83. Hadi tudósítások

Luther a dolgozó szobája asztalánál ült, és szótlanul figyelte Félixet, ahogy az asztalhoz lép, és reszketeg, remegő mozdulatokkal az asztala sarkára rakja a szokásos kávézás kellékeit. A míves tálcát, aranyszegélyű csészét, kancsót, tejet, minden egyebet. Luther észre sem vette, mennyire rosszalló kifejezés ült ki az arcára azt a nehézkes mozgást látva.

– Üljön már le, az istenek szerelmére! – szólt rá a komornyikra, amikor az lassan, észrevehetően fájdalmas mozdulatokkal igyekezett az ajtó felé.

– A lustálkodás még senkit sem hozott helyre – tiltakozott Félix, és nem mutatta a legkisebb jelét sem, hogy szeretne eleget tenni az utasításnak.

Luther észrevétlenül sóhajtott egyet. Nem volt vak, látta, hogy a komornyik nincs jól. Igaz, az orvos – mielőtt még leesett volna a lábáról (hogy hova el nem ér az az átkozott járvány) –, azt mondta, csak idő kérdése, hogy helyrejöjjön a seb. Az öreg oldala már állítólag begyógyult, de a fajdalmai egyértelműen nem múltak el. Bár talán ez nem furcsa azok után, hogy egy lövedék keresztülment rajta. Ki tudja, mi az, amit már a mágusok sem tudnak rendbehozni az emberi test mélyében. És persze Luther abban is megingathatatlanul biztosnak érezte magát, hogy az sem tesz épp jót Félixnek, hogy azonnal munkába állt, amint kiszabadult a kórházból.

– Azt hiszem félreértett – folyamodott más taktikához Luther –, csak szerettem volna megvitatni magával pár dolgot.

Félix erre felhorkant. Luther tudta, hogy átlát rajta, ennek ellenére engedelmeskedett, és végre leült a fotelbe, ami felé az imént Luther intett neki. A komornyik nehézkes mozdulattal ereszkedett le a fotelba, hátát küszködő kifejezéssel döntötte neki a támlának. Luther pedig végig úgy tett, mintha nem venné észre a fájdalmas rándulásokat Félix szája szélén.

– Hallgatom. Miről akart beszélni?  – nyújtóztatta ki a lábát elégedett kifejezéssel az arcán az öreg.

Luther méregette még egy kicsit, mielőtt megszólalt volna.

– Olvasta a híreket? – kérdezte végül, bár nem tudta, hogy mit is akar mondani igazán. – Kifejezetten nyugtalanító ez a mágusbetegség.

– Igen, hallottam róla – dörzsölgette a homlokát türelmetlenül Félix –, illetve az orvosomról is.

– Eléggé sajnálatos, ugye? – Vette vissza a szót Luther. – Azt hallottam, hogy visszaszállítják a Szigetekre, olyan hirtelen lett rosszul. Itt már nem tudnak mit tenni érte. Bár az elmúlt napok alatt sokat súlyosbodott a járvány helyzet, nehezen hiszem, hogy a Szigetek többet tehetne, mint az itteni orvosok, hiszen ott tombol a legsúlyosabban a betegség.

Luther észrevette, hogy Félix pillantása az asztalán szétterített napilapra téved. Épp a mágusokat sújtó betegségről szóló vezércikknél volt nyitva az újság. Luther eredetileg nem olvasgatással foglalkozott, nyugtalankodó elméje ezer gondolat közt cikázott, mikor meghallotta, hogy Félix lenyomja a kilincset. Kávét hozott, pedig nem is kért. Fáradt volt igaz, le sem feküdt egész éjszaka, és kialvatlanságtól megviselt gyomra nem bírta azt a fekete löttyöt.

Luther nem akart magyarázatot adni, hogy mit csinál ilyen korán, ezért inkább jegyzeteire és a mindenféle dokumentumokra terítette az újságot. Mikor Félix belépett, úgy tett, mintha csak el akarná olvasgatni a nagyvilág híreit. Eredetileg azt tervezte, hogy azonnal elküldi az öreget, ahogy letette a tálcát. De mikor látta, mennyire nehézkesen mozog, meggondolta magát. Tisztában volt vele, hogy nincs értelme a lelkére beszélni, hiszen az öreg makacs, mint az öszvér. Ezért inkább úgy döntött, ráveszi egy kis pihenésre.

– A lapok azt írják – beszélt tovább csevegő hangon –, hogy a mágusok a betegség miatt nem tudják kielégíteni a piaci igényeket. Jelenleg szünetelnek a beszolgáltatások Szigetek szerte, mert a járvány a gyermekeket sem kíméli. Ráadásul az elemzők attól tartanak, hogy elhúzódik majd a háború, amiben további mágusokat vesztünk majd el. Egyesek egyenesen világ méretű válságtól tartanak, hogy ezek miatt a kellemetlenségek miatt extrém magasságokba fog emelkedni a mágusok, és a szolgáltatásaik ára…

– Uram – szólt közbe Félix kissé türelmetlenül, mikor Luther levegőt vett –, kötve hiszem, hogy a mágusok betegségéről akart volna beszélni velem. Legyünk őszinték. Ön is átlátott rajtam, de én is átláttam Önön. De ha én hagyom, hogy leültessen, mint egy kölyköt, Ön is elmondhatná, hogy mit csinál ennyire korán, és miért nem aludt egy percet sem éjszaka.

Luther kényszeredetten vigyorodott el. Remélte, hogy Félix nem veszi észre a mesterkedését.

– Rendben, legyünk őszinték – fújta ki a levegőt idegesen, és egy heves mozdulattal összecsukta az asztalon szétterített újságot.

Ezzel egycsapásra felfedte az asztalt borító papírokat, dokumentumokat, ezer fénymásolatot mindenféle aktákról. Félix elképedve nézte, a dokumentumok nagyrészét a jellegzetes sablonokról azonnal felismerte. Jelentések voltak a harctérről, és az elesettek listái. Félix elképzelni sem tudta, mire kellhetnek ezek Luthernek. Sejtése volt, de nem volt biztos benne, hogy ki akarja-e mondani, amire gondolt. Luther szoborarcát fürkészte, és nem látott rajta semmit, pedig neki azért többnyire sikerült olvasnia gazdája vonásaiban. De nem most. Vett egy nagy levegőt, hátha így könnyebb lesz szóra bírnia magát.

– Ward nem lesz rajta azokon a listákon – szólalt meg halkan, tiszteletteljesen.

– Tudom – vont vállat Luther, arca merev és kifejezéstelen volt –, nem szóltak senkinek, hogy mi történt. Az összeszedett adatok alapján nem lepleződtek le… Szóval Loire biztos felkeltette, ahogy azt kellett.

Ismét elhallgatott, nem tudta, a másik mi mást tehetne még hozzá ehhez. Valószínűleg nem talált semmit, mert inkább csöndben maradt. Félixnek határozottan úgy tűnt, mintha a gondolatait próbálná összeszedni.

– És akkor mi nyugtalanítja? – kérdezte az öreg kendőzetlenül.

Luther kivörösödött, fáradt szemekkel meredt rá. Bárki láthatta rajta, hogy nem sokat aludt az utolsó napokban.

– Valamit nem veszek észre – tért a tárgyra azonnal Luther, és az asztalról összeszedett pár papírt.

Félix felé fordította ezeket. Az öreg nem nyúlt értük. Köszönte szépen, de most elég kényelmesen ült a bőr fotelben. Épp nem hasogatott az oldala, ezért gondolta kihasználja ezt a pihenőt, ha már belekényszerítették. De még így is tökéletesen látta a felé mutatott oldalakat. Veszteség listák voltak, rengeteg névvel, amik közül Luther sokat aláhúzott, vagy bekeretezett. A Magister figyelte a komornyikot, majd pár másodperc múlva megszólalt.

– Magának nem mondanak semmit ezek a nevek, gondolom.

– Hát nem – rázta meg a fejét Félix.

– Tudja, valami nem hagyott nyugodni – fogott bele a magyarázatba Luther –, Ward többször üzent nekem, amíg élt. És mondott nyugtalanító dolgokat. Egy közülük kifejezetten… hogy is mondjam? Baljóslatú volt. Azt mondta, valaki az ostrom alatt főleg a mágusokra ment. Sok időbe telt, mire minden listát megszereztem, és mindenkinek utána jártam, aki ezeken szerepel.

– Szóval, akiket megjelölt, azok mágusok – rakta össze a képet Félix is, miközben elképedve nézte a rengeteg nevet.

– Voltak – helyesbített Luther –, de igen.

Félix az egyik listát futotta át a másik után. Nem kellett külön rámutatni neki, hogy milyen magas arányt foglalnak el a mágusok az egyszerű emberekhez képest. Ez számára is érthetetlen volt. Nem volt olyan komoly stratéga, mit Luther, de azzal a statisztikával ő is tisztában volt, hogy egy csatában mindig több varázstalan áldozat van, mint mágus. Megmagyarázhatatlan volt ez az arány.

– És ez az, amit nem értek – tette vissza most maga elé a listákat Luther, összerendezgette a lapokat egymáson úgy, hogy egyik se állhasson ki a többi közül.

– Ward azt is mondta – próbálkozott Félix –, hogy csapdába futottak. Még az ostrom alatt. Hogy várták őkert a kapuknál. Lehet, hogy csak ennyi a magyarázat…

– Nem hiszem – rázta a fejét Luther határozottan –, csapdát állítani páncélvonatoknak, és egyszerű halandó katonáknak, az egy dolog. Arra minden bizonnyal maradéktalanul képes a Határhegyek, és Dōr bármelyik patkánya. De harcra képzett mágusokat ölni csak hasonlóan nevelt mágusok tudnak. És azt is biztosan tudjuk, hogy a mágusok nem nagyon kereskednek a Régi Kontinenssel. Nehéz és veszélyes bejutni a városokba, ezért nem is törik magukat, amíg az Új Kontinens elég jó piac. Csak csempészáruhoz juthatnak, de azzal meg nem lehet a mi mágusaink ellen csapdát állítani.

– És milyen következtetéseket vont le eddig?

– Hát ez az… Azért mondtam, hogy valamit nem veszek észre, mert az a következtetés, amire jutottam, még nekem is őrültségnek hangzik. És bár a megérzéseim mást súgnak, bízom benne, hogy van más konklúzió, csak még nem jutottam el oda…

– Hallgatom – dőlt hátra a fotelben kényelmesen Félix, majd vigyorogva annyit tett még hozzá –, másom nincs, csak időm.

– Azóta nem bízom a mágusokban, hogy szövetségre léptünk. Mindig is az volt az érzésem, hogy csak látszólag támogatnak minket, de a saját céljukat hajtják. Annak ellenére is fenntartásokkal kezeltem őket, hogy mekkora lehetőséget adtak a kezembe a VI. Pátriárka üzenetével. És tudja, az intuícióm sosem csalt még meg. Már akkor biztos voltam benne, hogy amit tesznek, nem baráti szívjóságból teszik. A Régi Birodalom újra egyesítése mindig is az én célom volt, nem az övék. Ők is tudták, én is tudtam. Azt nem tudom csak, hogy ők mit akarnak valójában.

Mégis belementem az üzletbe. Úgy voltam vele, majd óvatosabb leszek. Ha én fogom a gyeplőt, nem mehet félre semmi. Alábecsültem őket, azt hittem, könnyebben irányíthatók. És persze bőven voltak intő jelek, hogy talán mégsem azok az odaadó szövetségesek, akiknek mutatták magukat. Ilyen volt az, hogy mennyire rossz tanácsadók. De eleinte nem tartottam különösebben gyanúsnak ezt. Úgy voltam vele, hogy nem értenek a stratégiához, sebaj, arra itt vagyok én, ők meg értenek cserébe máshoz. De gyorsan be kellett látnom, hogy ennyi rossz tanács szándékos kell legyen, és ellenem irányul.

És persze minden engem igazolt. Emlékszik a kudarcba fulladt előre nyomulási tervre? – Félix bólintását látva folytatta. – Utána megvizsgáltattuk a dokumentumokat, amik az én aláírásommal indították meg az ostrom második fázisát. A vizsgálat minden kétséget kizárólag mágiát mutatott ki, az aláírásomat egyszerűen oda varázsolták. Igen, ebből a helyzetből végül is jól jöttünk ki, és sokat lendített azon, hogy megválasszanak Magisternek…

Lassan már annyira paranoiás leszek, hogy minden megmozdulásuk mögött önös érdekeket látok. És az bosszant a legjobban, hogy fogalmam nincs, hogy mi mozgatja őket. És nem tudok elszakadni attól a gondolattól sem, hogy minden, amit tesznek, arra szolgál, hogy ellehetetlenítsék Eshtert. Tudom ez így elég nevetségesen hangzik, sőt az érveim is őrült fejtegetések csupán…

De gondoljon csak bele! Mennyi mágusunk halt meg eddig! A frontról senki nem tért vissza közülük, mi pedig egyre újabb különítményeket küldünk, mert a katonáinknak szüksége van rájuk. Dōr felfalja a mágusainkat, mi pedig a saját mindennapjainkból vonjuk ki őket… A civil élet több szektorában már most elég komoly hiány van. Főleg orvosok között. És mi más kell a forrongó, önpusztító kedélyekhez, mint az, hogy a jómódúak veszélyben érezzék a bőrüket… Ha a mágusok helyében a káoszra utaznék, én is valami nagyon hasonlót csinálnék…

– Nem vagyok biztos benne, hogy jól értem – ráncolta a homlokát Félix –, de most tényleg azt sugallja, hogy a mágusok maguk felelősek a mágusaink haláláért?

– Kimondta a kulcsszót, Félix – húzta el a szája szélét Luther –, a mi mágusaink. Nem az övéik. Sokszor eszembe jut a mágus mester a pincéből. Azért menekült épp hozzám, mert bízott benne, hogy én meg tudom majd védeni a mágusok haragjától. Hihetlen mennyire egy rengát emberke volt! Azért kellett menekülnie, mert nem értett egyet a Szigetek kül- és belpolitikájával. De hát emlékszik, maga szervezte a védelmét… És arra is emlékeznie kell, hogy bár sok mindent elárult róluk, sok mindent sosem mert. Azt megtudtuk tőle, hogy a Szigetek mágusai lenézik az árukat, és vannak titkok, amiket tilos megtanítaniuk nekik. A mester is csak vonakodva hajlott ezek közül néhány megtanításra. Sosem felejtem el, mennyire változatos módszerekkel kellett meggyőzni.

– Hát azt én sem – szúrta közbe Félix, miközben lepillantott makulátlan ökleire – valóban furcsa egy szerzet volt. A kölyköket is, épp ahogy Ön fogalmazott, mélységesen lenézte. Egészen addig, amíg el nem beszélgettem vele. Az kissé nekem is fájt, de megérte.

– Kissé? – vonta fel a szemöldökét Luther. – De hát eltört az orra.

– Meg a járomcsontom – nevetett fel Félix –, de ebcsont beforr. Na jó, a mágus forrasztotta össze, mert félt Öntől. Nem lett volna hova mennie, ha Ön kidobja.

Luther csak elgondolkodva mosolygott. Képtelen volt kiszabadulni aggasztó gondolatai közül, hogy nevetni tudjon. Mégis türelmesen megvárta, hogy Félix ismét rá figyeljen. Sőt még egy témától eltérő kérdést is elnézett neki.

– Vajon mi lehet most vele? – kérdezte az öreg elmélázva.

– Nem tudom – vonta meg a vállát Luther –, de szerintem jól van. Mikor menekülhetnéke támadt az egyre több Lombardiában állomásozó, szövetséges varázs-különítmény miatt, elém állt, és kérte, hogy fizessem ki. Mivel elégedett voltam a szolgálataival, nagylelkűen számoltam el vele. Annyi pénzzel pedig még a föld színéről is el lehet tűnni…

De visszatérve. Tőle tudtam meg, hogy a Szigeteknek rengeteg titka van, és jaj annak, aki ki meri kotyogni ezeket. Ő sem mert soha beszélni az igazán kényes titokról. Te tudtán kívül árult el dolgokat; hogy a mágusoknak kell valami, méghozzá hamarosan. Ezért is léptem velük szövetségre, úgy voltam vele, ha valakinek valami nagyon kell, az könnyen irányítható… És bíztam is benne, idővel rájövök, hogy mire vágynak, és a hasznomra fordítom majd. De gondolom ki tudja találni, hogy nem jártam sikerrel…

– Nem lehet, hogy a mágus betegség ellenszere kell nekik? – kérdezett közbe Félix.

– Ezen én is gondolkoztam. És alaposan utána is jártam a betegségnek. Amennyire ki tudtam deríteni, akkor mikor szövetségre léptünk, még csak elszórtan jelentkezett egy-egy megbetegedés. A mágusok sem tartották érdemesnek arra, hogy komolyan foglalkozzanak vele. Aztán persze elharapódzott a dolog. A Szigetek súlyosan túlnépesedtek, nem véltelen, hogy ott a legpusztítóbb a járvány is. És az is egyértelmű, hogy hatalmas csapást jelent rájuk nézve. Mégsem hiszem, hogy ehhez lenne köze.

– Igen, viszont az előbb mondta, hogy bizonytalan időre felfüggesztik a beszolgáltatásokat. De tudja, épp ezért nem értem, hogy miért lenne érdekük kiírtani a mágusokat a fronton. Hiszen nem tudnak utánpótlást biztosítani helyettük. Ha meg is próbálják kinevelni ezeket, az is évek…

– Ebben igaza van, de gondoljon bele abba is, hogy az árakat is ők szabják meg. És ha valami olyasmi kell nekik, amiben Eshter, mint hatalom, útban van? Ennél nincs is jobb módja, annak, hogy megfizethetlenre pörgessék a mágusok árát. Kevesebbe is rokkantak már bele birodalmak. Mi pedig nem élhetünk bizonyos szolgáltatásaink nélkül. Látja? Így tudják tökéletesen a hasznukra fordítani a járványt és az ostrom alatt „véletlenül” elesett mágusokat. Ezért kifejezetten aggaszt, hogy esélyem sincs megtudni, mire kell nekik mindez…

– És mit tervez most tenni? – kérdezte óvatosan Félix, mert abban azért biztos volt, hogy gazdájának van valami elképzelése a helyzet kezelésére.

– Egyelőre próbálok előttük járni egy lépéssel – vont vállat kissé letörten Luther –, igyekszem kevesebb mágust küldeni a vágóhídra. Azt persze nem tehetem meg, hogy leállítom az utánpótlásokat. Így is pengeélen táncolok az elhúzódó ostrom miatt. Bár most abban reménykedek, hogy a tömegek szemében jó pont lesz, ha végre bejelentik, hogy megtámadtuk Csillagfényfokot. Persze, amíg nem biztos az ostrom kimentele, elhamarkodott dolog lenne, bármilyen hivtalos kijelentést tenni erről. Úgy meg különösen, hogy messze vagyunk még a végétől… Nem haragíthatok magamra több embert azzal, hogy védelem, orvosi ellátás és egyéb mágikus szolgáltatások nélkül hagyom a hőseiket. Lombardia már így is szinte forrong.

Luther miközben beszélt, szórakozottan lapozgatni kezdte az asztalon kiterített újságot. Eleinte nem is figyelt a szalagcímekre, amik csak felvillantak szétszórt pillantása előtt. Észre sem vette, hogy mit néz annyira. De el is hallgatott, hogy átfutotta a cikk tetején vastagon szedett figyelemfelkeltő sorokat. Zavargások Lombarida belvárosában, hírtették a cirádás betűk.

„Lassan kezdenek midennapossá válni a békét követelő demonstrációk a fővárosban – olvasta Luther. Az elégedetlenkedők a harcok mielőbbi beszűntetését követelik. A tüntetések fő helyszínei közé tartoznak a Sciencia Castitae által elkövetett merényletben megsemmisült Pátriárka Palota és Tacticusi torony romos emlékhelyei. De népszerű helyszín még a Magister új főhadiszállása, a Közös Együttélés Minisztériuma előtti tér is.

Az utóbbi napokban viszont a Magister legújabb front-utánpótlási intézkedései miatt annyira elharapóztak az indulatok, hogy a demonstrálók már attól sem riadnak vissza, hogy összetűzésbe keveredjenek a Rendfenntartókkal. Annak oka pedig, hogy egyre többször fajul agresszióig a helyzet, az, hogy az eddig hatóságok által engedélyezett tűntetések helyét egyre inkább be nem jelentett, nem engedélyezett csoportosulások veszik át.

Ezeknek az engedély nélküli tömörüléseknek a tagjai többször léptek fel agresszíven akár a civil lakosság, akár a hatóságok ellen. Több esetben érkezett arról hír, hogy statáriális módon szolgáltattak igazságot általuk valósnak vélt konfliktusokban. Az ilyen önkényes igazságtételekbe a Rendfenntartóknak kötelessége beavatkozni, amikből több esetben véres harcok alakultak ki. Ezeknek az összecsapásoknak már több sérültje és halálos áldozata is van.

Mindeközben a polgári lakosság képviselői a Magistert sürgetik a helyzet megoldására. Mi is próbáltunk válaszokat kapni a válság kezelésével kapcsolatos terveire, de megkeresésünkre mindezidáig nem érkezett válasz tőle…

– Mit olvas, uram? – rázta fel Félix türelmetlen hangja, miután elunta a várakozást.

Luther szája kiszáradt az indulatoktól. Kissé kaparó torokkal, de teljesen nyugodtan szólalt meg, hogy összefoglalja a komornyiknak a cikket.

– Látja? – kérdezte ironikus hangon, miután végzett a beszámolóval. – Csak egy kicsit alakulnak másképp a dolgok, mint ahogy a csőcselék szeretné, és máris bűnbakot keresnek. Pedig egy részük minden választáskor követelte a világ újra egyesítését. Aztán ahogy a kedvükre teszek, azonnal homlokegyenest más miatt kezdenek el sírni. Egészen biztos vagyok abban is, hogy a mágusok most kényelmesen hátradőlnek, és várják, mi fog ebből az egészből kisülni számukra. De egyet megmondhatok, csalódni fognak. Nem egy olyan világ lesz itt, ami után áhítoznak.

– Mit szándékozik akkor tenni? – kérdezte meg illemtudóan Félix, mert tudta, hogy Luther ezt várja el tőle.

– Vissza kell nyernem a bizalmat – jelentette ki erre határozottan –, azt, amivel megválasztottak Magisternek. Először is fel kell töltenem a készleteinket; addig kell mágusokat felvásárolnom a Szigetekről, amíg szállítani tudnak. Figyelje meg, legfeljebb pár hét, és bejelentik majd, hogy üresek a raktáraik, és nem szállítanak a kontinensre bizonytalan ideig. Ha ez úgy történik meg, hogy nincsenek feltöltve a hivatalok, és az orvosi szolgáltatások, Eshter összeomlik, és magával rántja a káoszba az összes többi utódállamot is. De ha felkészülünk, mi leszünk azok, akik nevetni fognak a markukba.

– És így a polgárok is látják majd, hogy jó helyre kerül az adójuk – fejezte be az eszmefuttatást Félix, majd Luther elégedett bólintását látva még annyit kérdezett. – Nem látja egy kissé sötéten a helyzetet?

– Én? Dehogy. Inkább így, mint indokolatlanul optimistán. Éppen ezért fogok Lombardiában is szigorítani a szabályokon. Kezdve rögtön a gyülekezési jog módosításával. Aztán ha nem értenek a szóból, jöhet a kijárási tilalom.

– Csak óvatosan azzal a szigorral, uram – próbált ellenkezni Félix –, könnyen az ellenkezőjét érheti el vele, mint amit szeretne.

– Ezzel én is tisztában vagyok – legyintett Luther –, tudom, hogy mindent úgy kell tálalni, hogy elhiggyék, az ő érdekeiket szolgálja. Mindenki biztonságra vágyik. Más sem kell a meggyőzéshez, mint egyensúly a kiváltságok vagy szankciók között.

Jegyzet

Borítókép forrása: unsplash.com (AbsolutVision)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s