09. Vallomások

– Mondja csak, jól emlékszem, hogy papnak készült? És ha igen, gyóntatott már valaha?

– Az már nagyon régen volt uram, jóval azelőtt, hogy a szolgálatába álltam volna. Még odaát, amikor azt hittem, el tudok vegyülni az egyszerű emberek között. De a komornyiknak az is a dolga, hogy végighallgassa a gazdáját, ha nyomja valami a lelkét.

– Ez igazán remek. Töltsön nekem egy wiskey-t. És ha már benne van a játékban, akkor oldozzon fel atyám, mert vétkeztem.

– Hallgatom a bűneidet fiam.

– Hallgathatná ugyan napestig is, ha mindent elmesélnék. Úgyhogy csak a legfrissebbekre szorítkozom.

Pár hete Loire majdnem megölt valakit, de ezt maga is jól tudja. Persze az egész baleset volt, nem igazán tehetett róla. De ha hajlandó lett volna megtanulni a gyógyítást, elkerülhettük volna, az összes következményével együtt. De ő nem hajlik, semmit nem tesz, ami nem kedvére való. Rettenetesen dühös voltam rá, és nemcsak azért mert elvártam tőle, hogy gyógyítson.

Hanem azért is mert ez azt jelentette, hogy helyre kell hoznom, amit elrontott, hogy valahogy visszaépítenem azt a hírnevet, amit lerombolt. Azt első lépés az volt, hogy lebeszéljem a másik családot, hogy “igazságot” követeljenek. El sem hinné, ez milyen egyszerűen ment, és még csak nem is kértek annyit, amennyit kérhettek volna.

Én meg cserébe azt kértem tőlük, hogy tűnjenek el a fővárosból. Tudtam, hogy Loire-t nem lehetne eltiltani attól a buta libától, és az nem lenne jó senkinek, ha továbbra is együtt lógnának. Vagy hogy hívják ezek a kamaszok…

Viszont ez még mindig nem oldotta meg azt a problémát, hogy hogyan fog gyógyítani. Amennyire én láttam, teljesen elvesztette az önbizalmát a képességeiben. Az ikerbátyja erre azt mondta, szerinte csak motiválni kell. Akkor született meg az ötlet. Annyival meg lehet oldani az egészet, hogy rá kell kényszeríteni, ha nincs más kibúvó a feladat alól, kénytelen lesz gyógyítani.

Ki is találtam, nem kell hozzá más, mint egy jól elrendezett autóbaleset. Biztos voltam benne, elég lesz annyit megszerveznem, hogy az egyik bátyját elüssék, és utána csak várnom kell, hadd menjenek az események a maguk útján. Miután ezt eldöntöttem, sokat elmélkedtem rajta, hogy melyik fiú lenne a legmegfelelőbb.

Wardba túl sok energiát öltem, nem kockáztathattam meg, hogy elveszítsem. Ward katona, a legjobb fajtából. A világ pedig forrong, hamarosan szükség lesz rá, és a világ hálás lesz neki minden szolgálatért. Igen, bevallom, rosszul viseltem volna, ha ő belehal, mégiscsak ő az első fiam. Hiszen nem lehet olyan biztosan kicentizni ezeket a megrendelt autóbaleseteket.

Aztán ott volt még Bastion. Ő Loire ikerbátyja, és az egyetlen személy az egész átkozott világon, aki minden körülmények között be tud jutni Loire mindenkit kirekesztő világába. Szóval Bastion is fontos. Azt sem kockáztathattam meg, hogy az ő halálával elveszítsem a lány feletti irányítást. Meg mikor majd kitör a háború, kelleni fog valaki, aki vigyáz Ward bőrére.

Maradt tehát Espada, Loire egyetlen barátja. Espada sosem volt a terv része, nem is terveztem még egy gyereket az ikrek után. Ezért ő nem pótolhatatlan, nem úgy, mint a másik kettő. Kiváló védőt, és a végsőkig hűséges katonát nem könnyű találni, hát még kinevelni. Úgy voltam vele, hogy passzív résztvevőként most rengeteget tehet Loire fejlődéséért. Szóval őt választottam.

Jól jött volna a szervezésben egy kis segítség, ezért gondoltam arra is, hogy esetleg Wardot belevonom a tervbe. De végül elvetettem ezt az ötletet. A kölykök épp annyira nőttek egymáshoz, mint amennyire szerettem volna. Gondolhatja, mit okozott volna egy ilyen kérés… Összezavarta volna Wardot. Talán hiteles sem tudott volna lenni. Úgy nem ártana a testvéreinek, hogy nem adtak rá okot.

De visszatérve… Olyan megoldást akartam, amivel akkor is véletlen balesetnek fog tűnni az egész, ha Espada esetleg túléli, és mindent elmesél. Hát, atyám, meg kell mondanom, ez okozott nekem nem kevés fejtörést. Most magunkhoz túl közel kényszerültem konspirálni, nem hagyhattam esélyt annak, hogy gyanúba keveredjünk.

Szerencsére Espada pár nappal korábban bevallotta, hogy az iskolai barátnője gyereket vár. Először Wardnak mesélte el, mint férfi a férfinak. Hát nem nevetséges? Nem tudta, hogy mit csináljon, hozzám fordulni nem mert. Ward győzte meg, hogy kérjen tőlem segítséget, elvégre mégiscsak az apjuk lennék vagy mi.

Így tehát egyik este félre hívott, és mindent bevallott. Elmondta, nem tudja, hogy történhetett, valamit biztos nem jól csináltak. Én meg azt gondoltam, hogy az nem kifejezés. A kölyök nem egész tizenöt éves, pont ennyi a barátnője is, és már szülők lesznek… én meg nagyapa! Fel tudja ezt fogni, atyám? Mert én nem tudtam… Leszedtem a gyerekről még a keresztvizet is.

Aztán ahogy aludtam a dolgokra egyet, megvilágosodtam. Összeállt a tökéletes baleset receptje. És fűszerezésnek nem kellett hozzá más, mint egy kevésbé jómódú család, akik nem tudják, hogy fognak kijönni ebből az „apró” hoppából.

Másnap reggel elnézést kértem Espadától, az előző esti kirohanásomért, és megígértem neki, hogy a gyereke nem fog semmiben hiányt szenvedni. Ezek után felkerestem a kis barátnő családját. Leültem velük beszélgetni, nagyon kedves és nagyon egyszerű emberek ám. Látnia kellett volna az arcukat, mikor megígértem nekik, hogy sem ők, sem a kis jövevény nem fog nélkülözni, amíg rajtam múlnak a dolgaik.

Cserébe csak annyit kértem, hogy a kislány még aznap újságolja el Espadának a jó hírt, mert nagyon aggódik, hogy mi fog kisülni ebből a családi beszélgetésből. Előzékenyen még azt is elmondtam nekik, hogy melyik stúdió előtt találkozunk aznap délután. Tudtam, a kislány is odamegy majd, és mivel ő ellentétes irányból érkezik, mint az én srácaim, Espada biztos átfut majd hozzá az úton, mikor észreveszi.

Az autó pedig észrevétlen várakozik majd a bokrok, és beszögellések takarásában, a sofőr mindent lát majd, de a fiúknak észrevétlen lesz. És akkora megbeszélteknek megfelelően elgázolja Espadát, amikor elérkezik a megfelelő pillanat. Aztán a sofőr tettei súlyától megrettenve elhajt majd a helyszínről.

Azt is a kezdetektől fogva fontosnak tartottam, hogy a baleset Loire interjújának napján legyen. Akkor túl nagy lesz a kísértés a tévéseknek, biztos követnek majd minket, hogy kamera végre kapják az eseményeket. Itt teljesedett ki Espada szerepe. Ország világ látta volna, ahogy meghal, vagy azt, ami történt is, hogy életben marad.

Akárhogy is, tisztára mosta volna Loire-t. Ha meghal, azzal hogy mindenki láthatja a lány sikertelen harcát az öccse életéért, igazolva, hogy Brendát is meg akarta menteni. Ha pedig életben marad, hát azt hiszem, ez nem szorul további magyarázatra… 

– Befejezted fiam? Meggyóntál mindent, amit meggyónni terveztél? Látom rajtad, hogy annyira még nem száradt ki a lelked, hogy ne rágjon a bűntudat.

– Nem ad semmilyen útravalót?

– Nem tehetem, nem vagyok felszentelt pap. Majdnem-papként nem adhatok feloldozást a bűneire. Annyit mondhatok csak uram, hogy vigye végig emelt fővel, amibe belekezdett.

Luther nem is értette, hogy hagyhatta magát legyűrni egy ilyen nevetséges őszinteségi roham által. Hogy minek vallotta be mindezeket, mikor maga sem számított másra. Abban volt csak biztos, hogy a komornyik tartani fogja a száját, ahogy eddig is minden üzérkedésekor vagy vallomásakor is hallgatott. Jók az ilyen felétlen hűséggel megáldott emberek a háznál.

Legurította a whisky-jét, majd töltetett még egyet magának. Tudta, hogy aznap esete a feloldozása egy üveg whisky lesz a legjobb fajtából. A lelkiismeret-furdalásból meg csak kigyógyul másnapra vagy harmadnapra. Nem egy olyan betegség ez, amiben sokáig szeretne szenvedni.

Jegyzet:

Borítókép forrása: unsplash.com (Kelly Sikemma)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s