Egy kifejezetten kreatív és eredeti vámpíros regény

SPECTR sorozat Jordan L. Hawk tollából

Teljesen véletlenül bukkantam rá Jordan L. Hawk SPECTR sorozatára, amikor az egyik m/m könyves csoportban valaki azt kérte, hogy ajánljanak neki olyan könyveket, amikben az egyik főszereplőt megszállja valami. Eleve szeretem az ilyen könyveket, bár az a tapasztalatom, hogy nem sokszor sikerül jól használni a témában rejlő lehetőségeket. Mert a főszereplőt megszálló incubusoktól és succubusoktól mentsen meg minket az ég…

Ennek ellenére végigböngésztem a válaszadók kommentjeit, és bár a könyvek nagyrésze hidegen hagyott, a SPECTR-en megakadt a szemem. És húha!

De mielőtt még bővebben kifejtem a véleményem a könyvről, nézzük meg a legfontosabb adatokat róla.

Fülszöveg (saját fordítás) és borító

Mi történik, ha egy démonűző beleszeret a démonba, amit el kellene pusztítania?
Caleb Jansen, eddig még mindig megúszta, hogy paranormális képességgel rendelkező személyként regisztrálják, ő csak normális életet szeretne. De amikor a démonvadász lény, Gray véletlenül megszállja, Caleb versenyfutásra kényszerül az idővel, aminek a tétje a saját létezése.
A nagyágyú szövetségi ügynök, John Starkweather azt hiszi, már mindent látott. Aztán felhívják, hogy űzze ki a démont Calebből. Akkor egy olyan lénnyel találja szemben magát, amiről azt hitte, csak a legendákban létezik. Gray egy drakul; egy vámpír, aki démonok által megszálltak vérén él.
Ha nem űzik ki Grayt 40 napon belül, a test feletti uralma véglegessé válik. Addig is viszont hármuknak együtt kell dolgoznia. Ahogy sorra vadásszák a démonokat és igyekeznek megmenteni az ártatlanokat, John és Caleb közt fellobban a szenvedély. De amikor próbára tétetik a hűség, és ez veszélyezteti az utolsó esélyüket a lény kiűzésére, Caleb rádöbben, hogy a szerelemért talán nagyobb árat kell fizetnie, mint ahogy azt eredetileg hitte.

A könyv felépítése és a világ

Eleinte egy Supernatural (Odaát) sorozatba oltott történetet kapunk, annyi különbséggel, hogy itt az emberek tudnak a paranormális lényekről. És természetesen a paranormális képességekkel rendelkezőknek épp olyan problémákkal kell szembenéznie, mint bármelyik kisebbségnek a mi világunkban, de a problémáik mégis jobban hasonlítanak az X-men sorozatban látott társadalmi és erkölcsi témafelvetésekre.

Ebben a világban kapott helyet a SPECTR nevű szervezet, ami paranormális képességekkel rendelkező ügynököket foglalkoztat. A szerzvet neve egy kifejezetten találó betűszó (Strategic Paranormal Entity ConTRol – Természetfeletti Lények Felügyelő Szerve (saját fordítás)). Ez az ügynökség is egy olyan dolog, amit ezer helyen láttunk már. Nem is kell nagyon messzire néznünk a X-mentől, csak ott épp iskolások töltik be az igazságosztó ügynökök szerepét.

Ezek alapján persze mondhatnánk azt, hogy újrahasznosított ötletek kupaca ez a könyv, mégis sikerült az írónak teljesen eredeti formába gyúrni ezeket. De erről majd kicsit később…

Az első széria egyébként hat részt tartalmaz, amiket szerintem némiképp túlzás lenne köteteknek nevezni, lévén van köztük alig száz oldalas is. Mivel a egyben vettem meg a köteteket, így nem is igazán tudtam külön álló részekként kezelni ezeket.

Az első három rész tényleg olyan, mintha egy tévé sorozat egymáshoz lazán kapcsolódó részeit néznénk. Annyira nem függenek össze történetükben – vagyis eleinte nem látszanak azonnal ezek az összefüggések –, és csak random ügyeknek tűnnek, amiket John és Caleb (és Gray) igyekeznek felgöngyölíteni.

Közben persze Damocles kardjaként végig ott lebeg a fejük fölött az, hogy egyre fogy Caleb ideje, és hogy semmivel sem kerültek közelebb az ő életének megmentéséhez. Ez viszont végig felfűzi az első három rész eseményeit is.

Viszont mivel én nem önálló kötetenként olvastam ezt a hat részt, sőt várnom sem kellett két új megjelenés között, ezért kicsit zavartak a korábbi részekre visszautalások. Szerencsére nem volt sok ilyen, minden alkalommal egy-két mondatban elintézte az író, mégis abszolút feleslegesnek éreztem, azokat a rövid szakaszokat is arról, hogy ki kicsoda, és miért vannak az adott helyzetben. Logikus módon nem a könyv közepétől kezdtem el olvasni, szóval ezeket a részeket kiszedhették volna ebből a verzióból… Ez persze nem hiba (más negatívumot egyébként sem tudok felhozni), csak engem zavart egy kicsit 😀

Amitől szerintem iszonyatosan eredeti lett

Ahogy fent már belementem egy kicsit, ez a könyv rengeteg korábban már felhasznált ötlet újradolgozása. Nekem eleve az a véleményem, hogy mivel már annyian annyi könyvet írtak, iszonyatosan nehéz 100%-ban eredetit írni – és abban sem vagyok biztos, hogy feltétlenül fontos. Hiszen szerintem egy könyv nem biztos, hogy az egyéni/eddig ismeretlen ötletektől lesz jó, maradandó – egyszóval eredeti –, hanem a jól használt rendelkezésre álló eszközöktől.

De hogyan is nyilvánul ez meg ebben a regényben?

Ebben a világban minden természetfeletti lény valamilyen szellem/kísértet, és egyiküknek sincs fizikai teste. Csak akkor, ha találnak olyan embert, akit megszállhatnak. És ahogy egyre telik az idő, és egyre inkább fogy a 40 nap, úgy veszik fel az adott lényre jellemző vonásokat, legyenek akár vérfarkasok, wendigók, ghoulok stb. Ezeket a lényeket egyébként összefoglalóan démonoknak hívják.

Ebben a világban nem léteznek a vámpírok. Ez az egyetlen dolog, amiben mindenki maradéktalanul egyetért a paranormális lényeket illetően. A vámpírok csak legendák, amivel a szülők ijesztgették a gyerekeket – nem mintha nem lenne elég borzalom, amivel ijesztgetni lehetne őket. Következésképp elvileg nem létezik a fentebb már említett “drakul” sem. A sors iróniája, hogy mégis létezik.

Ez a fajta vámpír mindig holttestekbe költözik, és csak akkor ugrik a következőbe, ha a korábbi “lakhatatlanná” vált (pl. lefejezték). Éppen ezért a drakult nem hatja meg, ha karót szúrnak a szívébe, vagy ha feldarabolják, legfeljebb továbbáll. Viszont a foghagymára súlyosan allergiás – megölni nem képes, de nem is kellemes neki, amikor egy csomag fokhagyma port dobnak az arcába. Élő testben legalábbis.

Nekem már eleve ez a drakul-koncepció is nagyon tetszett, és kifejezetten jó csavarnak tartottam, hogy Gray egy élő testbe kényszerül.

Emellett rengeteg jó gondolat van a könyvben, akár a paranormális képességekkel kapcsolatban, akár a démonokkal kapcsolatban. Mint például, hogy tényleg gonoszok-e a démonok, vagy hogy kínzás-e a kiűzésük utáni velük szembeni bánásmód. De ha mindről próbálnék szót ejteni, én is regényt írnék.

A karakterek

Caleb és Gray

Őket egybe vettem, hiszen mégiscsak egy testen osztoznak. Ők mennek át a legnagyobb karakterfejlődésen az összes szereplő közül.

Caleb az eleinte bizalmatlan, nem törődöm és a paranormális képességét teljesen elutasító, meg nem értett művészlélekből egy felelősségteljes hőssé növi ki magát. Végül megtanul bízni az emberekben, Johnban legalábbis feltétel nélkül, de a társaikra is mer támaszkodni valamennyire.

Vele egy testbe kényszerülve Gray szembesül minden “halandó ostobasággal”, amiket meg kell tanulnia értelmezni. És természetesen nem kevés időbe kerül számára, hogy legalább nagyjából kiismerje magát ezeket a zavaros vizeken. Nekem nagyon tetszett az a jelenség, hogy Gray mennyire önmaga kontrasztja, hiszen egyszerre nagyon naív, ha érzelmekről van szó, de mindig a végletekig őszinte, törődő és odaadó. Viszont erős, megingathatatlan és könyörtelen, ha arra van szükség, hogy Johnt vagy Calebet megmentse.

Egyébként a fentiek miatt Gray az abszolút kedvencem a könyvből. Eszméletlen jó beszólásai vannak, több esetben tényleg az ő – nem szándékos – forrása a humornak. Az elejétől kezdve végig neki szurkoltam, hogy találjanak módot rá, hogy Calebbel (és persze Johnnal) maradhasson.

John

A másik főszereplő, aki szintén hatalmas fejlődésen megy keresztül, hiszen a teljes (jól ki)ismert világ összeomlik körülötte, rengeteg dolgot kell újra tanulnia és a saját tapasztalatai alapján újrarendeznie, felépíteni egy új valóságot mindennek a romjaiból, amiket valaha igaznak hitt.

A kapcsolata Calebbel és Gray-el szintén nagyon érdekes, nekem tetszett, hogy teljesen feltétel nélküli a szeretet közöttük, egy pillanatra sem fordul meg köztük még csak a féltékenységnek a gondolata sem, már miután beszélnek egymással az érzéseikről, mert addig viszont bőven okoz ez bonyodalmat köztük.

Sean

John legjobb és legrégebbi barátja. Az ő karaktere a kezdetektől fogva ellenszenvesnek volt szánva, ez már azon is kiválóan lemérhető, hogy az első pillanattól kezdve ki nem állhatja Calebet. Ennek ellenére én mégsem tudtam utálni. Hoz rossz döntéseket, amiket később belát, és próbálja ezeket helyrehozni – még a helyrehozhatatlanokat is.

Tiffany

Tiffany, Sean és John alkotnak egy csapatot a SPECTR-ben, és ő eleinte egy elkényeztetett, dúsgazdag nőnek tűnik csak, aki leginkább unaloműzésként dolgozik a SPECTR-nek, nem azért, mert bármennyire rá lenne szorulva, hiába fontos tagja a csapatnak a képességei miatt. Persze róla is sok minden kiderül, ahogy az is, hogy az elkényeztetett, öntelt és sznob viselkedés csak egy kiválóan játszott szerep.

Kaniyar

Tiffany, Sean és John főnöke. Amolyan igazi Ripley (Alien filmek) kaliberű tökös nő. Ő nem szerepel igazán sokat, de azt mindig érdekes volt látni, hogy mindig mindenki egyformán retteg tőle.

Főgonosz

Már a regény viszonylag korai szakaszán megjelenik, és a legelső felbukkanásától kezdve érezi az ember, hogy valami nem stimmel vele. És a végén meg sem lepődünk, hogy tehet mindenről. Szerintem az utolsó csata vele egy kicsit rövidre sikerült a hosszas felvezetés és előkészítés után, de ettől még nem lesz kevésbé jó érzés látni, ahogy elbukik. Talán csak egy kicsit keserédes, és akkor sem őt sajnáljuk.

A hangoskönyv

A könyvből egyébként elérhető audiobook is, jelenleg ezt hallgatom. Jó hosszú, több mint 24 óra. Mondjuk ez a 755 oldalas regény terjedelmének tükrében annyira nem meglepő. 😀

Ha a könyvet elolvastad, és tetszett, érdemes tenni vele egy próbát, Brad Langer előadása kiválóan kiegészíti az olvasás élményét. Az érzelmek nagyon jól átjönnek, Caleb-Gray-John kiválóan elkülöníthetőek, sőt Tiffany is nagyon jó előadásmódot kapott. De természetesen aki messze a legjobb, az Gray, az a mélyebb orgánum, amit a hangszínész hoz, kifejezetten passzol a néha kissé furcsa és szokatlan önkifejezéséhez.

Konklúzió és ajánló

Bárkinek őszintén ajánlom ezt a könyvet, aki valami újszerű paranormális és vámpíros élményre vágyik. Én nagyon szerettem Caleb-Gray-John kapcsolatának alakulását és dinamikáját, de meg tudom érteni, ha valakit ez a test-megszállás téma esetleg taszít. Nekem nagyon tetszett Caleb és Gray néha tudathasadásosnak tűnő viselkedése, mire végül összeszoknak.

A történet egyébként kimért tempóval indul, az elején inkább lassan történnek az események, de a közepe felé teljes gőzre kapcsol, és onnan aztán tényleg letehetetlen lesz.

Szóval, ha szeretnél ilyen izgalmak részese lenni, mindenképp olvasd el a SPECTR-t.