51. Haditudósítások

Luther fortyogó gondolatok által gyötörve ült dolgozószobájában a felbecsülhetetlen értékű mahagóni asztal mellett. Annyiban volt más ez a reggel az összes többitől, hogy most épp semmi kedve nem volt feldobni a lábát az asztalra. Inkább csak könyökölt, tenyerén támasztva kopasz fejét, másik kezével meg-megdörzsölte az ideges kialvatlanság miatt fekete szeme alját. Előtte az asztalon szétnyitott újságok feküdtek. Azokat olvasgatta, amíg le nem gyűrte a düh és a stressz miatti szaggató fejfájás.

Egyre csak terjed a mágus betegség, hirdette az egyik cikk címe a maga szögletes betűivel. Ebben az irományban bekeretezett néhány szót, aláhúzott pár mondatot, mi sem mutatta hát jobban, hogy foglalkozott vele.

Egyre csak terjed a mágus betegség

A mágus szóvivő elmondása szerint a Mágia Fő Szigetén egy egész kórházat alakítanak át a betegek fogadására, ellátására, és a gyógymód kifejlesztésére

Az eltelt hetekben több cikkünk is foglalkozott már a pár hónapja megjelent mágus betegséggel. Eleinte a Mágikus Egészségügyi hatóság nem foglalkozott vele, nem tartották komoly fenyegetésnek a betegséget. Sőt kifejezetten állították, hogy nem kell járványtól tartani, és a mágus ellátás sincs veszélyben.
Az eltelt idő alatt viszont drasztikusan megváltozott a véleményük, most már tagadható tovább, hogy nem elszigetelt esetekről van szó. Csak kontinens szerte több száz feljegyzett megbetegedést tartanak számon. Hivatalos megerősítést nem kaptunk az értesüléseinkre, miszerint jóval súlyosabb a helyzet a Szigeteken, ahol nemcsak felnőtt mágusokat súlyt a megbetegedés, hanem gyerekeket és újszülötteket is.
Keveset tudunk a betegség érdekes tüneteiről. Az eddig megerősített információk alapján a felnőtt mágus elkezd zavartan viselkedni, alkalmatlanná válik a hatalma használatára. Később ez az állapot rosszabbodik, a betegség második fázisát láz és tudatvesztés kíséri. A harmadik, vagyis végső stádium teljes önkívülettel jár, aminek során fekélyek jelennek meg a beteg testén, amik borzalmas fájdalmakkal járnak. Idővel ezek a fekélyek kifakadnak, és ragacsos, nyálkás, gennyszerű váladék kíséretében a mágia távozik a testből. A beteg ezt nem éli túl.
A felállított orvos különítmény még mindig nem tudja, hogy valóban járványról van-e szó, vagy belterjesség miatti hanyatlás okozta betegségről. Azt is képtelenek voltak megállapítani, hogy ha járvánnyal állnak szemben, akkor hogyan fertőz.
Neve elhallgatását kérő forrásunk szerint a Szigeteken kifejezetten súlyos a helyzet. Ott a megbetegedők szinte egytől-egyig újszülöttek. A halálozási arányuk pedig szinte száz százalék. Amíg a felnőtt megbetegedők egyharmada felgyógyul még a második stádium előtt – a középső szakaszból is van már feljegyzett gyógyulás -, addig a gyermekek esélye a túlélésre szinte egyenlő a nullával.
Egyelőre csak feltételezések vannak a járvány gazdasági következményeiről, viszont mégis botorság lenne szemet hunyni a tények felett. A Szigeteken az első két gyermek kötelezően beszolgáltatandó, így minden család hozzájárul a kereskedelem és a mágusellátás gördülékeny fenntartásához. Csakhogy mi történik akkor, ha a beszolgáltatott gyermekek jelentős százaléka elvész a megbetegedések miatt?
Ez súlyos lépéseket követel majd a Szigetek vezetésétől. Dönthetnek úgy, hogy növelik a beszolgáltatandó gyermekek számát, hogy a kereskedelem és a Szigetek bevétele változatlan szinten maradjon. Természetesen egy ilyen súlyos döntés hatalmas elégedetlenséget majd szít a lakosok körében.
A másik megoldás az, hogy nem változtatnak semmit a beszolgáltatáson, hanem elfogadják, hogy a családok esetleg csak egy gyermeket, vagy rosszabb esetben egyetlen egyet sem tudnak a kereskedelem számára bocsátani. Az Új Kontinensen már most érezhetőek járvány finansziális hatásai. (…)


Luthert ez a hír kevéssé aggasztotta abban a pillanatban. Az utóbbi időben épp elmondhatatlanul gyűlölte a mágusokat. Nem tudta őket egy szemernyit sem sajnálni erősen kétes helyzetük miatt. Sőt ezt a járványt valami egészen morbid sors irónia-elégtételként értékelte. Nem meglepő hát, hogy akkor épp az előtte heverő másik cikk aggasztotta jobban.

Több fronton csapást szenvedett a dōri előrenyomulást megkezdő Dicsőséges Hadsereg

Pár nappal ezelőtt kaptuk a hírt, hogy megmozdultak a seregek Dōrban. Éppen úgy, ahogy eredetileg is tervezték, három részre bontották a csapatokat. Az egyiket a kikötőbe szánták, hogy meg tudják nyitni a hajóforgalomnak, a másikat a hegyekbe, hogy megjavítsanak egy régi adótornyot, hogy helyreálljon kommunikáció az Új Kontinenssel. A haramadik csapat pedig arra készült föl, hogy a hegyek járatait feltárják.
Az ostrom kezdete óta parázs vitát folytatnak történészek és társadalom tudósok arról, hogy valóban van-e létjogosultsága ennek a „felszabadításnak”, hiszen ha úgy nézzük, Esthadon a maga elzártságában szabadabban és egyedibben fejlődhetett, mint bármilyen régió a világban. Felmerül tehát a morális kérdés, hogy van-e egyáltalán jogunk beleavatkozni ebbe a fejlődésbe.
A Tacticusi Tanács véleménye alapján egyértelműen van, de vajon az ottani lakosok szabadulási törekvései nélkül van-e jogunk beleavatkozni egy másik kontinens egyensúlyába? Mivel az ostrom jelenleg is folyik, döntéshozók szerint egyértelműen van.
A Tacticusi Tanács szóvivője elmondása szerint a háromirányú művelet sorozatot az Első Tacticus, L. Luther tervei és jóváhagyása alapján indították meg. Csakhogy ez alkalommal semmi sem úgy alakult, ahogy az Első Tacticus eltervezte. A szétválasztott csapatokon mind a három színtéren ellenálló gerillák ütöttek rajta.
Értesüléseink szerint a kikötőbe levezényelt teljes csapat ott veszett, mikor kívülről rájuk záródtak a zsilipajtók, és elindult a kamrák elárasztása. Nem járt sokkal szerencsésebben a másik két divízió sem. A toronyhoz vezényeltek egy mágikus csapdamezőre sétáltak, és csak páran tudtak elmenekülni közülük. A harmadik csoporton a Mélybe menekült dōriak ütöttek rajta. Ezek a katonák egyértelműen fel voltak készülve az ellentámadásra, de így itt szenvedték el a legenyhébb veszteségeket.
Mindezidáig az Első Tacticus nem állt még nyilvánosság elé, és kommentálni sem kommentálta ezt a súlyos kimenetelű akciót. Egyedül a XXIII. Pátriárka Őméltósága méltatta a bukást. (…)


Luther felemelte fejét zsiborgó tenyeréről. Eddigre már nemcsak a karjában futkostak hangyák, de a nyaka is kellőképp elgémberedett. Kedvetlenül állt fel az asztal mellől, majd féloldalasan az ablakhoz lépett. Óvatosan félrehúzta a függönyt, és úgy, hogy kintről ne vehessék észre, kilesett a kertbe, ahol nyüzsögtek az egyenruhás testőrök. Annyi volt csak a szépséghibája a dolognak, hogy egyik sem az ő embere volt.

Mindegyik fegyveres a Pátriárka Palota egyenruháját viselte, és azóta élvezték Luther „vendégszeretetét”, amióta a XXIII. Pátriárka őméltósága úgy döntött, hogy az Első Tacticus a félresikerült akció után veszélyben lehet. Az esetleges problémákat megelőzendő, ő maga rendelte el Luther háziőrizetét.

Látta a híradóban, mikor erről beszélt. Luthert majd’ megütötte a guta, mikor a negédes beszédet hallgatta arról, hogy olyan hatalmas nyomás alatt, mint ami alatt ő állt, szinte nem is meglepő, hogy még egy olyan kivételes ember is hibázik, mint az Első Tacticus. Kikérte magának. De nem hagytak nekik módot igazolni magát, vagy cáfolni a vádakat.

El kellett ismernie, kiváló lépés volt, ő is épp így tett volna, ha maga akart volna távoltartani valakit minden médiumtól. Így nem derülhet ki az, hogy a félresikerült akció a legkevésbé sem az volt, mint amit ő jóváhagyott. Ő sosem rakott volna össze ilyen bugyuta tervet. Háromfelé forgácsolni az erőket egy teljesen idegen kontinensen? Hát ennyire hülyének nézik? Igaz, ki akarta nyittatni a kikötőt, és mérnököket is akart küldeni a toronyba. De nem egyszerre! És ott van még a katonák mélybeküldése. Ha valaki, ő végig ellene volt.

A mélyiek soha nem indítottak nyílt támadást még a saját területükön sem. Egyszerűen nem voltak jók benne. Ők a csapdák – de szigorúan mágiamentes eszközökkel kialakítva – és az aljas távolsági megoldások hívei. Azok voltak mindig, és azok a dōriak is, akik a számukra bukott csata elől az ősi járatokba menekültek. De valami akkor sem stimmelt a támadásokkal. Ha tényleg a mély gerillái álltak volna ezek mögött, akkor a torony, a kikötő és a járat is olyan mérnöki precizitással robbant volna a katonák fejére, hogy egy sem maradt volna, hogy bármiről sírni tudjon.

Luther már ezekből biztosan tudta, hogy szabotázs történt. Elismerően elmosolyodott. Tégla van a Tanácsban, aki ráadásul volt elég bátor, hogy meghamisítsa a jóváhagyott tervet. Bravó. Tetszett neki ez a tökösség. Majd eszébe jutott az, hogy talán hallgatnia kellett volna a komornyikra, miszerint ne legyen annyira lenéző. Félix szerint a lenézés szemellenzőssé tesz, ami pedig ahhoz vezet, hogy lebecsüli az ellenfeleleit. És pontosan ez is történt. Egyiket sem nézte többre egy ötéves kölyöknél. Erre pedig tessék. Csőbe húzták. Legalábbis erre a fordulóra. Naivak, ha azt hiszik, hogy ennyivel kiütötték.

Már a teljes terv készen állt a fejében. Most unta el ezt az óvodás, kiscsoportos foglalkozást. Eljött az ideje, hogy teljesen a maga irányítása alá vonja ezt a játékháborút. Ideje ritkítani a bábukat.

Széthúzta a függönyt, felcsöngette a komornyikot, majd teljes mellkassal az ablak elé lépett. Hadd lássák a pátriárkák testőrei, és az azóta minden bizonnyal készenlétbe helyezett nagy hatótávú kamerák. Direkt nem aludt már két napja, amióta a háziőrizet elkezdődött. Most már épp eléggé kell vacakul festenie. Aki most rá néz, egy bűnbánó, vezeklő embert fog látni. Nem tartott attól egy pillanatig sem, hogy nem fogja tudni ezt a helyzetet az előnyére fordítani.

Mikor a komornyik belépett, hogy ura óhaja felől érdeklődjön, Luther felé fordult, de „megszédült” a mozdulattól, Félix alig tudta elkapni. Persze a komornyik azonnal értette, hogy mit várnak tőle, eltámogatta Luthert a foteljéig, majd csak azután kérdezte meg, miben lehet a segítségére, miután segített neki kényelembe helyezkedni.

– Mit tehetek Önért? – Kérdezte Luthert udvariasan lepillantva rá.

– Gondolkoztam – nézett fel a komornyikra.

Erős volt a gyanúja, hogy minden szavukat hallgatják valakik, ha viszont téved, és mégsem, akkor is jobb az óvatosság. Már csak azért is, mert az adott helyzetben jobbnak látta kikapcsolni dolgozószobájában a lehallgatás blokkolást. A nagyobb hitelesség kedvéért hadd hallgathassanak csak bele, hogy miről szokott diskurálni.

– Mégiscsak meg kellene szervezni a vasárnapi partit – folytatta.

– Egészen biztos ebben, uram? – kérdezett vissza alázatosan a másik. – Jelen körülmények között?

– Ennél sosem lesz alkalmasabb – jelentette ki kissé elmélázva Luther.

– Rendben, akkor megteszem a szükséges előkészületeket. És hány főre számít a partin, uram?

– Teltházra, Félix. Annál semmivel sem kevesebbre.

– Értettem. És kiket szeretne feltétlenül vendégül látni?

– Ne rabolja az időmet feleslegesen – nevetett fel kedélyesen Luther –, már mióta megvan magánál a lista.

Jegyzet

Borítókép forrása: unsplash.com (AbsolutVision)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s