Ha látom – Valentin nap

Ez a történet a Ha látom című novellám legújabb folytatása, és mivel utalok benne olyan eseményekre, amik korábbi részekben történtek, érdemes legalább a legelsőt elolvasni ezek közül itt. De ha érdekelnék még a folytatások ide és ide kattintva elérhető a többi rész is.


– Mi a fene ez a Valentin nap? És miért folyik még a csapból is? – kérdezi váratlanul Gary.

Épp a belvárosban andalgunk kézenfogva, és közben csodáljuk a színes, szívecskékkel és szikrázó fényekkel díszített kirakatokat. Pár napja ismét havazott, így mindent szikrázó fehér paplan fed most a belvárosban. A hó miatt inkább karácsonyinak kellene lennie a várost belengő hangulatnak, de mégsem az. A kirakatokból csorgó vattacukor-puha rózsaszín és piros fények egyértelműen a szerelmesek napját juttatják bárki eszébe.

A kérdést hallva Gary felé fordulok, és hirtelen lélegzethez sem jutok a látványtól. Nem tudom, hogy miért lep ez meg újra és újra, hiszen Gary mindig is lélegzetelállító volt, de most valahogy mégis egészen más, mint általában. A színes fények miatt gyémántként ragyogó hó még jobban kiemeli porcelán fehér bőrét, a szemében huncutul tükröződve csillannak meg a lámpák színei. Rose gold tincseiről incselkedve csorog le a fény, még jobban kihangsúlyozva azokat a játékos hullámokat.

Tudom, hogy válaszolnom kellene a kérdésére, és nem tátott szájjal szavam szegetten bámulni rá, de abban a pillanatban egyetlen szót sem tudok a nyelvemre kényszeríteni. Gary meg csak figyel, a fejét kissé oldalra biccenti, és így az a csodálkozó, fürkésző tekintet csak még elragadóbb hatást kölcsönöz arcának.

– Sosem kapok választ – vigyorog rám huncutul.

Már tényleg egy éve vagyunk együtt, és még sosem beszéltem neki a Valentin napról? Oké, romantikus alkat vagyok, de annyira talán nem, hogy kifolyjak a küszöb alatt. És egyébként is mit mondhatnék neki, ami nem hangzik sziruposan, vagy nyálasan? Arról nem is beszélve, hogy nehezen tudom elhinni, hogy azok alatt az évek alatt, amíg láthatatlanul volt jelen a világban, sosem fejtette meg, hogy mit takar a Valentin nap.

Igen határozottan az a véleményem, hogy ezt az egészet miattam csinálja. Nekem meg végülis nem okoz semmi nehézséget, hogy magyarázatot adjak neki valami olyanra, amire úgyis tudja a választ. Korábban is ezer kérdést tett fel csak azért, hogy hallhasson engem beszélni. Mások számára tűnhet úgy, hogy ez csak egy-egy szerep ránk szabva egy furcsa játékban. De Garyvel az élet nem egy játék. Számomra semmiképp. Ez a legcsodálatosabb valóság, amiről álmodni sem mertem volna soha.

Sosem voltam még senki olyannal, mint Gary. Vagyis, helyesbítek, sosem voltam senkivel Gary előtt. Mert sosem volt elég bátorságom hozzá. Meg talán abban bíztam, hogy ha nem fogadom el, hogy ki vagyok, és nem élem meg a vágyaimat, akkor előbb-utóbb a szüleim is megfeledkeznek róla, hogy nem az vagyok, akinek ők akarnak.

Gondolom, nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy semmi ilyesmi nem történt. A szüleim Gary nélkül is kidobtak volna otthonról, amint nagykorú lettem. Tulajdonképpen mondhatnám azt is, hogy mindent elvesztettem, az otthonomat, a korábbi életemet… de az nem lenne igaz. Igazság szerint azzal, hogy Gary belépett az életembe, mindent megnyertem. Onnantól kezdve van életem, hogy ő benne van. És ha már adnom kell valamilyen magyarázatot a Valentin napra, ezt mondom neki. Hogy engem mindig arra emlékeztet, hogy minden megérte, ami csak velünk és köztünk történt, és hogy soha semmit sem csinálnék másképp.

– Szóval én ezt ünneplem majd ezentúl minden évben Valentin napkor – fejezem be a magyarázatot –, arról persze fogalmam sincs, hogy mások mit szeretnek, vagy épp mit nem ebben a napban.

Gary villant rám egy ragyogó mosolyt, azt a fajtát, amitől még a térdeim is elgyengülnek. És ő természetesen tökéletesen tisztában van ezzel. Még kajánabbul vigyorog rám, ahogy közelebb lép és átfogja a derekam. Nekem pedig eszem ágában sincs tiltakozni a közelsége ellen. Ha a többi járókelőnek nem tetszik, amit látnak, minden joguk megvan más irányba nézni. De én képtelen vagyok. Egyetlen pillanatot sem akarok elszalasztani abból, amikor a vonásait figyelhetem, amikor ott állhatok abban a boldogságban, ami belőle sugárzik.

– Akkor ez azt jelenti, hogy kapok ajándékot? – kérdezni boldogan vigyorogva.

– Naná – felelem neki gondolkodás nélkül. – Milyen ajándékra gondoltál?

– Van az a bonbon – kezd lelkes magyarázatba –, tudod, amelyiken rózsaszín a csoki. Amit Elizától kaptál a szülinapodra.

– Igen, emlékszem, hogy azt mennyire szeretted – viszonzom a mosolyát, ahogy eszembe jut, hogy abból a doboz csokiból nekem csak egy pár szem jutott, mert Gary annyira szerette, hogy mire észbe kaptam, neki már alig maradt belőle. De persze nem sajnáltam, tőlem akár az egészet megehette volna.

– Olyat szeretnék – jelenti ki még nyomatékosabban a kívánságát.

– Hmm – merengek el, holott tökéletesen tudom, honnan származnak Eliza bonbonjai –, van egy csokibolt közelben, ott biztos találunk majd.

– Tényleg? Megnézzük most? – néz rám csillogó szemmel.

Hát lehet neki nemet mondani? Nekem egészen biztosan nincs erőm hozzá. Kézen fogom, és megindulok a kézműves édességbolt irányába, ami csak egy utcára van innen.

– Persze, menjünk.

Ezer éve nem voltam már abban a kézműves csokiboltban. Mondjuk oda eleve nem megy céltalanul az ember. Utoljára talán apa vitt be, amikor anyának keresett valami ajándékot. Ennek ellenére én is nem egyszer álltam a kirakat előtt bámulva azokat a csoki műalkotásokat, arról ábrándozva, hogy egyszer majd lesz valaki, akinek majd vihetek azokból a virág, ékkő vagy bármi egyéb alakba formázott csoki bonbonokból.

Ezért is döbbent meg, hogy bár már lassan egy éve együtt vagyok Garyvel, eddig egyszer sem jutott eszembe meglepni semmivel onnan. De annyira nem érzem rosszul magam emiatt, mert most majd bepótoljuk.

Talán egy tíz percbe telik, mire elsétálunk a bolthoz. Egy pár percre megállunk a kirakat előtt megcsodálni a bonbonokat. És azonnal ki is derül, hogy nem tévedtem a korábbi kijelentésemmel, mert az üveg mögött szinte csak azzal a rózsaszín csokival fedett édességek sorakoznak. Néhányat aranyporral szórtak meg, néhányon több rózsaszín árnyalatban pompázik a csokoládé bevonat. De olyan bonbonok is sorakoznak a kirakatban, amiket a rózsaszín mellett fehér és hagyományos csoki is fed.

Figyelem, ahogy Gary hatalmasra kerekedett szemekkel méregeti azt a rengeteg édességet. Aztán előkapja a zsebéből a mobilját, és több fotót készít a míves tálcákon sorakozó műalkotásokról. Miután a kirakat minden apró részletét dokumentálta, felém fordul.

– Na, mehetünk? – kérdezem tőle elégedetten mosolyogva, kifejezett büszkeséggel tölt el az a döbbenettel vegyes csodálat, ami kiült az arcára.

– Igen, menjünk! – Most ő ragadja meg a kezem, és húz maga után a bejárat felé, miközben tovább magyaráz. – Mivel nem fogunk tudni mindenből venni, muszáj volt lefotóznom. Így legalább tudni fogom, hogy mit kell még megkóstolnunk!

– Hé, én nem tiltakozom – felelem én is nevetve, a jókedve ennyire ragadós –, úgyis te választasz, én csak segítek megenni.

Bent a tulaj kedvesen fogd minket, és azonnal megmutatja, hogy mekkora dobozokba válogathatunk a bonbonok közül. Kiválasztom a legnagyobb, harminc darabos dobozt, és ahogy korábban ígértem, teljes egészében Gary-re bízom a válogatást. Ő pedig elindul, és minden fajtából, ami megtetszik neki, szigorúan kettőt kér.

– Így tudjuk a legtöbb félét kipróbálni – magyarázza, miközben rábök az aranyporral meghintett rózsákra, majd kiválaszt két gyémántot, amiknek a felét csillogó fehércsoki fedi. De választ még madár és különböző levél formájú bonbonokat, sőt olyat is, amik mindenféle brossok, vagy medálok alakját idézik. A tulaj pedig mindet mosolyogva szedi dobozba.

Miután Gary kiválasztotta mind a tizenöt fajtát, gondosan becsomagolja, és átnyújtja neki. Ő pedig fülig érő vigyorral veszi el tőle. Majd még rábök egy olimpiai medál alakú nagyobb csokira, és abból is kér egyet. Nem teljesen értem, hogy a hatalmas doboz bonbon mellé miért kell ez még, de ráhagyom, hiszen azt ígértem, ő választhat. Ezek után már csak annyi marad, hogy kifizessem a bonbonokat, na meg, hogy hazaérve megegyük az összeset.

Pár perc elteltével ismét kint az utcán sétálunk a hóban az egyszobás lakás felé, amit Eliza szüleinek segítségével tudtam kibérelni. Ha ők nem karolnak fel akkor, mikor a szüleim kidobtak otthonról, akkor fogalmam sincs hol lennék most. Talán Gary segített volna nekem is láthatatlanná válni, hogy úgy, a semmiben lehessünk együtt, mint ahogy ő élt régebben, talán a világ kezdete óta. Mielőtt még alakot öltött volna miattam. Soha nem fogom megérteni a szerencsémet, és amíg élek hálás leszek azért, hogy egem választott.

Megérezhetett valamit a borongós gondolataimból, mert kicsit jobban szorítja a kezem, és még közelebb lép hozzám.

– Akárhogy alakult volna – súgja halkan, hogy rajtam kívül ne hallhassa senki más –, mindenképp együtt lennénk. Megtaláltuk volna a módját, ahogy megtaláltuk most is. Egy másik életben talán máshogy alakult volna, de biztos vagyok benne, hogy ott is egymásra találtunk, és ha máshogy is, de ott is együtt vagyunk.

Mosolygásra késztet ez az őszinteség. Igen, biztosan igaza van. Hiszek Garynek. Eddig bármit mondott is, mindenben igaza volt. Éppen ezért most sokkal hétköznapibb igazságokra vagyok kíváncsi tőle.

– És mi lesz a csokikkal, ha hazaértünk? – kérdezem.

– Ó, már ki is találtam egy játékot rá, hogy együk meg őket – kacsint rám. – A medál lesz a főnyeremény. Keményen meg kell dolgoznia majd érte a győztesnek.

– Fogom annyira szeretni ezt a játékot, mint a csokikat? – kérdezek vissza, bár van egy erős sejtésem, hogy mire gondol. Közben érzem, hogy a szám buta-boldog mosolyra húzódik.

– Eddig még mindig szeretted – jelenti ki határozottan.

Igen, tudom, miről van szó. És tény, hogy mindig szerettem, amiket kitalált. És már most felcsigázott. Kiváncsi vagyok az új szabályokra. Na meg a csokikra is. A csoki is épp annyira fontos eleme, áltatom magam.

Jegyzet

Borítókép forrása: Pixabay

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s