18. Egyhelyben

Az utazás a vonaton rettentően unalmasnak ígérkezett. Az előrejelzések szerint 2-3 napig is eltart majd, attól függően, hogy a vonatok milyen tempóval tudnak haladni a Félúti Horizont után. Ez a mesterséges sziget, a nevétől eltérően, nem egészen félúton volt fellelhető az Acél-hídon. Közelebb volt Dōrhoz, mint Határparthoz, ami jelenleg szerencsésnek bizonyult az ostrom előkészítését illetően.

A mesterséges szigetet eredetileg az ide telepített sínkarbantartóknak emelték. A világ felbomlása előtt, mikor még rendszeres volt az Acél-hídon a vasúti forgalom, mindenféle hotelek és üzletek is szép számmal épültek ide, hogy kielégíthessék az átmenő utasforgalom minden igényét. Ezeknek természetesen már csak a nyomait lehetett csak fellelni a szigeten.

Eshter elöljáróságai Luther utasítására eddig az acélhalomig rendbe hozatták a síneket. Sőt még egy a Félúti Horizonton túli darabon is, de diplomáciai kapcsolatok hiányában nem merészkedhettek túl közel a Határhegyekhez.

Emiatt csak a kémek beszámolói alapján volt némi elképzelésük az acél-szigeten túlról. Sokan gondolták úgy, hogy vakmerő felelőtlenség így elindítani egy ostromot, de a Tacticusok tanácsa úgy döntött, hogy ennél jobb állapotba maguktól úgy sem kerülhetnek a sínek, így nincs értelme halogatni az offenzívát. Az utat úgy tervezték, hogy a vonatok egy pár órára megállnak majd a Félúti Horizonton, hogy a katonák kinyújtóztathassák elgémberedett tagjaikat, és hogy szívhassanak egy kis tengeri sós-friss levegőt. 

Egyébként maga az út a félúti szigetig valóban eseménytelen, sőt egyenesen unalmas volt, egy kis intermezzót leszámítva. A katonák egy része kártyázással próbálta elütni az időt, a jobb játékosok kellemetlenül meg is kopasztottak pár öntelt kihívót. Ward, mint a legmagasabb rangú köztük elejét vehette volna ennek, de neki aztán mindegy volt, mit játszanak el a katonáik, amíg azok nem a fegyvereik és, vagy a nadrágjuk volt. A többiek beszélgettek, a beszédesek „jobbik” fajtája politizált, a nyerési és túlélési esélyeket latolgatta, és traktálta a kiszemelt hallgatóságot.

– Ha nem hagyják gyorsan abba – súgta Espada a mellette ülő, fél füllel zenét hallgató Loire-nak -, én magam fogom helyre tenni a túlélési esélyeiket, mert szétcsapok köztük.

Loire ezen kuncogni kezdett, és mindenkit meglepett azzal, hogy meghallotta Espadát, hiszen ha épp zenét hallgatott, még az átlagosnál jobban szokta ignorálni a külvilágot. Kihúzta a füléből a fülhallgatót, hogy ő maga is belehallgatózhasson a mélyen szántó, magvas beszélgetésbe. Egy pár percig figyelt rájuk, próbálta felvenni a fonalat, majd egyszer csak nevetésben tört ki, annyira abszurd volt szomszédos boxban ülő katonák fejtegetése.

Meghallották, mert eléggé dühös pillantásokkal fordultak a lány felé. Loire önfeledten nevetett, észre sem vette, a felé lövellt, legkevésbé sem kedves pillantásokat. Espada is nevetni kezdett, de ő azon, hogy Loire ennyire viccesnek tartja a box-szomszédaikat. Ezt a sértett csapat már tényleg nem hagyhatta szó nélkül. Ez a sértés retorziót követelt. Egyikük a boxból odalépett hát Espada mellé – ő ült kívül -, majd mikor végig nézett a belőlük viccet csináló négyesen, és meglátta Bastion és Loire fűzöld talárját, elmondhatatlan kifejezés ült ki az arcára.

– A ti fajtátok könnyen nevet rajtunk – szinte köpte rájuk, gyűlölettel a hangjában –, egyszerű halandókon, akiket semmi sem véd.

– Már megbocsáss – ezt pedig Bastion nem tudta elengedni a füle mellett –, már mit értesz azon, hogy a mi fajtánk?

– Tudod te azt – meredt Bastionra provokáló tekintettel –, befogadott sziget-fattyú.

– Elnézést, de szerintem nem ismerjük egymást annyira – próbálta józan keretek közt jobb belátásra téríteni a katonát –, hogy így beszélj velünk. Elnézésedet kérem, ha a húgom megsértett a jókedvével.

– Áh, szóval az a szuka a húgod?

Látszott rajta, hogy valami egyáltalán nem illőt készül mondani Loire-ról, és a felmenőikről úgy általában. Ward szótlanul figyelte az eseményeket, egészen addig, míg úgy nem ítélte meg, hogy már épp annyira elmérgesedett a helyzet, hogy közbe kell avatkoznia. Loire épp kibámult az ablakon, valami annyira megragadta a figyelmét, hogy láthatólag el is felejtkezett róla, hogy ez a helyzet tulajdonképpen neki köszönhető. Bastionon látszott, hogy a következő sértést nem csak csípős szavakkal tervezi jutalmazni. Espada arcára is kiült, hogy ő sem fogja büntetlenül hagyni, hogy még egy inzultus elhangozzék a testvéreire.

Ward felemelkedett az ülésből, és mikor kiegyenesedett, a kötekedő katona fölé magasodott. Bastion ismét elcsodálkozott azon, hogy micsoda óriássá nőtte ki magát, amit még tovább is tudott tetézni tekintélyt parancsoló kisugárzásával.

– Valami problémája akadt az embereimmel, közlegény? – Nézett le megsemmisítő pillantással a kötekedőre.

– Nem hadnagyúr! – Hunyászkodott meg azonnal. – Elnézését kérem, uram.

– Elfogadva. De egy tanács, katona!

– Igenis, uram!

– Joga van nem kedvelni a mágusokat. De ha javasolhatom, tegye csendben, és legyen velük kedves. Higgye el, hálás lesz majd nekik, ha a csatában megvédik a seggét. Most pedig üljön le. És az út hátralevő részében nem akarok ökörségeket hallani, megértett?

– Igenis, uram.

Ezután Ward visszaült a többiek közé, de azért a szeme sarkából figyelte a bajkeverőt, azt is, ahogy kissé meghúzva magát visszatelepedett a többiek közé, és ahogy dühödt suttogásba kezdett a társaival.

– Hát ez nagyon szép volt, elismerésem, Hadnagy úr! – mutatta Ward felé felemelt hüvelykujját vigyorogva Espada.

– Ti se keressétek a bajt! – Hordta le őt is az illendőség kedvéért a „tisztúr”.

Espada erre sértetten hallgatott el, még úgy is, hogy tisztában volt vele, a többi katona előtt Ward nem a bátyjuk, hanem a felettesük.

– Bocs, mondtatok valamit? – Fordult feléjük Loire ebben a pillanatban. – Azt hiszem, egy kicsit elkalandoztam.

Erre a másik háromból egyszerre robbant ki a nevetés.

– Áh, semmi – csuklott a nevetéstől Bastion –, csak Ward épp most védte meg a becsületedet.

– Te jó ég, Loire! – köhögte a nevetéstől Espada. – Tőled egy egész csatát megvívhatnánk, azt sem vennéd észre…


✨✨✨✨✨


Éjfél jóval elmúlt már, mikor a vonatok előtt messze a láthatáron feltűnt a Félúti Horizont. Ward az ablakon át a lent feketén hömpölygő óceánra meredt, mikor először fényeket látott kiemelkedni a víz fölé, majd pár perc múlva azt is megérezte, hogy lassulnak. Messze a horizonton túlra próbált nézni, de semmi jele nem volt még, hogy pirkadni készülne. Vonatuk továbbra is a sötét éjszakát szelte.

Ward arra is felfigyelt, hogy az addig teljesen egyenes sínpálya kanyarodni kezd. Pár pillanat múlva már a Félúti Horizonti állomás egyik külső vágányán robogtak egyre lassulva. Ameddig ellátott, mindenhol vonatok álltak, és minden szabad pályára egyre újabbak gördültek be. Ward nehezen tudta elképzelni, hogy hogyan fér majd el ennyi katona azon a nem túl nagy mesterséges szigeten. Bár, vont vállat ki tudja mennyi utas fordult itt meg egy nap alatt, mikor még rendszeres volt a vasúti forgalom.

Óvó pillantását végigfutatta a békésen alvó többieken. Lassan fel kell keltenie őket. Nem sok kedve volt hozzá, jó volt látni ezt az idillt. Espada a karfán könyökölt, fejét fém tenyerén támasztva, nyugtalanítóan imbolygott, minden alkalommal, mikor a vonat a sín egyenetlenségeire futott. Loire feje a fiú vállán pihent, és Ward eszébe az a gondolat villant, hogy szívesen helyet cserélne Espadával, de persze gyorsan elhessegette magától ezt a „nem való” gondolatot.

Mikor oldalra pillantott, észrevette, hogy a mellette ülő Bastion szintén mélyen alszik, meglehetősen kényelmetlennek tűnő pozícióban. Háta ferdén érte a támlát, feje előre billent, mintha csak viccesen bólogatna a vonat minden egyes apró rándulásának ütemére. Ha Ward valaha is kívánta megállítani az időt, ez a pillanat volt az. Talán ez az utolsó, hogy így együtt vannak négyen.

Aztán mikor megállt a vonat, ő is lerázta magáról az érzelgős hangulatot, és felkeltette a testvéreit. Bastion teljesen elzsibbadva ébredt, Espada meg is jegyezte neki, miközben óvatosan kihúzta vállát Loire feje alól, hogy ez az egyik nagy előnye a fém karoknak, nem tudnak elzsibbadni. Loire nyűgösen dörzsölte a szemét, ő ugyan nem bánta volna, ha nem ébresztik fel, akár Dōrig is el tudott volna bóbiskolni Espada vállán.

Mindenki készülődni kezdett a vagonban, még a korábban vérig sértett társaság is, akik gyilkos pillantásokkal kísérték a négyes minden mozdulatát. De annál persze több eszük volt, hogy bármit is mondjanak. Már épp megindultak volna, hogy leszálljanak, mikor megszólalt a hangos bemondó, ami megtorpanásra késztette őket. Pedig azon a hasznos információn kívül, hogy mikor indulnak tovább a vonatok, nem mondtak be semmi egyebet.

– Hallottátok – mondta nekik Ward – három óra múlva gyülekező, és pirkadatkor indulunk tovább.

– Hallottuk, hogy ne hallottuk volna – dohogott Bastion, miközben épp próbált életet lehelni elzsibbadt tagjaiba.

– Lehet, egyszerűbben menne, ha megkérnéd Loire-t, hogy élesszen fel – nevette ki jóízűen Espada.

– Ez még viccnek is rossz volt – fordult feléjük a lány rémült tekintettel, eszébe jutott, mire kérte Luther a határparti állomáson, de persze makacsul hallgatott róla.

A többiek figyelmét elkerülte ugyan, de Wardét nem tudta, hogy mikor a box-szomszédaik közül a korábban kötekedő katona meghallotta, hogy animátor is van köztük, ismét nyugtalan és indulatos pillantást vetett rájuk. Szólni nem szólt, de az a nézés önmagában is beszédes volt. Ward viszonozta a pillantást. Sőt a többire is fenyegetően nézett, ki nem mondott parancsot sugallt tekintette.

De nem figyeltek rá, egyáltalán nem tűnt úgy, hogy a korábbi közlegényen kívül más meghallotta volna Espadát. Ennek ellenére is úgy határozott, hogy szemmel tartja őket. Biztos, ami biztos. Nem normális, hogy a saját soraikban is ellenségeik legyenek. Gondolta, rá kellene szólnia testvéreire is, hogy Loire titka továbbra is titokban maradhasson. De belebeszéltek a gondolataiba. 

– Na jó, én futok egy kört – nyújtózott ki kényelmesen Espada.

– Én keresek egy helyet, ahol kényelmesebben lehet aludni, mint ezen a fémszörnyetegen – ásított egy hatalmasat Bastion.

– És te mit fogsz csinálni? – kérdezte most Loire-t Ward.

– Szerintem csak sétálok egy kicsit, aztán legfeljebb visszajövök, ha eluntam magam – adott felvilágosítást a lány is – és nem hagyom aludni.

Erre jutalma egy morcos pillantás volt ikerbátyjától, és egy-egy elismerő vigyor a másik kettőtől. Majd a többieket követve ők is leszálltak a vonatról, elköszöntek, és mindannyian elindultak valamerre. Espada ahogy mondta, futni kezdett, Bastion azt tervezte, hogy keres valami padot, ahol kényelmesen elheverhet, Loire a távolban lilás fényvillanásokat vett észre a horizont határán, úgy döntött, elmegy a sziget széléig, ahol talán közelebbről is szemügyre veheti majd. Az egyetlen, aki nem tudott mihez kezdeni magával, Ward volt.

Céltalanul bolyongott a fém szigeten, és azt kellett észrevennie, hogy mindenki kerüli, kitér előle. Az ott élő sínkarbantartóknak nem lehettek jó emlékei a katonákról, biztos nem barátságos módszerekkel ösztönözték őket gyorsabb munkára. Valószínűleg ezért menekültek előle. A katonák pedig tiszti rangjelzéseitől irtózhattak, biztos nem akarták, hogy olyasmit lásson róluk, amit jelenthet.

Ahogy zsebre tett kézzel, unottan egy követ maga előtt rugdosva lépdelt arra, amerre a kő vezette, észre sem vette, hogy maga is arra tart, amerre Loire is ment, hogy megnézhesse a lila villanásokat az ég alján. Aztán azt is észrevette, hogy a lány egy sínmunkás mellett áll a mesterséges tengerparton. Ahogy közelebb ért, azt is meghallotta, hogy beszélgetnek.

– Senki sem tudja, hogy mi van ottan – mutatott a távol lilán vibráló éjszakába a munkás –, de minden nap, minden éjjel villámlik, akár tiszta az ég, akár vihar van. Bár nappal annyira nem láthassuk, akkor inkább csak hallani, sokszor derültségben is zúg, mint a vihar.

– Hát ez furcsa – csodálkozott Loire –, mióta ilyen az ég?

– Hát, amióta élnek ezen a szigeten, mindig ilyen vót.

– És tényleg nincs köztetek senki, aki tudná?

– Hogy lenne? – furcsán csengett a munkás hangja –, nem olyan nípek vagyunk mink, akik csak úgy be tunnánk menni olyan mélyen az óceánba. De ahogy én hallottam, már a világ felbomlásakor is olyan volt. Talán akkor még tudták.

Loire elgondolkozva előre nyújtotta az ég felé tartott tenyerét. Abban a pillanatban a következő felvillanó villám végig futott az égen, és mintha csak a sötétségbe fagyott volna, villogva állt meg a lány kezében. A munkás arcán a leírhatatlan rettegés kifejezésével meredt a lányra.

– Boszorkányság! – Ennyit tudott csak kipréselni rémületében remegő ajkai közült.

Ward épp ekkor ért melléjük. Azt ő arcán is döbbenet ült. De még volt annyi lélekjelenléte, hogy megragadja a sínmunkást a grabancánál fogva. Maga felé fordította, és próbált rá elrettentőbben nézni, mint amennyire a Loire tenyerében pattogó villám megrémíthette volna.

– Ide figyelj! – Súgta neki fenyegetően. – Senkinek sem szólsz arról, amit itt láttál ma éjjel. Ha továbbálltunk, annak meséled el, akinek csak akarod, de amíg itt vagyunk, ha kotyogni mersz, én tudni fogom.

Ezzel útnak engedte a halálra vált munkást. Nem voltak kétségei a hallgatása felől, mikor látta, milyen fejvesztve, összeakadó lábakkal, botladozva menekül előle. Miután az kifutott a látóteréből, Loire-hoz sétált. Csodálkozva nézte a lány tenyerében lilán táncoló villámot, aminek a vége a távoli horizontba veszett.

– Hahó, kicsilány – szólította meg –, te meg mit csinálsz itt?

– Csak meg akartam nézni közelebbről ezt a csodát – fordult felé mosolyogva a lány, mikor észrevette. A villám lila fénye a szemében égett, Wardot vakította, bűvöletében mégsem fordult félre.

– Pedig épp mondani, akartam, hogy ne kószálj ezek közt egyedül, nehogy meglepetés érjen ilyen alakok társaságában.

– Ugyan, mit tudnának velem csinálni? Rettegnek tőle – vigyorgott a lány a villámra, Wardnak pedig a hideg futkosott a hátán tőle.

– Hogy a fenébe csinálod? – Csak ennyit tudott kérdezni.

– Nem tudom – felelte neki –, azt hiszem, csak hívtam, hogy mutassa meg magát. És ő jött. De te is meg tudod fogni.

Loire kinyúlt Ward kezéért, hatalmas tenyerét az ég felé fordította épp úgy, ahogy az övé is állt. Majd átadta a férfi kezébe a villámot. Az nem szólt, de agyában felrémlettek a lány barátnőjével történtek. Egy pillanatra azt hitte, hogy ő nem menekül meg olyan szerencséses, mint Brenda, hogy itt és most meg fog halni, de nem esett semmi baja, nem szabadult el a villám, és nem is sújtotta halálra.

– Látod? – Kérdezte Loire. – Teljesen veszélytelen.

– Azt akarod mondani, hogy nem megidézted, hanem ez a valami él?

– Aha – mosolygott Loire –, és őriz valamit. Nem tudom, mi ez, valami mágikus lény lehet, úgy tűnik, bárki mágusnak megmutatja magát, aki kéri. Sajnos nem ismerjük a mágusok titkait, de vannak dolgok, amik mennek, mintha csak ösztönök irányítanák.

– Akkor ezek szerint Bastion is meg tudná fogni?

– Persze – magyarázta Loire a magától értetődőt –, sőt Espada is, ha Bastion vagy én kérnénk, hogy hagyja magát.

– És mi történne, ha elengedném? – faggatta tovább a férfi.

– Azt hiszem, mind meghalnánk, ha csak úgy az útjára bocsátanád, szóval ezt hadd csináljam inkább én – azzal visszavette a villámot a tenyerébe, az ég felé lendítette a karját, mire a villám visszaugrott az égbe, csakhogy bevághasson eredeti célpontjába a távoli horizonton.

– Nem tudom, mondtam-e már – nyelt egy hatalmasat Ward –, de örülök, hogy Bastionnal a mi oldalunkon álltok. Azt hiszem, megnézhetnénk magunkat, ha nem így lenne. De azért…

– Ugyan, nem hiszem, hogy annyira egyediek lennénk a mágusok közt. De tudom, mit akarsz mondani – dörzsölte kissé megperzselt tenyerét a talárja szárába, Ward nem tette szóvá, de sejtette, hogy nem volt egészen zökkenőmentes az első beszélgetése a lénnyel –, a biztonság kedvéért, ez maradjon, ami ki kis titkunk.

– Hát igen, valami ilyesmit akartam én is kérni – vakargatta a füle tövét a férfi, ő biztos nem nevezett volna „kis titoknak” egy ennyire fenséges, isteni jelenséget.

Jegyzet

Borítókép forrása: unsplash.com (Andrew Wolf)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s