31. Egy kislépés

Mikor Ward felébredt, még nem járt valami magasan a Nap, de már akkorra szinte elviselhetetlen lett a hőség. A fény egyenesen fel akarta forralni a hegyeket körülöttük, hogy rájuk olvadjon a katlan. Felült, és kihámozta magát a hálózsákból. Minden tagja verejtékben úszott, ahogy beletúrt a hajába, hogy álljon valahogy, keze is csatakos maradt utána.

Feltápászkodott, és azt vette észre, hogy Espada érkezik ébreszteni őket. Körbenézett a többieken, Loire és Harmadik is, ha nem épp nyugodtan, de még aludtak. Mindkettejük homlokán verejték gyöngyözött. Fogalma sem volt, hogy mikor volt a legutóbbi őrségváltás, de az megdöbbentette, hogy meg sem ébredt rá. Kimerültnek kellett lennie, ha észre sem vette a mocorgást maga körül. Nem látta értelmét ezen elmélkedni, ezért inkább előzékenyen felverte a másik kettőt.

Felszólította őket, hogy egyenek valamit, de ne sokat, nehogy rosszul legyenek a hőségben, igyanak pár kortyot, de csak óvatosan, mert ki tudja, hol és mikor jutnak friss vízhez. Majd gyorsan felvázolta nekik az aznapi menetrendet. Elmondta, hogy milyen terepre kell számítaniuk, és nem szívesen, de felvilágosította őket arról is, hogy lesz egy szakasz, ami teljesen ismeretlen, fogalma sincs, mi várhat ott rájuk.

Espada hangot adott azon nemtetszésének, hogy ez a felkészületlenség jellemző a seregre, az övékre legalábbis. Loire, valószínűleg semmit nem fogott fel az egészből, mert azon lamentált, hogy mit meg nem adna egy fogmosásért – Ward természetesen hallani sem akart róla. Espada nővére kezébe nyomott egy csomag rágót, az is van annyira jó, mint a fogmosás, mondta, és legalább Ward sem kap idegbajt a vízpazarlás miatt.

Az egyetlen, aki zokszó nélkül hallgatta a reggeli információ áradatot, Harmadik volt. Mindenre figyelt, ami elhangzott, és nem panaszkodott. Ward újfent hálát adott, hogy velük tartott. Bár nem mágus, majdnem tökéletes volt Bastion helyére.

Miután mindent átbeszéltek, összeszedelődzködtek, Ward kiadta az utasítást az indulásra. A hátukra vették a málhát, és nekivágtak a forróságnak. Útközben alig leltek árnyékot, de mikor árnyékosabb szakaszra vetődtek, mindig kaptak pár perc pihenőt a hűsölésre. Bár sajnos ezeken a helyeken sem volt sokkal hűvösebb.

Talán fél napja menetelhettek már, mikor Ward jelezte nekik, hogy elhagyták a térképen jelölt utolsó ismert pontot is. Innen már maguk lesznek a térképészek. Eleinte nem különösebben volt nehéz a terep, csakhogy nem sokára egy majdnem teljesen sima sziklafal elé értek, ami elzárta az útjukat. Ahogy felnéztek rá, kénytelenek voltak megállapítani, hogy alig emelkednek ki belőle egyenetlenségek, azok is csak akkorák, hogy épp csak meg lehessen kapaszkodni bennük.

– És most hogyan tovább? – tette fel a költői kérdést Espada, miközben a sziklafal tetejét fürkészte, kezével árnyékot tartva a szeme elé.

Ward kivetítette a hiányos térképet a sima sziklafalra. Az üres folt túlsó felén, egy már feltérképezett részen belül pirossal jelölve villogott az adótorony. A zsebébe nyúlt, elővette kompakt kis iránytűjét, és betájolta magukat.

– Látjátok? Ott van a torony – mutatott fel a térképre –, innen észak-keletre. Amennyire meg tudom állapítani, arra – mutatott el a falon túlra.

– Úgy érted a fal túloldalán? – kérdezte Loire.

– Olybá tűnik. Ha átverekedtük magunkat, remélem, hogy sötétedésig kiérünk az ismeretlen részről, de ez nagyban a tereptől függ majd. És ha még megtoljuk a menetelést egy kicsit, mondjuk éjfél utánig, ismert viszonyokkal szerintem ez menni fog… Akkor holnap délutánra el is érhetjük a tornyot. Ez a legrosszabb szenárió, és ebbe belekalkuláltam egy hat-hét órás alvást is.

– Remek – mérlegelte a tervet Espada –, engem egyetlen apró részlet aggaszt csak. Hogy terveztél átjutni a falon? Átrepülünk rajta?

– Nem egészen. De valami nagyon hasonló. Felmászunk rajta.

– Nem lenne egyszerűbb megkerülni? – kérdezte most Harmadik a fal elrettentő magasságokba nyúló csúcsát fürkészve.

Ward elnézett először az egyik, majd másik irányba, arra amerre a fal két vége a végtelenségbe futott. Nem látszott, meddig folytatódik a látóhatáron túl. Talán még a Határhegyeket is kettészelte. Ezt konstatálva tagadólag rázta meg a fejét.

– Könnyen lehet, hogy a fal annyira széles, mint a térképen az üres terület. Ha megkerülnénk, napokat vesztenénk. És azt sem tudhatjuk, kikkel futhatunk össze ezen az ismeretlen területen. Nem vállalhatunk ennyi felesleges kockázatot.

– És hogy tervezed megmászni? – Tette fel a legpraktikusabb kérdést Espada.

– Via ferrata mászunk – Ward válasza magától értetődő volt –, úgyhogy elő a felszereléssel!

– Na, álljunk meg egy pillanatra! – Értetlen tiltakozás Espada részéről. – Látsz te itt kifeszített huzalokat, vagy a sziklafalba fúrt konzolokat? Hol akarsz felmászni?

– Mi csináljuk meg az utat, annál is inkább, mert visszafele is erre jövünk. Mi fogjuk kifeszíteni a huzalt és befúrni a csapokat.

– És ezt hogy tervezte pontosan? – Harmadik igyekezett aszertív lenni.

– Én megyek elől – ez a felelet is magától értetődő volt Wardtól – én készítem elő az utat. Én vagyok a legerősebb, nekem nem jelent gondot ennyi plusz teherrel mászni.

– A fenéket fogsz te elől menni! – Minden tekintet Loire felé fordult, soha egyikük sem hallotta még ilyen vehemensen szembeszegülni senkivel.

– Hogy mondtad? – Meredt rá döbbenten Ward.

– Jól hallottad – nézett rá vissza rezzenéstelenül Loire –, te vagy a legnagyobb és a legnehezebb köztünk. Ha te leesel, mindannyiunkat lerántasz. Én jóval kisebb vagyok, ha le is esek, meg tudtok tartani. És ennyi plusz terhet én is elbírok. Annyira azért nem magas ez a fal – a fenéket nem, gondolta közben, a lába is beleremegett, ahogy a csúcsra meredt, de nem hátrált meg. Tudta, ha nem tűnik elég határozottnak, nem fogják előre engedni.

Ward épp heves tiltakozásba kezdett volna, még úgy sem volt meggyőződve ennek az ötletnek a milyenségéről, hogy a Loire-ból áradó elszántság lehengerlő volt akkor. Nem szívesen ismerte el magának, de arra jutott, hogy Bastion hiánya most határozottan jót hozott ki belőle. Mégsem akarta előre engedni. De mielőtt elutasíthatta volna az ötletet, Harmadik megelőzte, nem hagyta szóhoz jutni.

– Igaza van, uram – állt ki teljes mellszélességgel Loire mellett –, nem szívesen mondom, de most maradéktalanul csak egyet érteni tudok vele.

– Én is egyet értek – csatlakozott hozzájuk Espada is, úgy mondta ki ezt a pár szót, mintha a fogát húznák –, és nekem sem tetszik jobban, mint neked, de Loire-nak kell elől mennie, téged tízen sem bírnánk el, ha esel, de őt hárman biztos megtartjuk, akármi is lesz.

Harmadik elképedve meredt Espadára, az előző éjszaka után mindenre számított, csak arra nem, hogy egyetért majd vele. De kihasználta ezt a pár pillanatot, hogy ismét alaposan megnézhesse. Közben Ward is mérlegelte az elhangzottakat, és bármennyire nem teszett neki, el kellett ismernie, hogy a többieknek igaza van. Nem veszélyeztetheti a többieket éppen ő a saját fafejűségével.

– Rendben, legyen – egyezett bele kényszeredetten –, Loire, irány a fal!

– Igenis! – Vigyorodott el a lány.

Pár perc alatt magára öltött minden szükséges eszközt, belebújt a beülőbe, kellőképpen megszorította magán, de ügyelt rá, hogy ne legyen túl szoros a combjain, feltette a rohamsisakot, fogta a huzalt, a nadrágszárán levő nagy zsebbe süllyesztette a szemes csavarokat, mellénye egyik fém karikájába tűzte a kézi csákányt. Vállára vette a feltekert fémhuzalt, eligazgatta úgy magán, hogy mászás közben a legkönnyebben tudja majd átfűzni a falba rögzített csavarok fején. Majd miután mindennel végzett megindult felfelé.

Ügyesen, könnyedén mászott, gyorsan távolodott a többiektől. Igyekezett a szemes csavarokat egyforma távolságokra elhelyezni egymástól. Lentről úgy tűnt, mintha minden nehézség nélkül nyomná bele a sziklafalba a csavarokat, amiken keresztül a drótkötelet is minden alkalommal átfűzte, amint rögzített egy szemet.

Időről időre lepillantott a többiekre, azok lentről elképedve figyelték, hogy szinte egyáltalán nem használja a csákányt, és hogy a sziklafal szinte magába nyeli a csavarokat. Azt a lentiek nem láthatták, hogy Loire minden egyes húzódzkodásnál fohászkodik a sziklafalhoz, hogy szorosan ölelje körül a csavarokat, hogy azok kényelmesen elbírják majd mind a négyük súlyát.

Mikor elég távol ért tőlük, a többiek sorban elindultak utána. Lassan másztak, óvatosan, minden lépésüket megtervezték. A hőségben, a forró sziklafalra tapadva óráknak tűnt, mire felértek a fal tetejére.

Mikor mind a hárman feljutottak, Loire már a sima sziklákon feküdt, szétvetett karokkal és lábakkal, úgy lihegett, mintha a tüdejét is ki akarná köpni. A fiúkat is megviselte a mászás, nekik is minden tagjuk remegett a hatalmas igénybevétel után. Amint Ward is felhúzta magát, térdre esett, lecsatolta magáról a hevedereket, beülőt, majd kényelmesen elhelyezkedett a forró köveken, hogy jobban tudjon pihenni egy kicsit.

Az arcára folyt verejtéket törölgette, miközben elégedetten végigfuttatta pillantását kimerültségtől lihegő társain. Már épp megszólalt volna, de Loire megelőzte. Felé fordult fektében, izzadt haja kipirult arca szélére tapadt. Hatalmas szemeivel őt figyelte. Ajka sarkában elismerő vigyorka játszott.

– A legjobb ötleted volt eddig ez a mellény – rántotta meg magán a vállpántját –, azt hiszem elpárologtatok volna a vértben.

– De te is – vigyorgott rá vissza Ward –, ha nekünk abban kellett volna jönnünk, hidd el, neked is szereztem volna egyet.

– Hát melegnek tényleg nem meleg annyira – csatlakozott a társalgáshoz Espada is –, de biztos, hogy érnek annyit, mint a vértek?

– Elvileg ezek mágiára specializált cuccok – felelt Harmadik a kérdésre, nem foglalkozott Espada felé lövellt gyilkos pillantásával sem –, és a fizikai sérülések ellen is jók. Szóval nyugodtan lőhetnek rád, sokat kibírnak. Ami ellen alul maradnak, azok a megbűvölt elvarázsolt pengék és golyók. Bár azok ellen más sem véd igazán…

Espada nem szólt erre egy szót sem, csak rosszallóan méregette Harmadikat. Nem tetszett neki, hogy Ward helyett válaszolt, mikor a kérdés egyértelműen bátyjának szólt. Simon is észrevette azt a pillantást – nem lehetett nem észrevenni -, mégis egy vállrándítással elintézte.

Semmi jó nem sülne ki belőle, ha Wardnak kéne igazságot tennie köztük. Ezért nem reagált, csak hallgatott. Loire ezt nem is tudta hirtelen mire vélni, Ward viszont tökéletesen értette, mi történik. Látta, hogy Espada milyen ügyesen játszik. Gesztusokkal, szavakkal oda-oda szúrt, aztán más mederbe terelte a beszélgetést.

– Hogy a csudába értél fel ilyen gyorsan? – kérdezte akkor Loire-tól.

– Segített a fal – pihegte válaszul a lány –, egy kis kedvesség csodákra képes.

– Ezt én nem teljesen értem – nézett egyikükről a másikukra Harmadik –, mondhatni semennyire.

– Semmi különös – nevetett fel Ward –, azt hiszem, nevezhetnénk problémamegoldásnak animátor módra.

– Valami olyasmi – kacsintott rá Loire. – Tudod, a felkeltett dolgok közt vannak olyanok, amik ellenségesek, és vannak olyanok, amit nem azok. Ez a fal például egész segítőkész volt.

– Te felkeltettél egy egész falat? – hüldezett Harmadik.

– Nem, nem az egészet, csak azt a részét, aminek a segítségére szükségünk volt. Különben nem tudtam volna felmászni.

– Ezt mindenesetre jó tudni…

Loire nem tudta dekódolni a számára ismeretlen tónust Harmadik hangjában, ezért annyit fűzött hozzá magyarázatképpen:

– Nem szégyen beismerni, ha valami nem megy egyedül, és segítséget kérni, még ha egy faltól is kéri az ember.

– Szóval, tudtad, hogy nem fogsz tudni felmászni, mégis önként jelentkeztél elsőnek?

– Tudtam, hogy segítséggel fel fogok tudni mászni, és azt is, hogy ti is – ezzel Loire lezártnak tekintette a beszélgetést.

– Sosem fogom megérteni a mágusokat – morgolódott Harmadik csak úgy magának, de Espada és Ward mégis meghallották.

– Nem is kell megértenie – nézett békítően Harmadikra a hadnagy, annak pedig kifejezetten örült, hogy neki sikerült előbb megszólalnia, látszott Espadán, hogy ezt a szurkálódó kijelentést nem hagyná annyiban. – Azt hiszi, ő érti, hogy működik a mágia? – Loire tagadólag rázta a fejét, ez a jelenet Espadát mégsem hűtötte le eléggé. – Csak használja, amiről tudja, hogy működik. Éppen ezért, az is elég, ha csak megbízik benne.

– Mikor akarunk tovább indulni? – Kérdezte ingerülten Espada, elunta ezt tojáshéjon járkálást Harmadik ostoba megnyilvánulásai miatt.

Ward amellett döntött, hogy figyelmen kívül hagyja öccse hangulatingadozását. Harmadikkal szembeni ellenérzéseit úgysem tudná kikapcsolni.

Eddigre már neki is épp eléggé égett a bőre a tűző napon ülve. A fal teteje mindenhol sima volt, sehol nem emelkedett ki belőle egyetlen rög sem, mintha valahogy szinte tükörfényesre csiszolták volna. Egy tenyérnyi árnyék nem sok, annyi sem volt se közel se távol.

– Valóban nem a legokosabb dolog itt időzni a tűző napon – mondta, miközben bedurrant izmait dörzsölgette bal karján.

A többiek egyet értettek abban, hogy bár tudnának pihenni, minden bizonnyal cseppfolyósodni fognak, ha még sokáig ücsörögnek a tűző nap tikkasztó sugarainak kitéve magukat. Loire végignézett a karjain, rákvörösek voltak. Érezte, hogy arcán is feszül a bőr, ott is biztos csúnyán leégett. Az vigasztalta csak, hogy a többiek festettek jobban, mint ő.

Amíg mindenki összeszedte magát, és vetett pár szánakozó pillantást leégett tagjaira, Ward még egyszer kivetítette a térképet az előttük elterülő, sima sziklákra. Az ismeretlen területek azokon a szakaszokon, amiken végigjöttek feltöltődtek információkkal. Ott villogott rajta sárgás-barnás színezéssel a fal is, rajta, fekete vonalak, mellette csak annyi csupa nagy betűkkel; „VIA FERRATA”. Az eddig megtett magasságuk valamivel több, mint 1900 méter. A sziklafal pedig végig, teljes hosszában hatvan méter magas lehetett.

Valamire szolgálnia kell ennek a falnak, az is biztosnak tűnt, hogy mesterséges. A természet nem tudna egy ennyire sima, ennyire pontosan hatvan méter magas falat kifaragni, ami egy teljesen csupasz, sima, ki tudja, milyen széles fennsíkban végződik. Kikapcsolta a vetítést, és megvárta a többieket.

– Oké srácok – indította meg a menetet -, akár mi is legyen ez a terület, az az egy biztos, egy ilyen egyenes terepen remek jó célpontok vagyunk. Szóval bárki bármit gyanúsnak tart, tudni akarok róla. Úgy pásztázzátok ezt az üres kőlapot, hogy könnyen az életünk múlhat rajta.

Erre ki-ki bólintott, miközben rendíthetetlenül lódultak meg előre. Még pár óra, és Ward kezén halkan pittyegni és rezegni kezdett a kommunikátor, jelezve, hogy kiértek az ismeretlen területről. Innen már nem volt messze az adótorony. Ward fejében az is megfordult, hogy ha annyira kilépnek, még azelőtt elérhetik a tornyot, hogy tábort kelljen verniük második alkalommal.

Persze azzal tisztában volt, hogy a toronyig nagyjából 3000 méteres magasságba kell felverekedniük magukat. Hátravan tehát még laza 1000 méter, ami a még rájuk váró sziklás terepen egyáltalán nem kevés. Most még könnyű dolguk van, de ha sötétedés után válik igazán meredekké a szakasz, akkor nem lesz más választásuk, mint letáborozni. Akár tetszik ez neki, akár nem, azzal is számolnia kellett, hogy nem tudja megjósolni, milyen helyen éri majd őket az éjszaka.

De ha szerencséjük van, és le tudják győzni még világosban a meredeket… Kecsegtetőnek tűnt ez a gondolat, úgy meg különösen, hogy ezen a fennsíkon a meleget leszámítva olyan könnyen haladtak előre, ahogy remélni sem merték. Igaz, a toronyban ezer százalék, hogy nem lesz áram, szóval, még ha el is érik aznap éjjel, valószínűleg semmit sem fognak tudni kezdeni, amíg ki nem világosodik.

Az adótoronynál viszont nem sok hely lehet védettebb, annál is inkább, hogy akkor nem kellene a puszta ég alatt aludniuk kitéve magukat az időjárás szeszélyeinek. Ward döntött. Megkísérlik elérni még ebben a hajrában a tornyot. Ezer okot fel tudott sorolni, amiért nem akart egyetlen napot sem feleslegesen elvesztegetni.

A döntését nem osztotta meg a többiekkel, nem volt kedve magyarázkodni, csak sokkal határozottabb tempót kezdett diktálni. Társai zokszó nélkül követték, valószínűleg ők sem szívesen időztek volna a nyílt terepen a feltétlenül szükségesnél többet. Ahogy lassan sötétedni kezdett, úgy kezdett előttük szűkülni a síkság is, lassan már azt is látták, hogy egyre keskenyedve beletorkollik a hegyekbe.

Sietniük kell, ha nem vak sötétben akarnak a meredek sziklák közt tapogatózni. Hiába voltak éjjellátóik, azzal sem annyira kényelmes az éjjeli menetelés. Lassan emelkedni kezdett az út, amin haladtak. Minden lépéssel beljebb vitte őket az első éjjelről ismerős éles-forró sziklák közé. Ward hirtelen nem is tudta, mit érez, jóval előbb értek ide, mint amit eredetileg tippelt.

Az is megfordult a fejében, hogy esetleg hibásak lennének a távolságok? Ennyire nem haladhattak gyorsan… Nem talált magyarázatot. Aztán hamarosan annyira rájuk sötétedett, hogy fel kellett venniük az éjjellátókat. Rövidesen a hőmérséklet is zuhanni kezdett. Viszont az a terep teljességgel alkalmatlan volt rá, hogy tábort üssenek rajta, ez pedig tovább kényszerítette őket. Bár már alig álltak a lábukon. Sosem vallotta volna be, de ő maga is kutyamód elfáradt. Pár lépés múlva megint pittyegni kezdett a kommunikátora. Megnézte a halványan világító kijelzőt.

– Hát ez igazán furcsa, azt jelzi, elértük a tornyot…

– Tényleg? – Harmadik hitetlenkedő éllel hangjában gyújtott rá. – Csak mert én sziklákon és egy nagy rakás kövön kívül nem látok semmit.

– Elpusztult volna a torony? – Tette fel a következő logikusnak tűnő kérdést Loire. 

– Nem lehet inkább, hogy hibás az az istenverte térkép? – Jelen pillanatban Espada felvetése tűnt a legvalószínűbbnek.

– Fogalmam sincs – Ward most abszolút elveszettnek érezte magát, az zakatolt csak az agyában, hogy biztos van itt még valami, amit nem vesznek észre. – Nézzünk körül!

Egyikük sem tudta, hogy mit is keresnek valójában, de jobb ötletük nem lévén, a falakat kezdték körbe tapogatni. Benéztek minden kavics alá, de még kínos, hosszú percekig nem találtak semmit. Aztán egyszer csak Espada hangja rázta fel őket.

– Azta! Egy lift. Jól el volt rejtve egy titkos ajtó mögé.

– Wow! – Adott hangot a felfedezés okozta meglepettségének Harmadik is. – Erre aztán nem számítottam… Kár, hogy nem működik.

– Pedig ennek kell a toronyba vinnie. Mi másért jelezné a térkép, hogy megérkeztünk? Loire – tuszkolta maga elé a fülkébe nővérét –, tudsz bele életet lehelni?

– Szerintem igen – nézett körül bent a kérdezett –, de, ahhoz, hogy biztosat mondhassak, valakinek először ki kell szednie a falból az irányító konzolt.

– Bízd csak rám – Espada fém ujjai abban a pillanatban becsusszantak a fém keret mögé, és egyetlen határozott mozdulattal feszítette ki a konzolt a foglalatból – Voilá!

Azt csak Ward láthatta, hogy Harmadik keze Espada karja felé lendül. Elkésett mozdulat volt, nem tudta volna megakadályozni abban, hogy kitépje a falból a panelt. De szerencsére nem is volt szükség arra, hogy megakadályozzák. A szerkezet tökéletesen halottnak tűnt. Ward figyelmét ennek ellenére nem kerülhette el, hogy volt Harmadik az egyetlen, aki most számításba vette, hogy a fém és áram nem feltétlenül egészségesek együtt. Nem fűzött kommentárt a jelenethez.

Inkább Loire felé fordult, aki egy percet sem vesztegetett, óvatosan benyúlt a vezetékek közé, azonnal megerősítette, hogy szemernyi áram sincs bennük. Majd kikereste a neki szükségeset, és belemélyesztette a körmeit. A többiek csak annyit vettek észre, hogy Loire szeme felfénylik, hasonlóan, mint az ostrom alatt. Valahol a távolban, mélyen a hegyben felbúgott valamilyen gép, majd a lift pár pillanat múlva rázkódva, bizonytalanul megindult felfelé.

A fiúk mukkanni sem mertek eleinte, nehogy bármiben is megzavarják Loire-t. De mikor úgy látták, hogy elég stabilan halad velük a fülke, bennük is enyhült a feszültség. Olyannyira, hogy Ward csak nem bírta szótlanul az utazást, amíg egyre feljebb, a torony felé suhantak.

– Ezért nem bírom a tudományt, mert mágia nélkül bűvész trükknek is kevés. Mekkora felfedezés volt az áram, elektromosság, és láss csodát, ha a mágia nem mozgatja, nem működik… Humbug az egész.

– Megbocsásson, uram – felelt meg a maga módján Harmadik –, én épp ezért utálom a mágiát, mert nem elég, hogy nem hagyja kibontakozni a tudományt, de csírájában fojt el dolgokat, amik működnének maguktól is, csak rendesen el kellene indítani őket. Pont, mint az elektromosság. Biztos vagyok benne, hogy egy lépésre vagyunk csak az áram minden titkának megfejtésétől, és azért nem jutunk előbbre, mert a mágia mindent készen elénk tesz.

Loire fél füllel hallgatta az eszmecserét, de annál jobban koncentrált a lift mozgatására, minthogy bele akarjon szólni a két férfi fejtegetésébe. Egyébként is, neki aztán mindegy volt, hogy mi a mozgatórugó, lényeg, hogy működjenek a dolgok.

Az út egyébként hosszú-hosszú percekig tartott még, talán beletelt egy negyed órába is azzal a lassú, óvatos tempóval, mire felértek. Közben a fülkében egyetlen egy égő pislákolt csak gyengécske fénnyel, a magasságmérő nem működött. Mégis bizonyosan több száz métert tettek meg fölfelé a liftben.

Mikor megérkeztek, és kinyílt a liftajtó, Loire szinte kiesett rajta. Kimerítette az egész napos menetelés, és még ez az utolsó erőpróba. Annyira fáradt volt, hogy ha tehette volna, ott helyben elterül a koszos padlón, és elalszik, nem törődve semmivel. Mikor előre dőlt, hideg fém ujjak fonódtak a karja köré, Espada segített neki, hogy meg tudjon állni a lábán.

– Úgy látom, kedvenc elfoglaltságaid egyike a végletekig kimeríteni magad – csúfolódott rajta.

– Én csak parancsot követtem – vigyorgott vissza fáradtan a lány –, valaki nagyon el akarta érni a tornyot.

– Igen – lépett ki a liftből Ward is –, mert itt teljes biztonságban lehetünk az éjszaka hátralevő részében.

– Éjszaka? – szólt közbe Harmadik is. – Hiszen egy ideje pirkad…

– Ha még ennyi energiátok maradt viccelődni, mindjárt futtathatok veletek öt-hat kört a toronyban.

– A többiekkel nyugodtan – ásított egy hatalmasat Loire –, de én hulla vagyok. Hálás lennék, ha futtatás előtt leteríttetnéd valakivel a hálózsákom.

– Jól van, hallottátok! Takarodó, majd holnap foglalkozunk az adó szerkezettel. Ki vállalja az első őrséget?

Jegyzet

Borítókép forrása: unsplash.com (Nathan Dumlao)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s