Elolvastam a Tyack & Frayne 10-es kötet első részét

Avagy beszéljünk egy kicsit az alternatív univerzumokról

Korábban már itt írtam Harper Fox Tyack & Frayne sorozatáról, aminek akkor az addig megjelent összes kötetét elolvastam. Érdemes a linkelt bejegyzést is megnézni, mert ebben a mostaniban úgy írok, hogy feltételezem, ismeritek. 😉

Idén eddig a három részesre tervezett 10. kötet első két része jelent meg (ezek eredetileg Patreonon, erről is megírtam korábban a véleményemet). És a helyzet az, hogy mérges vagyok. És csalódott. Ugyanis ezt a jelenleg hiányos 10-es kötetet amellett, hogy kifejezetten arcul csapásként éltem meg, még lehúzásnak is érzem.

Viszont mielőtt még részletesebben nekiesek, nézzük gyorsan az eddig elérhető két rész fülszövegét (Goodreads alapján).

Finding Him and Love Him Again Volume 1

A szerelem nyara Lee Tyack-Frayne számára – és micsoda időt választott erre, mikor a világ épp szétesik a gyűlölet nyomás alatt! Forró nyár Anglia délkeleti részén, ami talán túl szép is, hogy igaz legyen, hiszen Lee és Gideon kislánya a legcsodálatosabb a világon, és még Gideon kellemetlenkedő, lelkész bátya is boldog a saját családja és gyermekei körében. Ki kívánhatna ennél többet? Lee mindenesetre úgy érzi, mintha álmodna. Amikor az egyik heves látomásával sikerül megakadályoznia egy iskolai incidenst, Gideon úgy dönt, hogy itt az ideje kényszer-szabadságra küldeni a férjét a nyár végéig, ami alatt csak a kislányukra, Tamsynra vigyázhat, és figyelhetni, ahogy érnek az almák a fán az otthonuk kertjében. Lee szívesen belevetné magát ebbe, de valami nem stimmel. Az a könnyed, álmatag boldogság, ami körüllengi és elfedi őket a világ elől, elrejti őket olyan vallomások elől is, amikre már régen sort kellett volna keríteniük.
Ki Alice Rowle, és mivel éri el, hogy Gideon megváltozzon? Milyen gonosz erők vakítják meg ezt a két egymást annyira szerető embert, hogy ne lássák a másik igaz valóját? A külső világ vajon elég nyomást tud majd gyakorolni rájuk, hogy a nehezen elért boldogságuk tovatűnjön?

Finding Him and Love Him Again Volume 2

“Három szörny volt, akikről Lee-nek le kellett rántania az álarcot. Az egyik egy sakál, a másik egy kígyó.”
A dolgok teljesen félrecsúsztak a világban. Lee Tyacknak fogalma sincs, hogy kezdődött, hogyan fordult az élete olyan magányos létezésbe, ahelyett a boldogság helyett a tökéletes férfival, amit néha az álmaiban megtapasztalt. Teljesen egyedül van a városban, ahol borzalmas víziók gyötrik, és állandóan menekül valami elől. London összeomlott a lázongások hatására, amit a politikai feszültségeket követő élelemhiány váltott ki. Egyetlen ember küzd csak elszántan az agresszió egyre magasabbra csapó hullámai ellen, a rendőr Gideon Frayne, akit nem egykönnyen toboroztak a cornwalli karrierjét derékba törő ügye után.
Amikor Lee-t letartóztatják egy gyilkosságért, amiről túl sokat tud, Gideon is ott van a kételkedők között. De van valami ebben a heves jellemű, mégis törékeny rabban, ami piszkálja Gideon emlékeit, mintha ő maga is álmodott volna jobb napokról. Furcsa szövetségesek és régi ellenségek kerülnek elő, miközben Gideon a gyilkosság ügyében nyomoz, majd Lee-nek is váratlanul nyoma vész. A látomások által meggyötört, ismét menekülő Lee-nek esélye sincs, hacsak valami csoda, hit és szerelemről szóló álmok hatására Gideon meg nem találja, és nem lesz képes újra megszeretni.

Értékelésem az első részről:

Első felindultságomban: 1/5
Végső döntésem: 3/5

De mi is a baj vele?

Először is, azt szeretném leszögezni, hogy amikor nekiálltam elolvasni a 10-es kötet első részét, imádtam. Aztán sorra jöttek benne az idegesítő apróságok, ami miatt a végére már kín és keserv volt olvasni ezt a 200 pár oldalas könyvet. Nem is véletlenül tartott végül egy teljes hónapig keresztül küszködnöm magam rajta. És nem, nem az zavar, hogy az eddig elérhető két résznek akkora cliffhangerrel van vége, hogy kilóg a könyvből… Mondjuk az tény, hogy ez az egyik oka, ami miatt a második részt egyelőre hanyagolom.

A másik dolog, ami miatt 1 csillagot akartam adni eredetileg az első részre, nem más, mint az, hogy az írónő a könyv végével, és a második könyvvel egyetlen laza és elegáns csuklómozdulattal kidobta a kukába az eddigi kilenc kötetet. (Oké, beleolvastam a második részbe, és sejtem, hogy hova megy ki ez az egész, és éppen emiatt dühítő…)

És most érkeztünk el végül oda, amiről eredetileg is szerettem volna beszélni. Vagyis az alternatív univerzumokhoz könyvekben.

Itt rögtön leszögezném, hogy alapjáraton nagyon szeretem az alternatív univerzumos történeteket. Akár az olyanokat, hogy egy félresikerült időutazás miatt változtak meg a dolgok, és hogy ezt hogyan hozzák helyre. Vagy az olyan történeteket, amik azt járják körül, hogy mi lett volna, ha egy-egy esemény nem úgy alakul, nem találkoznak a karakterek, ha valami nem történik meg.

És végül is, a 10-es kötet második részében pont a második eset áll fent. Egészen pontosan az első rész végén történik valami, ami úgymond újra írja az időt, és a második rész éppen ezért a legelső kötet átirata. Itt most nem árulok el spoilereket, mert ez már maga a kötet fülszövegéből is kiderül, hogy Lee-t letartóztatják azért, mert túl sokat tud egy gyilkosságról. Közben persze Anglia készül a Brexitre, szóval tényleg minden a visszájára fordul ebben a kötetben.

Itt persze még mondhatnátok, mi a bajom ezzel, hiszen ez egy tökéletes alternatív univerzum (egyébként elolvastam a második rész végét, és így azt hiszem, értem, hogy miért van így). ***De…*** Nem lenne gond ezzel, ha nem érezném azt, hogy ez az egész nem több pénz lehúzásáról szól az olvasóról. Harper Foxnak mostanában egyébként is több ilyen húzása volt.

És nem csak ez zavar ebben az újra írt első kötetben. Az is kifejezetten bosszant, hogy most kaptunk egy kvázi minimális erőbefeketetéssel megírt könyvet, hiszen az alapok és a vezérfonal már megvolt. A végére természetesen Lee és Gideon ismét összeboronálódik, aztán természetesen kiderül, hogy mi ez az egész alternatív történet szál.

És engem ez bosszantott fel igazán. Nem fogom leírni, ha gondoljátok olvassátok majd el ti is. Szóval. Legyen elég annyi, hogy nincs semmi értelme ennek az alternatív univerzumnak. Egy hurok, ami nem vezet sehova, és nincs köze semmihez. Csak azért van, hogy legyen. Mint a filler részek a sorozatokban, hogy legyen indok húszonakárhány részt forgatni.

Megvan az a bizonyos csatajelent az Alkonyat trilógia (film) harmadik részéből, amikor a vámpírok halomra ölik egymást egy szuperepikus összecsapásban? Aztán megszólal a látnok karakter, hogy látod, ez fog történni, ha nem teszünk valamit. És ennyi. Kiderül, hogy az egész csak látomás volt, és sosem fog megtörténni, sosem volt tétje, és azt a fél órát vagy mennyit a film arcátlanul elvette az életünkből. Kevésszer éreztem magam film által annyira érzelmileg tökön rúgva, mint akkor…

Na, a Tyack & Frayne 10-es kötet második része pontosan ugyanezt csinálja velünk. Csak nem fél órát vesz el az életünkből. Itt az érzelmi tökönrúgás utáni fájdalom pontosan annyi idő, amíg elolvasol 200 oldalt.

Azt hiszem, így már érthető a konklúzió, amire jutottam. Nagyon szeretem az alternatív univerzumokat, abban az esetben, ha van értelme, vagy vezet valahova. De azt, ami csak arra szolgál, hogy kitöltsön 200+ oldalt, ráadásul egy önálló könyvként, azt nehezen tudom lenyelni.

Ennek ellenére, el fogom olvasni a második és harmadik részt is (terveim szerint egyben), hátha úgy értelmet nyer ez a katyvasz. De egyelőre még inkább dühös vagyok Harper Foxra. Azért is különösen bosszantó ez, mert zseniálisak a könyvei, és nem értem, miért bánik így az olvasóival…