Harper Fox és az ő kritikus világszemlélete

Brothers of the Wild North Sea

Harper Fox könyveit már több esetben választottam témául a blogbejegyzéseimhez. Itt találhattok például egy társadalomkritikát tőle, ide kattintva pedig a misztikus krimi sorozatáról szóló bejegyzés érhető el. Most egy kissé keményebb témát választottam tőle, egy olyan regényt, amiben az alszentséget és hitnek álcázott “uralkodást” kritizálja meglehetősen élesen. Megértem, ha valakiket ez elriaszt, de azért remélem, hogy adtok egy esélyt a bejegyzésnek, és a könyvnek is.

Könyvadatlap

Cím: Brothers of the Wild North Sea (Testvérek a vad északi tengerről)
Műfaj: gay romance, történelmi, vallástörténeti regény
Terjedelem: 314 oldal
Elérhető nyelv: Angol
Mennyire nehéz olvasni: ⚫️⚫️⚫️⚫️⚪️ (inkább 4.5)
Értékelésem: ⭐️⭐️⭐️⭐️⭐️

(Igazság szerint csillagos 6-os, de mivel csak ötfokú skálán értékelek, ezért marad a fenti. 😅)

Forrás: Goodreads

Történet

A 650-es évek elején, mikor még a kereszténység új vallás volt Nagy-Britanniában a régi kelta hitvilág és a Római Birodalomból visszamaradt többistenhit mellett, épült az északi tengerparton valahol (de még Skóciától délebbre) egy apátság, Fara. Itt él több szerzetessel együtt a főszereplő Caius, aki egy nap jóslatot kap a környék javasasszonyától, miszerint a vikingek nemsokára eljönnek, és megtámadják az apátságot. Caius hiszi is meg nem is, de inkább nem, és ugyanazt mondja, amit a többiek is, hogy még túl hideg van ahhoz, hogy a vikingek támadjanak.

Ennek ellenére egy-két éjszakán belül megérkeznek, és lerombolják az apátságot. A szerzetesek éppen csak vissza tudják verni a támadókat, de súlyos veszteségeket szenvednek. Mind emberveszteség tekintetében, mint pedig a megélhetésükhöz szükséges javakéban. És ha ez még nem lenne elég, Canterbury-ből egy új apátot küldenek Fara élére, aki a hit nevében pokollá teszi mindenki életét az apátságban (és a környéken is).

Aelfric, az új apát eleinte azt sem hiszi el, hogy a támadás valóság volt, azt állítja a halottaikat sirató barátoknak, hogy Isten küldött büntetésből démonokat rájuk, hogy eltörölje a föld színéről az eretnekeket. Persze később megváltozik a véleménye erről, amikor a vikingek másodjára is eljönnek.

A második támadás alatt Caius súlyosan megsebesíti az egyik viking harcost, Fenrirt, akiről korábban látomása is volt. Amikor később meg akarja ölni, hogy bosszút álljon az első ostromban elvesztett testvéreikért, képtelen lesújtani rá, így kényszerből amellett dönt, hogy megmenti. És innen indul Caius és Fenrir története, amiben ütközik a világnézetük, a hitrendszerük, az életmódjuk, mégis egymásra találnak.

Miért szeretem ezt a történetet:

  • Harper Fox remekül bemutatja azt, ahogy terjed az új vallás, és azt is, hogy milyen veszélyes az, ha valakik a hatalom és uralkodás eszközét látják benne.
  • Nagyon tetszett Cai és Fen kapcsolatának a dinamikájában az, ahogy eleinte Caius a hite minden parancsa ellenére is gyűlöli a sebesült viking harcost. Fenrir csak megveti a szerinte “elnőiesedett” gyenge szerzeteseket. Kimért, óvatos folyamat az, ahogy megtanulják tisztelni és elfogadni egymást, végül pedig egymásba szeretnek.
  • Harper Fox kritikus vallásszemlélete, ahogy a különböző karakterekkel mondatja ki a véleményét, de erről kicsit később írok majd részletesen.
  • Kifejezetten szerettem a címválasztást, hiszen a “Brothers” nem csak és kizárólag Caiust és Fenrirt jelenti, hanem egyszerre az apátságban élő szerzeteseket is. Illetve azt is, hogy a farai testvérek maguk közé fogadják a sajátjai által (a vértestvére vezetésével) hátrahagyott Fent.

Ami fontos, mielőtt nekiálltok a könyvnek:

  • A könyv hossza (nem igazán hosszú, rövidebb, mint mondjuk a Hét nyári éjszaka), viszont néhány helyen nem könnyű olvasni. Harper Foxnak ugyanis van egy sajátságos stílusa, és ha belelendül, bizony nagyon oda kell figyelni arra, hogy megfejtse az ember azt, hogy miről is van szó.
  • Nagyon feszített a történetvezetés. Rengeteg minden történik ezen a 300 oldalon, egyetlen sor vagy esemény sem felesleges benne, viszont a történet nagyrésze szívszorítóan szomorú. Szóval, aki elszánja magát, hogy elolvassa, készüljön sok szívfájdalomra. Ennek ellenére is minden szava megéri.
  • Kevés női szereplő van benne. Összesen 3, akik nevet is kaptak. És közülük csak Danan, a javasasszony tekinthető főbb szereplőnek. Az én számomra ez nem feltétlenül szempont, de lehet, hogy másoknak az lehet. Engem már csak azért sem zavart ez az aránytalanság a nemek eloszlásában, mert Danan nem egyszer lejátsza a színről a férfi karaktereket.
Akár a Fara-i apátság romjai is lehetnének (Forrás: unsplash.com -@kiwitompson )

És akkor nézzünk is néhány példát Harper Fox kritikus gondolkodására

Ahogy a korábbi könyveiben is, Harper Fox itt is különböző szereplőket dedikál arra, hogy egy kérdéskör minden aspektusát be tudja mutatni az összes szükséges irányból. De kik is ezek a szereplők? Nézzünk meg párat.
Danan: Ő képviseli a régi hitet, és a természetközeliséget, amit a modern ember hajlamos elfelejteni. Nemcsak a nagyon vallásos ember, akinek a szemében Danan boszorkány és gonosz, amit el kell pusztítani, de a tudománytól elvakult emberek is. Danan mégis örök, Caius még meg is jegyzi, hogy már az ő gyerekkorában is ős öreg volt. Danan maga a természet, ami megújul, bármit tegyenek is vele az emberek. (Ha eljuttok idáig, érteni fogjátok. 😉)
Theodosius (Theo): Ő az apát Farában Aelfric és az első viking támadás előtt. Ő a tankönyvi példa arra, amit a középkori egyház eretneknek tartott. Ennek ellenére Theo igazi keresztény, hisz abban, amiről a kereszténység szól, hisz abban, amit tanít, és azt akarja, hogy a kereszténység valóban a szeretet vallása legyen, ne pedig az elnyomásé.

Egyszer majd mindannyiunkat befogom egy gyakorlatra, amikor majd nem kezelhetjük jobban egymást, mint amennyire megérdemeljük, és a végén majd meglátjuk hányan maradnak közülünk talpon a nap végére.

Caius: ő még az előző hitek világába születik bele, és felnőttként találkozik az új Istennel és az új hittel. Mivel az új vallás tanításai annyira mások, mint az apja hatalomelvű életvitele, Cai úgy dönt, hogy inkább ennek az újnak szeretne az részese lenni. Theo mellett abszolút úgy is érzi, hogy azt találta meg, amit keresett. Majd mikor Aelfric lép az öreg apát helyébe, azonnal szembesülnie kell vele, hogy mennyire gyűlöletes dolgokat képesek elkövetni az emberek a szeretet nevében.

  • Homoszexualitás és mindennemű testiség tilalma, és a kénköves pokol, amivel a bűnösöket ijesztgetik.
  • Isten szeretetének különböző feltételekhez kötése (mások elutasítása, szinte kötelező gyűlölete)
  • A józanész elutasítása, a tudományok és bárminek az üldözése, ami nincs betű szerint leírva a Bibliában. Annak teljes figyelmen kívül hagyása, hogy a Bibliát több nyelven át fordították, aminek következményeként nem egy félrefordítás és hiba került bele.

És még lehetne sorolni. Mindenesetre Caius lépésről lépésre úgy kitételekkel, feltételekkel, megkötésekkel találkozik, mintha nem olvasta volna el a kisbetűs részeket. És ebben a kaotikus helyzetben egyszerűen úgy alakul, hogy Cai lesz az, akinek meg kell tartania az egyensúlyt Aelfric fekete-fehér, kegyetlen és ítélkező Istene, és Theo szerető Istene között.

Csak ezt az egy dolgot értsd meg. Szeretem a hitemet és az egyházamat is, de most sötétség borul rá. Csak az olyan emberek, mint te tudják megőrizni, fényesen tartani a tudás fényét, amíg a sötétség el nem vonul fölüle. Megpróbálod majd?

(Addy Caiusnak)

Cai eleget tesz a kérésnek, már amennyire az erejéből telik. Tanítja az embereket, nemcsak a Bibliára, nemcsak írni, olvasni, számolni, hanem kérdezni is. Mert tudja, hogy közeleg az idő, amikor majd vak hitet várnak el mindenkitől, és tudja, hogy a világ csak akkor megy majd előre, ha maradnak olyanok, akik tudnak és nem félnek gondolkodni.
Fenrir: Fenrir az ellenpólus, ő a hitetlen, aki nem tért meg az új hitre, nem is akar megtérni, de Caiusban hisz, és elismeri azt, ami jó a hitében. Ő sem próbálja megtéríteni a saját hitére Cai-t, viszont mindig készségesen válaszol a kérdéseire. És rettenetesen irónikusan áll hozzá bizonyos keresztény elgondolásokhoz, amiket nem is rejt véka alá, amikor szóba kerülnek.

– Hogy tudhat erről egy hitetlen viking fosztogató?

– Attól a fogoly szerzetestől Sigurd udvarában. Attól, aki latinul is megtanított… Össze-visszabeszélt valami örök kínzásról a Pokolban, ami minket, hitetleneket vár majd. (…) Mikor végre megértettük, hogy miről beszél, röhögtünk rajta. Mintha bármilyen Isten – vagy akár a ti keresztény ördögötök – arra pazarolná az örökkévalóságot, hogy nyomorult halandókat szurkáljon villákkal, vagy tűzön sütögesse őket.

– Remélem akkor, hogy a ti elveszett lelkeitekre sokkal jobb vár.

– Ó, nekünk is megvan a saját alvilágunk. Helheimnek hívják – Hel Istennő háza, és nektek keresztényeknek még egy eredeti névvel sem sikerült előállnotok erre a helyre (Fen itt az angol pokol, Hell kifejezésre gondol). De abban nem vagyok biztos, hogy nekünk vannak-e elveszett lelkeink. Csak azok, akik annyira balszerencsések, hogy nem csatában esnek el. (…) Neked is csak csatában kell meghalnod – egyébként is úgy tűnik, hogy vonz téged a harc -, és a Valhallába kerülsz. Abban is biztos vagyok, hogy Thor elnézi majd a szoknyát (=szerzetesi csuha).

Cai nem tette szóvá, hogy akkor két rend szoknya fölött kell szemet hunynia (mivel Fenrir is csuhát visel).

Aelfric: ő az, aki minden rosszat megtestesít a vallásban. Nem a keresztény hitben, bármelyikben. Borzasztó dolgokat tesz és engedélyez, mindezt a hittel igazolva, az igaz hívő köntösébe bújva. Nem érdekli az sem, hogy hány ember életét teszi tönkre, és hányan érzik nyomorultul magukat miatta és az álszent cselekedetei miatt. És természetesen a legrosszabb az egészben az, hogy ő tökéletesen hisz abban, amit csinál.

Alfric megpróbál mindent eltűntetni, elpusztítani, ami szerinte nem az isteni törvények szerint való. Kezdve azonnal Theo hagyatékával. Megszállott hite pedig ahogy az várható volt, lassan őrületbe fordul, és a egyáltalán nincs tekintettel arra, hogy kinek és hogyan árt, amíg igazolva érzi a cselekedeteit.

Forrás: unsplash.com (@shotaspot)

Amikor végzett (Aelfric) megtámaszkodott Theo asztalán, és Cai-ra meredt, mintha csak számított volna rá, hogy ott találja majd.

– Meg fogod érteni – hörögte. – Isten alkotott meg minden embert – még téged is, doktor -, mint a teremtés koronáját. De nem hagyta őket sodródni holmi csupasz sziklán, ami a csillagok között lebeg. Hanem a központba helyezte őket. A Nap… kering… a Föld körül.

Cai-nak sírni lett volna kedve. Legszívesebben térdre esett volna, hogy annyi szilánkot és darabot tudjon összeszedni szeretett apátjuk tárgyaiból, amennyit csak tud, szerette volna a ruháiba csomagolni ezeket, és valahogy megjavítani őket.

– Rosszabb vagy, mint a vikingek – préselte ki magából, miközben a szavak szinte égették a torkát. – Még ők sem… még ők sem nyúltak ezekhez.

– Igen. Az démonok felismerték a sátáni eszközöket.

Cai (…) felvette a majdnem leégett gyertyacsonkot Theo asztaláról, és felállította.

– Ez itt a Nap. Képzeld el a fényét, ha el tudod. – Letett elé egy gömbölyű követ, amit Theo papírnehezéknek használt, majd a csuhája zsebéből kivett egy rózsaszín almát (…). Letette a kő elé, hogy mind a három tárgy egy sorban legyen. – Mi ott vagyunk a kövön, tisztelt apát uram. Az alma a Hold. És most a mi sziklánk, ez a kő a Nap és a Hold között fekszik, ezért fekete a Hold. De tizennégy nap múlva ez az alma-Hold kimozdult a kő mögül, ott lesz a túloldalán, ezért az egész arcát látjuk. Tehát, nekünk ott kell lennünk a Nap és a Hold között – nem pedig a középpontban. – Cai szüntet tartott, és vett egy mély lélegzetet. – Prédikálj, amit csak akarsz. Töltsd meg sötétséggel az emberek fejét, ha erre érzel késztetést – mondd nekik azt, hogy a Nap és teremtett világ körülötted táncol. De addig amíg találok ebben az apátságban gyertyát, követ és egy almát, bármikor meg tudlak cáfolni.

Zárásképp annyit mondanék, hogy én nagyon szerettem ezt a könyvet. Szerettem az ellentéteket – Aelfricet viszont szívből utáltam. Harper Fox remekül összeszedett minden olyan kérdést és problémát, amikkel gyerekként a hittan órákon én is összefutottam.

Nem mindig tehettünk fel a kétségeinkről kérdéseket, de most így visszatekintve rá kellett döbbenem, hogy minket is tanított egyszer valaki, aki olyan volt, mint Caius a könyvben. Ő mindig engedte, hogy kérdezzünk, és éppen ahogy Cai is, amennyire tudott, válaszolt. Ha valamire pedig nem tudta a választ, azt sem félt bevallani. Azt hiszem, több hozzájuk hasonló emberre lenne szükség, és akkor jobb hely lenne a világ.

Jegyzetek:

Borítókép forrása: unsplash.com (@jerem1ah_h1gg1ns)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s