Cukormáz és az emberekhez jóakarat

Avagy kedvenc karácsonyi könyveim

A karácsony közeledtével úgy döntöttem, hogy itt az ideje összeválogatni pár, az ünnepekre felkészítő könyvet. Ezért összegyűjtöttem néhány nagyon jó, és viszonylag rövid karácsonyi regényt/novellát, amiket gyorsan el lehet olvasni, akár mondjuk tömegközlekedés közben is. Igyekeztem csak olyan könyveket választani, amik még nem jelentek meg más bejegyzéseimben.

És bár állítottam fel sorrendet a lenti regények között, ez nem jelenti azt, hogy bármelyik is rosszabb lenne, csak nekem talán egy kicsivel kevesebbet adott. De akkor lássuk is, hogy mik ezek a könyvek. Sajnos ezek sem jelentek meg magyarul, ezért az idézetek továbbra is az én fordításomban szerepelnek majd.

5. Christmas Can Kiss My Dickens (Hunter Frost)

Értékelésem: ⭐️⭐️⭐️⭐️

Elbeszélés típusa: E/3, narrátor beszéli el a történetet.

Regény hossza: 66 oldal, sok párbeszéd van benne, amik könnyítik az olvasást

Történet rövid ismertetése: Tim Crachit igazi Scrooge-utánzattá nőtte ki magát az évek alatt. Agresszív, elutasító modorán az sem segít, hogy évekkel korábban tolószékbe kényszerült, és már csak emiatt is ellenséges és bizalmatlan az emberekkel. Tim gyűlöli a karácsonyt, a felesleges, tizenkettő egy tucat ajándékokat, azt is megtiltotta az alkalmazottainak, hogy ajándékot merjenek neki adni. Ez persze nem tartja vissza a legjobb alkalmazottját, Henry-t, aki régóta fülig szerelmes a morózus Timbe. A karácsonyi partin megpróbálkozik a lehetetlennel, és ajándékot ad neki. Természetesen a jószándék katasztrofálisan sül el, majd egy ittas csókkal és egy majdnem gázolással később Timnek megjelenik régen elhunyt nagybátyja, Ed, hogy visszavezesse a szeretethez és a karácsony csodájához Timet. Éppen ahogy a karácsony szellemek is tették Scrooge-al.

Miért ajánlom: Én nagyon szeretem Charles Dickens legendás karácsonyi novelláját, a Karácsonyi éneket. Minden évben megnézem valamelyik feldolgozását, vagy épp elolvasom. Éppen ezért nem zárkózóm el az eredeti novella újragondolásaitól sem. Külön szerencse, hogy van belőle m/m változat is. A könyvben szellem-Ed nagyon vicces, mégis komoly figura, Henry egyenesen imádni való, de még a mindig morcos Tim is szerethető. Igazán szívet melengető történet, csak nyerhettek vele, ha elolvassátok.

Egy kis kedvcsináló:

– Miért kell ismét átélnem ezt a borzalmas napot (az apja temetését)? – Kérdezte Tim, ahogy erőt vett rajta a savanyú hangulat. A pap földet szórt a koporsóra. Csodálatosan szép szertartás volt, olyan, mit Tim családja soha nem engedhetett volna meg magának egy ilyen tehetős környék temetőjében. Ed fizette az egészet. Tim csodálkozott is, hogy az anyja elfogadta a pénzt, már csak a büszkesége miatt is, bár a látszat mindig nagyon fontos volt neki.

– Attól tartok, túlságosan olyan lettél, mint amilyen én voltam, mielőtt megmutatták nekem az igazságot. – Mondta Ed. – Nem élet az élet, ha seggfejként éled.

– Bele a közepébe, Ed. Pont fején a szöget. – Válaszolta Tim. Aznap ketten is leseggfejezték – egy élő és egy halott. Ez biztos, hogy valami új rekord.

4. You Got Scrooged (A.J Truman)

Értékelésem: ⭐️⭐️⭐️⭐️

Elbeszélés típusa: E/3, narrátor beszéli el az eseményeket, aki végig Geoff háta mögött áll, ezért mindent az ő szemszögéből látunk.

Regény hossza: 53 oldal, sok visszaemlékezés van benne, ötletesen kötve össze a múltat és a jelent.

Történet rövid ismertetése: Geoff ígéretes színész palánta volt, de az utolsó pillanatban elvették tőle azt a szerepet, ami egyenesen a Broadway-re repíthette volna. A szerepet az azóta már ex-barátja kapta meg, aki mindent elért, amit mindenki eredetileg Geoffnak jósolt. Geoff azóta sem bocsátott meg neki, és a harag meg indulatok egyre csak gyűlnek benne. Pár sikertelen év után hazatér New Yorkból, és egy kamaraszínház tagja lesz. És természetesen itt is pofonok érik, mert a Karácsonyi ének főszerepét egy teljesen amatőr, Harvey kapja meg, neki „csak” Bob Crachit szerepe jut. A karácsony előtti utolsó fellépés után Geoff mindenféle durvaságot vág a színésztársai fejéhez, majd elviharzik. Persze minden összeesküszik ellene, az autója lerobban a havazásban, és természetesen ki más mentené meg, ha nem a világtörténelem legszemrevalóbb Scrooge-a, Harvey.

Miért ajánlom: A fentebb megfogalmazott véleményem erre a könyvre is áll. Bár itt sincsenek karácsony szellemek, csak egy ijesztő látomás Geoff jövőjéről, de a párhuzam a Dickens novella szereplői és a színészek sorsa között nagyon találó, a szereplők szeretetre méltók, még Geoff is, úgy hogy ő aztán tényleg indokolatlanul tuskó módon viselkedik mindenkivel.

Egy kis kedvcsináló:

– Be kell vallanom valamit – mondta Harvey. – Igazából hazavihettelek volna egyenesen azután, hogy megtaláltalak lerobbantva, de úgy gondoltam, hogy ez egy jel.

– Mire?

– Végig a próbák alatt el akartalak hívni randira, de nem tudtam összeszedni a bátorságom. Egy kicsit mindig megközelíthetetlen voltál, mindig a elzárkóztál. Aztán, amikor megláttam az autódat, arra gondoltam, hogy most vagy soha. El akartam nyújtani az időt, amit együtt töltünk.

3. The Winter Spirit (Indra Vaughn)

Értékelésem: ⭐️⭐️⭐️⭐️⭐️

Elbeszélés típusa: Nathaniel meséli el történéseket

Regény hossza: 125 oldal, könnyű stílusú, gyorsan olvasható

Történet rövid ismertetése: Nathaniel örökölt egy panziót, a hozzá tartozó szellemmel együtt. Gabriel lassan száz éve kísérti az ódon épületet, ami régen a családja tulajdonában volt, később alakították csak panzióvá. Gabriel egyre kétségbeesettebben próbálja összeboronálni Nathanielt valakivel (eleinte főleg hölgyekkel, amíg rá nem döbben, hogy Nathaniel nem őket szereti). Később persze kiderül, hogy mire ez a nagy sietség, ahogy ők ketten lassan egymásba szeretnek. Ez pedig kifejezett reménytelenséggel és szívfájdalommal fenyegeti mindkettejüket. Aztán feltűnik Nathaniel exe, ami után Gabriel elkezd kopogószellemként viselkedni. Szóval meglehetősen mozgalmas a történetvezetés.

Miért ajánlom: Annak ellenére, hogy az egyik főszereplő szellem, a történet egyáltalán nem félelmetes. Sajnos a reménytelenség miatt, ami a kisregény több, mint felét áthatja, azért elég szomorú. Viszont a vége happy end, és mindenki megtalálja a boldogságot. Nem is ajánlanám, ha nem lenne benne igazi karácsonyi csoda. 😀

Egy kis kedvcsináló:

– Most sokkal szilárdabb vagy! – Gabriel lassan felém fordult, hogy rám nézhessen azokkal a ragyogó kék szemekkel, és én éreztem, ahogy elvörösödök. Lehetett ez valami borzalmas szellemes baklövés? Szoktak egyáltalán megjegyzéseket tenni asztrális létformák szilárdságára? Vagy ez éppen olyan lett volna, mint rámutatni valakinél arra, hogy felszedett pár kilót?

2. A Soldier’s Wish (N.R. Walker)

Értékelésem: ⭐️⭐️⭐️⭐️⭐️

Elbeszélés típusa: Gary és Richard felváltva mesélik el a történetet, ezért sok információról csak töredékesen értesülünk, illetve csak annyit tudunk, amennyit az aktuális narrátor is tud.

Regény hossza: 229 oldal, szóval ez egy nagyobb lélegzetvételű olvasmány, viszonylag komolyabb és nyomasztóbb témával, mint az eddigiek, mégis minden ráfordított perceteket megéri.

Történet rövid ismertetése: A regény kicsit úgy kezdődik, mint a Hair musical, Gary a hippi egyetemista a barátaival útban a Woodstock fesztiválra találkozik Richarddal, aki egy farmról származó, naív srác, és épp útban van Vietnámba. Gary ráveszi, hogy tartson velük, és töltse jó társaságban az utolsó hétvégéjét indulás előtt. Már ez alatt a pár nap alatt egymásba szeretnek, és meg is fogadják, hogy továbbra is tartják a kapcsolatot, és feltétlenül találkoznak, amint Richard eltávozást kap. Hónapokon át leveleznek, amíg egyszer csak nem érkezik több válasz Richardtól. Gary először kétségbe esik, majd összeszedi magát, és minden követ megmozgat, hogy megtalálja Richardot.

Miért ajánlom: Ez egy keserédes karácsonyi történet, amiben láthatjuk a háború borzalmait, azt hogy milyen egy nem támogató család. Illetve azt, hogy mennyire erős tud lenni viszont az a család, amit az ember választ magának azok helyett, akik megtagadták. Természetesen happy end a regény vége, de azért vannak pillanatok, amikor kedve lenne az olvasónak együtt sírni Richarddal és Garyvel.

Egy kis kedvcsináló:

– Richard, mondok most neked valamit – jelentette ki. – Kérem a kezed.

Haboztam, és ismét körbefuttattam a pillantásom magunk körül. A kutyát sem érdekelte, hogy mit csinálunk. Kinyújtottam a kezem, és az övé meleg volt és erős, és éreztem, hogy valami megmozdult bennem. Olyan volt, mintha valami, ami eddig hiányzott, most hirtelen visszakerült volna.

– Nincs veled semmi gond – suttogta. Az arca, az a tökéletes arc, olyan komoly, de mégis annyira kedves és gyengéd volt. – Semmi sincs eltörve benned. Ahogy a fejeddel sincs semmi baj. Nem kell benned semmit megjavítani. És nem jutsz pokolra.

1. Glitter on the Garland (Helen Juliet)

Értékelésem: ⭐️⭐️⭐️⭐️⭐️

Elbeszélés típusa: E/3, narrátor beszéli el a történetet.

Regény hossza: 165 oldal, könnyen olvasható, én a young adult kategóriába sorolnám.

Történet rövid ismertetése: Matt szülei nemrég váltak el, és amíg az apja újra nősült, a fiú úgy érzi, hogy az új feleséggel lépten-nyomon érzékeltetik velük, mennyire feledhető volt az anyja is, és mennyire az ő és a húga is. Ebben a negatív érzésekkel áthatott atmoszférában kell eleget tenniük a kötelezettségüknek, miszerint az apjával és az új családjával tölteni a karácsonyt. Ezt a nem sok jóval kecsegtető helyzetet az dobja csak fel, hogy megjelenik Aedan, Matt legjobb barátja, aki nem mellesleg meleg is. Aedan felajánlja, hogy elkíséri a másik két kamaszt, ezzel is próbálva számukra élvezetesebbé tenni a várható kínos pillanatokat.

Miért ajánlom: Ez az egyik karácsonyi könyvem. Bármikor újra tudnám olvasni. Matt és Aedan igazán szeretetre méltó kamaszok, a felnőttéválás küszöbén. És nem hiszem, hogy lenne bárki, aki ne olvadna el az egymásra találásukról olvasva.

Egy kis kedvcsináló:

– Ó, cukik a zoknijaid, bébi – mondta Aeden vidáman, miközben egy ruha szalvétával igyekezett kinyitni a proseccot. Matt nézte egy pillanatig, majd a pillantása lefelé fordult, és felnevetett, mikor meglátta, a Mikulást a kilógó fenekével.

– Karácsonyi ajándék – mondta a lábujjait mozgatva. – Kapok érte néhány plusz ronda pulcsi pontot?

Aedan megrázta a fejét.

– Semmiképp, a ronda karácsonyi pulcsi versenyt én nyertem meg. Attól tartok.

Hát, ezek lennének azok a karácsonyi könyvek, amiket kifejezetten szeretek. Remélem, hogy sikerült velük felkeltenem az érdeklődéseteket, de legalábbis adni pár ötletet ünnepi olvasásra. 😀

Hát, ezek lennének azok a karácsonyi könyvek, amiket kifejezetten szeretek. Remélem, hogy sikerült velük felkeltenem az érdeklődéseteket, de legalábbis adni pár ötletet ünnepi olvasásra. 😀

Megjegyzés:
  • Képek forrása: Goodreads
  • Borítókép forrása: unsplash.com (Miroslava)

1 Comment

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s