fut ki.

Szereplők

Számomra ez volt az egyik legfájóbb pontja a sorozatnak. Mindegyik karakter rettenetesen sztereotíp, még a névválasztásukban sem erőltették meg magukat az alkotók. Mármint értem, hogy az volt a lényeg, hogy a meleg közösség archetípusait mutassák be, de engem az mégiscsak zavart, hogy embereket ennyire leegyszerűsítenek, és sokszor a negatív sztereotípiákat emelik ki, és arra erősítenek rá, ami inkább ártalmas, mint hasznos.

De akkor nézzük a fentebb említett 5+1 főszereplőt!

Steve Maryweather
(Hangját adja: Sean Hayes)

Többen mondták, hogy szerintük egy meleg Steve Rogers… hát nem. A legkevésbé sem. Steve Maryweather öntelt, nárcisztikus és borzalmasan önző. Persze valamennyi kötelező jellemfejlődésen keresztülmegy, de ettől még nem estem le a lábamról.

És ez a névválasztás is kifejezetten bosszantott, mert olcsó megoldásnak éreztem. A társai Marynek hívják, így is mutatkozik be, ami még vicces is, de az nem tetszett, hogy az ellenlábasai csak ezt tudják használni, hogy csúfolódjanak vele. Annyi más módon is megoldható lett volna… Mert tényleg, a nevén kívül nincs semmi, amivel elő lehet venni? Mi ez az óvóda?

A nevekkel kapcsolatban az is zavart kissé, hogy a csapattagok nagy részének nincs rendes neve őt Debet és V-t leszámítva.

Deb
(Hangját adja: Wanda Sykes)

A csapat leszbikus tagja. Debet általában kedveltem, az nem tetszett csak benne és a feleségében, hogy mind a ketten a rövidre nyírt hajú, férfias, tenyeres-talpas leszbikus sztereotípiák. Nekem abszolút hiányzott az árnyaltság a karakterükből.

Twink
(Hangját adja: Matt Rogers)

Ő volt az egyik kedvencem. Azt persze nagyon zavart, hogy ő a típikus twink karakter, és olyan szinten nem erőltették meg magukat az alkotók, hogy még a neve is csak ennyi. TWINK! Viszont, az ő hátteréről derül ki a legtöbb. Ő az a szórakoztatóan ripacs karakter, aki tényleg és igazán megszerethető az epizódok alatt.

Személy szerint úgy éreztem, hogy az alkotók rá fordították a legtöbb időt, mert ő kapta a legjobb jeleneteket, neki jutott a legjobb hangszínész (még úgy is, hogy Buck hangja David Harbour a Stranger Thingsből), és ő volt a leghasznosabb a csapatban, nem egyszer ő mentette meg a társait.

Stat
(Hangját adja: Patti Harrison)

Vele bajban voltam. Az ő hátteréről csak annyit tudni, hogy vagy ebben a csapatban végzi a hacker munkát, vagy megy a börtönbe. Én aszexuálisnak gondolom őt, bár vannak jelenetek, amik másra utalnak. Általában szeretem az ilyen hozzá hasonló mogorva, tuskó, semmi nem érdekel igazán csaj-karaktereket.

Benne is az zavart, hogy teljesen egysíkú a megjelenése, fekete ruha, fekete-fehér haj, feketére festett körmök, épp ahogy egy rosszéletű hackert elképzel az ember. Ráadásul az, hogy Statnak hívják, nem segít azon, hogy kevésbé legyen sztereotíp. Mert ugyan mi másnak lehetne elnevezni egy hackert?

Buck
(Hangját adja: David Harbour)

Twink mellett ő volt a másik kedvencem. Az a fajta mindenfób seggfej, aki bárkinek az életét megkeseríti csak úgy, hobbiból. A névválasztás itt is zavar, mert mi más tipikus nevet tudunk elképzelni egy fafejű, ütnivaló és tulok karakternek? Mindennek ellenére Twink mellett Buck az, akinek még van valami kézzel fogható háttértörténe – meglehetősen komoly gondolatokkal és problémafelvetésekkel, ami számomra hatalmas plusz pont volt –, és ő az egyetlen, aki tisztességes, bár közel sem befejezett karakterfejelődésen megy keresztül. Persze, értem én, az ő esetében nem lehetett volna kihagyni a fejlődést, de ezt a részt mégis jól ragadták és valósították meg.

+1: V
(Hangját adja: Laurie Metcalf)

Ő a csapat közvetlen főnöke. Kicsit emlékeztetett a Charlie angyalaiból Charlie-ra. Vele eleninte csak telefonon és videóhívásokkal tartják a kapcsolatot, később viszont sokkal szervesebb része lesz a csapatnak. Neki is sok mindent megtudunk a múltjáról, de ezt annyiban éreztem csalásnak, hogy az ő múltja a tíz epizód gerince, amire minden épül. Így pedig az övét nem azért ismerhetjük meg, hogy mint karaktert megértsük, hanem pusztán azért, mert kellett a történetbe valaki, akin keresztül bemutatják az eseményeket.

Grafikai megvalósítás

Szerintem nagyon igényesen megrajzolt sorozatról van szó, bár ez a stílus nem igazán az én világom. De a karakterek arca, gesztusai nagyon kifejezőek, látszik a mögé tett munka. Engem az zavart egy kissé, hogy úgy éreztem, a japán animékre akar hasonlítani egy kicsit, a karakterek mozgása, a hatalmas szemek, a „kamera szögek” szokszor emlékeztettek erre.

Voltak karakterek, akiknek a grafikus megjelenítésével nem voltam elégedett, ilyen volt például Stat, viszont Debet nagyon szerettem.

Az is tetszett, hogy színes és kidolgozott a világ, és hogy rajzfilmesítve hozza a kém/ügynökfilmek néhány közelező elemét, mindezeket természetesen komikusan felnagyítva. Ilyen például a csapat csodajárgánya, amiben aztán tényleg minden van. Az is nagyon tetszett, hogy nem félnek ezeket a dolgokat deus-ex machinaként használni, és szokszor szándékosan ezzel oldják meg a helyzeteket tovább növelve a humorfaktort. Az eltúlzott efektek és animációk pedig csak tovább növelik ezt a hatást.

Véleményem megnézés után

Nem vártam igazán nagy mélységeket ettől a tíz epizódtól, de őszintén megmondva örültem volna, ha ennél egy picivel komolyabb sorozatot kapunk. Amiben a karakterek nem ennyire sztereotípia-paródiák, ami egy kicsit emberibbé teszi és közelebb hozza az őket nem ismerőkhöz ezt a közösséget. Bár… az őket nem ismerők valószínüleg nem fogják megnézni a Q-Force-t.

Azt viszont mindenképp el kell ismernem, hogy tényleg szórakoztató ez a sorozat. Még munka után, teljesen kifacsart aggyal is. Persze igazi mélységeket ne várjunk tőle, de amikor valamilyen társadalmi problémát felvet és egy kissé megkapirgál, azt mindig jól időzítve, jól eltalált mértékben teszi.

Illetve a poénok és komolyság aránya is jól kiegyensúlyzott. Pont annyira komoly néha, hogy a szereplőket jobban megszerethessük, és pont annyira fárasztó más alkalmakkor, hogy ne felejtsük el, hogy önmaga paródiája is egyben.

Konklúzió és ajánló

Ahogy fent már említettem, nagyjából pozitív a véleményem a Q-Force-ról. Jól szórakoztam rajta, fent tudta tartani az érdeklődésemet, tudni akartam, mi lesz a nyomozás eredménye, hogyan oldják meg a rejtélyt. Azt nem mondom, hogy feltétlenül újranézős lesz ez a tíz rész, de ha jön ki új évad, Twink miatt egészen biztosan megnézem majd.

Ajánlani azoknak tudom, akik valami agyradír kikapcsolódásra és könnyed szórakozásra vágynak, és nem tépik ki minden szál hajukat a maximumra pörgetett sztereotípiáktól és kliséktől.

Jegyzet
  • Borítókép forrása: Netflix
  • Egykéb képek forrása: Netflix
  • Karakter képeki forrása

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s