Kérdezz! Felelek… (Május)

Meghoztam a Blogzaholic Facebook csoport május kérdéseire a válaszaimat. Igyekeztem őket a lehető legérdekfeszítőbben megválaszolni. Remélem, Ti is érdekesnek találjátok majd a válaszaimat. 😊

1. Hogy telt az áprilisi hónapod és mi a terved májusra?

Nagyon termékenyen telt, sokat haladtam azzal a regényemmel, amit szeretnék majd a Gyufaláng után megjelentetni, illetve szeretnék majd foglalkozni a Gyufaláng folytatásával is. Májusra elsősorban az a tervem, hogy befejezzem a kézirat átnézését, és hogy mielőbb megjelenhessen a könyv.

2. Hogyan/mivel szoktad meglepni édes anyukádat anyák napján?

Nem különösebben szoktuk meglepni, általában ilyenkor összegyűlik a család egy jó nagy létszámú ebédre, amire mindenki hoz valamit, amivel hozzájárul az ebédhez. Például sütit, virágot ilyesmiket.
Sajnos most a járvány miatt nem tudtunk hazamenni meglátogatni a szüleinket, ezért csak hosszú telefonbeszélgetésből állt a felköszöntés.

3. Hogyan készültél/készülnél az első anyák napi köszöntésedre?

Te jóságos ég! Van még olyan aki emlékszik erre? Olyasmi halvány rémképeim vannak, hogy borzasztó hamisan elénekeltük az “Orgona ága” című dalocskát. És persze, mivel az anyukák elfogultak, a miénknek tetszett (legalábbis ezt állította, de nem vagyok benne biztos, hogy ebben az esetben hiszek-e neki).
Nem tudom most hogy készülnék az első köszöntésre, de ilyen mértékű zenei inzultustól minden bizonnyal óva inteném magam. Talán egy vers jobb választás lenne. 😅

4. Anyukámnak: minden, amiért szeretlek!

Azt hiszem, ez egy véget nem érő lista lenne, ha mindent itt próbálnék felsorolni. 🤔

5. Ha minden újra kinyit, hová fogsz menni legelőször?

Azt hiszem, összeülünk a barátokkal, és elmegyünk valahova egy közös vacsorára. Az az igazság, hogy ki lehet bírni a saját kanapén kávézással és skype hívásokkal, de ezért hiányoznak a személyes találkozók is.

6. Melyik az a Disney mese amit bármikor újra tudnál nézni?

Három kedvencem van, amik bármikor jöhetnek, ezek sorrendben:
3. Mulan
2. Tarzan
1. Szépség és a Szörny

7. Állítottak már neked májusfát? Mi a véleményed erről a szokásról?

Személyesen nekem még nem, de mikor gyerek voltam, ezt egy nagyon komoly közös program volt. Ahogy az is, hogy a végén “kitáncoltuk” a májusfát.
Én személy szerint kiskoromban nagyon szerettem ezt a szokást, de mit nem szeret egy gyerek, amit a felnőttek vidáman és boldogon csinálnak körülötte? 😃

8. Szerinted manapság könnyen lehet ismerkedni?

Szerencsére én már évek óta nem voltam ismerkedésre szorulva, de azok alapján, amit ismerősöktől/barátoktól hallok, annyira nem tűnik egyszerű feladatnak…

9. Sportolsz? Mesélj róla, kinti vagy benti időtöltésként szereted űzni?

Általában kocogni, vagy ugrókötelezni szoktam, régebben meg úsztam és kosaraztam – bár ezen utóbbinál eléggé hátrányból indulok a termetem miatt… Az utóbbi hetekben viszont annyit dolgoztam, hogy minimálisra csökkent a sporttal töltött időm…

10. Van kedvenc tavaszi koktélod?

Kifejezetten tavaszi koktélom nincs. De általában az édes, gyümölcsös dolgokat szeretem. Abszolút kedvencem a Strawberrey Colada, de egy Pina Coladát is bármikor elfogadok. 🍹🍹🍹🍹

11. Mi a véleményed a poliamoriáról?

Általában az, hogy “not my cup of tea”. Eléggé nem az én világom, de nem szólok bele. Ha valaki így érzi jól magát, és az egész konszenzusos alapon, másoknak nem ártva történik, ki vagyok én, hogy megmondjam nekik, hogy mit hogyan csináljanak.
Olvastam egy-két könyvet, amiben hárman voltak egy párkapcsolatban, és bár tényleg nem az én világom, voltak ezek közt olyanok, amik kifejezetten tetszettek.

12. Az Ápolónők Nemzetközi Napja.

Szerintem jóval többet érdemelnének évi egy nap megemlékezésnél. Kifejezetten most, amikor kifejezetten embert próbáló körülmények között kénytelenek dolgozni.

13. Linkelj olyan posztokat, amelyeket ezen a héten olvastál és nagyon szeretted őket.

  • Tal Bauer blogbejegyzése az arab/iszlám kultúráról, és a saját kutatásai a Whisper című könyvéhez. A bejegyzés egyébként angolul van.
  • Ez a cikk nagyon tetszett a szerzői kiadásról és sikerességről vagy éppen sikertelenségről.
  • Ha tippeket keresnétek utazáshoz. Én nagyon szeretnék eljutni ide. 😉

14. A magyar konyha melyik étele a kedvenced?

Hú, ebben nagyon nem vagyok jó… nem igazán szeretem a magyar konyha legtipikusabb ételeit. A gulyás levestől és halászlétől egyeneses kifutok a világból, de nem szeretem a pörköltet, és töltött/székely káposztát sem. Talán a lecsó. Igen, lecsó bármikor jöhet. 🤣

15. Egy film, amit szerinted rólad írtak.

Nem tudok ilyen filmet mondani, de olyat, ami az utóbbi időben mélységesen megérintett azt igen. Ez pedig Számolás joga (Hidden figures), ami a NASA-tz segítő fekete bőrű matematikus nőkről szól.

16. Mit gondoltok TikTok alkalmazásról?

Nem használom, csak láttam pár videót. De nagyon kívül esik az érdeklődési körömön, ezért nem is nagyon tudok róla véleményt formálni.

17. Szoktál kertészkedni tavasszal?

Szerencsére nincs kertünk. 🤣 Mindenre allergiás vagyok, és gyerekkoromból elég szörnyű élményeim vannak kötelező kertészkedésből. Tudjátok milyen borzalmas úgy barackot szedni, hogy allergiásak vagytok a kis szőreire? Próbáljátok meg elképzelni. 😅

18. Hogyan zajlik nálad a ballagás ebben a nehéz időszakban? / Milyen volt a ballagásod? Mesélj róla

Te jóságos ég! Én földtörténeti korokkal ezelőtt ballagtam. És nagyon jó volt, mert az jelentette, hogy véget ér gimnázium. Nálunk egyébként elég nagy esemény volt rengeteg rokonnal, közös ebéddel, mindennel.

19. Mutasd a körmöd!

Már eléggé lenőtt, de ilyen volt. 😅

20. Szerinted milyenek azok a nevek, amelyet az MTA elfogadott az utóbbi időben? Te engednéd az extrém, különleges neveket magyar babáknak? Van kedvenc neved?

Szerintem viccesek. A tapasztalataim szerint a szülők olyan változatos módokon tudják tönkretenni a gyerekiek életét, egy fura név kiválasztása csak egy a sorban. Az persze egészen biztos, hogy egy “jól” sikerült névválasztás nagyon meg tudja nehezíteni a beilleszkedést egy-egy társaságba. Ehhez pedig nem is kell igazán igazán extrémnek lennie, elég csak ha kissé szokatlanabb, vagy furcsa.
Nekem egyébként ami nagyon tetszik, az például a Boróka, Csendeske. Azt nem állítóm, hogy meggyötörném a gyerekem valami kifejezetten furcsa névvel, de van pár, ami tetszik.

21. Írj levelet a gyerekkori énednek.

Ha levelet írnék magamnak, azt tanácsolnám magamnak, hogy csinálja meg előbb a jogsit, mert rengeteg kényelmetlenséget spórolhatna meg magának. Ezen kívül még egy halom tanácsot tudnék adni a gyerekkori magamnak, de tudom, hogy nem hallgatna az idősebb magára sem. Mindig is fafejű voltam, na… 🤣

22. Melyik zene fejezi ki a tavaszt számodra?

Azt hiszem, leginkább az Omnia Alive! című száma.

23. Melyik az az étel amit elsőként tanultál meg elkészíteni?

Rántotta. Nem nagy kihívás megcsinálni, valószínűleg éppen ezért volt ez az első. Egyébként mind a mai napig törekszem viszonylag könnyen, gyorsan elkészíthető, de teljes értékű ételek készítésére.

24. Mi volt a kedvenc gyereknapi emléked?

Amikor a családommal egy kalandparkszerűségbe mentünk. Jó eséllyel nem felelne meg a mostani szabványoknak, de mint gyerekek, mi nagyon élveztük, hogy ezer helyre fel lehet mászni.

25. Melyik az a hely ahova szívesen kirándulsz tavasszal?

Skócia. Bár ide az év bármelyik szakaszában tudnék kirándulni. Mert hogy lehet bármi ilyen szép? Utaztatok már például a Harry Potter vonaton? Mi át is mentünk a viadukton, ami a filmekben is benne van. 😍

26. Érettségi után milyen terveid vannak? / Hogy emlékszel vissza az érettségi hetére?

Mint azt fentebb már írtam, én nem tegnap érettségiztem. Ami biztos, az az, hogy nagyon fárasztó volt, a matektól meg kifejezetten rettegtem, és a mai napig nem értem, hogy sikerült olyan jól… Ezt az egyet leszámítva, én kissé úgy érzem, hogy minket kissé túlijesztgettek vele, mert nem volt olyan nehéz, mint ahogy beharangozták.

27. Mesélj el egy majálisi történetet!

Egyszer az állatkertben lehetett kisállatokat nyerni tombolán. És mi a tesóimmal nyertünk két tengerimalacot. A szüleim meg nyertek egy agyérgörcsöt, mert nekik mindig az volt az elvük, hogy állat a lakásba nem való. De így jár az, ki öt percig nem figyel a kölykökre. 🤣
Egyébként a tengerimalacokba ők is beleszerettek, és így maradhattak. Az egyik valami 8 évig élt utána. Az már matuzsálemi kor tengerimalacok közt…

28. Készíts egy nyári könyv/film/sorozat listát, amit mindenképpen elolvasol/megnézel.

Mivel olvasni szeretek inkább, ezért inkább egy 5-ös könyvlistát csinálok.
1. Befejezem a Whispert Tal Bauertől, de mivel épp megölte a lelkem, pár napja szüneteltetem.
2. Újraolvasom a Starst szintén Tal Bauertől, mert imádom azt a könyvet.
3. Folyatatni akarom K.A. Merikan Kings of Hell sorozatát (még 4 könyv vissza van belőle).
4. Folytatni akarom a vámpír nyomozós sorozatot (How to Elude a Vampire Alice Winterstől).
5. Elolvasom Tal Bauer szuperromantikus novelláit, hátha meggyógyítja a lelkem a regényei után…

29. Írj levelet a felnőttkori énednek!

Még nem állok rá készen, hogy önmagammal levelezzek… 🤣🤣🤣

30. Írd le, hogy miért (nem) szereted a nyarat

Én az izzadás részét nem szeretem, de az igen, hogy akkor lehet a legszerteágazóbban utazni a jó idő miatt. Kivéve persze, ha a déli féltekére menne az ember, mert ott akkor épp tél van. 😄

31. Viszlát tavasz, helló nyár

Azt hiszem, ide csak egy képet teszek, hogy ez mondjon el mindent helyettem.
Jegyzetek
  • Borítókép forrása: Blogzaholic májusi kérdéssor
  • Egyéb képek forrása sorrendben, ahol nincs külön megjelölve: unsplash.com (Juja Han, Mariliz López, Jeremy Yap, Jack Anstey, Zoritsa Valova)

2 Comments

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s