Egy örök kedvenc: Finding You, Finding Me Bailey Queentől – második rész

5 kedvenc idézet/részlet a könyvből

Korábban már készült egy bejegyzésem erről a könyvről, amiben részleteibe menően bemutattam, és próbáltam megindokolni azt is, hogy miért lett ennyire a kedvencem. Viszont ha a legemlékezetesebb idézetek is belekerülnek, úgy már túl hosszú lett volna, ezért kapott ez egy saját posztot. Mivel a könyv nem jelent meg magyarul, ezeket a részleteket az én fordításomban olvashatjátok majd.

Az idézetek sorrendje nem azt jelöli, hogy melyik a kedvenem, és melyik van a lista legalján vagy legtetején. Hanem azt, hogy melyik hol van a könyvben. Értelem szerűen az első van legelől. 😉

Az idézetek nem kevés spoilert tartalmaznak majd, ezért ha szeretnétek elolvasni a könyvet, ne menjetek tovább.

1️⃣ Mikor Henry rátalál Willre, a balul elsült D-napi ugrás után.

Williamet elnézve úgy tűnt, hogy azt sem tudja, miről beszél. Tekintete zavarodottságtól volt ködös, és miközben megrázta a fejét, ahogy Henry-t bámulta, úgy festett, mintha az esze is elment volna. Határozottan őrültnek tűnt felszerelés és sisak nélkül, vérrel borítva a fejsebe miatt, de Henry nem tervezte, hogy ezt szóvá teszi neki.
– Ami engem illet, Henry Iverson tizedes vagyok, szanitéc a közös szakaszunkban. Első szakasz.
Valami megvillant William tekintetében. Henry összevonta a szemöldökét, ahogy William beszívta a levegőt, majd elmosolyodott.
– Most már emlékszem rád – mondta végül.
Ezzel előre hajolt, szabad kezével megragadta Henry nyakát, és közel húzta magához egy hosszú, perzselő csókra. (…)
– Emlékszem rád, és fontos vagy.
Henry vett egy nagy levegőt, és leküzdötte a késztetést, hogy a szemét forgassa.
– Sosem találkoztunk korábban – mondta, és próbált nem úgy beszélni, mintha egy csecsemőhöz intézné a szavait. – Nem emlékszel rám valójában. Csak ezt hiszed. – Hogy miért, Henry nem tudta volna megmondani.
– Te… mindig egyedül eszel – mondta William majdnem belefojtva Henry-be a szót –, az asztalod mindig tele van katonákkal, de te egyedül eszel. Beszélgetnek körülötted, de otthagynak, mikor végeztek. – William megrázta a fejét. – Nem tudom, honnan tudom, de tudom.
És ez tényleg így volt. A többiek tényleg magára hagyták, de miért törődne ezzel William?

2️⃣ Amikor Henry és Will tisztázzák a félreértést kettejük közt, és elhatározzák, hogy adnak maguknak egy esélyt.

– Örülök neki, hogy te találtál meg az erdőben – mondta Will, és az ajkába harapott. – Jó volt… egy kicsit önmagam lenni – elhallgatott, és a hüvelykujjával az asztallapot piszkálta –, és tudod, az sem volt rossz, hogy elmondhattam neked, mennyire vonzónak talállak. Különösen akkor, mikor még hatása is volt – rávigyorgott Henry-re, majd félrenézett.
Henry-nek még az álla is leesett, a szeme összeszűkült, ahogy Willre meredt.
– Igazán nem szép, hogy így kínzol – mordulta –, én meg azt hittem, hogy összeráztad az agyad.
Újra rámeredt, majd megrázta a fejét. Ez volt az utolsó alkalom, hogy lovagiasan viselkedett egy sérült bajtárssal, mikor az rámozdult.
– Te tényleg azt hitted, hogy úgy bevertem a fejem, hogy átestem tőle a homo oldalra? – Will hangosan felnevetett. – Az tényleg teljesítmény lenne. De nem. Én tényleg téged akartalak – megvillant a szeme –, még mindig téged akarlak.
Henry felnyögött, és hagyta hátrabillenni a fejét.
– Te, szemét – suttogta –, hulla fáradt vagyok. Kipurcantam, sőt az is lehet, hogy már most itt állva is alszom, és ezt az egészet csak álmodom – megrázta a fejét, ahogy Will kuncogott. – És neked tényleg most kell elmondanod, hogy engem akarsz?
Will szája szélén vigyor játszott ahogy bólintott.

3️⃣ Amikor Henry próbálja óvatosságra inteni Willt.

Henry megrázta a fejét.
– És mégis kit hívtak kártyázni? Kit hívtak magukkal eltávozásra? Ha így folytatod, éppen úgy magadra maradsz, ahogy én! – Henry elfordult, és megindult a konyha felé, hogy letegye a tálcáját.
– Nem, nem leszek. – Will követte Henry-t, eddigre az étkező sátor szinte teljesen kiürült, a katonák lelkesen, egymással versenyezve igyekeztek eltávozásra. – Veled leszek. És ez megéri.
Végül Henry lassított a léptein, és vetett egy oldalpillantást Willre. Egy apró, remegő mosoly megtörni látszott arcvonásainak komolyságát. Will mosolyogva állta a tekintetét, amíg Henry pillantása is meg nem enyhült.
– Te teljesen hülye vagy – suttogta, a hangjából viszont sütöttek az érzelmek, és Will villantott egy hatalmas mosolyt Henry-re. (…)
Végül Henrynek is sikerült viszonoznia Will vigyorát, aki egy pillanatig nem is kapott levegőt tőle. A napfény és Henry ragyogó mosolya összevegyültek, megragadva egy tökéletes darabot a Menyországból, ott a szegényes táboruk közepén.

4️⃣ Amikor Henry kiborul a haláltábor felszabadítása után.

Végül megszólalt, kezét a férfi jelzésére (rózsaszín háromszög) téve.
– Homosexuelle – suttogta ismételve a német szót, amit korábban hallott.
A férfi megdermedt, szeme elkerekedett. Ajka mozgott, ahogy a néma szavak próbáltak megszökni onnan.
Henry a saját mellkasára tette a kezét, pont a szíve fölé.
– Homosexuelle – suttogta ismét. Kényszerítette magát, hogy rámosolyogjon a másikra a könnyein keresztül, de a látása elhomályosult tőlük, és már alig látta az arcát. (…)
Will talált rá a homoszexuális rab mellett szipogva. (…) Henry ököllel megcsapta Willt, ütötte, miközben a vállára hajolva zokogott.
Senki nem szólt egy szót sem, mikor Will felsegítette Henry-t, hogy megállítsa a lábán, azok után, hogy tizenkét órát dolgozott az egyedül általa felállított orvosi állomáson. Az Első és Második szakasz megtapsolták őket, ahogy Henry és Will botladozva visszamentek a rögtönzött táborukba. (…)
Szaggatottan lélegezve, szipogva, zuhant Will karai közé, és kapaszkodott bele, miközben elengedte a fogást a világ többi részén. (…)
A semmiben lebegett, a kimerültség legvégső fokán, épphogy tudatánál, mikor ismét megszólalt.
– Én is lehetnék bármelyikük – suttogta Henry –, ha német lennék. Vagy osztrák. Vagy lengyel. Én is itt lennék – szünetet tartott –, igazság szerint már halott lennék.
Will fél kezével végigsimított Henry arcán, és Henry érezte, ahogy Will könnyei a bőrére hullnak.
– Már vége – suttogta ő is –, megmentetted őket. Megmentetted ezeket az embereket.
– Nem elég korán – mondta Henry, ahogy az eszméletlenség feketesége egyre mélyebbre húzta. – Nem elég gyorsan.

5️⃣ A háború vége

Henry Will-lel táncolt újra és újra, a legtöbb bajtársa kiáltásaival és harsány füttyszóval kísérve. Még Philips is nevetett, ahogy az egyik asztalnál ült, sérült karja felkötve. Később, amikor Will – teljesen részegen – Henry priccsén töltötte az éjszakát, senkinek még a szeme sem rebbent.
Igaz, Giordano annyit megjegyzett, hogy Will horkolt, de senki sem vett róla tudomást, hiszen Giordano horkolt a leghangosabban mindük közül. (…)
– És ti ketten mihez kezdtek majd? – kérdezte Giordano egyik nap (…).
Néhányan feléjük fordították a fejüket, hogy Willre és Henry-re nézzenek, miközben válaszra vártak. Már már csak “ti”-ként referáltak rájuk, és senki sem kérdezte tőlük, hogy mit fognak egyénileg tenni. Csak olyan dolgok voltak, amiket együtt fognak majd csinálni.

Ezek lennének hát a kedvenc részleteim a Finding You, Finding Me-ből. De természetesen a fentieken kívül még rengeteg olyan része van a könyvnek, amiket nagyon szeretek. Mondjuk az első mondatától az utolsóig. De hát az mégsem fért volna ide. 😅