Sorsfordulatok 1.

Ez az alternatív jelenet azt meséli el másképp, ahogy Luther “beszerezte” az ikreket. Éppen ezért azt javaslom, hogy azután olvasd el ezt verziót, ha már elolvastad a harmadik, Merengés című fejezetet.

Pár hét múlva Luther úgy döntött, eljött az ideje beszerezni a második testvért, a második fiút. Hosszabb útra készült, jópár napig, vagy akár egy-két hétig is tervezte, hogy távol marad. Eredetileg úgy készült, hogy egyedül megy, de ahogy közeledett az indulás napja, Ward úgy kezdte egyre kitartóbban rágni a fülét, hogy hadd kísérhesse el. Luther eredetileg hallani sem akart a dologról, nem nagyon rázódott még bele az apa szerepbe, és arról sem volt fogalma, mihez kezdhetne egy gyerekkel egy ennyire hosszú úton.

Csakhogy Ward annyira kitartóan kérte, ő pedig lassan elunta, hogy folyamatosan nemet kelljen mondania a mindig újra és újra kezdődő könyörgésre, hogy végül egy hatalmas sóhaj kíséretében beadta a derekát. Ez volt az első ilyen eset, de nem az utolsó, akkor még a legkevésbé sem volt felkészülve rá, milyen gyerekeket nevelni. Mikor beleegyezett, hogy a fiú is vele mehessen, madarat lehetett a gyerekkel fogatni. Ekkor Luthert is elfogta valami rég elfeledett lelkesedés.

Persze próbálta mélyre ásni magában ezt az érzést, szívesebben magyarázta azzal ezt az engedékenységet, hogy talán mégiscsak jobb, ha Ward vele jön. Mellé akar testvéreket választani, és mivel neki kell a kősziklának lenni a majdani csapatban, talán az a legjobb, ha a fiú is nyilváníthat véleményt. Jobb, ha olyan öccsöt választanak neki, akire maga is rábólint.

Miután Ward megkapta az engedélyt, hogy vele tartson, épp elzavarta volna csomagolni, de a gyerek közölte vele, hogy már mindene készen áll, a komornyikkal ugyanis már becsomagoltatott. Természetesen csakis a biztonság kedvéért. Luther ezen nem tudta, felnevessen-e, vagy összeszidja az arcátlan kölyköt a komornyikkal együtt. Végül egyiket sem tette. Megpróbált maga is örülni a gyerek örömének, ahogy egy igazi apa tette volna.

Ward pedig olyan izgatott volt az utazás előestéjén, hogy jóformán aludni nem tudott. Hol felült az ágyában, hol visszahanyatlott a párnájára, hogy a plafonra meredve a birkákat számolgassa. De csaknem jött az álom. Nem hagyott neki nyugtot az érzés, hogy életében most először lehet része valami igazán fontosnak. Olyan sokáig tartották ébren ezek a gondolatok, hogy aznap éjjel tényleg alig aludt. Emiatt pedig alig bírt felkelni másnap reggel, mikor a komornyik keltette.

Ennek ellenére, azonnal kipattant az ágyból, ahogy az öreg széthúzta a függönyöket szobája ablakain. Magára kapta azokat a ruhákat, amiket még előző nap lefekvéskor kikészített neki. Elegáns, de utazáshoz kényelmes öltözék volt, ahogy a komornyik mondta, épp egy ifjú úrfihoz illő. Miután elkészült, az öreg reggelizni küldte, a fiú engedelmesen el is indult volna, de akkor észrevette, hogy az öreg akarja levinni utána csomagjait. Ekkor visszafordult, és maga cipelte le a bőröndöt és hátizsákot. Meg sem igazán kottyant neki a súlya.

Mikor leért, az étkezőben ott találta apját és a testőrök főnökét Lawrence-t. Mindkettőjük menetkész volt, rá vártak csak, hogy megreggelizzen, és indulhassanak. Lawrence viszi majd ki őket Határpartra, hogy innen hajóval folytathassák az útjukat a mágusok Szigeteire.


✨✨✨✨✨


Ward a hajóút során megint rádöbbent, hogy nem a vízen himbálózás lesz a kedvenc sportja. Ennek ellenére hősiesen tűrte a rosszulléteket. Luther pedig elmondhatatlanul büszke volt rá, hiszen egy edzett felnőtt sem bírta volna jobban a viharban hánykolódást. Az a másfél napos út, mire elérték a kontinenshez legközelebb eső, gigantikus raktárként funkcionáló szigetet, meglehetősen próbára tette a kitartását. Igaz, közel sem volt annyira rossz ez az út, mint az első. Az ennél többszörösen hosszabb volt, mikor Luther haza vitte a régi kontinensről.

Szóval Ward számára közel egy megváltással ért fel, mikor végre leszállhatott a hajóról, és megérezte a szilárd talajt a talpa alatt. Első útjuk a szállodába vezetett, Luther úgy volt vele, hogy a hosszú út után rájuk fér egy kis pihenés, és akkor sem történik semmi, ha csak másnap keresik fel a raktárat és piactereket körülötte. És pontosan így is lett, mert amit elpakoltak a hotelszobában, Ward leheveredett egy kicsit, de a következpő pillanatban már aludt is. Luthert magát is megviselte az utazás, ezért aludni hagyta a gyereket, és csak másnap mentek ki a piacokra.

Ward számára döbbenetes volt az élmény. Luthert különösebben nem érintette meg a látvány, hiszen ő nem most először járt ilyen helyen. Ő pontosan tudta, hogy mire számítson. Ő nagyon is jól tudta, hogy a különböző standoknál nagyjából hasonló korú gyerekek lesznek kiállítva. Abban lesz csak eltérés köztük, hogy mire képesek. Persze Luther azt is tudta, hogy a legjobbat nem feltétlenül a hétköznapi portékák közt találja meg.

Ward némán, egyik ijesztő döbbenetből a másikba esve követte apját, aki céltudatosan haladt, és csak bizonyos standok előtt állt meg. Ezeknél volt olyan, hogy egy-egy pillantásra méltatta csak a gyerekeket, majd arcán elégedetlen kifejezéssel szinte azonnal tovább indult, de volt olyan is, hogy hosszabban elidőzött, hogy jobban szemügyre tudjon venni egy-egy gyereket.

Ward sosem látott még ilyet, gyerekeket, akiket úgy árultak, mint máshol a marhát, vagy disznót. De ekkora tömeget sem látott még, akik unott képpel vizslatták a kínálatot. Alkudtak, vagy cserélni próbáltak, egyszóval minden olyan volt, mint bármelyik piacon… Azt az egy apróságot kivéve, hogy itt embereket árultak. Annak ellenére is elhűlt a látványtól, hogy az emberkereskedelem nem volt ismeretlen előtte. Az ő árvatáboraikban is megpróbáltak hasznot húzni az árvákból, de ott nem működött ilyen intézményesen a kölykök adása-vétele. Némán követte Luthert, és nem értette, mit keresnek itt.

– Hát itt nem találjuk meg azt, akit keresünk – szólalt meg egyszer csak Luther, miután megszámlálhatatlan standot maguk mögött hagytak.

– Kit keresünk pontosan? – kérdezte bizonytalanul Ward.

– Valaki olyat – felelt meg neki az apja, megfontoltan félig azt mondta, amit a gyerek hallani akart -, akinek a legnagyobb szüksége van rá, hogy kijusson innen. És ha mellette még védő mágus is, nekünk csak annál jobb. Gyere, nézzünk inkább körül a raktárban. Hátha ott lesz.

Ezzel megindult ki a sorok közül, egyenesen a távolabb látható, hatalmas, szürke falú épület felé. Ward bizonytalanul követte, továbbra sem tudott szabadulni a póznákhoz kötött, ketrecbe zárt fiúk és lányok látványától. Ahogy mentek, lassan kiértek a standok közül. Egy szakaszon semmi nem volt, csak az út, ami egyenesen a raktárkapuhoz futott. Majd dobozok tűntek fel előttük.

Ward legalábbis első pillantásra azt hitte, hogy azok. Ahogy közeledtek, úgy lett világos előtte, hogy sok-sok ketrecet lát egymás mellé, egymásra pakolva. Némelyikbe volt gyerek zárva, de egy jó részük üres volt. Ahogy egyre közelebb értek, az orrát rettenetes vizelet és ürülék szag csapta meg, ezeket a gyerekeket rosszabbul tartották, mint az állatokat. Elhaladtukban az egyik oldalra billent ketrecben egy maszatos arcú, koszos kislányt vett észre.

Kis termetű, fekete hajú lányka volt. Ahogy észrevette, hogy Ward megtorpant a ketrece előtt, előre csúszott, amennyire csak tudott, de ügyelt, hogy a rácsokhoz ne érjen hozzá. Vizenyős zöld szemeit a fiúra emelte. Ward ekkor vette csak észre, hogy koszos arcán barázdákat martak a könnyek. Ahogy a soványka lánykát figyelte, olyan érzés kerítette hatalmába, amit még sosem érzett. Végtelen sajnálat, és tenni vágyás, és még valami, amit nem tudott mivel magyarázni akkori fiatal fejével.

Luther észrevette, hogy lemaradt, mellé lépett hát, hogy iparkodásra ösztökélje. De mielőtt ő bármit mondhatott volna, Ward megelőzte.

– Ő miért van itt, apa? – kérdezte tőle.

– Valószínűleg, mert nem jó semmire, és a mágusok nem fogják tudni eladni – próbált úgy válaszolni a gyereknek, hogy ő is megértse, de sejtette, hogy a fiú a maga megrengethetetlen igazságérzetével képtelen lesz ezt elfogadni. Mint ahogy szinte azonnal kiderült, nem is tévedett.

– Szóval egyszerűen csak bezárták ide és félredobták, mint valami romlott zöldséget?

– Ez nem ilyen egyszerű, Ward – próbálta magyarázni neki -, a mágusok tudják pontosan, hogy hogyan kezeljék őket. Még ha nem is használható, veszélyes, nem kerülhet ki innen.

Ezt hallva a kislány remegve húzódott hátrébb a ketrecében, mintha az bármitől is megvédhetné. És halk, hüppögő sírásra fakadt.          

– Miért nem választod őt? Azt mondtad azt keresed, akinek nagy szüksége van rá, hogy kikerüljön innen. Szerintem neki elég nagy szüksége van erre.

– De ő egy lány… – próbálkozott Luther -, mi pedig egy fiút keresünk.

–  De nem mindegy, hogy fiú-e vagy lány, ha segítségre van szüksége?

Luthert elfogta az a kellemetlen érzés, hogy mattot kapott egy tízévestől. Hirtelen nem is tudta, hogy mit feleljen neki, a helyzetet szerencsére a raktár egyik intézője mentette meg, aki melléjük lépett, és megpróbálta útbaigazítani őket.

– Uram – szólította meg Luthert -, ne vesztegessen időt erre a szemétre, ezek itt arra várnak, hogy lezárják őket. De a standokon, vagy a raktárban igazi ritkaságokat találhat.

Ennek hallatán a kislány a ketrecben már meg sem próbált halkan szipogni, olyan keserves sírásban tört ki, hogy levegőt is alig kapott tőle. Luther figyelmét pedig nem kerülhette el, hogy Ward milyen tehetetlen dühtől villámló szemmel figyeli a dílert. Tudta, sarokba szorult, ha nem tesz ezért a mágus porontyért, elveszíti Ward bizalmát, és akkor már értelme sincs tovább védő után kutatnia. Már határozottan bánta, hogy beleegyezett, hogy Ward jöhessen. De nem volt mit tenni.

– Engem érdekel a kislány – mondta végül határozottan a dílernek -, mit tud?

–  Animátor a kölyök – felelte az intéző -, annak pedig kiváló, de képtelen gyógyítani, úgy meg kinek kéne, ha csak animust tud kelteni a halottakból?

–  Mint már mondtam, nekem határozottan kell – kötötte az ebet a karóhoz Luther – mennyibe kerül?

–  Hát… – a díler határozottan döbbentnek tűnt, láthatólag nem számított rá, hogy árat is kell mondania a kiselejtezett gyerekre -, nem tudom pontosan. De nézze, Uram, őszintén mondom, hogy tegyen le róla. Ha az ikerbátyját nem viszi el mellé, hasznavehetetlen lesz. Nem fogja tudni irányítani.

– És az ikre mit tud? – kérdezte eltántoríthatatlanul Luther.

– Védő. De ha ilyesmit keres, vigye csak a fiút. Benne nem fog csalódni, rá minőségi garanciát is vállalunk.

– Látni akarom a fiút.

Erre a kijelentésére a díler csak a raktárkapu felé intett, hogy kövessék, mutatja az utat. Luther azonnal el is indult utána, csak Ward késlekedett egy kicsit, vetett még egy bíztató pillantást a még mindig síró, koszos lánykára. A raktárban nem kellett sokáig menniük, a díler szinte azonnal megállította őket egy faládán kucorgó kisfiú előtt. A fiúnak ugyanolyan fekete haja volt, mint az iménti lánykának. Kezét lábát összepányvázták, így összekötözve ült a dobozon. Ahogy Luther jobban szemügyre vette, pillantása megakadt zavaros, kifejezéstelen szürke tekintetén. A gyerek csak meredt maga elé, de mintha nem lett volna magánál.

– Mi van vele? – kérdezte Luther, mikor látta, hogy a fiú alig reagál a jelenlétükre.

– Ma döntöttek úgy, hogy lezárják a húgát – felelte neki készségesen a díler -, amikor eljöttek a lányért, hogy eltávolítsák a többi közül, a fiú megvadult. Két intézőt kiütött, egyet megsebesített, mire el tudták kábítani. Most kezd magához térni.

Luther arcán elégedett kifejezés jelent meg, ez kifejezetten ígéretesnek hangzott.         

– Szóval azt mondja, hogy a fiúra garanciát vállalnak? – bólintás a díler részéről – És a lány kezelhetőbb, ha a fiú is ott van vele?

– Akkor teljesen jól irányítható és szófogadó mindkettő. De nem tudom, mire tudna menni egy ilyen hasznavehetetlen animátorral.

– Az legyen az én gondom – intette le a dílert -, állítsa talpra fiút, és hozza ide a lányt is, mindkettőt elviszem.

Jegyzet

Borítókép forrása: usplash.com (Samule Sun)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s