05. Első helyesbítő lépés

Ezek után a kellemetlen és váratlan történések után Luthernek először is Loire iskoláztatását kellett megoldania. Gondolt arra, hogy küldhetné abba az intézménybe, amibe Ward és Bastion is jár, képezhetnének belőle is katonát. Ha mást nem is, legalább rendet és fegyelmet tanulna. De aztán mikor látta, mennyire megviselték a lányt a történtek, elvetette ezt az ötletet. Annak aztán kifejezetten nem örült volna, ha Loire kezelhetetlensége miatt egy ennyire híres katonaiskolában is felfordulást csinál.

A másik ötlete az volt, hogy Espada iskolájába írassa, hiszen az első találkozásuk óta elválaszthatatlanok voltak. Mintha Loire élvezné, hogy végre van valaki, aki fölött anyáskodhat. Hogy végre nem ő a legkisebb testvér. Espada volt az egyetlen, akinek az irányába mutatott némi felelősségtudatot.

Ez volt végül a fő indok arra, hogy a fiú iskolájába sem vitte. Jobb, ha hagyják Espadát egyedül kibontakozni, elég az, ha csak a szabad idejükben vannak sülve-főve együtt. Így nem maradt más választása, mint az otthoni, magán taníttatást választani. Vissza kellett vezetni Loire-t a saját hatalmához, újra fel kellett bátorítania, hogy merje használni, nem rettenhet el tőle. És a gyógyítás gyakorlását sem hagyhatja abba.

De az iskolaváltás, és Luther nyilvános bocsánatkérései sem jelentettek megoldást a lány ellen indult boszorkányüldözésre. A közvélemény továbbra is Loire vérét követelte.

– Sajnos nem tudom máshogy megoldani – mondta egyik este Loire-nak Luther -, interjút kell adnod a Transcontinental Show-ban.

A lány értetlenül meredt rá. Nemcsak gyógyításban volt katasztrofális, hanem emberek előtt szereplésben is. Legyünk őszinték, ebben egyáltalán nem hasonlított Bastionra, a saját mágiáján kívül szinte mindenben tehetségtelen volt.

– Biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet? – Kérdezte végül bizonytalanul.

– Egyáltalán nem vagyok biztos benne – felelte Luther türelmetlenül -, sőt inkább arról vagyok meggyőződve, hogy ez egy rettenetes ötlet. De mint mondtam, nincs más megoldás. Ha nem teszel jó benyomást a közvéleményre, ellenünk fordulnak, és egy egész országgal én sem tudok szembe menni.

– Én pedig nem tudok emberek elé kiállni… – próbált tiltakozni Loire.

– Pedig ki fogsz – szögezte le Luther – ez nem vita tárgya. Annyit tudtam elintézni, hogy nem élő adás lesz, hanem stúdió felvétel – majd látva a kétségbeesett kifejezést a lány arcán, gyorsan hozzátette -, ne aggódj, végig ott leszek én is, próbálok majd inkább én beszélni. És elintézem, hogy senki se merjen tőled olyat kérdezni, amit nem egyeztetett előtte velünk. Annyi a lényeg, hogy légy alázatos és megtört, és kérj bocsánatot olyanoktól, akiknek semmi köze sem volt az egészhez. Fog menni?

– Remélem…

– Ez a beszéd – veregette meg bátorítóan a lány vállát.


✨✨✨✨✨


Pár nap múlva a megbeszéltek szerint el is érkezett a felvétel napja. Loire a háta közepére sem kívánta, és Luthernek is már elege volt a tévés szereplésekből. Annyi más, fontosabb dologgal is foglalkozhatott volna. De tudta, ahogy egyre nő a feszültség a világban, az olyanokkal, mint ő, egyre kevésbé lesz elnézőek, és ez alól sajnos nem kivételek a gyerekei sem. Luther már csak azért sem vágyott erre a talkshow-ra, mert egy gyermekpszichológussal és egy jogásszal kellett beszélgetnie Loire esetéről, mindezt úgy, hogy a lányának is jelen kellett lennie.

Loire-nak megígérte, hogy a forgatás után elviszi őket a kedvenc gyorséttermükbe vacsorázni. És egyre inkább azt kívánta, bárcsak már ott tartanának. Csak fél füllel figyelt arra, hogy a pszichológus és az ügyvéd vitatkoznak, inkább Loire-t leste a szeme sarkából. Rettenetesen zavarban volt, a körmét rágta – tökéletesen mutatott a kamerában ez a meghurcolt kamasz imázs -, miközben arról folyt a beszélgetés, hogy Loire tulajdonképpen nem hibás. Hiszen két még taníttatás alatt álló mágussal történt a baleset. Egyértelmű hát, hogy a tanáraik követtek el hibát. Ha megfelelően végzik a dolgukat, nem fordulhatott volna elő, hogy két gyerek olyan sokáig felügyelet nélkül maradjon, hogy ekkora baj legyen belőle.

A pszichológusnak az volt a véleménye, hogy Luthert terheli a felelősség, mert valami olyanra kényszeríti szegény gyereket, amire az láthatólag nem mutat hajlandóságot. Neki kellett volna belátóbbnak lennie, és nem küldeni a lányt egy olyan közösségbe, ahol ennyire elüt a hatalma a többiekétől. Kifogásolta azt is, hogy a szigorú szabályozások ellenére animátort fogadott örökbe. Hiszen az ilyen gyerekeknek a sajátjai közt van a helye, mert ők tudják kezelni, legyen az akár a beszolgáltatottaknál a lezárás…

Itt Luther épp indulatosan közbevágott volna, hogy köszöni az őszinte véleményt, és azt is, hogy ezt egy rettegő gyerek füle hallatára kellett kifejtenie. Szerencsére a műsorvezető időben észrevette, hogy épp most szorul moderálásra a beszélgetés, ennek megfelelően ragadta hát magához a szót.

– De mint tudjuk – hűtötte le Mirror Jonas közbeavatkozása Luthert – nem Loire az első animátor, akit eshteri polgárok örökbe fogadtak, és gyógyítani tanul. Van hozzáfűznivalója ehhez, kedves édesapa? – fordult most hozzá mézesmázos mosollyal.

– Természetesen van – felelte viszonozva a mosolyt – nem vagyok az édesapjuk. Ennek ellenére próbálok olyan jó apa lenni, amilyen csak telik tőlem. Hogy őszinte legyek, erdetileg nem szerepelt a terveim közt, hogy animátort is vegyek magamhoz. Nagyon nehéz döntés elé állított, hogy hogyan is tanítassam Loire-t.

– Kifejtené ezt nekünk pontosan? – kérdezte minden figyelmét neki szentelve a műsorvezető.

– Ez minden vágyam – de arcán inkább az látszott, hogy kezd belefáradni az ostoba kérdések megválaszolásába -, bizonyára mindannyian tisztában vagyunk vele, de ha esetleg nem, az ügyvéd úr biztos szívesen ad majd pontos felvilágosítást róla, hogy Esthadon felbomlása után, a fegyverletételkor, az Utódállamok törvénybe foglalták az animátorok képzésének tilalmát. – Szép teljesítmény volt egy levegővel ez a mondat. – Ez a törvénykezés az animátorok adás-vételére nem tér ki, így tehát betű szerint az örökbefogadásukat sem tiltja. Egyedül a halottkeltés intézményesített oktatását tiltja. Vagy tévednék, ügyvédúr?

Itt az ügyvédhez fordult, aki készségesen meg is adta a további magyarázatot a kedves nézőknek.

– Nos, helyesek az értesülései. Egész pontosan úgy szól a megfogalmazás, hogy „a korábbi súlyos harcok retteneteinek meg nem ismétlése céljából tiltottnak és a törvényes rend felforgatására irányuló illegális katonai tevékenységnek minősíttetik az animátor mágusok képzése, mely rendelet megszegése a Törvényes Utódállamokban azonnali preventív, esetenként katonai beavatkozással, illetve békefenntartói felügyelettel sújtható.” Erre azért volt szükség, egyrészt mert ez a Szigetek monopóliuma, másrészt, ahogy a törvényben is foglaltatik, hogy ne ismétlődhessenek meg a Felbomlás-kori szörnyűségek. Azt hiszem, ezen utóbbi nem szorul magyarázatra, hiszen mindannyian tudjuk, mennyire vészterhes idők voltak azok.

Loire ezt hallva felkapta a fejét. Tudta, vagy legalábbis sejtette, hogy Luther nem kissé jár tilosban azzal, hogy a villája alaksorába egy animátor mestert költöztetett, aki tanította őt teljes titokban. Sosem vallotta volna be, de azon kívül, hogy nem választotta el Bastiontól ezért az egyért volt neki igazán hálás. Imádott animálni, beleőrült volna, ha nem teheti. És már azt is tudta, hogy Luther is tisztában van ezzel.

Az ügyvédúr és apja iménti magyarázata viszont elgondolkodásra késztette a világ ellentmondásos irrealitásáról. Tilos animátorokat képezni, de azt nem tiltják a törvények, hogy a Szigetek által felkeltett animus szolgákat adják-vegyék, ahogy azt sem, hogy egy megbízott mágussal felkeltessenek egy-egy kedves személyt, csak hogy szobanövényként állíthassák egyik sarokból a másikba.

Több esze volt annál, hogy ezt szóvá tegye, sőt úgy általában annál is, hogy megszólaljon. Luther ugyanis a lelkére kötötte, hogy ne mondjon semmit, csak akkor beszéljen, ha kérdezik, és akkor is inkább kétszer gondolja meg, mit. De ha szerencséjük van, megúszhatják az interjút annyival, hogy neki egy árva szót sem kell hozzátennie. Részéről ez lett volna a legjobb.

Szerencséjére Luther ismét magához ragadta a szót, mielőtt még bárkinek is eszébe juthatott volna megkérdezni, hogy mi Loire véleménye az animátor részének elnyomásával kapcsolatban. Persze az igazság az, hogy az animáláson kívül szíve szerint nem foglalkozott volna mással – de ezt ugye mégsem közölhette így.

– Figyelmeztettek engem is a barátaim, mikor értesültek Loire örökbefogadásáról. Mind emlékeztettek rá, hogy animátorokat képezni tilos. Engem is a mai napig aggasztanak a földalatti mozgalmak, akik illegalitásba vonulva ugyan, de foglalkoznak ezzel. Ezért is tartottam titokban, hogy a kislány animátor, nehogy magára vonja a figyelmüket. Nagyon sokat gondolkodtam, hogy mi lenne neki a legjobb, hogy mágus is maradhasson, de veszélyben se legyen.

– És arra jutott, hogy az orvoslás a legmegfelelőbb neki? – Kérdezte némileg szemrehányó hanghordozással a pszichológus.

– Nem vagyok mágus, nem látok a fejébe, természetesen fogalmam sem volt arról, mi a legmegfelelőbb neki mágusszemmel. Én apaként választottam azt, amiről azt feltételeztem, hogy a legjobb neki. A szakértők, akiket megkérdeztem, azon a véleményen voltak, hogy az animátorokhoz általában közel áll a gyógyítás. Emiatt tűnt jó választásnak. De utólag könnyebb bölcsnek lenni, és bírálni a rossz döntéseket.

– És mi a véleményük arról, uraim – szúrta közbe a műsorvezető, érezve, hogy megint kezdenek elszabadulni az indulatok -, hogy a balesetet szenvedett gyermek családja visszavonta a vádakat?

Erre az ügyvéd ecsetelni kezdte, hogy természetesen mivel semmi bizonyíték nem utalt szándékosságra, és az is egyértelmű, hogy az iskolai személyzet követett el mulasztást, így nem is volt kétséges, hogy ez a helyes lépés. A pszichológus pedig nem volt meggyőződve Loire ártatlanságáról, illetve mentálisan értelmezhetetlen cselekedetnek minősítette a család részéről a vádak visszavonását.

Luther ezt csak fél füllel hallgatta, mert ekkor megcsörrent a telefonja. Előhúzta zakója zsebéből, hogy megnézze, ki meri háborgatni ilyenkor. És nemcsak az előadás kedvéért sápadt három árnyalatot, mikor meglátta, hogy Ward keresi. Tudta, hogy baj van, másért nem hívná, mondta neki, hogy egész délelőtt és koradélután forgatáson lesznek Loire-ral. Félve emelte a füléhez a telefont.

– Nem tudom, mi történt – magyarázta Ward kissé zavartan a telefonba -, egyszer csak megpróbált átfutni a túloldalra… biztos látott valakit. Aztán jött az az autó…

– Ward, nyugalom! – Szólt erélyesen a fiúra. – Most úgy, hogy én is értsem!

Loire tekintetében rettegéssel hajolt közelebb Lutherhez, hogy ő is hallja, mi történt. Rémületében szája elé kapta a kezét, mikor meghallotta Ward remegő hangját.

– Ja, igen… érthetően… Espadát elgázolták… Bastion épp próbál mentőt hívni…

– Hol vagytok? – Kérdezte Luther, még maga is megdöbbent azon, hogy nem képes nyugodt maradni.

– Egy sarokra a stúdiótól, a Szabadság Park mellett.

– Rendben, odamegyünk – Luther ezzel felpattant, Loire-t is felrántotta a fotelből, közölte Jonassal, hogy részükről véget ért az interjú.

Persze tudta nagyon jól, hogy ennyivel nem lesz vége, a tévések felkapják majd a hordozható kameráikat, és követni fogják őket. Látszólag nem törődött vele. Loire-ral az oldalán kirohant a stúdióból, és a Ward által megadott irányba indultak. A tévések pedig „diszkréten” követték őket.


✨✨✨✨✨


Luther kifejezetten meglepődött magán, hogy mennyire ideges. Soha semmi sem szokta kibillenteni mindig nyugodt, kimért lelkiállapotából. És erre tessék, jön ez a hívás, és a nyugalom álarca szinte lerobban róla. Kifejezetten nagy erőfeszítésébe került, hogy megőrizze higgadtságát. Vagy legalábbis annak a látszatát. A szeme sarkából látta, hogy Loire pár lépéssel lemaradva ott csörtet mögötte. Tudta, hogy mondania kellene neki valamit, hogy megnyugtassa, de képtelen volt. A saját lelkiismeretéről mit mondjon? Arról aztán tényleg nincs mit.

Képtelen volt parancsolni a gondolatinak és az emlékeknek. Te jóságos ég, mennyi baja volt Espadával! Azzal, ahogy véletlenül a tervbe csöppent, pedig Loire után nem akart még egy gyereket. Mégis magához vette, de utána nevelni… az jelentette az igazi kihívást. Talán, ha nincs Loire, hogy annyira jóban legyen vele, és megkönnyítse mindannyiuknak Espada beilleszkedését, talán már régen lemondott volna róla.

Hátrapillantott a lányra. Látta az arcán a rettegést és félelmet. Luther már tudta, mi fog rá várni a baleset helyszínén. Ezért sem mondott neki semmit. Hogy mondhatta volna, hogy a szintén nem tervezett Espada miatt de Loire kellett a csapat dinamikájához?

Újra a fülébe csengett az a paprikás hangvételű beszélgetés, amit a mágus kapcsolattartójával folytatott sem sokkal az után, hogy örökbe fogadta az ikreket. Az a nő… Sosem találkozott vele szemtől szemben, de abban egészen biztos volt, hogy már csak a modoráért ki tudta volna törni a nyakát. Pardon. Kitöretni. Luther soha semmit sem tett, amivel közvetlenül kellett volna bepiszkolnia a kezét. A vértől is irtózott.

– Akkor, ha jól értettem, sikerült beszerezned a gyerekeket.

– Igen.

– Minek a lány? Háromról volt szó. Három fiúról. A lány nem volt benne a tervben. Szabadulj meg tőle.

– Nem lehet…

– Igen, ezt már hallottam, mert Bastion ragaszkodik hozzá. Badarság! Majd elfelejti, csak jól kell nevelni. A lányt bízd rám, én lezáratom, és nem lesz többet gondunk vele.

– Én nem kockáztatnám Bastion a hűségét. Még egy olyan védőt, mint ő, nem fogunk találni.

– Nekem úgy tűnik, mintha te ragaszkodnál hozzá. Ha nem így lenne, senki és semmi sem vehetne rá, hogy magadnál tartsd. Sosem gondoltam volna rólad, hogy érdekel téged a kölykök a lelkivilága. Ne hagyd, hogy az ujjai köré csavarjon. Add át nekem, elintézem ezt a kellemetlenséget.

– Nem. A lány marad és kész. Erről nem nyitok vitát. Tökéletesen passzol a tervünkbe. Egy animátor? Ki más tudná jobban életben tartani a fiúkat, akik a terv pillérei lesznek?

– Ha te mondod – Luther akkor még azt is hallotta, hogy vállat vont a vonal túlvégén. – És mi van az elsővel?

– Ward egyelőre jobban ragaszkodik hozzám, mint hozzájuk. Biztos vagyok benne, hogy a lánnyal sem lesz gondja.

– Én akkor is ellenzem ezt. Veszélyes lesz. Úgy kell nevelned őket, hogy bármit megtegyenek egymásért. Nem lehet köztük széthúzás. A lány kockázatot jelent. Nem értesz hozzájuk, a fiúkhoz még csak-csak, de a lányokhoz semennyire.

– Én másképp látom. Nem tökéletes apának kell lennem, „csak” elég jónak, aki a hibáival is hiteles a gyerekei előtt. Ahogy te mondtad az előbb, jól kell nevelni őket, hogy ne számítson, az egyikük lány.

– Nem értek egyet, de csináld. Majd legfeljebb helyre hozom, ha elszúrod a dolgokat.

– Nem lesz rá szükség. Tudom, mit csinálok.

– Remélem is. Gyógyítani tud?

– Még nem. De, mint mondtam, kiváló animátor.

– Ez legalább ígéretesnek hangzik. A mester tanítsa meg animus keltésre. Te pedig arra, hogy ha a szükség úgy kívánja, akár a fiúkat is keltse fel.

– Így lesz.

Luther megrázta a fejét. Espada nem halhat meg. A tervben sem kellene lennie. Csak azért fogadta örökbe, mert a lelkiismerete nem hagyta nyugton. De mi van, ha rosszul számolt, és Loire képtelen meggyógyítani, vagy legalább életben tartani? Hátrasandított a lányra. Csak remélni merte, hogy Espada állapota nem lesz annyira súlyos, hogy Loire képtelen legyen bármit tenni. Talán mégis az lenne a legjobb, ha a segítség már ott lenne, mire ők ketten odaérnek… De akkor elszalaszt egy remek lehetőséget, hogy Loire-t gyógyításra kényszerítse.

Mindegy. Nem számít. A kölyök élete az első. Luther lélegzete bent szakadt a tüdejében. Mióta számít ez? Mióta lettek a gyerekek mások, mint az eszközei? Mióta érez bármit is? Hiszen nem kellene… Mióta aggódik értük? Mióta kezdett el forogni a fejében a gondolat, hogy talán nem is akarja majd elküldeni őket megvalósítani a terveit? Nem. Az érzései nem számítanak.

Tökéletesen emlékezett rá, hogyan fogadta örökbe Espadát, és most nem tudta lecsendesíteni a lelkiismeretét. Az ikrek örökbefogadása nem akart még egy gyereket. Loire meggyőzte erről. Ezért inkább a tervére koncentrált a következő évben. Lassabban haladt, mert elég vészterhes idők jártak akkor. A kontinens északi felén egyre inkább súlyosbodtak a zavargások. Elégedetlenkedők és nélkülözők verődtek csoportokba, jutottak fegyverekhez, alakítottak félkatonai szervezeteket. Főleg az északi jeges országból, a politikai száműzöttek által benépesített Üres Havasokból.

Luther rühellte a Havasokat. Annak ellenére is, hogy a legjobb börtön volt, amit emberek valaha kitaláltak. Rácsok, falak nélkül. Csak őrök voltak ott, ők is csak azért, hogy felügyeljék a munkát. Kő és szén kitermelés soha el nem fogyó munkaerővel. Tökéletes. És ha valaki megszökött? Nem foglalkoztak vele. A menetrendszerű fegyveres őrökkel kísért vonatok nélkül képtelenség volt elérni a civilizációt.

Egyetlen helyet érhettek csak el a lázadozó foglyok, ez pedig Albion volt, az a havas-jeges vidék, ami folyékony-fagyott ásványkincsekben és ércekben a leggazdagabb volt a világon. A folyamatos támadások és széthúzás hatására Albion lassan kettészakadt. Délebbi fele az Eshteri hatalomhoz próbált húzni, míg az északi, ahol több szükséget szenvedő élt, a lázadókhoz.

Albion északi térségén és a Havasokban az éghajlat és a földrajzi adottságok miatt nem termett meg semmi. Egyetlen utódállam sem tartott soha igényt a helyekre, és sziklás kopár felföldekre. Nem is véletlenül emlegették Senkiföldjeként. Nem is csoda, hogy a Havasok üresen álltak évszázadokig, míg a világ felbomlása előtt nem sokkal valamelyik pátriárka kitalálta, hogy börtönnek jó lesz. Sziklára és szénre mindig szükség van, a politikai és egyéb foglyokkal pedig úgysem tudtak más hasznosat csináltatni.

Viszont a két máguspalánta örökbefogadása környékén Észak-Albion és a Havasok jeges, puskaporos hordóvá nőtték ki magukat. Luther egyik nap a legendás Hatodik Pátriárka végrendeletét olvasgatta, a Három Lépést, amit eltervezett, és gondolatban ismét le kellett borulnia a néhai vezető szellemi nagysága és zsenialitása előtt. Minden tökéletesen klappolt abban a tervben, csak nem volt senki egészen mostanáig, akinek meglett volna mindene ahhoz, hogy az utolsó lépésbe belevágjon.

A Hatodik Pátriárka, még életében megtette az első fontos lépéseket, amiken a célig gördülhet majd a csodálatos jövő. Rögtön a Felbomlás után falakat emeltetett a Senkiföldje köré, hogy távol és reménytelenségben tartsák a világ ellenségeit. A falak voltak a gát, amik mögött duzzadt a végtelen indulat, addig kellett csak türelemmel lenni, míg átszakad, és tisztára mossa ezt az elakadt világot. Luther maga is tudta, hogy a nyomor és elégedetlenség a hóban-fagyban tengődők közt rettentő erejűre nő majd, és túlnővi a falakat is.

Az Új kontinens többi része az eltelt idő alatt fejlődött és gyarapodott, kövérre hízott mások szenvedésén. Kiszolgáltatta magát, és lassan elfelejtette a falak mögött nyomorgó Havasokat. A szolga végek bajaival senki nem törődött. Eközben a Senkiföldjére űzöttek száma és indulataik egyre nőttek, míg az eleinte jómódú szomszédja, Albion, fokozatosan magára vonta az Észak haragját. Az Elit érdektelensége miatt pedig az ércek országa lassan magára maradt. Az északi végeknek erőfeszítést sem kellett tenniük, hogy a maguk reménytelenségével megfertőzzék az addigra már erősen nélkülöző és csalódott Észak-Albiont is.

A Hatodik Pátriárka azt is előre látta, hogy az ércekben és ásványokban gazdag albioni vidék bár a világ legnagyobb hatalma lehetne, lakói nélkülözik az ambíciót az irányításra. Inkább belesimulnak a készen kapott rendszerbe. Luther tudta, hogy ezt is a maga hasznára fordíthatja. Albion odaadóan kiszolgálja majd a kontinenst, egészen addig, amig cserébe megkap mindent, ami a létéhez kell.  Aztán egy aprócska, jól irányzott lökés kibillenti ezt az oly kényelmes, ámde törékeny egyensúlyt.

A Pátriárka azt is kiszámolta, hogy mennyiért és meddig érdemes az Új Kontinens érceit kitermelni. És arra jutott, hogy a százötvenedik év végére annyira megdrágul majd, hogy a világ ismét kénytelen lesz egyesülni, hogy a rendszer továbbra is létezni tudjon. Luthert maga is utána számolt ennek, és lenyűgözte ez az előre eltervezett hatalmi polarizálódás és mesterségesen elindított költség-lavina.

És mivel minden készen állt, Luthernek annyi volt a feladata, hogy a saját elhivatott céljaira használja a világ eddigi minden szerencsétlen-szerencsés fordulatát. Albionnal az utóbbi években megcsappant a kereskedelmi kedv. Bár a bányáik rengeteg olyan kincset rejtettek, ami után az összes többi ország epekedett, és bár örömmel ontotta volna is azokat, a kitermelés lassan elérte azt a szintet, hogy további befektetések nélkül nem volt képes az addig megszokott költségeken tovább ellátni az igényeket.

Fő kereskedelmi partnerük, a délnyugati Salva Scientia, a technológia bölcsője igyekezett csak a segítségükre sietni. A tudósok országa szoros kapcsolatot ápolt ugyan Eshterrel, és bár maga távolmaradt a birodalom egyesítésére törekvő magasztos eszmék híveitől, és a politikai elit csatározásitól, nem siklott el afölött, ami készülőben volt.

Albion és Salva Scientia közt hatalmas földek húzódtak, ahol nem lévén semmilyen természetes akadály, egy esetleges invázió a laza kötelékekbe verbuválódott elégedetlenkedőkből akadálytalanul vonulhatott volna egészen a tudomány országának határáig, sőt nagyobb városaiig is. Így tehát Salva Scientia területe Abundanciával határos vonalán – vagyis a termékeny területek mentén -, falakat akart emelni, hogy az egyre messzebbre elportyázó, elégedetlenkedő vadaktól megvédhessék magukat.

Eleinte hosszú, unalmas tárgyalások folytak arról, hogy hova kerüljenek a falak. Ha Abundancia termő területei nem kerülnek mögé, hogy biztosítják az ellátásukat? Ha mögé kerülnek, az állattenyésztésből élő Beatum sem rekedhet kint. Hogy jutna akkor a szükséges mennyiségű takarmányhoz? És Albion hogy biztosította volna az évekre előre berendelt ritka ércek beszállítását az elzárt területeken?

Nem. Luther úgy látta, hogy a kontinens békefenntartása az eshteri hadsereg dolga, Salva Scientia nem építhet falakat a saját kénye-kedve szerint. Hogy mekkora katonai erővel rendelkezett a Fő Régió, nem volt kérdés, Salva Scientia a saját technológiájával megerősítve sem szállt volna szembe Eshterrel. Ennek ellenére a tudós régió függetlenedni akart, mindenhonnan igyekezett szükségleteinek megfelelően hosszú időre bevásárolni, feltölteni a raktárait, amennyire csak tudta.

Eközben a mágusoktól is igyekeztek leválasztani magukat, és technológiával kiváltani minden szolgáltatásukat. Elsők közt az orvostudományt. Hiszen, ha bármely ország a maga erejéből tudna a kórok és sérülések ellen harcolni, erősebbé válna mindegyiknél. Eshter és a mágusok sem nézték ezt jó szemmel.

Luther szerencsére olyan pozícióban volt, hogy meg tudta nyesni a szárnyait túlságosan is próbálgató régió önbizalmát. Éppen kapóra jött ekkor, az az esemény, ami titokban készült Salva Scientiában. Kapcsolatai egyik alkalommal jelentették neki, hogy nemsokára egy delegáció látogat Salva Scientiából Abundanciába, majd Beatumba, hogy tárgyaljanak a terület védelmének feltételeiről. Luther azonnal döntött. Nem védheti Salva Scientia az élelemforrásokat, mert ha ezt engednék, akkor akár rögtön mattot is adhatnának maguknak a közelgő háborúban.

Luthernek eddigre már elfogyott a türelme, hogy folyton a Pátriárkák beleegyezése után fusson, a Hatodik Pátriárka bizonyosan forogna a sírjában, ha tudná, hogy ezek a mostaniak milyenek. Elérkezett az aknamunka ideje, az elpuhult vezetőik megkerülésével. Most neki kellett mozgósítania a saját kapcsolatait. Ennek megfelelően tehát rengeteg apró gócón keresztül pénzelni kezdte az egyik északi félkatonai szervezetet.

Hozzájuk „véletlenül” odapottyant egy kegyvesztett hadvezér is, aki semmi perc alatt rendes hadat nevelt a csürhéből. Luthernek szinte háromig sem volt ideje elszámolni, a puccs már készen is állt. Ahogy a delegáció is Salva Scientiából, diplomata férjekkel, feleségekkel és gyerekekkel, ahogyan azt az illendőség megkívánta.

Luther egy felrázó erejű csapást akart mérni Salva Scientia készleteire és önérzetére, és gondolta összeköti a kellemest a hasznossal. Elhatározta, hogy egyszer és mindenkorra elveszi a kedvüket az önálló döntések meghozatalától, és az önáltatástól, hogy valaha egy szintre kerülhetnek Eshterrel.

Tudta, hogy szimbólum rombolás szempontjából ennek a delegációnak az elpusztítása ezerszer mellbevágóbb lesz, mint bármi, amit Salva Scientia területén lerombolhatna. Számára pedig busás jutalommal jár majd ez az egész hercehurca. Megcsonkítja Salva Scientia önmagába vettet hitét; biztos volt benne, hogy minden kirendeltségüket visszahívják majd a falaik mögé. Minden lelkes élharcosuk hazatakarodik majd, oda ahol azt fogják hinni, biztonságban vannak. Ezzel el fogják veszíteni az ételtermő vidékek beléjük vetett hitét, aminek következtében a terület hűsége Eshterhez megerősödik majd.

Nem volt sok ideje, csupáncsak pár nap, hogy átszervezze a támadást. Illetve azt sem hagyhatta, hogy Eshter kimaradjon a karitatív szervezkedésből, az ő delegációjuknak is részt kellet vennie a csúcstalálkozón. Szerencsére a Pátriárkákat nem kellett nagyon győzködnie ennek szükségességéről. Maguktól is üdvösnek érezték a követség gondolatát.

Luther pedig miután megkapta a szabad kezet az előkészületek végrehajtására, éjt nappallá téve dolgozni kezdett a hivatalos formaságokon. És közben nem hanyagolta el a maga titkos ügyleteit sem. Azzal is tökéletesen tisztában volt, mekkora veszteségeket jelent a terve a saját delegációjukra nézve. De csak legyintett rá, ekkora áldozatra hajlandó volt.

Aztán mikor minden a helyére került, Luthernek már csak hátra kellett dőlnie kényelmes bőrfotelében, hogy unottan szemlélhesse az arannyal hímzett falitérképet irodája falán. Nem maradt más hátra, mint feldobni a lábát a felbecsülhetetlen értékű mahagóni asztalra és várni a híreket. Tudta, hogy jó világ lesz ez, csak előbb ki kell fordítani a négy sarkából.

Arra nem számított csak, hogy az egyetlen túlélő, az árván maradt Espada látványa, ahogy a romok alól előkerült, mennyire megváltoztat benne valamit. Nem kevés jogi kötélhúzás után kerülhetett hozzá. Akkor még fogalma sem volt róla, hogy mire vállalkozik, hogy mennyire nehéz lesz megbirkóznia egy, a teljes családja elvesztése miatt mentálisan, és a testi sérülései miatt fizikálisan is súlyosan sérült gyerekkel.

Megrázta a fejét. Nem szeretett ezekre gondolni. Nincsenek érzései. Nem kellett volna, hogy legyenek…

Odaértek a Ward által megjelölt helyre. Nem volt nehéz megtalálni őket, mert rengetegen sereglettek addigra a szerencsétlenség helyszínére. Ahogy közeledtek, Loire egyre gyorsabban kezdett rohanni, maga mögött hagyta Luthert is, mindenkit félrelökött, aki nem lépett el elég gyorsan az útjából. Közben elhaladt Ward és Bastion mellett is, vetett rájuk egy gyors, nyugtázó pillantást, hogy a másik kettőnek nincs semmi baja. Ahogy elfutott mellettük, mintha látta volna Espada barátnőjét, akit úgy tűnt, Ward nem akar odaengedni az elütött fiúhoz. Már ebből sejtenie kellett volna, hogy mennyire rossz a helyzet.

Loire akkor nem gondolkozott, csak elsuhant mindenki mellett, majd szinte térdre vetődött Espada mellett, nem is érezte, hogy lenyúzza a lábáról a bőrt az aszfalt. Végignézett a fiún, borzalmas látvány volt, mint egy teljesen összetört baba. Ahogy Espada meglátta Loire-t maga mellett, felé nyúlt, a lány pedig megfogta hideg, fém kezét. Közben az emberek ismét összezártak körülöttük, Ward és a fiú barátnője is a körön kívül rekedt.

A bámészkodók egyre többen lettek, mindenki nézni akarta a történéseket. Mindeközben Loire mintha a szeme sarkából látni vélte volna, hogy Ward ismét megjelenik az emberek közt, próbálva helyet szorítani az addig odaérkezett Luthernek. Közben hiába próbálta visszább szorítani az tömeget, egyre szorosabbra zártak körülöttük, lassan már úgy érezték, megfojtják őket. Bastion is csak épphogy át tudott surranni köztük.

– Negyed óra, húsz perc, mire ideér a mentő – világosította fel a dolgok állásáról Luthert, mikor pár pillanatra mellé keveredett -, de nem tudom, bírja-e addig…

Luther is odatérdelt Loire mellé, hogy megnézhesse, hogy van Espada, és elképedt, mikor meglátta. Egyáltalán nem festett jól. Arca sápadt volt, szinte kékes, az egyik bordája – feltételezte, hogy az -, átszúrta az oldalát, és a pólóját, vörös-fehéren meredt elő a bőre alól. Feje, ami erősen csapódott az azóta már tovahajtott autó szélvédőjének, nagyon vérzett. Egyszóval a legkevésbé sem volt bíztató a látvány. Luther a szájára szorította a kezét, mintha ezzel elejét vehetné a hányingernek. De nem mozdult el a fia mellől.

– Segíts – súgta alig hallhatóan Loire-nak Espada, miközben megpróbálta erősebben szorítani a kezét, mintha a lány ujjaival saját életébe is kapaszkodna. Luther döbbent csodálattal vette tudomásul, hogy egyáltalán magánál van. A fiú száján nem jött ki több hang, ajkai mozgásáról lehetett csak leolvasni „ments meg”.

– Nem tudok… – nézett rá könnyes szemmel Loire -, nem tudok gyógyítani…

– Nem hagyhatod meghalni – próbálta bíztatni Bastion -, te vagy az egyetlen, aki segíteni tud rajta.

Nem merte megemlíteni, hogy ha most nem tud semmit tenni, biztosan eljátssza azt a bizonyos esélyt, amit még utoljára kapott.

– Különben sem lehet annyira nehéz – próbálta bátorítani Ward is, Loire döbbenten fordult felé -, miben térhet el az animálástól? Csak mondd a húsnak és csontoknak, hogy mit tegyenek.

Loire kétségbeesve nézett fel rá. Nem tudta eldönteni, hogy komolyan beszél-e. Már hogy ne térne el az animálástól? Most az élőnek kellene parancsolnia, és nem az élettelennek, mint általában teszi. Mégis szöget ütött a fejében, amit Ward mondott. Ha a hús csak hús, a csont pedig csak csont, és figyelmen kívül tudja hagyni az élőt benne, talán tud vele kezdeni valamit.

– Menjetek hátrébb – utasította a többieket, pontosan nem tudta, hogy mit fog csinálni, de abban az egyben biztos volt, hogy pokoli fájdalmat fog okozni Espadának azzal, amit tenni készült -, Ward, menj a feje mellé, és ha nagyon kapálózik, fogd le.

Bastion döbbenten figyelte a jelenetet, elképzelni sem tudta, mire készülhet Loire. De nem kellett sokáig várnia, hogy kiderüljön, a lány egyetlen határozott mozdulattal belenyúlt a kitüremkedő, törött borda ütötte sebbe. Ujjai finoman csusszantak el az éles, csipkézett csontszegély mellett, egyáltalán nem sértette fel tenyere finom bőrét. Ujjai meghosszabbításaként használta a mágiát. Körbetapogatta a sebet, és mintha mindent látna, tudta, hogy hol vannak a sérülések, valahogy azt is tudta, mit kell tennie, hogy Espadát életben tartsa, legalább egy húsz percig.

Utasította a csontot, hogy bújjon vissza a bőr alá, az őt körülölelő húsba, ahogy arra is, hogy forrjon össze a letört darabbal, ami vészesen közel került a tüdőhöz. Így azt is vissza tudta húzni eredeti helyére. Annyira koncentrált, hogy még azt is hallotta, ahogy nőnek a csontok, ahogy csorog Espada vére, hogy lecsöpög a még mindig nyitott seb szélein, ahogy végigfut az ő csuklóján, egészen a könyökéig. Annyira kizárta a külvilágot, hogy az viszont nem jutott el hozzá, ahogy a fiú kínjában tágra nyílt szemekkel az égre meredve torkaszakadtából üvölt.

Bastion a fülére szorította a kezét, hallani sem bírta öccse kínjait. Legszívesebben Ward is ezt tette volna, de neki követnie kellett Loire utasítását. Kabátját az összetört fiú feje alá hajtogatta, majd két határozott mozdulattal erélyesen a földre szorította a karjait. Fejét igyekezett térdeivel megtámasztani, hogy ne ütődhessen az aszfaltnak.

Loire-nak fogalma sem volt mennyi idő telt el, míg egy volt Espada csontjaival és húsával. A következő, amit felfogott a körülötte levő világból, hogy valaki erősen megszorítja a csuklóját, és ellentmondást nem tűrően kihúzza a kezét a sebből. Aztán karok fonódtak a hóna alá, és valakik talpra állították, bár a lány minden erejével tiltakozott, és varázsnyelven kiabált, amit csak Bastion és az orvosok érthettek.

– Loire! – Próbálta felrázni Bastion, miközben Ward tartotta, hogy össze ne essen. – Térj magadhoz! Már itt van a segítség. Megmentetted, hallod?

A lánynak ekkor tisztult ki a tekintete, ekkor fogta fel, hogy hol van, rémülten pillantott körbe, tekintetével Espadát kereste. Aztán észrevette, hogy épp a mentőbe emelik be. Oda akart futni, de a lába megrogyott alatta, ahogy megmozdult. A gyógyítás rengeteget kivett belőle, még maga is elcsodálkozott rajta, hogy mennyit, az animálás sosem volt ennyire fárasztó. Ward azonnal értette, hogy mit szeretne, és eltámogatta a mentőig, oda ahol Luther épp az egyik orvossal beszélt.

– Ne aggódjon, uram, megmarad a fia – nyugtázta az orvos -, bár azt el kell mondanom, hogy rettenetes fércmunkát végzett a lánya. Nem fogjuk tudni hegek nélkül meggyógyítani a fiút. És azt sem tudjuk megjósolni, mennyi időt vesz majd igénybe, hogy felépüljön.

– De ha nem teszi, meghalt volna? – Kérdezte Luther megerősítésként, mikor a doktor bólintott, a férfi annyit mondott csak Loire-t nézve – Viszont, ha túléli, kit érdekel az a pár sebhely a mellkasán? Az számít csak, hogy túlélte, amíg ideértek.

Loire akkor olyan megkönnyebbülést érzett, mint még soha. Abban a pillanatban kiszállt minden erő a tagjaiból. Szerencsére, Ward még mindig fogta, így nem esett össze, mikor elájult a kimerültségtől. Az egyik orvos intett a fiúnak, hogy fektesse be Loire-t a másik hordágyra, majd ők összeszedik.

Mikor a mentő elindult, Jonas odalépett Luther mellé. A kamerák még mindig pörögtek. A műsorvezető valami olyasmiről hadovált, hogy ha ezt a sztorit leadhatnák, azzal ország világ előtt tisztázni lehetne Loire-t. És az engedélyét kérték, hogy még aznap adásba kerülhessen a felvétel.

Luthernek épp a legkisebb gondja is nagyobb volt Jonas műsoránál, ezért talán azt sem tudta pontosan, mire mond igent. Józan énje persze tudta volna, hogy ez volt a tökéletes marketingfogás. De a legnagyobb gondot épp háborgó lelkiismerete jelentette számára. Sokszor adott már utasítást mindennemű szívtelen feladatok elvégzésre, de ez egy egészen új szint volt most.

Ezt a dicsőséget inkább meghagyta olyanoknak, akik nem csináltak lelki és önértékelési kérdést a kéz bepiszkolásból. Csakhogy ilyen közel még egyetlen művéhez sem került, még úgy sem, hogy Espada már előző alkalommal is határesetnek számított, és volt jópár álmatlan éjszakája miatta. Most viszont úgy érezte túl messzire ment, annak ellenére is, hogy jobban sikerült a terve, mint ahogy azt eredetileg remélni merte volna.

Jegyzet

Borítókép forrása: unsplash.com (Rommel Davila)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s