Időutazó – Húsvéti bónusz

Ez a novella a Blogzaholic Facebook csoport áprilisi bloggerjátékára készült, ahol az volt a feladat, hogy szabadon kellett írni a tavaszról és húsvétról bizonyos szavak felhasználásával (tavasz, május, természet, szabadidő).

Egyébként maga a novella az Időutazó című folytatásos történetem részét képezi. Igyekeztem úgy megírni, hogy úgy is olvasható és élvezhető legyen, ha nem olvastátok az eddig elkészült részeket. De az élmény mégis csak úgy az igazi, ha tudjátok, hogy mi történt Louis-val és Kimmel. A kész fejezeteket megtalálhatjátok a Regények szekcióban.



– Kim! Mi a fenét keres ez a rengeteg tojás a nappalinkban? – Kiabált be a hálószobába Louis, ahol Kim épp álmosan egyik oldaláról a másikra fordult.

Majd a következő pillanatban Louis berontott a szobába, és lerántotta Kimről a takarót. Az áldozat felháborodva, álomtól könnyező szemekkel nézett körbe, egyértelműen veszélyforrások után kutatva. A hirtelen ébredések mindig kihozták belőle ezt a reflexet.

– Kivan végveszélyben? – Kérdezte Kim álomittas hangon, miután a négy fal között nem talált semmi fenyegetőt.

– Szerintem senki, hacsak ez a rengeteg tojás nem valami számomra érthetetlen csapda része.

Figyelte Kimet, ahogy végre összegyűjtött annyi erőt az izmaiba, hogy fel tudjon ülni. Louis vigyorogva nézte az igyekezetet, amivel megpróbálta kidörzsölni az álmot a szeméből. Mélyfekete haja ezer fele állt, és amikor halvány kék szemeit Louis-ra emelte, neki még a lélegzete is elállt. Ezek voltak azok a pillanatok, amikért igazán érdemes volt élni, amikor Kim ilyen leplezetlen és őszinte érzésekkel nézett rá.

Aztán kikecmergett azt ágyból, és odalépett Louis elé, hogy a karjaiba vonhassa. Óvatosan, félve csókolta meg, még mindig tartott attól, hogy Louis-t esetleg zavarni fogja, ha a reggeli fogmosás előtt kap tőle csókot. De hát hogy zavarta volna? Mikor Louis másra sem vágyott, csak Kim csókjaira. Éppen ezért nem kis erőfeszítést igényelt tőle mindig, hogy társaságban illendő távolságot tartson tőle. Nem mintha bárkit zavart volna a kapcsolatuk – voltak előnyei a jövőnek, de mégis… Louis még mindig túl szégyellős volt ahhoz, hogy társaságban is kimutassa az érzéseit.

Miután Kim elengedte az ajkait, vigyorogva nézett le rá. Louis kicsi, törékeny termetével annak ellenére is szinte elveszett a másik karjaiban, hogy amióta az állomáson élt az idő legvégén, nem kevés húst sikerült felszednie korábban kórosan alultáplált testére.

– Basszus, Louis – dorgálta Kim vigyorogva –, sikerült tönkretenned a meglepetést.

– Meglepetést? Milyen meglepetést? – Pislogott fel rá csodálkozástól hatalmasra nyílt, aranybarna szemekkel.

– Hogy hogy milyet? Hát a húsvétit… Tudom, hogy itt mindenki magának választja meg, hogy milyen ünnepeket tart és melyik kor ideje szerint… És… és én nagyon szeretem a húsvétot. És gondoltam, hogy talán neked is fontos… És tudom, hogy nem számolod a napokat, amióta itt vagy, de tudod, a te idődben ma van húsvét vasárnap.

Louis szeme ha lehet még hatalmasabbra kerekedett. Tudta nagyon jól, hogy Kim, mivel olyan helyről származott, ahol szinte minden tilos volt, odavolt a huszadik és huszonegyedik század híres ünnepeiért, mint a karácsony, Halloween, húsvét, és persze a Valentin nap. Ez az utóbbi volt a kedvence, de az összes többibe éppen akkora lelkesedéssel tudta belevetni magát, mint ebbe az egybe.

És mivel Louis csak nem mondott semmit, csak meredt fel Kimre továbbra is, ő kezdte úgy érezni, hogy talán annyira nem volt jó ötlet ezzel a meglepetéssel készülnie. Talán az a májusi nap, mikor máglyahalálra ítélték, túl közel volt az utolsó húsvéthoz, amit az addig otthonának hitt aprócska, francia faluban töltött. Talán nem ébresztett túl jó emlékeket, hiszen Louis pere hetekig húzódott azért, hogy szórakozást biztosítson a népnek… ez pedig azt jelentette… Te jó ég hogy lehetett ilyen ostoba! Ez azt jelentette, hogy Louis az utolsó húsvétját egy boszorkányverembe zárva töltötte…

Önkéntelenül is szorosabbra fonta a karjait Louis körül. Majd arcát a másik puha, fényes barna loknijaiba temette.

– Sajnálom, Louis, nem gondolkoztam… nem akartam, hogy rosszul érezd magad… – elengedte, és kissé távolabb lépett tőle. – Megyek, és eltűntetem a tojásokat.

– Mi? Miről beszélsz? – kapott Kim után, és még épp azelőtt ragadta meg izmos karját, hogy kilépett volna a hálószobából.

– Csak… a máglya… attól tartottam, hogy rossz emlékeket ébreszt benned a húsvét…

– Mi? Nem! Dehogy! – az ajkába kellett harapnia, nehogy felnevessen Kim értetlen képét látva. – Szeretem a húsvétot. Sőt, az volt a kedvencem. Egyrészt a tavasz, meg a jó idő és ébredő természet miatt, meg azért is, mert akkor volt vége a nagyböjtnek, nem mintha a faluban nem lett volna az egész év böjt, csak akkor általában még kevesebb étel jutott… De amiért nagyon szerettem, az az, hogy a nagypénteket követő szombaton a földesúr megvendégelte a jobbágyait. És akkor végre annyit ehettem, amennyi csak belém fért.

Ezt hallva viszont Kim nevetett fel.

– El tudom képzelni, hogy az sem lehetett sok, hiszen most is annyit eszel csak, mint egy beteg madár – aztán elkomorult az arca. – De akkor miért néztél úgy az előbb? Valami egész biztosan zavart…

– Nyugi, Kim – Louis közelebb lépett hozzá, és körbefutatta a karjait a dereka körül. – Nem zavart semmi. Tényleg szeretem a húsvétot. Csak nem értem, mi köze van annak ehhez a rengeteg színes tojáshoz…

– Ez volt az a része a meglepetésnek, amit elrontottál – a heccelés ellenére boldogan mosolyogva fogta kézen Louis-t, és a nappali asztalhoz vezette. – Tulajdonképpen ezeket át kellett volna vinnem tegnap este Remhez, hogy elrejthesse őket a parkban, és akkor mehettünk volna tojásra vadászni. Aztán piknikeltünk volna a parkban, hiszen ma van egy csomó szabadidőnk… De annyira ki voltam purcanva a küldetés után, hogy teljesen kiment a fejemből…

– Még mindig nem értem… miért akarnánk tojásra vadászni?

Kim egyre inkább összezavarodott.

– Már miért ne akarnánk? – kérdezett vissza egyre bizonytalanabbul. – Azt ne mondd, hogy még nem esett le, hogy mi ez. A húsvéti nyulak tojásait kell megtalálni, mert félénkek, és ezért csak elrejtik a tojásokat… Ezért kell őket megkeresni… Tudod, mióta készülök erre a meglepetésre? Egy csomót kutattam francia húsvéti hagyományok után, és… és bíztam benne, hogy tetszeni fog…

Louis-t teljesen meghatotta Kim igyekezte, de sajnos továbbra sem került közelebb a megértéshez. Viszont azt sem akarta, Kim rosszul érezze magát emiatt vagy azt higgye, hogy nem értékeli azt, amit tenni akart, hogy a kedvében járhasson. Mégis minden igyekezete ellenére kontrollálatlanul robbant ki belőle a kíváncsiság.

– Kim, őszintén, fogalmam sincs, hogy miről beszélsz. Hogy tojnának a nyulak tojást? És miért? És miért rejtenék el? És miért kellene megkeresni? És miért éppen színesek?

Kim döbbenten hátrált egy lépést. Szinte ledöntötte a lábáról a kérdésvihar, amit Louis a nyakába zúdított.

– Szóval tényleg nem tudod, mi ez? – mikor Louis továbbra is értetlenül rázta a fejét, Kim egy nagy sóhaj kíséretében próbálta a lehető legjobban elmagyarázni. – Én sem tudom, hogy miért épp nyulak. De azt olvastam, hogy talán azért, mert a termékenyeget szimbolizálják, hiszen nagyon szapora állatok. A tojás meg valami kelta termékenységi hagyományból ered. De ez tényleg hosszú és bonyolult.

– Fogalmam sincs, hogy ez mikori szokás. És abban is egészen biztos vagyok, hogy senki nem mert volna ilyen eretnekséggel előállni a mi kis falunkban.

– Értem – még egy lemondó sóhaj Kim részéről –, akkor csak azt mondd el hogy milyen volt nálatok a húsvét.

– Hát… egyszerű, azt hiszem – kézen fogta Kimet és a maga után húzta a nappaliba, ahol mind a ketten lehuppantak a széles, kényelmes kanapéra, az egyik kosár színes tojás mellé. Louis sóváran nézte őket. – Azt már mondtam, hogy a Nagy Pénteket megelőző negyven nap nagyböjt volt. Szigorúan elő volt írva, hogy mit lehet enni, és mit nem. Leginkább semmit. De például halat lehetett, viszont a falu közelében csörgedező folyóban alig éltek meg halak. Szóval gondolhatod, hogy az alatt a negyven nap még keservesebb volt, mint amikor nem volt böjt, pedig akkor sem volt sok ételünk.

És például tilos volt tojást is enni. A faluban mindenki tartott csirkét, igaz, csak a legfontosabb ünnepekkor vágtak le egyet-egyet közülük, egyébként nem nagyon láttunk húst. Viszont tojás az mindig volt bőven. És hogy a nagyböjt alatt ne menjenek kárba, az asszonyok mindenféle trükkös módokon főzték meg őket, hogy elálljanak a negyven nap végéig. Például hagymát is tettek a főzetbe. A vöröshagymától aranyszínű lett a tojások héja, a lilahagymától viszont pirosas.

Kim tágra nyílt szemekkel hallgatta. Szinte itta minden szavát. És amikor Louis egy fél pillanat szünetet tartott, hogy levegőt vegyen, gyorsan közbe szúrta:

– Tudod, mennyit kutattam, hogy megtudjam, honnan ered a tojásfestés hagyománya? De a legtöbb forrás csak találgatni tudott, hogy honnan jöhet. Nekem viszont határozottan úgy tűnik, hogy ennek a tartósítási eljárásnak az emlékére született. És mi lett a tojásokkal? Meddig tartogattátok őket?

– Azt ugye mondtam az előbb, hogy a földesúr mindenkit megvendégelt. Az alattvalók ezekkel a tojásokkal járultak hozzá a vacsorához. Nagyon szeretem a tojásokat. Azokon a vacsorákon szinte mást sem ettem. Szerencsére senki sem számolta, hogy ki miből mennyit fogyasztott.

– Kérsz belőle? – vett fel egy megtermett, mintásra festett tojást az egyik kosárból Kim, és Louis felé nyújtotta.

– De ha most megesszük, akkor mi lesz a vadászattal? – kérdezte ő, miközben egy óvatos mozdulattal átvette Kimtől a tojást, de még nem törte fel.

Kim vállat vont, és félrenézett.

– Ha hülyeségnek tartod, akkor nem kell…

– Kim – kinyúlt, hogy az állára tehesse a kezét, és visszafordíthassa az arcát maga felé. – Nem tartom hülyeségnek. Egyelőre még azt sem tudom, hogy mi ez a szokás. De mivel annyit készültél vele, mindenképp szeretném kipróbálni.

Kim arca felderült, és lelkesen, gesztikulálva magyarázni kezdett.

– Franciaországban a szülők húsvét előestéjén elrejtik a tojásokat, és másnap a gyerekeknek meg kell keresniük őket. Ez egy verseny is, az nyer, aki a legtöbbet megtalálja. De például a huszadik, huszonegyedik században a nagyobb városok parkjaiban hatalmas, egész napos vadászatokat is rendeztek sok más egyéb programmal. Hatalmas élmény lehetett a gyerekeknek és a felnőtteknek is. Eredetileg el akartalak vinni Párizsba, de nem kaptam engedélyt az útra, ezért csak rendeltem egy halom tojást. És a küldetésről hazafele jövet beugrottam Párizsba 2000-ben, és elhoztam őket, hogy majd Remmel megcsináljuk itt a vadászatot.

Louis arcára boldog, meghatott mosoly ült ki. Kim már egy ideje ígérte neki, hogy ha jóváhagynak egy utat nekik, akkor elviszi a kedvenc éveibe, és megmutatja a kedvenc helyeit. Ezek ott szerepelt a 2000 évek eleji Párizs is. Kifejezetten romantikus út lett volna, és Louist bántotta is kicsit, hogy nem adták meg az engedélyt.

De Kim lelkesedése, és a rajongó fény a tekintetében mindenért kárpótolta. Akkor sem lehetett volna boldogabb, ha Kim aznap reggel azzal ébreszti, hogy indulnak Párizsba. Éppen ezért mindent meg kellett tudnia erről a nyulas-tojásos hagyományról, hogy a lehető legjobban vehessen részt benne. Lelkesedéstől csillogó szemmel és mosolyogva folytatta hát a tudakolózást.

– És van valami különbség a tojások között? – Louis előbb a matt színűre festett tojásokkal teli kosárra mutatott, majd arra, amiben színes, fényes papírba csomagoltak voltak.

– Ezek – mutatott a mattokra Kim –, rendes főtt tojások. A másik pedig csoki.

Louis szeme felcsillant. A csokit egyenesen imádta. Talán még a tojásoknál jobban, modern a hamburgernél és pizzánál is jobban.

– És Remet akartad megkérni, hogy rejtse el ezeket a parkban? – Miután Kim bólintott, határozott mozdulattal feltörte azt a tojást, amit addig a kezében szorongatott. – Döntöttem – harapott bele –, együk meg a főtt tojásokat. Most hogy itt vannak, úgysem tudnék ellenállni nekik. A csokitojásokat viszont adjuk oda Remnek, hogy rejtse el őket, ahogy tervezted. És akkor megtarthatjuk a vadászatot is. Biztos, hogy nyerek. És az enyém lesz a több csoki.

– Rendben, legyen így – Kim megfogta Louis csuklóját, és megemelte annyira a kezét, hogy kényelmesen kiharaphassa belőle a tojás maradékát. Mielőtt Louis egyáltalán tiltakozásba kezdhetett volna, már a kezébe is nyomta a következőt. – Akkor ha megettünk párat, és nem, nem mindet, átviszem őket Remnek.

Louis bár beleegyezően bólintott, azért megpróbált még pár tojást kilopni a a kosárból, de Kim még időben elvette előle. Nevetve tette félre a két kosarat, majd az étkezőbe vezette Louist, ahol már minden össze volt készítve egy hagyományos húsvéti reggelihez. Volt ott főtt tojás, főtt sonka, frissen sült kenyér, mindenféle zöldségek. A királyok sem kívánhattak volna fenségesebbet.

Louis csillogó szemekkel ült le az asztalhoz, és arra jutott hogy a húsvétból egyértelműen Kim verzióját szereti jobban. És akkor lesz minden igazán tökéletes, ha a vadászaton ő talál meg több tojást. Már alig várta.

Jegyzetek
  • A húsvéti hagyományokhoz az “A Medievalist Errant” és a “PopKult” blogok cikkeit használtam, mert nem voltam egészen biztos az emlékeimben. 😀
  • Borítókép forrása: Blogzaholic Facebook csoport április bloggerjáték felhívása.
  • A novellában használt képek forrása: unsplash.com
    (sorrenben: ① Hello I’m Nik, ② Monika Grabkowska ③ Sinziana Suza)

4 Comments

Hozzászólás a(z) Vanda bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s