A reflektorfényen kívül – Kedvenc mellékszereplőim

Forrás: unslpash.com (@hudsonhintze)

Beszéljünk akkor egy kicsit a mellékszereplők fontosságáról. Nem szeretném túl-tudományosítani ezt a bejegyzést, de úgy voltam vele, hogy ezek a szereplők is megérdemelnek pár jó szót. Mert hát nélkülük mégsem lennének ugyanazok a kedvenc könyveink. Sőt talán a kedvenc főszereplőink sem lennének képesek azokká kinőni magukat, akik végül is lesznek egy-egy könyv végére.

A mellékszereplők szépségét és változatosságát éppen az adja, hogy annyi féle lehet belőlük. Lehetnek mentorok, barátok, riválisok, szerelmi rajongás tárgyai, és még sorolhatnánk. És ugyanúgy mehetnek az idegeinkre is, ahogy kikerülthetnek közülük a kedvenceink is. Ehhez a bejegyzéshez kifejezetten olyan karaktereket választottam, akik valami miatt kifejezetten közel állnak a szívemhez, és akik nélkül a kedvenc könyveim nem lennének ugyanazok.

Következzen akkor itt egy ötös lista a kedvenc mellékszereplőimről.

Egy fontos megjegyzés: úgy fogok beszélni ezekről a könyvekről, hogy feltételezem, hogy olvastátok őket, szóval esetleg még nem, akkor lehet, hogy lesznek benne kisebb-nagyobb spoilerek.

5️⃣ Dima (Aleksandr Voinov: Special Forces)

Dima (Dimitri Starov) a trilógia második kötetében bukkan fel először (illetve valahol szerepel a Soldiers-ben is, de az az igazság, hogy már viszonylag régen olvastam, és nem tudom megmondani, hogy pontosan hol). De komolyabb szerepet csak a Mercernaries II-től kezdve kap. Onnantól viszont rendszeresen visszatérő szereplője lesz a történetnek.

Korábban már írtam pár alkalommal a Special Forces-ről, itt magyarul, itt pedig angolul. Nemrégiben tettem ki egy a Mercenaries két kötetével foglalkozó bejegyzést is, ezt itt találhatjátok, viszont ez sajnos csak angolul készült el. Arra nem vitt rá a lélek, hogy megírjam magyarul is, ahogy még nem tudtam rászánni magam egy Veterans kritikára sem. Viszont Dimát már ebben is megemlítettem, csak gondoltam, hogy ennél több jó szót is megérdemel.

Dimáról mindenek előtt annyit kell tudni, hogy végtelenül hűséges a barátaihoz, és mindent képes elképesztően kontextusba helyezve látni. Érti, hogy mi motiválja az embereket, és ha elfogadni nem is tudja a tetteiket, de igyekszik megfelelően reagálni rájuk. Ő átlát Dan mellébeszélésein is, és ezen utóbbi nem is egy verbális pofont kap tőle, ami miatt én csak még jobban kedvelem. Erre a legjobb példa az, amikor Dan elpanaszolja Dimának, hogy fél attól, Vadim elhagyja majd valaki másért. Az én szerény véleményem ezen a ponton az, hogy megérdemelné…

– De ha azt hiszed, hogy beleszeretett valaki másba, akkor három dolgot tehetsz; egy, elfogadod, és megtanulsz együttélni vele… ami nem tűnik kivitelezhetőnek. Kettő, vársz addig, amíg eldönti, kit akar… még juthat arra is, hogy egyáltalán nem komoly annyira. Vagy három, kényszeríts ki belőle egy döntést, és azt, hogy ne találkozzon többet ezzel az amerikaival.

– A harmadik megölné, és ő sem kényszerített engem soha ilyen döntésekre, szóval ez semmiképp sem járható út. És egyébként sem hiszek ebben. (…) Az elsővel kapcsolatban is igazad van, az is abszolút ki van zárva. Azt hittem, hogy rendben vagyok ezzel, a pokolba is, azt hittem, hogy csak kimozdul, szexel egy jót, jól érzi magát, ahogy én is, de ez… de ez annyira fáj. Különösen az, hogy valaki olyannal van, aki olyan sok mindenben hasonlít a fiatalabb énemre, más tulajdonságaiban meg annyira más. (…) Azt hiszem, a kettes lesz az. Egyébként sem tehetek sok mindent, amíg ő el nem határozta magát, nem igaz?

Azt is nagyon szerettem látni, hogy azért is mindent megtesz, hogy Vadimnak segíteni tudjon, mikor épp érzelmi hullámvasúton van Dan miatt – ami valljuk be, nem egyszer fordul elő a Mercenariesben és Veteransban. Dimától megtudhatjuk azt is, hogy mikor Vadim pere zajlott, megkeresték őt is, mivel sokáig szolgált Vadim alatt. Dima viszont nem mert a volt tisztje mellett tanúskodni, mert félt, hogy ő maga is lebukik azzal, hogy meleg. Ezért akkor inkább a hallgatás mellett döntött – meg sem jelent. És azóta is azzal vádolja magát, hogy ez is hozzájárult Vadim rettenetes majdnem két évéhez.

– Ez csak szex, Dima.

Dima egy hosszú pillanatig csak meredt rá.

– De a te számodra sosem volt csak szex. Vagy tévedek?

– Nem. Igazad van. – Vadim megrázta a fejét. – Szabályok, Dima. A mi esetünk más.

Dima kinyúlt, és megfogta a vállát, közelebb húzta, egészen a mellkasára, ami miatt Vadimnak szembe kellett néznie saját magával a tükörben.

– Nem könnyű. Azt kívánom, bárcsak az lenne.

Dima bólintott, miközben magához ölelte abban a kicsavarodott pózban.

– Még mindig testvérek vagyunk, Vadim. Akármi is történjen, akármi is jöjjön ezután, van valamink, amit nem vehet el senki. Egyszer már cserben hagytalak, és gyűlöltem magam érte.

– Nem tehettél volna semmit.

– Nem, de akkor is. Akkor sem hagylak cserben még egyszer. Tartozom neked.

– Dannek tartozol.

– Ő is a barátom. De… – Dima sóhajtott, erősebben szorította Vadimot. – Ha választanom kell, akkor a testvérem mellett állok.

Vadim elmosolyodott, Dima szavai minden akarata ellenére megérintették. Testvér. A jobbik fajta család.

Dima érdekessége, hogy róla olvasva én sokszor úgy éreztem, hogy ő az, aki Voinov véleményét is kimondja arról, hogy mennyire rossz irányba fordult Dan személyisége, a könyv folyása úgy általában a Soldiers után. Bárki, aki olvasta a trilógiát vagy utána járt Voinov és Marquesate legendás “jó” viszonyának, az tudja, hogy egyáltalán nem barátian váltak el útjaik. Olyannyira nem, hogy Voinov nem használhatja Marquesate karaktereit a saját regényeiben és vica versa. Egy-egy jelenet során tényleg úgy éreztem, hogy nem is a könyv szereplői vitáznak egymással, hanem az írók.

4️⃣ Preston (Abigail Roux, Madeleine Urban: Warrior’s Cross és Cut and Run sorozat)

Perston Julian Cross legjobb barátja, ő az egyetlen ember, aki igazán ismeri, sőt Julienről sem nagyon tud senki többet Prestonnál. Általában magának való, éppen ugyan olyan mogorva, mint Julien, de azokkal, akiket kedvel, tud határozottan kedves is lenni. Nagyobb szerepet a Warrior’s Crossban, az Armned and Dangerousban (Cut and Run 5) és a Crash and Burnben (Cut and Run 9) kap. Ezen kívül említés szintjén több kötetben is megjelenik.

Én szívesen vettem volna, ha még több könyvben is szerepel, de sajnos Preston esetében kénytelenek vagyunk viszonylag kevéssel belérni. Éppen emiatt kedvenc jelenetet is nehéz választani róla, mert nagyon sokszor csak támogató jelenlétként szerepel igencsak a háttérbe vonulva. Ezért azt a részt választottam ki, amikor elviszi Cameront az egyik bevetése után megsérült Julienhez.

– Erre – kérte Preston, és átvágott a hatalmas lépcsőház felé.

Cameron követte a már ismerősebb terepen,fel a lépcsőkön, majd át a hallon, Julian kisebb lakosztályszerű szobájáig, végig összevont szemöldökkel.

– Preston, mi…?

– Nem igazán tud róla, hogy elmentem Önért, uram – válaszolt neki Preston, amit ajka apró rándulása kísért, elárulva, hogy mulattatja a helyzet. – Abban sem vagyok biztos, hogy azzal tisztában van, hogy ma péntek van – vallotta meg, miközben elérték Julian hálószobájának nehéz, zárt, szárnyas ajtaját.

Cameron szemei elkerekedtek.

– Nincs tisztában… Mi a fene folyik itt?

Preston tényleg vigyorgott, és láthatóan elnyomni igyekezett ezt a reakciót. Kinyúlt, egy lökéssel kinyitotta az ajtót, és intett Cameronnak, hogy menjen be. (…)

– Preston… – érkezett Julian érdes hangja az egyik párna alól. – Kérlek, ölj meg – könyörgött nyomorúságosan.

– Sajnálom, uram, de attól tartok, annak várnia kell. Látogatója érkezett – válaszolt Preston vigyorogva Cameron felé biccentve. (…)

– Cameron? – kérdezte zavartan, a hangját komikusan tompította a takaró.

– Mi a baj? – Tudakolta Cameron aggódva.

Julian egy panaszos nyögéssel válaszolt, és becsukta a szemét.

– Haldoklom – felelte, hangja nem sokkal volt erősebb egy nyöszörgésnél. – Mit csinálsz te itt? – Kérdezte a hangjában a reménykedéssel.

– Ö… nem igazán tudom? – Próbálkozott Cameron Prestonra sandítva.

– Ön kérte, hogy hozzam ide, Uram – jelentette ki Preston segítőkészen. – Nem is emlékszik? – Kérdezte, és alig tudta visszatartani a nevetést ahogy megfordult, és kiment a szobából, miközben távoztában még becsukta az ajtót.

És akkor jöjjenek a dobogós helyezettek. Azt mindenképp előre kell bocsátanom, hogy nehéz volt felállítani a sorrendet köztük. Mind a hárman lehetnének első helyezettek is. Bár az abszolút kedvencem mindenképp Giordano, de Schäfer és Ilya inkább vannak fej-fej mellett ebben a versenyben.

3️⃣ Schäfer (Aleksandr Voinov: Broken Blades)

Hauptmann (százados) Schäfer Armin von Kardenberg jobb keze a hadifogolytáborban, ahol a történet játószódik. Sajnos sok mindent nem tudunk meg róla, csak annyit, hogy a keleti fronton, valahol Oroszországban ismerkedtek meg, és azóta elválaszthatatlanok. Schäfernek nincs családja, amennyire tudjuk, nincsenek barátai sem Arminon kívül, aki ugye a felettes tisztje is.

Mindent megtesz Arminért, meghalni is hajlandó lenne érte, viszont a pontos érzéseit nem ismerjük meg. Legalábbis tőle nem tudunk meg semmit, azt hogy hogyan is érzethetett Armin iránt, csak feltételezéseken alapul, főleg Markén (ő az az amerikai katona, aki még a háború kitörése előtt beleszeretett Arminba). Nekem nagy szívfájdalmam az, hogy a könyv végén nem derül ki, hogy mi történt Schäferrel. Az viszont tetszett, ahogy Amin beszél róla, hogy sajnos vannak olyanok, akiknek nem értesült a sorsáról.

– Talán von Kardenbergnek igaza volt, hogy megkímélte őket. Az SS-t – ismét Mark felé fordult. – Látta őket? Ők csak… csak fiúk. És ezek itt… – Az őrök felé intett. – Vénemberek. Milyen világ az, ahol fiatal fiúk és öregemberek olyan helyen találják magukat, mint ez?

Nem mondta ki, hogy lehettek volna akár a fiaik, unokáik is.

– Higgye el nekem, hogy sosem terveztem még csak azt sem, hogy ennek a helynek a közelében kötök ki, vagy az SS és a maguk serege közt. – De akkor nem találkoztam volna újra Arminnal sem. – Még valami?

– Csak egy dolog… talán segít. Lehet, hogy közvetlenül a rangidős tisztekkel kellene beszélnem, de ők nem a barátaim. – Schäfer ráncai elmélyültek. – Túl sok bizalmaskodás, túl sok lekezelés.

– Megpróbálhatom átadni az üzenetet.

– A Kommandant. Ő… mi is az angol szó… ő beteg.

Mark elképedt, a legrosszabbra számított – valami végzetes betegségre, amivel talán azt el lehetne érni, hogy Armint humanitárius okokra hivatkozva elengedjék.

– Beteg? Mennyire súlyos?

– Nem haldoklik. Az idegei betegek. A szívében van a baj. Rohamai vannak. Az én véleményem szerint nem volt alkalmas a szolgálatra, még a legkönnyebbre sem.

Mark nyelt egyet.

– Értem.

– Beszéljen az orvossal a részletekről, de sokan, akik Oroszországból tértek vissza, hozzá hasonlóan betegek. Láttam. – Schäfer szobor arca többet is elárult, sokkal többet, mint egyszerű tapasztalatokat. Abban a pillanatban Mark látta őt és Armint, ahogy együtt fagyoskodnak, valahol nagyon, nagyon messze keleten. – Szóval, bármilyen olyan parancsot is adott, amiért felakaszthatnák, azokat én adtam ki. Nem volt olyan állapotban, csak én úgy tettem, mintha egészséges lenne. Mondja nekik ezt, és akkor nem fogják tudni, hogy ki miért volt felelős.

Mark ellenállt a késztetésnek, hogy megveregesse a megtermett férfi vállát. De még a szíve is összeszorult azt látva, hogy Schäfer mennyire készen állt minden bűnt magára venni, amit csak Armin fejére olvasni akarhattak.

2️⃣ Ilya Ivchenko (Tal Bauer: Executive Office, Executive Power)

Az Executive office-ról korábbab már tettem ki egy-egy kritikát magyarul és angolul is. Javaslom, hogy mielőtt ezzel a pár bekezdéssel tovább haladtok, ezeket még olvassátok el előtte.

Ilya az orosz elnök, Sergey Puchkov legjobb barátja egészen fiatal koruk óta. Együtt léptek be a KGB-be, majd az FSB-hez is, Ilya Sergey életének minden fontos pillanatánál jelen volt. Igazság szerint éppen olyan, mint Ethan legjobb barátja, Scott, annyi különbséggel, hogy Ilya már szinte hobbiból akadályoz meg merényleteket az elnök ellen, míg Scott eleinte csak lelepleződéstől védi Jacket és Ethant.

Nagyon kedveltem Ilyát a cinikus stílusa és kemény odamondásai miatt. Döbbenetes, hogy mennyire hűséges maradt minden körülmények közt Sergey-hez egy olyan országban, ahol tényleg még az elnök legbelső körei is korruptak. Ilya, ha tehetné, még a széltől is óvná Sergey-t, akit legalább annyira a korábbi harcok alatt szerzett testvérének tekint, ahogy Scott Ethant.

Éppen ezért kezeli nagyon rosszul, és tolerálja kifejezetten nehezen Sashát, mert úgy érzi, hogy csak kihasználja Sergey-t. De a barátja iránti tiszteletből próbálja elfogadni a kettejük kapcsolatát. Persze tart attól, hogy Sergey milyen pofonokkal gazdagodik majd, de úgy van vele, hogy ha Sergey megint összetörik, ő majd ott lesz, hogy segítsen neki ismét összerakni magát. Az más kérdés, hogy nem érzi úgy, hogy jó képet is kellene vágnia ehhez.

Ilya Sashára meredt az asztal túloldaláról, az a tekintet szinte lyukakat égetett belé, miközben a füst Sergey cigarettájából tovább hömpölygött az asztallap fölött.

-Te tényleg nem vagy normális, Sasha.

Előhúzott egy újabb szál cigarettát, majd felállt, és belebújt a fehér szmoking zakójába. A medálja ragyott, büszkén közszemlére tétetve a szíve fölött. Oroszország hőse.

Sasha visszanézett Ilyára, a korábbi főnökére és Sergey legközelebbi barátjára.

-Oroszországnak szüksége van rá. Te is tudod.

-És mi van azzal, amire neki van szüksége, mi? – Ilya megmarkolta a szék háttámáját, és az asztal fölé hajolt, miközben Sashára mordult. – Mi van az ő boldogságával? Lehet, hogy neked megfelel az, hogy te megmaradtál drónnak a szoviet érából, de a mi nagyrészünk továbblépett. Már a huszonegyedik században élünk, nem? – Ilya megrázta a fejét, és felhorkant. – El sem kellett volna jönnöd. Hamis reményeket adtál neki, és mikor megint elmész, nekem kell majd összeraknom a darabjait. – Ingerülten az asztalnak lökte a székét. – Megint!

Ilya elviharzott, miközben lerázta magáról a vad ingerültséget.

1️⃣ Giordano (Bailey Queen: Finding you, finding me)

Sajnos hiába ígértem meg, még nem sikerült elkészítenem a Finding you, finding me kritikát, de igyekszem mielőbb pótolni majd azt is. Addig is ejtsünk néhány szót Giordanóról. Azt hiszem, az már világos lehet bárkinek, hogy őt mennyire kedvelem. Ha nem lenne Henry az abszolút kedvencem, biztos, hogy Giordanóé lenne ez a cím.

Ha majd egyszer készítek egy toplistát az aboszúlt kedvenc szereplőimről, Henry Iverson biztos, hogy az első helyet kapja meg abban is. És igen, ha valakinek gyanús lenne a névválasztás a Disparities novelláimban (amiket itt és itt tudtok elolvasni), azoknak elárulom, hogy az én Henry-m Bailey Queen Henry-jének tiszteletére kapta a nevét.

De térjünk akkor vissza Giordanóra. Őt az elhivatottsága miatt szeretem nagyon, egészen emberfeletti az az elkötelezettség, ahogy az embereihez áll. Szigorú, de mindig igazságos. Az emberei is szeretik és ragaszkodnak hozzá. És amit én különösen becsülök benne, az az hogy Henry-t is mindig úgy veszi a szárnyai alá, hogy az ne tűnjön kivételezésnek, és hogy ne legyen kellemetlen Henry-nek sem. Mégis mindenkinek világos, hogy meddig mehetnek el, és hol vannak a határok. És Giordano világos szabályai mellett senki nem is próbálja feszegetni ezeket.

A szabadságos katonák maradéka valamivel hajnali kettő után szédelgett ki a kávézóból. Részegek voltak, kapálózva integettek egymásnak az utcákon, de egyszer csak valaki az újoncok közül – a D-nap után mindenki újoncnak számított – elkiáltotta magát:

-Hé, hova lett a buzi?

Giordano egy pillanat alatt rajta volt.

-Fogd be a pofád, te seggfej! – Süvöltötte, és nem törődött a késői órával sem, vagy a szűkös utcákkal, amiken bolyongtak. – Ne merj egy szót se mondani rá!

-Mi? – Kérdezte gunyorosan az újonc, egy őrmester egy másik századból. – Mindenki tudja, hogy buzi. Szóval, mi van?

Giordano nekirontott dühtől eltorzult arccal.

-Többször ugrott, mint te, többet harcolt, mint te, több életet mentett meg, mint amennyit te valaha is fogsz. Olyan mélyen vagy alatta, hogy fogalmad nincs milyen acél golyói vannak.

-Hidd el, nem is akarom tudni – vágott vissza az őrmester kuncogva. Próbált vicces lenni, de csak egy barom volt, Giordano pedig nem tűrte a barmokat. Azóta nem, amióta látta, hogy Iverson min ment át majdnem, és különösen nem azután, hogy vállvetve harcolt mellette hat hosszú hónapon át. Ha úgy alakulna, akár a haláláig is harcolna Iversonért – és Rollinsért is -, és senkinek sem fogja eltűrni, hogy sértegesse az embereit.

Nagy erővel behúzott egyet az újoncnak, aki az utés lendületétől a hideg párizsi utcaköveken kötött ki. Az őrmester hangos puffanással összegabalyodott kupacban ért földet. Eléggé részeg volt, hogy a koordinációja se legyen jó, mikor megpróbált felállni, újra visszaesett.

-Mi a franc? – Üvöltötte az őrmester. – Te is valami elfuserált buzeráns vagy?

Giordano ismét nekilendült, a katonái fogták vissza.

-Nem vagyok – kiabálta válaszul. – De annak nagyon örülök, hogy a szakaszom tagja!

Hát ennyi lenne a kedvenc mellékszereplőimről. Remélem, hogy sikerült meghoznom a kedvedteket, és adtok egy esélyt ezeknek a könyveknek. Sajnos mindegyik csak angolul jelent meg eddig, és amilyen jól állnak nálunk az ilyen jellegű könyvkiadások, nem is vagyok biztos benne, hogy megfognak…

Jegyzetek

A könyvborítók a Goodreads-ről származnak

A montázsok a Photogrid applikációval készültek

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s