Könyvek, amiket azért olvasunk, mert fájnak…

Feel My Pain (K.A. Merikan)

Az a véleményem, hogy ugyanúgy, ahogy vannak “guilty pleasure” könyvek, amiket imádunk elolvasni, de sosem vallanánk be, hogy mennyire szeretjük őket, úgy vannak olyan könyvek is, amiket kifejezetten azért olvasunk, mert fájdalmat okoznak. Úgy értem, hogy a lelkünket gyötrik meg azokkal az igazán mély érzésekkel, amiket kiváltanak belőlünk. Én jelenleg két ilyen könyvet tartok számon az eddigi élményeim között: az egyik a Whisper Tal Bauertől, a másik pedig, ahogy az alcímből is látszik, a Feel My Pain.

K.A. Merikan munkásságáról korábban már itt írtam, ezért most nem is térek ki részletesen erre. Annyit jegyeznék csak meg, hogy az írónők mindig igyekeznek a világ legsötétebb oldalát megragadni, ezért ez a könyv egyáltalán nem könnyű olvasmány. Az is csak hozzáad ehhez, hogy abszolút nem pozitívak a főszereplői, és irtózatos dolgokon mentek keresztül, ami miatt sok esetben ők maguk is tettek embertelenségeket. Éppen ezért csak felnőtt olvasóknak ajánlom ezt a regényt.

Ehhez a bejegyzéshez olyan borítóképet kerestem, ami olyasvalakit ábrázol, ahogy én az egyik főszereplőt Roach-ot elképzeltem. Ez azért is volt fontos számomra, mert ahogy majd lentebb látni fogjátok, a könyvborítón a másik főszereplő, Zane szerepel. Így viszont mind a kettejük bemutatásra kerül. 😉

A könyvről

A történet (Goodreads, saját fordítás)

Két ellenség, akiket valaki megátkozott, hogy érezzék egymás fájdalmát.

Zane. “Porrá égetek mindent, ami az életed.”
Roach. “Csótány vagyok. Túlélek.”

Két évvel ezelőtt a Veszett Hiénák nevű motoros banda darabokra szaggatta Zane-t, mint valami kiéheztetett farkas falka. De ő nem csak túlélte, hanem bosszút is állt rajtuk, még ugyanazon az éjszakán.
Viszont mint kiderült, egy bandatag túlélte, és amíg ez így marad, Zane nem lelhet nyugalomra. Úgy meg különösen nem, hogy Roach az a szemétláda, az ezt az egész katasztrófát okozta.
Amikor a bosszú, aminek le kellene zárnia ezt a fejezetet Zane életében nem várt fordulatot vesz, elszabadul a pokol.

Roach fájdalma az övé is.
Ha Roach vérzik, ő is.
Amikor Zane szenved, Roach üvölt.

Szóval, ameddig Zane meg nem töri az átkot, és nem öli meg Roach-ot, addig az átokfajzathoz van kötve, aki túl sokat iszik, embertelen mennyiséget dolgozik, és semennyit sem lépett előre azóta, hogy elvesztette a motoros bandát.
De Roach-nak más tervei vannak a férfi számára, aki felforgatta nyomorult életét. Számára Zane a remény, vágyakozás, és szerelem egy személyben, így Roach örömmel maradna örökre hozzá kötve.
Még ha ez meg is öli mind a kettejüket.

Borító

A borítón egyértelműen Zane látható, és őszintén megvallva nekem nem igazán tetszik a modell, akit választottak az írók. Eleve nem kifejezetten szeretem az olyan borítókat, amiken látszanak a szereplők, arról nem is beszélve, hogy nem kedveltem Zane-t a könyvben. Az elején semmiképp, a végén pedig még kevésbé. De erről majd kicsit lejjebb írok részletesen.
A Feel My Pain számomra kifejezetten az a könyv, amit ha a borítója alapján ítélek meg, elestem volna egy kiváló élménytől.

Fogadtatás

Annak ellenére, hogy én mennyire szerettem ezt a könyvet, és öt hatalmas csillagot adtam neki, az olvasók nem fogadták ilyen jól. Most megnéztem megint, és mikor ez a bejegyzés készült, Goodreadsen 3,91-en állt. Amazonon egy kicsit jobb a helyzet, ott 4,1 csillagot kapott. Ahogy a véleményeket olvasgattam, többen írták, hogy nem kedvelték Zane-t, sőt egyenesen toxikusnak érezték a két szereplő kapcsolatát – és nem az átok miatt. De igen, ez a könyv egy extrém módon bántalmazó kapcsolatról szól, amiből egyik fél sem képes kilépni. Sokan emiatt, és a szereplők életlét átható brutalitás miatt be sem tudták fejezni Zane és Roach történetét.

A szereplők

Előjáróban mindenképp el kell azt mondanom, hogy ha létezik Team Zane és Team Roach, én egyértelműen ezen utóbbi tagja vagyok. Néhány esetben kiosztottam volna pár észheztérítő pofont Zane-nek, hogy ne bántsa Roach-ot, aki legalább annyira áldozat (ha nem jobban), mint ő maga…

Roach

Az, hogy Reed Denver hogyan kapta ezt a nevet, az egyik kulcs fontosságú pontja a könyvnek, de a lényeg az, hogy Roach olyan szinten magáévá tett mindent, amit a “csótány” név takar, hogy senki sem ismeri az igazi énjét, és senki sem láthat a maszk és falak mögé. Roach kezét és lábát csótány tetoválások borítják, az egész léte és lénye annak a szimboluma, hogy a motoros bandában a ranglétra legalján helyezkedik el. Viszont, ahogy a valódi csótányok, ő is túlél mindent.

Roach egyébként egy meglehetősen ellentmondásos karakter. Durvának és kegyetlennek tűnik, és sok esetben tényleg az, mert neki magának sem jutott soha kedvesség. Az apja egy igazi szörnyeteg volt, aki molesztálta és megerőszakolta őt és a bátyját is. De amíg Ajax az évek folyamán átkerült Hulk jobbik oldalára, már csak azért is, mert ő lett a trónörökös, addig Roach megrekedt az utolsó senkiházi szerepében, akit mindenki úgy gyötört, ahogy épp kedvük tartotta. Ahogy kiderülnek a múltjából az események, az függőségeit is jobban megérti az ember. Ki ne lenne alkoholista a helyében?

A durva külseje és modora ellenére viszont kifejezetten intelligens és empatikus ember, ahogy az ki is derül róla a könyv folyamán, senki sem számít tőle arra törődésre és kedvességre, amit adni tud, és ad is mindenkinek, akit méltónak érez a szeretetére. A múltját viszont érthető okokból rettenetesen rosszul kezeli, és minden alkalommal elfüstöl az agya, amikor Zane faggatni próbálja. Inkább teljes esztelenségeket hazudik, minthogy igazat mondjon azokról a fájdalmas évekről.

Kifejezetten szeretetéhes karakter, és sokszorosan sérült személyiség, aki tényleg bármire képes, hogy maga mellett tartsa Zane-t, akihez egyáltalán nem egészséges mértékben ragaszkodik. Ha elolvassátok a könyvet, látni fogjátok, hogy mennyire káros és toxikus a kapcsolatuk. De valahogy mégis képtelenek élni egymás nélkül.

Zane

Zane hátát egy 8 koponyát ábrázoló tetoválás borítja, amivel a sebhelyeket és égés nyomokat próbálja elfedni, amiket a banda hagyott rajta, mikor Roach az elutasítást és Zane átverését követően a bandatagok kezei közt hagyta. Roach hátán is ott van ugyanaz a tetoválás, mert Zane ezt az átok létrejötte után varratta magára. Roach egyébként azt hiszi, hogy részegen készíttette a hátára, és csak később jönnek rá, hogy mindkettejükön ott van. Éppen emiatt sokáig azt hiszik, hogy a tetoválás a kulcs az átok megtöréséhez, de később rá kell jönniük, hogy nem, csak egy egyszerű tetoválás.

Zane egyébként egy kifejezetten elkényeztetett, öntelt, önző és teljességgel énközpontú ember. Senkinek sincs helye az életében, az embereket, akikkel kapcsolatba kerül csak addig használja, ameddig az érdekeit szolgálja. Roach-al is erre készül, amikor az első találkozásuk után megpróbálja kirabolni. Persze, a kegyetlenség, amivel Roach felel erre, nem tűnik indokoltnak egyáltalán, de később megértjük, hogy miért reagálta ennyire túl.

Amikor viszont az első találkozást követően két év elteltével ismét keresztezik egymást az útjaik, Zane kénytelen rádöbbenni arra, hogy amíg Roach-hoz van kötve, felel a másik életéért, épen és egészségesen kell tartania, nehogy idő előtt belehaljanak Roach életmódjába. Ez persze nem jelenti azt, hogy szeretnie is kell a helyzetet, és nem egyszer embertelen módon kínozza Roach-ot. Persze csak mentálisan bántalmazza, mert az neki nem fáj.

De a könyv végére azért valamennyit fejlődik, mert végül ő maga mondja ki, hogy az átok (akkor már varázsnak hívja) volt a legjobb dolog, ami történhetett vele, mert megtanította másokat előtérbe helyezni.

Gale

Gale egy alig nagykorú drogfüggő, akit Roach a védelmébe vesz – és akire Zane elmondhatatlanul féltékeny eleinte. Ő az egyetlen, aki Roach álcája mögé lát, ő lesz Roach egyetlen barátja. Az érzés pedig kölcsönös, mert Roach is úgy törődik Gale-lel, mint egy gondoskodó nagytestvér, többször megmenti, az elvonóját is fizeti, és mindent megtesz azért, hogy Gale be tudjon illeszkedni a “normális” világba. Ha nem lenne Gale, Roach már régen feladta volna az életet. Nekem ő volt a másik kedvenc karakterem a könyvben.

Első és második benyomás

Első olvasásra rengeteg dolog fölött siklottam el. Például az sem tűnt fel, hogy az írónők milyen körültekintéssel építették fel Zane és Roach karakterét. Amikor először olvastam, pontosan olyan értetlenül álltam Roach kirohanásai előtt, mint Zane, amikor egy-egy ilyen indulathullámmal találta szemben magát. Vagy amikor Zane valami különös kegyetlenséget eszelt ki és követett el Roach ellen. De most újra hallgatva (igen, most a hangoskönyvet hallgatom), minden tökéletesen a helyére kattant. Merem állítani, hogy most így másodjára sokkal jobban tetszik, mint elsőre, mert sokkal jobban értem Zane és Roach élettragédiáját.

Hangoskönyv

Egyszerűen imádom az audiobookot! Alig vártam, hogy végre elérhető legyen a könyv Audible-en. Sőt, amint megkaptam a hírlevelet a megjelenésről, azonnal meg is vettem a hangoskönyvet.

Az audiobookot Kirt Graves olvassa fel, és számomra döbbenet volt az előadása. Konkrétan meg voltam győződve róla, hogy két hangszínészt kapott a könyv, annyira eltért egymástól Roach és Zane hangja. Sőt, amikor elkezdtem hallgatni, azon gondolkodtam, hogy mi munka lehetett megcsinálni, hiszen a “két hangszínész” a szereplők fejezetétől függetlenül a párbeszédeket is felváltva olvasta fel. Szóval elképesztő élmény lett ez a hangoskönyv, tökéletes volt az írónők választása. Ezért ha tehetitek adjatok neki egy esélyt, mert mindenképpen megéri minden perceteket.

Konklúzió és ajánló

Én nagyon szerettem/szeretem ezt a könyvet. Minden alkalommal fáj a szívem Roach-ért akárhányszor olvasom, vagy hallgatom. De tényleg, belegondolni is borzalmas, hogy miken ment keresztül előbb a saját apja kezétől, majd Zane bosszúvágya miatt. Persze azt sem állítom, hogy az a bosszúvágy nem jogos teljes mértékben – ahogy az a könyv végére kiderül –, egyszerűen csak nem a megfelelő ember ellen irányul.

Viszont éppen a borzalmak miatt, amiken a főszereplők keresztülmennek, csak felnőtt olvasóknak/hallgatóknak ajánlom a könyvet. Már csak az off-page erőszak többszöri említése miatt is. Arról nem is beszélve, hogy Zane és Roach egymással is kifejezetten kegyetlenül bánnak bizonyos esetekben. Illetve engem az is sok esetben zavart, hogy Roach a szeretetéhsége miatt mindent eltűrt Zane-nek, mikor már a töredékét sem kellett volna. Már azt látni is kifejezetten szívfacsaró volt, hogy ennyire kapaszkodik minden emberi érzésbe, amit csak az irányába dobnak.

De ha ezeket meg tudjátok emészteni, és elviselni a szívfájdalmat, akkor bátran essetek neki ennek a könyvnek, mert bár garantáltan megkínoz majd, mégis jó érzés lesz elolvasni.