12. Egy kislépés

Még négy évnek kellett eltelnie, hogy a világot egyesíteni törekvő háború karnyújtásnyira kerüljön. Luther az utóbbi hetekben minden idejét a haditanácsban töltötte, tervezték az első ostromot. Abban biztosak voltak, hogy először Eshtadont kell megnyitniuk, és egyesíteni vele Eshter seregét. Azzal is minden tacticus és tactica egyetértett, hogy az egyetlen út, ami Eshtadonba vezet, Határhegyeken keresztül visz.

Viszont a világ felbomlásakor nem egy sereg vérzett el a Határhegyek éles-sziklás bércein. Luther ismerte az összes régi csatát, tudta, ha a hágókon át mennének nincs esélyük. A kegyetlen körülmények és embertelen időjárás a legedzettebbeket is a végletekig legyengítené. Az elégedetlenség pedig belülről rágná szét a morált. Nem is beszélve arról, hogy nem tudnának sem elég felszerelést sem elég élelmet vinni, ami kellene a csupasz, éles sziklák legyőzéséhez.

Semmi kétség, az a bizonyos út a hegyek alatt vezet a régi fővárosba. Csak hát előtte meg kell nyitni a seregeket átereszteni képes járatokat, amiket a Felbomlás alatt beomlasztottak. Vannak persze olyan utak, amiken egy-egy ember átóvakodhat a hegyek alatt, elkerülve Dōrt, és az összes régről megmaradt csapdát, de seregeket meneteltetni ezek nem voltak alkalmasak. Ezeket a kémek használták, akik minden visszatérésükkor arról számoltak be, hogy a mély halott. Ők csak elpusztult városok romjait látták, vagy elbeszéléseik alapján sokszor még azt sem.

Luther minden lehetőségükkel számot vetett. Mérlegelte azt is, hogy vajon lenne-e értelme bevetni a még gyerekcipőben járó légi technológiákat. Legnagyobb csalódására arra kellett jutnia, hogy az égből sincs értelme támadni azokat a kopár hegyeket. Nagy sóhajjal mondott le erről a könnyebb útról, hiszen jól tudta, már a Felbomláskor sem értek el sikereket az égi támadásokkal. A sziklákon szétzúzódó varázsbombák sosem tudtak, és most sem tudnának kárt tenni a hegyek alá épült vasakkal védett erődvárosokban.

– Nem, tisztelt hölgyeim és uraim – mondta egyik alkalommal a tanács ülésén -, be kell látnunk, hogy a Határhegyek mélyére nem vezet más út, mint a főbejárat. Az egyetlen felszíni városukat kell elfoglalnunk. Csak a kikötővárosukon, Dōron át tudunk bejutni a Határhegyek alá, és átkelni rajta, hogy eljussunk mögé.

Ezen véleménye megosztotta a tanácsot, voltak olyanok, akik egyenesen őrültnek tituláltak. De őt nem lehetett eltéríteni meglátásától, úgy meg különösen nem, hogy látta, a józanabbak mérlegelik, hogy még így is nagy veszteségekkel kell számolniuk, de akkor is így van a legnagyobb esélyük. Ha Dōrt el tudják foglalni, a Határhegyek népe is épp úgy csapdába esik, mint ahogy ők közel százötven éve bezárva tartják a régi Fővidéket. Hisz’ a Mély halott. Ha le is menekülnek a föld alá, nem lelhetnek ott mást omladozó, eltömött járatokon, rombadőlt városokon és a régi árulók porladozó csontjain kívül.

– Azt akarja sugallni nekünk – szegezte Luthernek a kérdést az egyik tactica -, hogy küldjünk vonatokat katonákkal a Nagy Acélhídon keresztül, akik majd áttörik Dōr kapuit?

– Nem sugallom – felelte neki ellentmondást nem tűrő hangon -, határozottan vallom, hogy ezt kell tennünk.

Nem tartott az ellenvéleményektől, hiszen Első Tacticus volt. Ő bocsáthatta szavazásra a valamire való haditerveket, és egyelőre az övén kívül nem sok olyan merült fel, ami ne lett volna felesleges erőforrás pazarlás. A korábbi tapasztalatok alapján biztos volt benne, hogy elhúzódó háborúra kell készülnie, ezért nem hagyhat jóvá egyetlen olyan tervet sem, amiben akárcsak egy katona is eleshet feleslegesen. A világ ellen készülnek hadba vonulni, nem bánhatnak felelőtlenül azzal, ami a rendelkezésükre áll.

– Engedelmükkel készítettem egy szimulációt – karja egyetlen határozott intésére bekapcsolt a tanácsterem közepén elhelyezett platformon a körbejárható, 3d-s hologram térkép -, amennyire lehetett, észrevétlenül rendbe hozattuk az Acélhíd síneit. A Félúti Horizontig akadálymentesen közlekedhetnek a vonatok. Utána levő szakaszt pedig amennyire lehetett, kijavították a mesterséges szigeten élők. Így az előrejelzéseink szerint kicsit lassabb, de akadálytalan az út Dōr kapui alá.

Majd az asztaláról felemelte a távirányítót, és váltott a kivetített kijelzők között. Most hatalmas páncélozott vonatok 3d-s képe jelent a platform fölött lebegve.

– Hadd mutassam be Önöknek a Páncélozott Hadi Csapatszállító Egységek első prototípusát. Salva Scientia disszidens tudósai tervezték, a legjobb mérnökeink feleltek a kivitelezésért, és a legerősebb védőink erősítették meg a páncélzatot. Szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy a Határhegyek lakói nem birtokolnak semmit, amivel ezeket a vonatokat harcképtelenné tehetnék, vagy egyáltalán lassíthatnák. A lövegeiknek elégnek kell lennie, hogy áttörjék Dōr kapuit. Onnantól pedig a katonáinknak már csak be kell vennie a várost.

– Bocsásson meg, Uram – szólította meg egy fiatalabb tacticus – de miből gondolja, hogy a Határhegyek kapujában nem fogják várni a katonáinkat? Biztos észreveszik majd a közeledő vonatokat.

– Nem fiam – javította ki a tacticus elgondolását Luther -, én biztos vagyok benne, hogy a hegyi patkányok várni fogják a katonáinkat. Mit gondol, nem vették már észre, hogy javítjuk a síneket? Dehogynem. Tudják, hogy előbb-utóbb megérkeznek a vonataink a falaik alá. De vajon törődnek-e vele? Ha az én véleményemre kíváncsiak, szerintem készülődnek, de csak félgőzzel. Soha egyetlen haderő sem törte még át a falaikat.

Emlékezzenek csak vissza, mikor a Felbomláskor Dōr elesett egy rövid időre, akkor sem betörtek hozzájuk, hanem elárulták őket. Kinyitották a kapuikat belülről az ostromlóknak. És azóta, hogy visszafoglaták a várost, és elzárták Esthadont, és minden szövetségből kiváltak, semmi sem jutott át a falaikon. Éppen ezért gondolom, hogy most sem félnek tőlünk, és nem is készülnek a saját területükön ostromra.


✨✨✨✨✨


Aznap este rettenetesen sokáig tartott a haditanács. Luther tervét darabokra szedték, elemezték minden egyes apró mozzanatát, csakhogy legvégül arra jussanak, ennél jobb ostromtervet a jelenlegi technológiai szintjükön nem lehet összerakni. Szóval végül változtatások nélkül szavazta meg Tacticusok Tanácsa Dōr leigázásának tervét.

Miután megvolt a szavazás eredménye, a tanács résztvevői szétszéledtek, csak Luther maradt a kiürült teremben. Lerogyott a fotelébe, és a 3d-s térképre meredt, amin az ostrom szimulációja futott arctalan, egyenkatona figurákkal. Nem tudta volna megmondani, hogy hányadjára látja már ugyanazt leperegni. És azt sem vette észre, hogy bejött a takarító, aki azt hitte, teljesen üres a terem.

– Elnézést, Uram – próbált ügyetlenül és jó nagy zajjal kihátrálni takarító eszközeivel a kezében -, azt hittem, már nincs itt senki.

– Maradjon csak, Marcell – intett neki -, már úgyis végeztem.

Ezzel egy további szó nélkül visszafordult a térkép felé. A program épp a vonatok felszereltségét mutatta be, és a feléig-meddig rendbe hozott Acélhidat. Igazi mérnöki mestermunka, úgy készült, hogy akár teljes hosszán közlekedhessenek elektromos vonatok. Csakhogy a közlekedés a hídon végérvényesen leállt a világ felbomlásakor. Hiába az elektromos távvezetékek a sínekben, nagyrészüket megette az rozsda és az óceán feletti szeszélyes időjárás.

Sebaj! Gondolta Luther, mikor először kezdett foglalkozni az ostrom problematikájával. A megoldás egyszerű. Helyre kell hozatni a vezetékeket, a Félúti Horizontig mindenképp, de lehetőleg addig, ameddig csak lehet. Meg persze a síneket is rendbe kell tetetni, nem kockáztathatják a vonatok kisiklását, illetve a túlzott lassúság miatti késlekedést sem.

Fegyvereseket küldetett hát a Félúti Horizontra, hogy lelkesebb munkára ösztönözze a sínkarbantartókat. Mérnököket, és mágusokat is menesztett velük, hogy javítsanak ki mindent, amit tudnak, és csiholjanak életet az elektromos rendszerbe. Mennyire kellemetlen, hogy erre csak a mágusok képesek. Mennyivel könnyebb lenne minden, ha az elektromosság megindulhatna nélkülük is. 

Ugyan olyan ez, mint az orvostudomány, ha beindítják a dolgokat, onnantól már minden működik magától, csak nélkülük nem indul el, vagy éppen megáll a folyamat. Luther sóhajtott, mennyivel könnyebb lenne néha nem függeni tőlük. Majd ha eljön a szép új világ, talán kikerülnek végre az egyenletből. Vagy legalábbis jóval kevesebb dolog működtetéséhez lesz szükség rájuk.

De ez még csak álom, és annyira titok, hogy még maga is félve gondolt csak rá. Mindezen vágyai ellenére sem akart megszabadulni a mágusokól. Vagyis inkább nem egyetlen csapásra vágyott megszabadulni tőlük. Tökéletesen tisztában volt világa határaival, és azzal is, hogy hova nélkülözhetetlenek. Azon kapta magát, hogy eléggé elkalandoztak a gondolatai. Erővel visszairányította hát őket a közelgő ostromra.

Ott tartott, hogy Acélhíd és áram. Lemondóan csapott egyet az asztalra. Tisztában volt azzal, hogy hatalmas csodának kellene történnie ahhoz, hogy a Nagy Híd egész hosszán helyre álljon az áramellátás. Így tehát a mérnököknek is feladta a leckét, tervezzenek olyan páncélvonatokat, amik elektromosak ugyan, de ha kifogy az áram a sínekből és távvezetékekből, álljanak át valami más üzemanyagra. Mindezt oldják meg olyan motormunkával, hogy a szerelvények ne lassuljanak egy-egy váltáskor. A mérnökök pedig kitettek magukért, elektromossággal, valamit benzin és dízel motorokkal hajtott hadi szörnyeket tervezetek. Akkora tankokkal, hogy akár az oda- és visszautat is meg tudták volna tenni szuszogás nélkül.

Aztán percek múlva megint azon kapta magát, hogy nem is érdeklik a vonatok. Bár gondolatai megint messze jártak, Luther most nem a harci monstrumait látta, nem az ostromot, hanem a négy gyerekét, akik szintén ott lesznek a harcmezőn. Ha a többieknek nem is, de nekik lesz arcuk a katonák között. Régóta tudta, mekkora hibát követett el, hogy nem csak a kölykök nőttek hozzá, hanem ő is megszerette őket. És mióta erre a hibára rádöbbent, csak még jobban gyötörte valami megmagyarázhatatlan érzés. Tizenöt évet fordított rájuk az életéből, és talán épp Espada – szándékos – balesete óta már nemcsak az eszközei voltak, hanem tényleg a gyerekei lettek.

Ward már huszonöt éves, Bastion és Loire kereken húsz, mind nagykorúak, de Espada még csak tizenkilenc, ennek ellenére, ő is fent lesz a vonaton a többiekkel. Ha innen nézte, egyáltalán nem tűnt jó ötletnek terve. Emlékeztetnie kellett magát, hogy nem ő az egyetlen ilyen szülő, rajta kívül még ezer másiknak lesznek ott a gyerekei.

Viszont senki nem megy olyan küldetéssel, mint az övéi. Ward már részben meg is kapta a tájékoztatást az ő négyesük titkos feladatairól. Nem engedte volna el őket, ha nem az ő tervei alapján történt volna minden. De még így sem volt nyugodt…

A takarító pár percig türelmesen figyelte Luthert, ahogy üres tekintettel a szimulációra mered. Aztán mikor már nem bírta tovább, ismét udvariasan megszólította az Első Tacticust.

– Bocsásson meg, uram, de zavarja esetleg, ha nekiállok?

– Nem, egyáltalán nem – felelte kissé zavartan Luther.

– Lehetek a segítségére valamivel?

– Sajnos nem tud mivel – intett neki a férfi fáradt mosollyal az arcán.

– De látom, elkészült az ostromterv – próbálkozott még pár szót váltani vele az idős, ráncos férfi -, ennek örömtelinek kellene lennie, nem?

– Az egész tanács megszavazta a tervemet – magyarázta neki fotelében hátra, az idős takarító felé fordulva Luther -, de nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy csak azért nem ütköztem ellenállásba, mert az én négy gyerekem is a vonaton lesz. Tartok tőle, hogy csak miattuk szavaztak bizalmat nekem, biztos nem hiszik, hogy elengedném őket, ha ez egy eleve kudarcra ítélt terv lenne…

– Szerintem csak elhomályosítják a tisztánlátását az apai érzések. Ön is tudja, hogy ez egy jó terv. És tudja mit? Az én unokáim is azon a vonaton lesznek, de én hiszek Önben, tudom, hogy mindent megtett ezzel a tervvel, hogy visszatérhessenek hozzánk. De most már menjen. Biztos várják már haza.

Jegyzet

Borítókép forrása: unsplash.com (Ben Rosett)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s