Crossover 1. – Gyakornok riporter

Forrás: unsplash.com (Daniel Lincoln)

Ez a novella az első blog szülinapra készült. Az első komment, amit a Születésnapi játékra kaptam, nagyon meghatott a kedvességével. És nagyon jó ötletet is adott ehhez a crossover történethez, amiben a Ha látom és az első adventi vasárnap szereplői találkoznak. Ha esetleg még nem olvastátok ezeket a történeteket, javaslom, hogy azokkal kezdjétek (csatoltam a linkeket), hogy ne maradjatok ki semmi jóból. Remélem szeretni fogjátok ezt a kis meglepetést.

Talbott idegesen készülődött. Gary a háta mögé lépett, úgy hogy mindent tökéletesen látni lehessen az embernagyságú tükörben. Előrenyúlt Talbott hóna alatt, és ügyes, határozott mozdulatokkal megkötötte a nyakkendőjét. Majd utána elégedett, sóvárgó pillantásokkal mérte végig a fiút. Lélegzetelállítóan festett, mint mindig, bár az elegáns öltöny még jobban kihangsúlyozta előnyös felépítését és jóképűségét.

Talbott rákacsintott a tükörben, majd cinkosan rávigyorgott. Szorosabbra húzta maga körül Gary karjait, és belesimult az ölelésbe. Gary pedig ismét rádöbbent, hogy létezése legjobb döntése volt alakot ölteni. Megcsókolta Talbott nyakát, de mielőtt még bármi másba belekezdhetett volna, a fiú kifordult a karjai közül.

– Eszedbe se jusson – tolta el magától Gary-t –, sosem indulok el, ha most hagyom magam feltartani.

Gary sóhajtott egy nagyot, majd egy lépést hátrébb lépett. Talbott egy ideje már egy LMBTQ újságnál dolgozott, és annak ellenére, hogy gyakornokként vették fel, meglepően jó fizetést kapott érte. A családja háta mögött jelentkezett az álláshirdetésre, és mint szinte azonnal kiderült, kiváló választás volt. Már csak azért is, mert minden fillért, ami havonta a munkáiból bejött, félre tudott tenni. Tudatosan készült arra, hogy mikor majd eléri a nagykorúságot a szülei kiteszik otthonról.

Talbott imádta ezt a munkát. Ha jól takarékoskodik, talán még az egyetemre is tud félretenni belőle, amíg nem intéz ösztöndíjat magának. Azt kifejezetten szerette az újságírásban, hogy időről időre a lap vezetői megbízták azzal, hogy készítsen a fiatalok friss látásmódjával riportot egy-egy, a városban élő híresebb LMBTQ személyiséggel.

Aznap is egy ilyen interjúra készült. Kyle Reinhart állatorvos lesz a következő interjúalanya. Talbott titokban rajongott érte – természetesen teljesen másfajta rajongás volt, mint ami Gary iránt érzett –, Kyle-t inkább a példaképének tekintette. Már csak azért is, mert az állatorvos sosem titkolta, hogy ki ő. A város egyik legprominensebb állatorvosi klinikáján dolgozott, olyan műszakbeosztásokat vállalt, mintha neki legalább 48 óra lenne egy nap. Emellett még óraadó volt az állatorvosi egyetemen, és rendszeresen felszólalt a Pride-okon és egyéb más rendezvényeken is.

És ezekre úgy volt képes, hogy amióta együtt volt az élettársával Robert Dawnstringsel, még a magánéletre is kellett időt szakítania. Bár mivel egyértelműen minden a legnagyobb rendben volt köztük, csodával határos módon mindent meg tudtak oldani. Talbott szívesen hallott volna még többet róluk. Éppen ezért hatalmas lelkesedéssel csapott le az interjúkészítés lehetőségére.

Annyira igyekezett mindent előre megtervezni, hogy egész éjszaka alig aludt, próbálta a lehető legjobban összeállítani a kérdéseit. Garynek hajnalban úgy kellett ráparancsolnia, hogy menjen már aludni, mert különben olyan lesz majd az interjú alatt, mint akit kimostak. A hiányos éjszaka persze hagyott nyomot a fiún, igaz semmi olyan vészeset, amit ne hozott volna helyre egy jó nagy adag kávé.

Indulásra készen Talbott vetett még egy pillantást magára a tükörben, és megállapította, hogy ennél többet nem fog tudni tenni a megjelenésért. Még mielőtt kilépett volna a szobából, odahajolt Gary-hez, magához húzta – oda se neki, hogy az imént éppen ő tolta el –, és megcsókolta.

– Eljössz velem az egyetemre? – Kérdezte Talbott csókok közt.

– Ha azt szeretnéd, mindenképp – bólintott elszántan Gary. – Mit szeretnél, hogy menjek veled?

– Szeretném, ha ott lennél velem, mikor megcsinálom az interjút.

Nem kellett túlmagyaráznia, hogy hogy érti, Gary magától is tudta. Még közelebb húzta magához Talbottot, és olyan alaposan csókolta meg, hogy levegőt se kapjon. Aztán elengedte – muszáj volt, különben elkéstek volna –, és visszalépett a láthatatlanságba.

📰✨📰✨📰✨📰✨📰✨📰✨📰✨📰✨📰✨📰✨📰✨📰✨📰✨📰✨

Talbott kissé remegő térdekkel állt meg az állatorvosi egyetem előtt, felnézett a hatalmas épületre, aminek az egyik irodájában vártak rá. Oldalra sandított maga mellé, tudta, hogy nem fogja ott látni Garyt, mégis biztosan érezte, hogy ott áll. Aztán kapott egy bátorító lökést a vállára, ami majdnem kis is billentette az egyensúlyából. Természetesen Gary volt. Talbott vett egy hatalmas levegőt, és megindult fel a lépcsőn.

Az épület hatalmas, fényben úszó aulájában szerencsére minden pontosan és részletesen ki volt táblázva, így aztán igazán nem okozott semmi nehézséget megtalálni Kyle Reinhart irodáját. Csak fel kellett mennie az emeletre – abban az ódon épületben szinte az égig vitt az a lépcső, bárhol legalább három emelet lett volna –, majd végigsétálnia egy indokolatlanul hosszú folyosón. És Gary végig ott suhant a nyomában.

Aztán már meg is érkezett az irodaajtóba. Természetesen az is olyan magas volt, hogy talán még egy óriás is átfért volna rajta anélkül, hogy le kellett volna hajtania a fejét. Amint bekopogott, azonnal be is invitálták. Ahogy belépett, Talbott egyik csodálkozásból a másikba esett.

Bent brokát borítású falak fogadták, a szegélyekre indamintás domborművek kúsztak fel, a plafont freskók fedték. Talbott látott már ilyeneket máshol, egy régi báltermet osztottak fel kisebb termekbe, hogy mindenki olyannak jusson iroda ezen a szinten, aki arra érdemes. Kyle irodájának hatalmas, a központi parkra néző ablakai voltak. Olyan jó elhelyezésű volt a tágas terem, hogy szinte egésznap besütött a nap, fényárba vonva a falakat és bútorokat.

Amint Talbott becsukta maguk mögött az ajtót, Kyle és Robert elé mentek, hogy köszöntsék. Talbott kezet rázott mindkettejükkel, majd Kyle hellyel kínálta egy termetes mahagóni asztal mellett.

– Ugye nem probléma, ha Robert is marad? – Tudakolta tőle Kyle, miután mind a hárman helyet foglaltak.

– Természetesen nem – mosolygott rájuk Talbott, és minden igyekezetével leplezni próbálta a gyermeki lelkesedést, amit afölött érzett, hogy két, számára ennyire fontos személlyel lehet egy légtérben.

– Köszönöm – viszonozta a mosolyt Robert, kicsit talán túlságosan is kimért volt. Vagy félénk? Talbott ezt elsőre nem tudta eldönteni. – Ma elég sűrű a beosztásunk, és csak az ebédszünetet tudtuk összehozni.

– Én csak jól járok vele, ha mind a ketten hozzá tudtok szólni a kérdéseimhez – mosolygott Talbott, miközben kipakolta az asztalra a kis mikrofont és diktafont.

– Megteszünk majd minden tőlünk telhetőt – nevetett fel Kyle, és átfogta Robert vállát, aki a maga félénk módján csak bólintott.

Miután Talbott minden előkészülettel végzett, vetett egy gyors oldalpillantást. Abba az irányba, ahonnan biztosan érezte Gary jelenlétét. Aztán visszafordult az interjúalanyai felé, és elindította a felvételt.

📰✨📰✨📰✨📰✨📰✨📰✨📰✨📰✨📰✨📰✨📰✨📰✨📰✨📰✨

Talbott: Azt hiszem, az első kérdésem elég kiszámítható, de mindenkitől ezt kérdezem először. Hogyan és mikor ismekedtetek meg?

Kyle: (nevetve) Az egyetlen módon, ahogy akkoriban módom nyílt rá. Három éve? (Sandítás Robert felé, aki bólint.) Minden időmet ügyeletben töltöttem, és ő beesett az egyik adventi hétvégén, hogy a szemünk fénye, Magick megmérgezte magát.

Talbott: Magick?

Robert: Magick a macskám, de azóta már Kyle is a sajátjának tartja. Mint kiderült egyébként, nagyobb volt az ijedtség, mint a valódi baj, de én nagyon örülök neki, hogy Kyle-t találtam az éjszakai ügyeletben, és hogy ő látta el Magicket. Még úgy is, hogy azt hitte, homofób vagyok. Szerintem, azon sem csodálkozott volna, ha köszönetképp megpróbálom megütni…

Kyle: (játékosan tiltakozva) Hé! Erről már ezerszer beszéltünk! Úgy néztél a kitűzőmre, mintha a puszta létezése is sértene.

Robert: Én is ezerszer elmondtam már! Még soha senkit nem ismertem, aki úgy felvállalta volna, hogy mi, mint Kyle.

Talbott: Ez érdekesnek tűnik, tudnátok erről egy kicsit mesélni még? Szívesen meghallgatnám, hogy alakult a kapcsolatotok az elején.

Robert: Szerencsére gyorsan tisztáztuk ezt a félreértést, és Kyle el is hívott randira. Én akkor még nem vállaltam fel magam. Bujkáltam mindenki elől. Próbáltam úgy élni, hogy a szüleimet ne sértse a létezésem, hogy a kollégáim ne tudják meg, de legfőképpen saját magam elől akartam elbújni. Kyle volt az, aki megmutatta, hogy másképp is lehet élni. Ő volt az, aki miatt eldöntöttem, hogy én is szégyenkezés nélkül az szeretnék lenni, aki vagyok.

Kyle: Én mindig könnyebb helyzetben voltam, mint Robert. Engem támogatott a családom. A szüleim bármikor háborúba vonultak volna értem. Senkinek sem hagyták, hogy bántsanak azért, ami vagyok. Ahogy azt sem, hogy emiatt kevesebbnek, vagy kevésbé szeretetreméltónak érezzem magam. Ők mindig azt mondták, hogy aki nem fogad el így, az nem fogadna el mondjuk, kopaszon, kövéren vagy féllábúan sem. És én ezt a bizonyosságot akartam megadni Robertnek is.

Talbott: Ezek szerint akkor sikerült. Amennyire láttam, tavaly együtt szerveztétek meg a Pride-ot, és együtt hoztatok tető alá több rendezvényt is az eltelt egy-másfél évben.

Robert: Igen, ez így van. Bár azért bevallom, hogy Kyle-nak nem volt könnyű dolga velem. Időbe telt, mire megtanultam hinni neki. És persze magamban is. Meg amikor egyszer véletlenül összefutottunk a családommal… maradjunk annyiban, hogy egyáltalán nem sült el jól. Az a rossz élmény eléggé visszavetette a haladásomat az önelfogadás útján…

Talbott: Mit történt?

Kyle: A családja begyöpösödött őskövületekből áll. Sajnálom, kicsim, de így van. És ahogy beszéltek vele ott a nyílt utcán… Kinyílt tőle bicska a zsebemben. Legszívesebben orrba vágtam volna őket. De tudtam, hogy valami ilyesmire várnak, és nem volt kedvem az elkövetkező éjszakát és talán napokat testi sértésért fogdában tölteni.

Talbott: Megverted volna őket?

Kyle: Mint a szél. Senki sem sértegetheti azokat, akiket szeretek. De tudtam, hogy Robert nem akarná, és ahogy végignéztem rajtuk, én is tudtam, hogy nem érik meg a büntetést, ami járna utánuk.

Robert: Ezért inkább megfogta a kezem, majd ott előttük megcsókolt. És közölte velük, hogy a leendő férjével beszélnek (büszkén felmutatja a gyűrűt, Talbott döbbenten nézte, nem is tudta, hogy házasok), és kijelentette, hogy nem látjuk majd őket szívesen az eseményen.

Kyle: Azt azért ne felejtsd ki, hogy azt is megmondtam nekik, hogy ha még egyszer meglátom őket feléd közeledni, zaklatásért feljelentem az egész díszes kompániát.

Talbott: Mikor történt ez az egész?

Robert: Amikor már fél éve együtt voltunk. És aznap akarta megkérni a kezemet, miután hazaértünk. Csodálatos estét szervezett. Vacsorázni mentünk, aztán színházba. A kedvenc musicalemet néztük, Hairt, és épp hazafelé tartottunk, mikor találkoztunk velük. De ez nem bizonytalanította el Kyle-t, mert az este utolsó meglepetése még hátra volt.

Kyle: Szereztem Magicknek egy új nyakörvet, piros bársonyból volt, arany felirattal.

Robert: (felnevet) Képzeld, képes volt arra a csodaszép nyakörvre azt ráhímeztetni, hogy: “Menj hozzá Kyle-hoz!”

Kyle: (ő is vigyorog) De bevált, nem? Egyébként akkora már megszereztem a gyűrűket is, és Magick nyakörvére fűztem fel, hogy biztosan bele akadjanak az ujjai, mikor a macskát simogatja. Akkora bundája van annak az állatnak, hogy még a nyakörv is elvezett benne, nemhogy a felirat!

Robert: Meg is lepődtem, mikor megtaláltam. Nem is tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek a gesztuson.

Kyle: Mind a kettőt csinálta… (Hirtelen elhallgat, ahogy Robert oldalba vágja, és visszaszerzi a szót)

Robert: Egyébként igen. Sírtam és nevettem. És igent mondtam. Utána sokaktól megkaptuk, hogy nem korai-e még alig fél év után. De szerintem már az első pillanatban tudtuk, hogy együtt akarunk lenni. Akkor meg miért húztuk volna az időt?

Talbott: Jogos. De ha már megkérted a kezét, mesélnétek kicsit arról is, hogy mennyi idő után költöztetek össze? Mekkora kihívás elé állított ez titeket?

Robert: Bár Kyle hívott el randira, én választottam helyet. Egy egész hetet várnunk kellett, annyira nem volt egy szabad esténk sem abban az évben. De szerencsésen jött ki a lépés, mert ez az egy hét pont elég volt ahhoz, hogy egy estére meg tudjam szerezni álmaim asztalát.

Kyle: Annyi üzenetet váltottunk az alatt az egy hét alatt, mint amennyit én három hónap alatt szoktam küldeni. Egyébként teljesen mellékesen írta meg, hogy sikerült asztalt foglalnia az Azúrba. Én meg szinte a lábamról is leestem. Tudod, milyen nehéz oda asztalt szerezni?

Talbott: Hallottam róla. A legendás negyvenhatos asztal. Azt beszélik, hogy minden pár oda akar eljutni egyszer.

Robert: Igen. Van egy városi legenda, hogy azok, akik a karácsonyi szezonban a negyvenhatos asztalnál töltenek el egy estét, örökre együtt maradnak. Lehet ebben valami, mert a vacsora végére egészen biztos voltam benne, hogy senki mással nem szeretnék lenni, csak vele.

Kyle: Én is éppen ugyanígy éreztem. Nagyjából azóta vagyunk hivatalosan is együtt. Elég gyorsnak tűnhet, de már a karácsonyt is együtt töltöttük.

Robert: Igazság szerint Magick gyengélkedésére hivatkozva rávettem, hogy jöjjön fel az este végén. Aztán úgy elcsábítottam, hogy az ünnepek végéig ott maradt. Nagyon ezek után nem kellett győzködni, hogy költözzön oda, és azóta is ott lakunk.

Kyle: Persze ez így hallgatva tündérmesének tűnik, de a kapcsolatunk eleje közel sem volt tökéletes. És lusta vagyok, és rendetlen. Amíg egyedül éltem, sosem kellett igazán odafigyelnem arra, hogy mindent visszategyek a helyére. Bevallom, nem is tettem. Úgy voltam vele, hogy a ruháim jók mondjuk a kanapén is. Robert lakásában gyorsan rá kellett döbbennem, hogy ez nem működik. Ha bármit előhagytam, másnapra befedte Magick fehér szőre.

Robert: (mosolyogva közelebb húzza magához Kyle-t) Határozottan meg kellett nevelni, és megtanítani neki, hogy mit hol tartok. Én egyébként pont az ő ellentéte voltam. Kényszeresen mindenhol rendet igyekeztem tartani, mert pont a fejemben nem volt az. De a kezdeti nehézségek után remekül összecsiszolódtunk. Kyle beletanult abba, hogy nekem mekkora rendre van igényem, és cserébe segített nekem is egy kicsit lazítani a saját szabályaimon.

📰✨📰✨📰✨📰✨📰✨📰✨📰✨📰✨📰✨📰✨📰✨📰✨📰✨📰✨

Talbott olyan jól elbeszélgetett a másik két férfival, hogy észre sem vették mennyire elment az idő. Az a pár óra nem érződött úgy, mintha első találkozás lett volna. Nem volt benne semmi nehézkes, vagy felszült.

Egyrészről ennek köszönhetően Talbott rengeteg kedves történetet rögzített. A könnyed beszélgetés akár részekre bontva is publikálásra kerülhetne a lapban. Talán érdemes lenne ezt átbeszélnie a főnökeivel. Eddig mindig hajlottak az ötleteire. Jó lenne, ha most is meg tudná győzni őket, mert mind Kyle, mind Robert nagyon érdekfeszítő személyiségek voltak. Igazán megérdemeltek volna egy riport sorozatot.

Ahogy ezen merengett, Kyle váratlanul felpattant az asztal mellől. Talbott és Robert is megilletődve néztek fel rá.

– Basszus, észre sem vettem, hogy már ennyi az idő! – Kezdett tempós készülődésbe. Könyveket, jegyzeteket és tabletet pakolt halomba, hogy csak felkapnia és vinnie kelljen. – Fél óra, és kezdődik a délutáni gyakorlatom! Amíg élek, hallgathatom majd a hallgatóktól, ha elkések!

– Most mondtad, hogy még fél óra – nézett fel rá értetlenül Robert.

– De még kell egy kávé is… azt hiszed kibírom koffein nélkül három órán át a boncteremben?

– Nem akarom tudni – legyintette el a további információkat Robert.

– Tudom, nem is mondanék neked semmit – kacsintott rá Kyle –, de te is tudod, hogy szükség van ezekre az órákra, hogy hatékonyan tudjanak majd segíteni.

Talbott szótlanul figyelte őket. Szívmelengető volt minden szó, amit váltottak egymással. Egyszerűen minden gesztusukból áradt a végtelen szeretet egymás iránt. És abban a pillanatban Talbott semmire sem vágyott úgy, mint hogy Gary ott legyen mellette. Meg akarta mutatni ennek a két embernek, hogy az ő életében is van egy hasonló csoda, mint az övékben.

Egy pillanat műve volt csak, és érezte, ahogy Gary jelenléte megszűnik körülötte. A következő pillanatban pedig a szíve is összeszorult. Annak ellenére is, hogy máskor is volt már ilyen, hogy Garynek el kellett mennie valahova. Valami olyan helyre, amiről sosem beszélt.

– Nagyon köszönöm az időtöket – mondta a másik kettőnek, mikor épp módja nyílt közbeszólni. – Nem tartalak fel titeket tovább. És akkor egy kávénak még épp bele kell férnie.

Minden erejére szüksége volt, hogy őszintén rájuk tudjon mosolyogni. Kyle felajánlotta, hogy tartson velük, mert akkor még tudnak egy kicsit beszélgetni, de Talbott csak a fejét ingatta.

– Nem köszönöm, így is nagylelkűek voltatok velem. Büszkén mondhatom, hogy minden perc megérte. És egyébként is dolgoznom kell még a cikkeken. De amint jutottam valamire a riporttal, megküldöm ellenőrzésre nektek is.

– Várni fogjuk – mosolygott rá Kyle –, gyere kikísérünk.

Amint megindultak az ajtó felé, kopogtatás hallatszott. Kyle és Robert megtorpantak.

– Vársz még valakit? – Kérdezte félig vigyorogva, szemöldök felvonva Robert.

– Én ugyan senkit – vont vállat Kyle –, de a diákok fel szoktak jönni, ha valami kérdésük van.

Talbott az ajtóra emelte a tekintetét. Gary. Mindennél biztosabban tudta. Azért tűnt el, hogy alakot tudjon ölteni, és ide jöhessen, mert ő erre vágyott.

– Öhm – kezdte kissé elpirulva, mégis büszkén –, azt hiszem, ez a barátom lesz. Mondtam neki, hogy hova jövök, és azt mondta, hogy ha úgy végez, idejön.

– Akkor talán engedjük be – nyomta le a kilincset, és tárta szélesre az ajtót Kyle.

Gary azonnal belépett, és ahogy meglátta Talbottot, boldog mosoly ült ki az arcára. Talbott pedig lélegzethez sem jutott, Gary olyan elbűvölő látványt nyújtott. Sápadt arca kipirult, mintha futva jött volna fel a lépcsőkön, rosegold haja hullámosan fogta körül az arcát és nyakát. A farmer és ing, amit viselt, csodálatosan kihangsúlyozta formás, nyúlánk teste minden vonalát.

Gary Talbott mellé lépett, megfogta a kezét, de abban nem volt biztos, hogy ebben a helyzetben illik-e csókot adnia a másik hívogató, piros ajkaira. Ezért inkább csak vágyakozással a tekintetében nézte Talbottot, és kissé az alsó ajkára harapott, hátha ez a kimért fájdalom lehűti kissé.

Robert és Kyle udvariasan fogadták, ahogy Talbott kissé zabvarban, bizonytalan hangon bemutatta Garyt. Eddigre Kyle ismét visszacsukta az irodaajtót.

– Ne bámuljátok már egymást olyan elveszetten – nevetett fel őket figyelve fesztelenül Kyle. – Ha valahol, hát itt nem kell bujkálnotok. Tőlünk aztán megcsókolhatjátok egymást.

Garyt nem is kellett tovább bíztatni, a karjaiba vonta Talbottot, és alaposan, mégis lágyan és gyengéden megcsókolta.

– Hiányoztál – súgta Talbott ajkaira, aki csak boldogan mosolygott. Gary mindig olyan őszintén tette meg ezt a vallomást, mintha nem is lettek volna ott szinte végig egymás mellett, mintha éveket töltöttek volna külön.

– Te is nekem – felelte ugyanazokkal az olthatatlan érzelmekkel a hangjában Talbott.

– Na, ha túl vagytok az üdvözlésen, kávé? – Nyitotta ki ismét az ajtót Robert. – Mi álljuk.

2 Comments

  1. Kővári Ferencné Wow! Nagyon köszönöm! Fantasztikusan jóra sikerült, és minden kérdésre, ami felmerült bennem választ kaptam. Nagyon jó volt újra még részletesebben olvasni róluk, Kyle hozta a megismert, lehengerlő, ellenállhatatlan formáját. Robert végre a segítségével leküzdötte a félénkségét, felszabadulttá és önelfogadóvá vált, jól áll neki ez a lazább, vagányabb stílus. Különösen megnyerte a tetszésemet, hogy ebben a novellában ötvözted a két különböző történetet, Tallbot&Gary, Kyle&Robert személyét, sőt az éttermet is, a nagyon fontos 46-os, híres asztallal.
    Gratulálok, öröm és élvezet volt olvasni!
    Várom a további történeteidet is, engem már megnyertél magadnak olvasódul.❤️

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s