Csillagom vezess – A star to follow

Tradynak mindig is jó szokása volt figyelni az embereket. Akár azokat, akik megfordultak a Trady Schön Alley Bazaar környékén, akár azokat, akikről az újságokban olvasott, vagy akikről az internetes hírekben informálódott, mikor épp nem tért be a szerencse bazárba senki.

Tradynak mostanában új kedvence akadt. Bár általában nem kedvelte az ilyen embereket, sőt méltónak sem tartotta őket arra, hogy hozzá forduljanak elkeseredésükben. Mert nem érzete sem jogosnak, sem őszintének azt az elkeseredést.

De ez az Egyik kivétel volt. Igazi csoda. Gazdag, híres, népszerű, nap mint nap milliók rajongják körül, és még többen rajonganák, ha csak egy pillanatra a közelébe kerülhetnének. Mi kell még a boldogsághoz? Nem elég az emberek szeretete és rajongása, aminél az istenek sem kértek sosem többet… Úgy látszik ennél több kell, mert Egyik egyáltalán nem volt boldog. És Trady – bár eleinte őt is elítélte, mint bárki más gazdagot, aki nem tudja értékelni, amije van -, elég volt egy kicsit tovább figyelnie az arcát, hogy rájöjjön, ő nem azért boldogtalan, mert többre vágyik, mint mindenki körülötte…

Egyiknek nem kell fényűzőbb élet, magasabb lakosztály a város tetején, mélyen az égbe fúródva, neki nem kell hatalom, nem kellenek szép, de üres nők, önigazolásképp, nem kell fényűző hely a várostanácsban… Neki csak barátok, társak kellenek. Abból sem sok, egy-egy elég. Hogy legyen, akihez őszintén szólhat, aki hozzá is őszintén szól.

Érdekes, az emberek mostanában nem vágynak ilyesmire. Egyszerűen nem divat. Meg, az őszinteséget sem szeretik. Sőt, a legtöbbjük azt hiszi, ha sokan vannak körülötte, és csak szépet mondanak neki, akkor már nem is magányos. De egy olyan ember, aki ebben a ragyogó-cikázó világban rádöbben arra, hogy a társaság nem elég a magány száműzéséhez, már ennyitől méltó a segítségre.

Nem úgy, mint az a Másik. Aki szintén népszerű és gazdag, az ostobák egymást tapossák, csak hogy egy pillantást vessen rájuk, mintha már az szerencsét hozna nyomorult életükbe – persze ha valaki, akkor Trady aztán tisztában volt a szerencse értékével és mibenlétével. És szánalmasnak tartotta a Másik körül legyeskedőket, ahogy szánalmasnak tartotta Másikat is, aki talán nincs is tisztában vele, hogy a népszerűség álcája mögött mindenki megveti és irtózik tőle. A kegyetlen természetétől, gunyoros, gonoszkodó modorától, jeges megnyilvánulásaitól.

Trady éppen ezért gyűlölte a Másikat, mert az minden olyat megtestesített, amitől ő világ életében ódzkodott. Emiatt különösen felháborítónak találta, hogy egy ilyen ember ennyire boldog – mert azt neki is el kellett ismernie, hogy eddig még nem látott soha a Másiknál elégedettebbet. Ennek tükrében különösen zavarta, hogy a számára oly’ szimpatikus Egyik szenved a magánytól.

Trady már jó ideje törte azon a fejét, hogy hogyan is lehetne segíteni ezen a helyzeten, de valahogy nem jutott eszébe semmi okos, pedig az ötletek sosem hagyták cserben eddig, ha szerencsét kölcsönözni fordultak hozzá.

De várjunk csak… Lehet, hogy éppen ez a probléma? Hogy Egyik nem fordult hozzá segítségért? De hát az nem okozhatna ilyen „ötlethiányt”, hiszen már máskor is segített kéretlenül arra érdemeseknek. Kissé dühödt hévvel lapozott egyet az éppen olvasásra szánt napilapban. A lendülettől a címlap le is szakadt, így láthatóvá vált egy, a Másik legutóbbi botrányos szerelmi kalandjain háborgó, álszent bulvárhír.

Trady anélkül, hogy belenézett volna, épp el akart lapozni onnan is, hátha arrébb talál valami olvasására érdemeset, de az a lap is kiszakadt és a kezében maradt. A lány kissé értetlenül meredt a félbe szakadt cikkre, amin Másik fotója sokatmondóan villogtatta rá milliókat érő, tökéletes mosolyát.

– Talán ez lenne a megoldás? – motyogta csak úgy az üres bazárnak Trady – Az Egyik boldogtalan, a Másik igaz boldog, de körülötte sincs senki olyan, aki társaságra érdemes lenne. Tökéletes barátok lennének.

Miután meg találta a megoldást, már csak annyit kellett kitalálnia, hogy hogyan is valósítja meg az egymásra találást. De erre aztán tényleg nem jutott eszébe semmin okos. Olyannyira nem, hogy végül kénytelen volt amellett dönteni, hogy ennek a problémának megoldását kénytelen lesz az időre bízni.

Végül is olyannyira az időre hagyta a dolgot, hogy jópár hónap elröppent. Trady nem is vette észre, hogy mennyi idő telt el azóta, hogy annyira megoldást akart találni. Már majdnem karácsony volt, és a lány elfoglaltabban sürgölődött, mint életében valaha. Azon az éven a világnak több szüksége volt szerencsére, mint addig bármikor.

A lány keze alatt szinte égett a rengeteg tennivaló, ideje és módja sem volt Egyiken és Másikon ábrándozni. Talán feledésbe is merült volna minden terve és szándéka, ha Trady egy pillanatra nem les ki a bazár ablakán a téren, a karácsonyi vásárban kavargó-tobzódó ember tömegre.

Már csak pár nap volt szentestéig. Ilyenkor aztán feje tetejére áll a világ. Mindenki vásárol, mintha csak az elköltött pénzben lehetne mérni a szeretetet. De csak helyre billen egyszer ez a furcsa világ, gondolta épp a lány, mikor észrevette…

Egyik épp az ablaka előtt sétált el. És ugyanolyan magányosnak tűnt, mint eddig bármelyik fotón, amit Trady látott róla. Nem késlekedhetett tovább. Az idő gondoskodott arról, segíthessen a férfin, nem szalaszthatja el a lehetőséget. Felpattant tehát, és kirohant az utcára Egyik után.

– Uram, várjon egy kicsit! – Kiabált Egyik után.

– Mit óhajt, kisasszony? – Fordult vissza felé a férfi.

Trady egy pillanatra megtorpant. Azon az arcon nem látott semmi megdöbbenést. De nemcsak azt nem. A férfi arca nem tükrözött semmilyen érzelmet, vagy érdeklődést. Hiszen Egyik már a legkevésbé sem lepődött meg azon, ha egy vadidegen utána kiabált. De remekül uralta arcának minden rándulását, Trady csak annyit jutott kiolvasni a szeméből, hogy végtelenül fárasztja azon helyzet, hogy valaki már megint ismeri… mintha csak egy megunhatatlan attrakció lenne.

– Elnézést, uram –próbált rá mosolyogni a lány, de valahogy a legkevésbé sem ment akkor, hogy felfelé görbítse az ajkait -, csak gondoltam, jobb kedvre derítené egy sorsjegy.

– A világért sem szeretném megsérteni, kislány – Egyik meglehetősen ellenségesen reagált -, de nem hiszek, az ilyen ostobaságokban.

– Hát persze, hogy nem – vigyorodott el végre Trady -, ezért bátorkodtam lekaparni, hogy lássam, vajon nyerne-e.

– És?

– ÉS?! Ez egy nyertes szelvény – nyomta Egyik zsebébe a sorsjegyet a lány.

-Na, ugyan, mit nyertem vele?”

– Szerencsét, uram, csak szerencsét – indult vissza a bazárba Trady.

– Mennyivel tartozom érte? – Kiabált most a lány után Egyik. – Gondolom ezt sem osztják ingyen.

– Már meg ne sértsem – kacsintott hátra a bazáros lányka -, nem tudok mihez kezdeni a pénzével. Majd ha utolérte a szerencse tudni fogja, mivel viszonozhatja.

Ezzel Trady eltűnt a forgatagban. Egyik pedig ott maradt egymaga a tömegben egy lekapart sorsjeggyel a zsebében. A férfi nem tudta hova tenni ezt a jelenetet. Mikor az a furcsa színes leányzó megjelent, tényleg azt hitte, hogy valaki megint az ő jóindulatán akar meggazdagodni, vagy ha azt nem is, de őt kihasználva keresni egy kis plusz pénzt. És erre tessék, egy fillért sem kér tőle, csak a bolondját járatják vele…

Egyik, szája szélén egy aprócska kesernyés mosollyal múlt bele a zsebébe, hogy szemügyre vegye azt a lekapart sorsjegyet. „A Star to Follow” hirdették a kacskaringós arany betűk a fényes lapocska tetején. Egyik megfordította, hogy elolvashassa a szabályokat és a használati útmutatót.

„A star to follow

Karácsonyi szerencse-sorsjegy

Mikor a Három Királyok a kisded Megváltót keresték, egy csillagot követtek, ami mutatta nekik az utat. Ez a csillag most Önnek fog utat mutatni. Kaparja le a Királyok sziluettje fölötti ezüstszínű mezőt, hogy megláthassa, Önnek mutat-e utat ez a csillag.

Amennyiben a lekapart területen aprócska csillagokat lát, Ön sajnos nem nyert. Talán nincs is rászorulva erre a szerencsére. De ha a képen egy nagy többfarkú csillagot lát, Önt hatalmas szerencse fogja érni a közeljövőben, méghozzá annyiszor, ahány farka van a csillagnak. ”

Egyik egy kissé kételkedve fordította meg ismét a sorsjegyet. Nem is tudta min lepődött meg jobban, azon, hogy a sorsjegy valóban egy nyertes szelvény volt, vagy azon, hogy a képen lángoló csillagnak két farka volt.

Az igazat megvallva Egyik már annak is örült volna, ha csak egyszer éri szerencse, nem kell neki kétszer. Már csak azért sem, mert ha rákérdeztek volna, maga sem tudta volna megmondani, hogy milyen szerencsére is vágyik. Vagy, hogy mire vágyik egyáltalán azon kívül, amije van.

– Ostobaság – gyűrte össze a sorsjegyet a férfi, de arra mégsem vitte rá a lélek, hogy el is dobja. – Humbug az egész – süllyesztette el a papírját a zsebében.

Ebenezer Srooge sem zsörtölődhetett volna szívhez szólóbban, mikor hazafelé indult. Persze fogalma sem volt arról, hogy valaki minden lépését lesi egy félrehúzott függöny mögül.

Pár hét múlva Tradynak megint épp nem akadt semmi dolga, így tehát újságolvasgatással ütötte el az időt bazárja legmélyén. Karácsony környékén mindig annyi embernek szokott szerencsét juttatni, hogy az ünnepek után általában maga sem tudta, hogy melyik kuncsaftjának nézzen utána legelőször. Sőt, sok esetben, „ne tudja a bal kezed, hogy mit csinál a jobb” alapon utána sem szokott járni, mert teljesen biztos volt benne, hogy minden jól alakult.

De ez a mai nap valahogy mégiscsak más volt. Ahogy lapozgatta az újságokat – igazából kedve sem volt nagyon olvasni -, egyszer csak megakadt a szeme egy közös fotón az egyik cikk közepén Egyikről és Másikról. Rögtön olvasni kezdett. A cikk épp azt taglalta, hogy a város két legbefolyásosabb embere hogy kötött életre szóló barátságot.

Mikor a hasábok végére ért, Trady elégedetten elmosolyodott. Tökéletes. Bár abban teljesen biztos volt, hogy egy szó sem igaz abból, amit a cikk írt. Természetesen a barátság tényét leszámítva…