Tündértánc – Hogyan tovább?

Ez a részlet a Tündértánc című regényem egy darabja. Korábban már tettem fel ebből részleteket. Érdemes őket a következő sorrendben olvasni: ‘Mit teszel?’ után “Hogyan?”, majd ez a részlet.

Péntek este Karcsi úgy határozott, hogy ott tölti az éjszakát. Annyira jó volt Yuri közelében lenni, és nem volt biztos benne, hogy el tudna szakadni a tőle. Vacsora után volt már, Yuri ágyában feküdtek egymással szembe fordulva, Karcsi pedig azon merengett, hogy Yuri mennyire szép a háta mögül jövő éjjelilámpa-fényben. Yuri fejében is valami ilyesmi járhatott, mert puha ujjbegyeivel Karcsi arcát cirógatta. Felfedező útra indult azokkal a mozdulatokkal.

Karcsi eredetileg azért jött át, hogy áthívja magukhoz Yurit, hogy velük töltse a szilvesztert, ha Ilya már megint valami szuperhivatalos rendezvényen ragadt. Yuri örült Karcsinak, mikor a fiú becsöngetett hozzá, alig csukódott be az ajtó mögötte, azonnal a nyakába borult, és csókokkal halmozta el. Már ez elég volt ahhoz, hogy ne tudjanak azonnal elindulni.

Rádásul Yuri éppen akkor készült el a vacsorával, amit magányosan készült elkölteni. Ezért minden bűverejét latba vetette, hogy rá tudja venni Karcsit, hogy felezzék el az ételt, amit magának készített. És mivel Karcsi az utóbbi időben állandóan éhes volt, nem mondott nemet. A közös vacsorának pedig az lett az eredménye, hogy annyira teleették magukat, hogy Yuri ágya mindennél hívogatóbbnak tűnt, legalább egy pár órára. Úgyis bőven volt még idejük éjfélig.

Már egy ideje csak feküdtek a másikat figyelve. De kevés dolog volt egyszerűségében annyira jó, mint csak úgy háborítatlanul ott lenni a másik társaságában. És bár lassan kezdett rájuk telepedni a csend, Karcsi nagyon élvezte az ujjak felfedező útját arca vonalán, bele is simult az érintésbe, ahogy Ferdinánd is szokta. Azt persze nem gondolta volna, hogy a kölcsönkapott pizsamanadrág is ilyen gyorsan ilyen szűkké válhat rajta, és nem kis erőfeszítésébe telt úgy helyezkedni, hogy Yuri ne vegyen észre rajta semmit.

Remélte, hogy kipirult arca annyira nem látszik a fakó lámpafényben. Nem tudta volna megmagyarázni sem a lázas-pirosas árnyalatot az arcán, sem a vágyakozó csillogást a szemében. Ha Yuri észre is vette ezeket, nem tette szóvá, ujjai továbbra is elmondhatatlan türelemmel és puhasással suhantak végig Karcsi állának vonalán.

Bármeddig el tudott volna lebegni ebben a tökélyben, és csodálattal nézni Yuri minden mozdulatát, minden vonását, figyelni, ahogy orrcimpái megremegnek, mikor egy-egy nagyobb levegőt vett. És az a szürke csillogás a tekintetében… elképzelni sem tudott volna annál szebb szempárt. Ahogy Yurinál csodálatosabb jelenséget sem. Pár perc múlva Karcsi mégis megtörte az egyre sűrűsödő csendet.

– És befejezted már a Kétévi vakációt? – Kérdezte bízva abban, hogy ezzel elterelheti a figyelmét a vágyakozó remegésről, amit a lába között érzett.

– Úgy érted, nagyon sokadszorra? – kérdezett vissza vigyorogva Yuri. – De egyébként igen. Nagyon szeretem, és magyarul is nagyon tetszett. Csak sokszor nagyon nehéz volt. A növények nevei meg ilyenek… Miért kérdezed?

– Csak mert sokat gondolkodtam – Karcsi elmerengve nézett Yurira. – Szerinted mi történt velük?

– Kikkel? – Yuri kissé összezavarodva vizslatta a másik fiút.

– Brianttal meg Doniphannal. Te is azt mondtad, hogy szerinted egy pár voltak… hogy a szigeten találtak egymásra…

– Nem tudom, ezen még sosem gondolkoztam – rázta meg a fejét Yuri. – Szerinted mi történt?

Karcsi egy kicsit közelebb araszolt a másik fiúhoz, Yuri pedig reflexszerűen átfogta a derekát. Egyik szemöldökét kissé felvonta, miközben várakozva nézte Karcsit. Ő pedig vett egy nagy levegőt, elnézett Yuri válla fölött, a háta mögé a falra, de nem nézett ott különösebben semmit.

– Szerintem – kezdett bele egy nagy levegővétellel –, minden visszatért a régi kerékvágásba. A fiúk visszamentek az iskolába, és mindent onnan folytattak, ahol a vakáció előtt abbahagyták…

– Szerinted tényleg csak ennyi történt velük? – Kérdezte tágra nyílt szemekkel Yuri, amikor Karcsi bizonytalanul elhallgatott egy pár pillanatra.

– Persze hogy nem – rázta meg a fejét akkor határozottan –, ez csak a látszat volt. Ez volt az, amit mindenkinek hinnie kellett, hogy biztonságban legyenek.

Mielőtt tovább beszélt volna még közelebb húzódott Yurihoz, de még ez a közelség sem volt elég. Azon kapta magát, hogy Yuri lábai közé mászott, aki szétnyitotta a combjait, hogy Karcsi könnyebben közéjük helyezkedhessen. A fiú egyik könyökén támaszkodott Yuri feje mellett, és elbűvölő volt az igyekezet, ahogy próbált nem rá nehezedni teljes súlyával.

Yuri az értésére akarta adni, hogy az, ahogy Karcsi teste az övének nyomódik, sosem volt kellemetlen. Sőt. Yuri bármikor szívesen fogadta ezt a súlyt magán. Egyik kezével benyúlt Karcsi pizsamája alá, tenyerével végigsimított a hátán, ujjbegyei forró bőrébe nyomódtak, ahogy lenyomta magára Karcsit.

Csípőjük összesimult, és az a remegő lélegzet, amit Karcsi hallatott, zene volt Yuri fülének. Mind a ketten fájdalmasan merevek voltak. Yuri nem is tudott elnyomni egy boldog mosolyt, hogy a megérzései végig jók voltak, mikor még egymás mellett feküdtek. Karcsi arca egy árnyalattal vörösebb színt öltött, igéző volt az a szégyenlős kifejezés a vonásain. Yuri ujjai megindultak a gerince mentén, követve a másik fiú testének remegéseit.

– Nem fejezted be, hogy mi lenne velük azután – suttogta kissé felemelkedve, ami csak még jobban egymásnak préselte forrón lüktető erekciójukat.

Olyan közel voltak ajkai Karcsiéhoz, hogy akár meg is tudta volna csókolni, ha éppen úgy tartja kedve. És természetesen úgy tartotta, de mégis ellenállt. Lenyűgözte a látvány, hogy Karcsi pirospozsgás arccal, félig nyílt, csókra hívó ajkakkal nézett le rá. Látta azon a szépmetszésű arcon, ahogy próbálja összeszedni a gondolatait, hogy válaszolni tudjon.

– Megőrizték a titkukat. És felnőttek. Aztán megházasodtak, ahogy azt illett. De sosem felejtették el egymást.

– Akkor szerinted nem is jutott nekik semmi egymásból? – Tudakolta Yuri szomorkás hangon.

– De igen. Képtelenek lettek volna anélkül élni, hogy tudták volna, milyen megcsókolni a másikat – igyekezett a magyarázattal Karcsi –, éppen, ahogy mi is. Aztán miután már tudták, egyszerűen a másik nélkül is képtelenek lettek volna élni.

– Éppen, ahogy mi is – tette hozzá most Yuri.

– Igen. És szerintem Gordon tudott róluk. Segített nekik. Nem boldogultak volna cinkos nélkül.

Erre már egyikük sem mondott semmit. Yuri tökéletesen értette, hogy Karcsi az apjára gondol. Ki tudja, ők hol lennének a saját cinkosuk nélkül.

Yuri még feljebb emelkedett, keze Karcsi hátáról a tarkójára vándorolt, közelebb húzta magához, hogy meg tudja csókolni. Eleget türtőztette már magát. Karcsi nem állt ellent, hagyta Yurinak, hogy magához húzza, majd számára kényelmes szögbe billentse a fejét. A következő pillanatban Yuri az ajkára tapasztotta az ajkait. Eleinte óvatos, tapogatózó csók volt, Yuri imádta érezni, ahogy Karcsi szinte elolvadt fölötte.

Önkéntelenül felfelé billentette a csípőjét, amitől teljes hosszukban összesimultak Karcsival. Yurinak még a lélegzete is bent szakadt annyira jó érzés volt. Vigyorogva vette észre, hogy Karcsi légzése is felgyorsult. Ezek szerint ő is ugyanazt érezte, amit Yuri. Bátorítóan lökött még egyet, hátha rá tudja bírni Karcsit, hogy ő is mozogjon fölötte.

Karcsi megértette, hogy mit akar, mert ő is Yuri mozdulataival megegyező ritmusú lökésekkel felelt. Halkan fel-felnyögött, és Yuri sem tudott parancsolni a szökni készülő hangoknak. Sosem érezte még így magát, sosem érzett még ilyen mélységes, követelőző vágyat. Az, ahogy erekciójuk összesimult csodálatos érzés volt, de közel sem elég. A csókok tovább tüzelték a vágyat, és a pizsamanadrágok kettejük között egy idő után kellemetlenül érdessé tették a súrlódást.

– Yura… – nyögte elgyötörten Karcsi, Yuri sosem hallotta még ezt a remegő vágyakozást a hangjában. – Fogalmam sincs, hogy mit csináljak…

– Nekem nincs – súgta Yuri csókok között –, de csak kitaláljuk…

A szabad kezével kettejük közé nyúlt, Karcsi kicsit elemelkedett róla, hogy megkönnyítse a dolgát. Yuri akkor egy ügyes mozdulattal megragadta Karcsi pizsamaalsójának a gumírozását, és lejjebb lökte a fiú csípőjén, hogy kiszabadulhasson az anyag csapdájából. Majd a saját nadrágjával is ugyanígy járt el. Pillanatokba telt csak, és már felhevült bőr siklott felhevült bőrön. Leírhatatlan volt az érzés, hogy végre csupaszon feszülhettek egymásnak.

Yuri keze nagyobb volt, ő marokra tudta fogni mind a kettejüket. Annyira jó érzés volt a keze szorításában, hogy Karcsi legszívesebben felkiáltott volna az érzésektől, de Yuri még időben el tudta nyelni azokat az éles hangokat a csókjaival. Nem mintha lett volna otthon bárki, aki meghallhatta volna őket, de jobb volt óvatosnak lenni. Yuri kimért lassúsággal kezdte mozgatni a kezét magukon. Fel-le, néha egy kissé féloldalasan, ahogy a csuklója kényelmesen mozdulni tudott. Karcsi mindent elfelejteni látszott, ahogy szinte teljes extázisban fúrta magát Yuri tenyerébe.

– Karcsi – Yuri nehezen találta a szavakat, annyival könnyebb lett volna oroszul, a magyar feleslegesen túlbonyolította az érzelmek kifejezését – annyira szeretném…

– Igen – ennyi választ kapott csak, és tudta, Karcsi bármibe beleegyezne, akármit kérne most.

Az idő végtelenre nyúlt körülöttük, talán meg is állt. Nem tudták volna megmondani, hogy percek teltek el, vagy évezredek. Csak csókokat váltottak? Vagy párbajoztak egymással? Karcsi Yuri markának szorításában örömmel megadta volna magát a másiknak, mégis küzdött azért, hogy Yuri minden porcikáját a saját bőrén érezze. Karcsi arra sem emlékezett, hogy Yuri mikor fordította maga alá, hogy mikor került fölé. De az biztos, hogy így sokkal jobban tudott uralkodni mindkettejük teste felett. És minden pillanata gyönyör volt annak az uralomnak.

Verejték gyöngyözött Yuri homlokán, érezte a hűvös cseppeket a tarkóján, ahogy lefutottak a hátára, és összegyűltek a lapockái között. Szőke haja a homlokára tapadt. Karcsi felnyúlt, hogy kisöpörje onnan a zavaró tincseket, de éppen akkor remegni kezdett az érzésektől. Yuri tudta, hogy már közel van. Karcsi azonnal elfelejtette, hogy mire készült, és csak arra volt képes, hogy megkapaszkodjon Yuri nyakában. Az ő teste is verejtéktől volt csúszós, és az illata szinte szédítő volt Yuri számára.

– Yura… Jézusom…. Ne hagyd abba…

– Eszemben sincs, Solnyshko – súgta a fülébe Yuri.

Karcsi nem értette, hogy mit jelent, de az a mélységes szeretet, ami áradt abból az egy szóból, akár a bőrét is végigperzselhette volna. Nem ez volt az első alkalom, hogy Yuri a maga furcsa módján becézte. Sokszor szólította myshkának mint kisegér. Ezt nem szerette, mert sovány, apró termetére emlékeztette. De Yuri szívesen szólította számára teljesen kimondhatatlan neveken is, mint például lastachka – kis fecske.

De ezt; Solnyshko, most hallotta tőle először, és máris szerette. Tőle aztán akármit jelenthetett. Ez volt az a név, amit élete végéig minden nap szívesen hallott volna legördülni Yuri ajkairól.

– Yura – nyögte, és képtelen volt tovább ellenállni.

Megfeszült Yuri markának szorításában, és olyan gyönyörök cikáztak át a testén, szántották végig minden idegpályáját, amilyeneket még sosem tapasztalt. Eleinte azt sem fogta fel, hogy ragacsos nedvességgel terítette be Yuri kezét. Azt összes gondolata mintha lebénult volna, csak arra volt képes, hogy kimerülten pihegjen Yuri karjaiban.

Akár újjá is születhetett volna, olyan felemelő volt ez az élmény. Ehhez képest bármi, amivel korábban kísérletezett, semmi volt. Ezek a gyönyörök újrarendezték a világát. Pár pillanatig még a füle is csengett, és látni sem látott. Csak azt érezte, hogy Yuri ott van fölötte, és ugyanazokat a gyönyöröket éli meg, amiket ő is. Yuri felnyögött, és hogy fel ne kiáltson Karcsi vállába harapott. Nem volt különösebben fájdalmas, csak arra szolgált, hogy elnyomja a hangokat.

Yuri mellé hanyatlott, de nem hagyta, hogy Karcsi kiforduljon a karjai közül, valamit dünnyögött oroszul, amiből a másik egy szót sem értett. Yuri megcsókolta, és közelebb húzta magához, Karcsi pedig önkéntelen mozdulattal fúrta magát a mellkasába. Percekig csak remegve, pihegve feküdtek egymás mellett. Karcsi azt is távolról érzékelte csak, hogy Yuri az ágyneműbe törölte a kezét, és hogy nedvesség kettejük között lefolyt a lepedőre.

– Majd húzok ágyneműt – mormogta Yuri.

Így egymás testhőjébe burkolózva mi sem lett volna egyszerűbb, mint elaludni, és nem is ébredni fel, csak az új év első napján. És éppen ez volt az a gondolat, ami felrázta Karcsit. Úgy ült fel Yuri mellett, mintha villám csapott volna le mellé.

– Mi történt? – Kérdezte ő értetlenkedve.

– Mennyi az idő? – Nézett körül egy óra után Karcsi. – Azt mondtam anyáéknak, hogy nem maradok sokáig, hanem áthívlak téged, és együtt megyünk vissza.

Yuri hátrafordult, hogy le tudja olvasni az éjjeli lámpa mutatóinak állását,

– Nyolc óra van – jelentette ki –, valamivel kevesebb, mint két órája vagy itt. Mit szólsz egy gyors zuhanyhoz? Aztán mehetünk. Még fél óra és ott leszünk nálatok.

– Rendben – egyezett bele Karcsi.

Yuri vigyorogva kikászálódott az ágyból, és a kezét nyújtotta a Karcsinak.

– Azt hittem elkísérsz.

– Ó – a fiú engedelmesen elfogadta a felkínált kezet, és hagyta, hogy Yuri kisegítse az ágyból.

A fürdőszoba kellemesen tágas volt kettejünek is. Karcsi fürdött már itt korábban, de sosem osztozott a kádon Yurival. Érdekes élmény volt. Már csak azért is, mert kifejezetten tetszett neki a lehetőség, hogy a meleg víz alatt is feltérképezhetik egymás testét. Bár a térképezést a mostani alkalommal kénytelenek voltak rövidre fogni, mivel már tényleg nem várakoztathatták tovább Karcsi családját.

– Ne aggódj, majd megmondjuk nekik az igazat – nyomott egy gyors csókot Karcsi füle mögé Yuri, mikor már az előszobában álltak felöltözve és indulásra készen. Majd mielőtt még Karcsi elsápadhatott volna, és hangot adhatott volna a rettentenek, nevetve hozzátette. – Megmondjuk nekik, hogy már megcsináltam a vacsorát, és meghívtalak, mert mégsem hagyhattam kárba veszni.

– És mégis mi volt a vacsora, amit ennyi ideig tartott megenni? Láva? És meg kellett várni, hogy kihűljön? – Vetette ellen grimaszolva Karcsi.

– Nem, te buta – kacsintott rá Yuri -, bundás kenyér. És utána el kellett mosogatni, hogy ne legyen olajszagú az egész lakás, mire megjövök holnap.

– Na jó, ez hihető.

– Ugye? Én mondtam – tessékelte ki az ajtón Yuri Karcsit.

Jegyzet: