Szövegkönyv nélkül

Leon feje fájdalmasan lüktetett, mikor magához ért, arról nem is beszélve, hogy a fehér fény, ami körülvette iszonyatosan bántotta a szemét, és pokoli szintre emelte a hányingert, ami a torkát ostromolta. Ahogy óvatosan megpróbált körülnézni – ez egyáltalán nem volt egyszerű feladat, mert minden úszott a szeme előtt, a feje meg akár vattával is ki lehetett volna tömve -, mocorgást hallott az egyik oldala felől. Abba az irányba fordult, és azonnal jeges rémület kezdte szorítani a mellkasát.

Az ágya mellett az utolsó ember ült, akit koponyát hasogató fejfájással ébredve látni vágyott. Ezer érzelem cikázott át rajta, gyűlölet, döbbenetet, félelem és rettegés… vágyakozás. Vágyakozás? Akármi történt is vele, jó nagy ütés lehetett, ha ennyire összezavarta a fejét. Abban viszont, hogy összeszedje a gondolatait egyáltalán nem segített a folyamatos hümmögés és csipogás, ami körülvette, és azok az áttetsző kötelek, amik a karjába fúródtak, vagy a mellkasára tapadtak, mint valami fehér piócafejek.

Ahogy kinyúlt, hogy az egyik oldalon kihúzza a kötelékeket a karjából, a férfi, akit legfeljebb egy csatamezőn a saját vérében fetrengve látott volna csak szívesen, lefogta a kezét.

– Óvatosan – mondta neki olyan kedvesen, ahogy még sosem hallotta beszélni –, semmi jól nem sül ki belőle, ha ezeket most kitéped. Hallod, Cal? Nyugi, minden rendben. Jó kezekben vagy.

Leon végignézett rajta. Sosem látta még a Mágus fiát páncélon kívül semmi másban. Most meg laza inget viselt, és amennyire meg tudta állapítani, egyszerű szövetnadrágot. Annak ellenére, ő maga nem volt varázsló, az apja legnagyobb bánatára, a birodalom egyik legfélelmetesebb harcosa volt.

De mi ez az egész? Cal? Kit szólít így? Azt hiszi, hogy annyira beverte a fejét, hogy meg tudja téveszteni? Tényleg azt képzeli, hogy elhitethet Leonnal valami légből kapott történetet? Vagy hogy valaha elfelejti neki, hogy a Mágus milyen kegyetlen hidegvérrel ölte meg a szüleit?

– Mi ez az egész, Moloch? – kérdezte ellenségesen. – Mit csinálunk itt?

Figyelte, ahogy Moloch egy pillanatra lecsukja elképesztően zöld szemeit, és hátrasimítja vörös haját, szeplős arca megrándult. Szeplős? Sosem látta meg azokat az aranyba hajló pontokat. Bár, talán sosem volt hozzá még ilyen közel. Amikor megütköztek, Moloch mindig a halálfejes acélsisakját viselte. Nézte, ahogy a másik vékony vonalakká préseli az ajkait, majd vesz egy nagy levegőt.

– Mire emlékszel, Leon? – kérdezte sokkal óvatosabban, az arca ugyanúgy nem árult el semmi érzelmet, ahogy korábban sem szokott. A korábbi aggodalom is eltűnt róla.

Remek, legalább vége a játékoknak. Gondolta megkönnyebbülve Leon, és kifejezetten büszke volt magára, hogy ezzel a fejfájással egyáltalán képes még gondolkodni. És hogy mire emlékezett? Nagyon sok zöldre, ami körülvette. De nem mezőkre… Zöld falakra? Ponyvák lehettek a várfalon? Igen, a várfalra határozottan emlékezett, le akart ugrani a vizesárokba.

– Meg akartam szökni az apád várából – mondta végül bizonytalanul.

– Igen, meg akartál – támasztotta alá a gyanúját Moloch.

– Mi történt velem? Te tehetsz róla? Megint a foglyotok vagyok?

Moloch keze megremegett Leon karja mellett az ágyon, mintha meg akarná markolni az ujjait. De végül nem tette. Ebben valószínűleg közrejátszott az is, hogy Leon gyilkos tekintettel meredt rá.

– Nem vagy fogoly – vont vállat végül. – A Mágus nem tud arról, ami történt. Én azt akartam, hogy meg tudj szökni, Leon.

Ez a kijelentés a szavát szegte. Ahogy próbálta jobban szemügyre venni Molochot, semmi mást nem látott rajta, csak szomorúságot és őszinteséget. Mi ez az egész? Lehet, hogy végig nem az volt, akinek hitte? Lehet Moloch is egy egyszerű szerencsétlen, aki kénytelen a Mágus elnyomása alatt élni, hiába a fia? Lehetséges, hogy ő is épp olyan kevéssé akarta azt az életet, ami neki jutott, mint Leon maga?

A pittyegés úgy erősödött egyre inkább körülötte, ahogy a szívverése eszelős üteműre gyorsult. Bántotta a fülét az éles hang, és alig kapott levegőt. Aztán kivágódott a szoba ajtaja, és fehér-zöldbe öltözött nők és férfiak tolakodtak be a terembe. Félrelökték Molochot az ágy mellől. Aztán történt valami, és Leon körül elkezdett szétesni a világ. Mielőtt megpróbálhatta volna megvédeni magát, minden elsötétült körülötte.

---

💫✨✨✨✨💫

---

Josht szinte kihajította az orvos a kórteremből, miközben azt dünnyögte az orra alatt, hogy éppen így értette, hogy semmivel se izgassa fel a beteget egy ilyen fejsérülés után. És kinek a hibája volt ez az egész baleset? Természetesen Calebé, mert fafejű volt, mint mindig. Mindenki próbálta meggyőzni róla, hogy hagyja azt a jelenetet a hivatásos kaszkadőrre… De ő hajthatatlan volt… És erre most tessék.

Josh kétségbeesetten vette hátát a falnak a kórterem ajtó mellett. Szúrt a mellkasa, az aggodalomtól alig kapott levegőt. Francba… az egésznek nem így kellett volna alakulnia. Már rég a kedvenc éttermükben kellene ülniük… Ha a tervei szerint haladtak volna a dolgok, mostanra már az érzéseit is megvallotta volna Calebnek. Talán már egy pár is lennének… Másra sem vágyott.

És az a pillanat, amikor Cal Molochnak szólította… az a gyűlölet, amivel nézett rá… Fogalma sem volt, hogy tudott lélegezni akkor, mikor a másik indulatai majdnem megfojtották. Igaz, az orvos mondta neki, hogy Cal egy ilyen súlyos fejsérülés után zavart lehet, és semmivel sem szabad felizgatni… De arra Josh egyáltalán nem számított, hogy azt fogja hinni, hogy abban a hülye sorozatban vannak.

Mégsem merte felvilágosítani, hogy ő nem Moloch, ahogy Cal sem Leon. Inkább hagyta, hogy a szerepük alakítsa körülöttük a beszélgetést. Úgy próbált mindent megvallani Calebnek, hogy tulajdonképpen nem mond semmit arról, hogy kik is ők valójában.

És történjen akármi, higgyen Cal akármit, nem fog elmozdulni mellőle. Ez már akkor megfogalmazódott benne, mikor látta lezuhanni a díszletről. Életében nem rettegett még annyira, mint mikor a mozdulatlan test fölé hajolt, és azt figyelte, hogy hízik egyre kövérebbre Cal feje körül a vértócsa. Aztán megérkeztek a mentősök, ellátták Calebet, és maguk mellé engedték Josht is a mentőbe. És ő azóta nem mozdult el a másik mellől, hogy elhelyezték a kórteremben.

Ahogy próbálta megzabolázni száguldó gondolatait, észrevett valakit felé közeledni a folyosón. Nem sokára azt is ki tudta venni, hogy Roberts az, a sorozat producere. A testes, kopaszodó férfi egyenesen Josh elé lépett, biztatóan megveregette a vállát, aztán kertelés nélkül rákérdezett Caleb állapotára.

– Nem tudnám megmondani – rázta meg a fejét Josh, és megdöbbentette, hogy mennyire kétségbeesetten cseng a hangja. – Azt hitte, hogy Moloch fogságában van. Azt hiszi, hogy ő tényleg Leon…

Roberts felnevetett, és inkább kínos volt az a nevetés, mint tényleg vidám. Gyorsan el is halt az a tettetett jókedv.

– Biztos jól lesz – jelentette ki mégis határozottan –, csak beverte a fejét. Kell neki egy kis idő, hogy rendbejöjjön.

– Remélem, igazad lesz – sóhajtott egy nagyot Josh, és mindennél jobban szeretett volna rágyújtani a nagy idegességre. De Cal nélkül nem lett volna az igazi, lelki szemei előtt pörgött minden emlék, amikor a forgatás szüneteiben kisurrantak rágyújtani. Megrázta a fejét, és sokkal határozottabban nézett Roberts szemébe. – Mi lesz most? Úgy értem a sorozattal…

– Vannak bőven részek leforgatva – vont vállat a másik férfi –, még két epizód, és úgyis az évad közi hat hetes szünet jön. Szóval lesz ideje bőven felgyógyulni. Most úgyis ez a legfontosabb. Megnéztem azt az utolsó felvételt, amikor lezuhant. Hát az kell mondanom, hogy kiváló cliffhanger lesz majd az évad végén. Tökéletes lett az a jelenet. Szerencse a balszerencsében, hogy nem kell újravenni. Szóval az évad végéig jók vagyunk.

Josh keze ökölbe szorult a teste mellett. Persze, mi más lenne fontos Robertsnek a sorozat atyjaként, mint az, hogy mennyi utómunkája lesz emiatt a baleset miatt. De ha innen nézte, az is szerencse a balszerencsében, hogy Caleb túlélte, és így nem kell új főszereplőt castingolni a megboldogult Leon helyére. Roberts teljesen vakon Josh indulataira, tovább beszélt.

– A forgatást viszont nem állítjuk le. Egyelőre megyünk tovább azokkal a jelenetekkel, amikben ti nem szerepeltek. Remélem hamarosan vissza tudsz jönni, és akkor te részeidet is felvesszük. Így pedig nem lesznek fennakadások.

– Nekem jó – fújta ki a levegőt önmaga megnyugtatására Josh.

Roberts még egy darabig ott maradt mellette, egészen addig, míg az orvosgárda ki nem jött Caleb kórterméből. Elmondták nekik, hogy mr. Henley rendben lesz, csak sok pihenésre és nyugalomra van most szüksége. Megnyugtatták Josht, hogy az is teljesen normális, ha zavart, esetleg még napok múlva is az. Akkor kell csak elkezdeniük aggódni, ha egy hét múlva sem javulna látványosan az állapota.

Ezek után visszaengedték Josht Caleb mellé, Roberts pedig elköszönt tőle, mondván másnap majd ismét benéz. Nem bánta, hogy nem marad ott mellettük, fogalma sem volt, hogyan improvizálná bele a színjátékba a producer jelenlétét. Talán mondjuk eladhatná gyógyítónak. De inkább abban bízott, hogy erre nem lesz szükség. Mást sem akart, mint nyugalmat, és visszakapni Calebet. Hiába volt a mágikus világ egyik leghatalmasabb és legjóképűbb varázslója Leon, Josh Cal érzéseit akarta vissza maga iránt. Nem tudta, meddig lesz képes Molochként viselkedni Leon gyűlöletével szemben.

Gyorsan kiviláglott persze, hogy még egy darabig biztos. Az elkövetkező napokban az esetek többségében Leon ébredt fel, nem Caleb. És Moloch minden alkalommal ott volt mellette. Minden kérdésére válaszolt. Újra meg újra megnyugtatta, hogy a Mágus nem fog nem eljönni érte, mert mindent az apja ellenében tesz.

Néha viszont, amikor Calebet találta a kórházi ágyban, elmondhatatlanul megkönnyebbült. Egy-két alkalommal, mikor annyira égett a vágyaktól, majdnem színt is vallott neki. Egy esetben, mikor Caleb annyira érzelmesen beszélt vele, majdnem meg is csókolta, de még időben sikerült parancsolnia magának. És Josh később sem bánta meg, hogy akkor erőt vett magán. Képtelen lett volna tükörbe nézni, különösen az után, hogy rádöbbent, egy “Leon majd Caleb epizódot” követően, Cal nem emlékszik a történtekre. Minden alkalommal olyan volt, mintha akkor először ébredne fel a baleset után. Ugyan hogy csókolhatná meg? Hogy magyarázná meg később Calebnek, hogy nem élt vissza a helyzetével?

A hét vége felé Joshnak be kellett ugrania egy napra a forgatásra. Roberts mindenképp fel akart venni pár jelenetet, amihez elengedhetetlen volt ő is. Josh semmi késztetést nem érzett a forgatáshoz, és oly mértékben minden beleélést nélkülözött a játéka, hogy nem egy jelenetet azért kellett többször újra venni, mert akár egy üres bábú is játszatta volna, annyira érzelemmentes és karakteridegen volt minden, amit csinált. Aztán csak sikerült megemberelnie magát, és végül majdnem mindent felvettek, amit csak aznapra elterveztek.

Ezek után rohant vissza a kórházba, csakhogy megint Leont találja a fehér kórteremben, az ágyban fekve. Cal arca felcsillant, amikor meglátta belépni, Josh eleinte nem is értette az aggodalmat rajta.

– Már azt hittem valami bajod esett – súgta alig hallhatóan, szemlesütve Leon. – Attól féltem, hogy a Mágus rájött…

– Nem jött rá semmire – rázta meg a fejét határozottan Moloch –, csak el kellett intéznem neki valamit, hogy továbbra se gyanítson semmit.

Ezzel végülis nem hazudott. Moloch valóban a Mágusnak igyekezett felhajtani valami varázserejű tárgyat, ami megmutatja majd neki, hogy hol bujkál Leon és a számkivetett bandája.

– Még mindig nem tudom, hogy miért csinálod ezt az egészet – nézett most mélyen a szemébe a másik.

– Mondtam már – vont vállat nemtörődöm módon Moloch –, gyűlölök a szolgája lenni, gyűlölöm, hogy mindenki engem gyűlöl az ő gonoszsága miatt. És irigyellek titeket. Harcoltok ellene, próbáljátok megtörni a hatalmát, de nekem nincs választásom…

Josh vett egy nagy levegőt. Sokat próbált a karakter fejével gondolkozni, akit életre keltett. És határozottan úgy érezte, hogy Moloch a pokolba kívánja azt a rengeteg megaláztatást és borzalmat, amit az őrült apja mellett kell elszenvednie. Ha lenne módja bárkinek elmondani az érzéseit, egészen biztosan ezek lennétek azok.

Leon szótlanul figyelte egy darabig, majd kinyúlt, és megfogta a kezét. De nem csak egyszerűen, barátian, hanem összefűzte az ujjaikat, és kicsit közelebb húzta magához az a kezet.

– Még mindig mellénk állhatsz, Moloch – súgta, és akkor először Caleb érzéseivel égett a tekintete, ennek ellenére összetéveszthetetlenül Leon beszélt hozzá. – Azt hiszem, mindig is sejtettem, hogy annyival több van benned.

Josh érzete, hogy könnyek szöknek a szemébe. Nem tudta meddig tudja még ezt a szerepet játszani, de abban a pillanatban úgy érezte, hogy nem bírja tovább. Calebet akarta, nem egy világából kiszakadt, ittragadt Leont. Felpattant mellőle, kirántotta a kezét a másik fogásából, egyik öklével ingerülten letörölte az arcán patakzó könnyeket, és kirontott a kórteremből.

A folyosón majdnem átesett Robertsen, aki nem tudott elég gyorsan eltávolodni az ajtótól. Josh megütközve meredt rá. Mi a fenét keres itt? És miért vág ilyen bűnbánó képet?

– Sajnálom, Josh – kezdett azonnal mentegetőzésbe –, nem akartam hallgatózni. De azt meg kell mondanom, hogy ez az előadás tökéletes volt. Ha nem ismerném, nekem ezzel eladtad volna az egész sorozatot.

– Az isten verje meg ezt a rohadt sorozatot! – bukott ki belőle minden indulat és feszültség. – Hidd el nekem, hogy most ez érdekel a legkevésbé. Az sem tudna meghatni, ha nem készülne belőle több rész! Van valami oka, hogy most idejöttél? Vagy mehetek a dolgomra?

Egy pillanatra megfordult a fejében, hogy visszamenekül a kórterembe, de akkor eszébe jutott Leon elszánt pillantása, ahogy új katonát próbál toborozni az ügye mellé, egyértelműen azért, hogy megbosszulja a szüleit, akiket abban hülye sorozatban vesztett el.

– Amit mondani akartam, ráér – biccentette kissé oldalra a fejét Roberts, semmi indulat vagy sértettség nem látszott rajta, és nem hallatszott a hangján sem. – De neked viszont vissza kellene menned.

– Miért? – kérdezte döbbenten, és azonnal visszafelé fordult a kórterem ajtó felé. Attól, amit látott még a lába is földbegyökerezett. Caleb ügyetlenül próbált felkelni az ágyból, és mindent megtett, hogy kihúzza a csöveket a karjából.

– Menj – intett a kórterem felé Robert –, aztán majd beszélünk.

Azzal sarkon fordult, és távozott. Josh pedig úgy rohant vissza kórterembe, mintha ezer démon üldözné. Még időben ért az ágy mellé, hogy elkapja Calebet, mielőtt összeesett volna. És a szíve is összefacsarodott, mikor Leon kapaszkodott meg a vállában. A könnyek ismét fojtogatták, próbálta visszanyelni őket, és ismét a rendíthetetlen Moloch lenni, akit Leon ismer.

– Hé, nem mehetsz sehova – szólt rá erélyesen, ahogy próbálta visszafektetni –, még közel sem vagy jól.

– Nem hagyhattalak úgy elmenni – rázta meg a fejét, arcán akkor keveredtek Caleb és Leon érzései és kifejezései –, nem hiheted azt, hogy csak egy katonát próbálok magam mellé állítani… Azt hiszem mindig is éreztem valamit, de sosem tudtam volna elmondani, ha nincs ez – félkézzel körbeintett magukon és a kórtermen. – És fogalmam sincs, hogy mit kellene most tennünk… Moloch…

Elakadt a szava, az ő szemében is valami lefordíthatatlan fájdalom remegett. Josh szorosan magához húzta, és átölelte. Arcát a nyakába fúrta, remegett, ahogy rázni kezdte a kétségbeesett zokogás. Már elég sok idő eltelt, most már talán nem furcsa, hogy kétségbeesik.

– Én sem tudom – súgta a másik nyakára.

Leon kissé eltolta magától, de csak annyira, hogy mélyen a szemébe nézhessen. Aztán nem gondolkozott tovább, és megcsókolta. Josh pedig elolvadt a karjában, az ajkai forróságától. Nem Caleb csókolta meg, de nem is igazán Leon. Viszont az a csók őszinte volt, kevés dolog volt annyira önzetlen az életében. Képtelen volt ellenállni neki. És akkor végre érzett elég erőt magában tovább játszani. Ha Caleb sosem tér vissza hozzá, hanem örökre Leon marad, ő akkor is mellette lesz majd. Számít az, hogy Molochként? Abban a pillanatban egészen biztosan nem számított.

Miután kifulladva elengedték egymást, Leon hagyta, hogy Moloch visszafektesse az ágyba. Aztán még sokáig beszélgettek, arról, hogyan szabaduljanak meg a Mágustól, és hogy mihez kezdjenek majd a kezükbe kerülő szabadsággal.

Josh úgy érezte aznap éjjel, mikor magára hagyta Leont, sokkal könnyebb a lelke, mint a baleset óta bármikor. Leon akarta Molochot. Éppen annyira, ahogy Caleb Josht és fordítva. Nem ez volt ugyan a legideálisabb kapcsolat, amit el tudott volna képzelni, de a semminél talán mégis jobb.

---

💫✨✨✨✨💫

---

Mikor Caleb ébredezni kezdett aznap reggel, olyan volt, mintha az óceán mélyéről úszna a felszín felé. Akkor volt először ennyire tiszta a tudata hosszú idő óta. Próbálta felidézni, hogy mióta lehet kórházban, és arra kellett jutnia, hogy legnagyobb jóindulattal is egészen biztos hetek teltek el.

A fejében képek kavarogtak. És Josh minden emlékben ott volt. Újra játszotta lelki szemei előtt az összes beszélgetést Leon és Moloch között, ismét látta az összes fájdalmas arcrándulást Josh kifejező arcán, látta a könnyeket remegni a szemében. Magasságos egek, hogy mit kellett kiállnia mellette! És Josh végig mellette maradt…

Megpróbált körülnézni a szűkös kórteremben, hátha lát egy órát, amiről leolvashatja, mennyi az idő, és talán még azt is kitalálhatja, hogy mikorra várja Josht. Minden megpróbáltatásért, ami elé az utóbbi hetekben állította, bocsánatot kell majd kérnie… Alig bírt nyugton maradni, miközben csigalassúsággal vánszorogtak a percek. Szerencsére nem kellett sokat várnia, mert Josh talán egy fél órán belül megérkezett.

Caleb egy ideje már nem volt infúzióra kötve, csak azért tartották bent, mert nem merték kiengedni addig, amíg Leonnak képzelte magát. Viszont amint meghallotta, hogy nyílik az ajtó, és meglátta Josht belépni, lerúgta magáról a takarót, és szinte kirepült az ágyból, egyenesen a másik nyakába.

Akkor mindenre emlékezetett: minden szóra, ami elhangzott köztük, akár Leonként, akár Calebként volt ébren, emlékezett minden ígéretre, amiket Leon tett Molochnak, és minden csókra, amiket az egykori ellenségek váltottak. Aznap reggel viszont Josht akarta megcsókolni. Önmagaként. Calebként.

– Úgy sajnálom… mindent, amit ki kellett állnod miattam – súgta Josh fülébe, olyan erősen szorítva magához, amennyire az csak az erejéből telt.

Amikor megrohamozta Josh ajkait, ő nem állt ellen. Sőt Calebnek afelől sem voltak kétségei, hogy a másik további szavak nélkül is tudja, hogy ismét a régi önmaga. Ahogy Josh a mellkasára szorította, minden csókját és érzését viszonozta, Caleb alatt majdnem a lábai is elgyengültek, annyira jó érzés volt. Addig el sem engedték egymást, míg ki nem fogyott a tüdejükből minden levegő. Josh akkor visszaültette az ágyra, és maga is mellé telepedett, méghozzá olyan szorosan, amennyire az csak lehetséges volt.

Akkor nem beszéltek, hagyták, hogy a csókjaik mondjanak el helyettük mindent. Akkor is épp egymást csókolták, mikor Roberts belépett a kórterembe. Neki is elég volt csak egy pillantást vetnie rájuk, és azonnal tudta, hogy végre minden rendben, hogy Caleb végre visszatért.

– Ezt eredetileg neked hoztam, Josh – dobott közéjük az ágyra köszönés helyett egy szövegkönyvet Roberts –, de úgy látom, pont a legjobbkor készült el.

– Ez meg mi? – vette kézbe gyanakodva Caleb.

Robert szája széles mosolyra húzódott, jó hogy fültől fülig nem ért.

– Ez kérlek az új évad szövegkönyve – kacsintott rájuk.

– De hát azt már mikor lefixáltuk… – értetlenkedett Josh is.

– Átírattam – vont vállat Roberts. – Na, olvassátok át, és délután visszajövök, mert tudnom kell a véleményeteket, hogy jó lesz-e így.

Azzal intett nekik, és távozott, éppen ahogy mindig is szokott, minden felesleges sallang nélkül. Caleb pedig – ha már úgyis az ő kezében volt a szövegkönyv – suttogva olvasni kezdte a következő évad jeleneteit. Eleinte csak leesett az álluk, aztán a mosolyuk lassan egyre szélesebbre nőtt az arcukon. Pontosan az elevenedett meg a lapokon, amiken az eltelt hetekben Leon és Moloch keresztülment.

Ez volt a legbevállalósabb szövegkönyv, amihez valaha szerencséjük volt. Nem tudták, milyen hatással lesz majd a sorozat sorsára és népszerűségére, de abban egészen biztosak voltak, hogy teljes elszántsággal vállalják majd a történet ezen váratlan fordulatát. Leon és Moloch lesznek a legütősebb pár, akiket a sorozat ipar és a tévé képernyők addig láttak. Josh és Caleb pedig teljes mellszélességgel kiállnak majd Roberts döntései mellett.

Jegyzet:

• Borítókép forrása: unsplash.com (Josipa Juras)