Egy kezdő író küzdelmei I. – Búcsú a karakterektől?

Ez a bejegyzés eredetileg az írói oldalamra készült a mostanában megjelent regényem kapcsán, de úgy gondoltam, hogy ide is érdemes átemelni, hiszen ezen a blogon található a másik nagyon jó példa arra, hogy mennyire nem képes az egyszeri író megválni a történeteitől. Ez a jó példa pedig nem más, mint a Három Lépés.

A Három Lépés azért érdekes, mert ez a legmonumentálisabb történet, amit valaha írtam. Egészen pontosan három évembe telt megírni azt a négy részt, ami erről a gigantikus világról és bonyolult történelméről szól. De ahogy a Gyufaláng esetében, ennél a történetnél sem sajnálok egyetlen erre szánt percet sem.

Eredetileg a Három Lépést is arra szántam, hogy egyszer majd megjelenjen könyv formában is, de mivel több, mint 200 fejezet és 3000 oldal, elképesztő mennyiségű munka lenne átdolgozni, és magam sem tudom, hogy hány kötetbe lehetne beleszuszakolni. Azt meg mégsem szeretném, hogy a kiadók, lektorok, szerkesztők szívszélhűdést kapjanak, mikor meglátják. 😅

Ezért is döntöttem úgy, hogy blogregényként osztom meg Veletek, az olvasóimmal. Mert nem tudom annyiban hagyni, hogy ne jusson el valamilyen formában hozzátok. Emiatt határoztam el magam, hogy minden szerdán és szombaton kerül fel a HundredMoorsra egy-egy új fejezet belőle.

Viszont még így is rengeteg munka van vele, hiszen a kikerülés előtt átnézem a fejezeteket, ahol pedig szükségét érzem, ott még akár csinosítok, alakítok is rajta. És amikor szerdánként és szombatonként kikerül a soron következő rész, elmondhatatlanul jó érzés végiggörgetni az eddig elérhető, egyre gyűlő fejezeteken.

Ez után a kis felvezetés után, ha gondoljátok, nézzétek meg, hogy mit írtam a történetek és a szereplők elengedéséről a Gyufaláng című könyvem kapcsán. Nagyjából ugyanezek az érzések jártak át a Három Lépés írása során is, ahogy lassan már három éve egyre közeledtem ahhoz, hogy befejezzem ennek a kitalált birodalomnak történetét.

S.A. Locryn Writes

Azt hiszem, mindenkiben felmerül, legyen író vagy olvasó, hogy milyen egy könyv végére érni. Természetesen nem teljesen összehasonlítható az élmény, sőt teljesen eltér attól függően, hogy melyik csoportban vagyunk. Más az, ha valaki elolvas egy már elkészült könyvet, és úgy nő hozzá a szereplőkhöz, mintha valaki szinte együtt él a szereplőivel, mert minden szabad percét velük tölti, hiszen épp róluk ír. Velem most ez az utóbbi a helyzet.


View original post 693 további szó

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s