Magyar vonatkozások külföldi írók könyveiben

Ezt a bejegyzést az ihlette, hogy több könyves oldalon találkoztam olyan csoprtokkal, amik azzal az általános igazsággal foglalkoznak, hogy “magyarok márpedig mindenhol vannak”. És ezen elgondolkoztam. Hogy ez még az olvasmányaimra is igaz. Mert a magyarok nem egy általam nagyon kedvelt külföldi író regényében felbukkannak. És sok esetben nem csak említés szintjén.

Így tehát pár olyan könyvet válogattam ebbe a bejegyzésbe, amiben valamilyen formában kifejezetten erős a magyarok jelenléte, vagy az általuk gyakorolt hatás. Mivel viszont senkit sem szeretnék 7 kilóméteres bejegyzélsekkel elrettenteni, két író könyveiből mazsoláztam.

Kezdésképp C.B Lewistól az Out of Time sorozat első két kötetét választottam. Ezek pedig a Time waits és a Time lost. A harmadik kötet elég friss, 2019. március 18-án jelent meg, de mivel ezt még nem olvastam, erről nem tudok nyilatkozni. Folytatásképp pedig Voinovtól a Special Forces-re és a Gold Diggerre esett a választásom. Tudom, hogy ezen előbbiről két post is született már, de a magyar vonatkozást egyikben sem jártam igazán körül – az angolban úgy ahogy megemlítettem -, úgyhogy ennyit még megérdemel, szerintem. 😉

Akkor nézzük is ezeket.

Time waits és Time Lost

A könyvek kiindulópontja az, hogy van egy időkutatással foglalkozó intézet, a TRI (Time Research Institute), aminek a dolgozói megoldatlan történelmi rejtélyek feltárásával foglalkoznak. Képzett ügynököket küldenek vissza a kérdéses történelmi korokba, hogy ők derítsék ki, mi is történt pontosan. Az egyik ilyen küldetés rosszul alakul, és egy második világháborús magyar katona, Nagy János 1941-ből átkeveredik 2041-be (Magyarországról Angliába).

Az első kötet János beilleszkedését követi nyomon. Fel kell dolgoznia, hogy nem mehet vissza, hogy mindenki, akit valaha ismert, már nem él. Az is elképeszti, hogy 2041-ben nem bűn melegnek lenni. Persze vannak, akik továbbra sem fogadják el a hozzá hasonlókat, de végre senki sem akarja ezért megölni. És aki az újdonságok okozta sokkon átsegíti, az Dieter, a TRI nyelvésze és történésze.

Dieter a maga színes valójával teljesen ledöbbenti Jánost, aki először nem tudja hova tenni a kék hajú, kisminkelt, kirívó öltözködésű jelenséget. Először azt sem tudja jól kezelni, hogy rá van utalva, hiszen ő az egyetlen, aki a TRI-nál aki tud magyarul. Szerettem az interakcióikat. Amikor magyarul beszélnek, azt az író János helyes angol nyelvhasználatával érzékelteti, és hibással, mikor angolul kommunikál. Remekül átérezhető, hogy mennyire nem boldogul az elején, ahogy a fejlődése is a könyv vége felé. És nemcsak a nyelvek területén ütközik nehézségekbe, hanem Anglia másságával szembe kell néznie.

Nincs azon mit csodálkozni, hogy a Szerencs melletti kis faluból származó János (akinek már Szerencs metropolisz volt) szinte levegőt sem kap a brit nagyvárosokban. János honvágyának bemutatásából az is kiviláglik, hogy mennyire felkészült az író Magyarországból. Olyannyira, hogy a második kötetben bátorkodik megjegyzést tenni a magyar aktuál politikára is. 😅

És ha már az előbb említettem a nyelvi nehézségeket, vegyünk is sorra egy párat. Számomra az a hibás angol nyelvhasználat, amivel János élni kényszerül, tökéletesen kifejezi, hogy mennyire el van szigetelve Dietert leszámítva mindenkitől. Éppen ezért eleinte ő jelenti az egyetlen kapcsolatot közte és az új világ között. Később persze egyre többször kommunikál a maga döcögős módján a többiekkel is, mintegy újból összekötve magát a világ többi részével.

Egyébként az a hibás angol is érdekes, amit használ. A legjellegzetesebbek ezek közül a rossz/hiányos szórend, hibás szóhasználat. A legtöbb ezek közül nem olyan hiba, amit egy magyar anyanyelvi beszélő elkövetne, de igazság szerint nem is vártam el, hogy ilyen mélyen beleássa magát a magyar nyelv rejtelmeibe az író. 🧐

János hibás nyelvhasználatában a névelők elhagyása a leggyakoribb hiba, ami egyébként inkább az orosz anyanyelvűekre jellemző (amennyire tudom, nincsenek névelők az oroszban, ezért hajlamosak ők lenyelni ezeket). A magyar többféle névelőt is használ, éppen ezért jellegzetes hiba a magyaroknál, hogy mindenhova névelőket tesznek.

Amit viszont jól eltalált az író, az a személyes névmások elhagyása és a rosszul megválasztott igeidők használata volt. Aki már próbált igeidőt egyeztetni angolul, az tudja, hogy ez mennyire izzasztó tud lenni egy magyar számára, amikor a saját három igeidőnknek próbálja megfeleltetni a kismillió plusz egy angol igeidőt. Szóval mindezek tükrében teljesen érthető János küszködése, hogy úgy juttassa kifejezésre a gondolatait, hogy mások is megértsék.

Azt hiszem, ennek a könyvnek a magyar és nyelvi vonatkozásairól ennyit lehet röviden elmodani. Menjünk is tovább.

Special Forces trilógia és Gold Digger Aleksandr Voinovtól

(A Gold Digger angol borítóját annyira nem szeretem, ezért bátorkodtam az olasz borítót ide tenni, már csak azért is, mert jobban passzol a Soldiershez.)

Ahogy korábban említettem a Special Forces – Soldiersből készült egy magyar és angol kritika is.

A trilógia első kötetében, a Soldiersben inkább csak utalások vannak Magyarországra. Vadim első szerelme, Sándor, vagy az, hogy a családját Magyarországra menekíti, mikor dezertálni készül a szoviet seregből. Ez a magyar vonatkozás a Mercenaries és Veterans kötetekben erősödik fel jobban. Ebben a két kötetben több kifejezetten fontos jelenet Magyarországon játszódik. A Budai várban, a Halászbástyán, az Astorián, és még sorolhatnám. A helyszínek több esetben anélkül is felismerhetők azok számára, akik ismerik Budapestet, hogy nevükön lennének nevezve. Ez mindenképp plusz pont a trilógiának.

Ami nekem személy szerint kifejezetten tetszett, az a jellegzetes, körgangos polgárházak és lakások bemutatása. Amikor Dan meglátogatja Vadim volt feleségét, hogy szívességet kérjen tőle, a lakás – és főleg a konyha – tökéletesen van leírva. Valóban minden szocreál lakás úgy nézett ki, ahogy Voinov bemutatja Katja lakását; a csúnya, rikító színű műanyag burkolatok, a ronda linoleum, hibátlan az egész megjelenítés. Szinte otthon éreztem magam ott – olyan volt, mint a szüleim régi konyhája. 💖

Egy kivetni valót találtam csak (ez is inkább csak érdekesség). A kilencvenes évek elején szerintem kevés helyen volt még elektromos kávéfőző, hiszen a háztartások jórésze az elnyűhetetlen kotyogót használta. Te jó ég, nekem is van még egy háború előtti!

Aztán Vadim és Nikolai története tovább folytatódik a Gold Diggerben, mikor is próbálják helyrehozni az apa-fia kapcsolatukat. Ez a könyv főleg Új-Zélandon játszódik, mégis mikor Vadim és Nikolai átbeszélik a dolgaikat, szinte csak a magyar vonatkozásokról beszélgetnek. Érdekes látni Nikolai szemén keresztül, hogy ő hogyan illeszkedett be, még úgy is, hogy sokszor kívülállónak érzi magát a magyarok között És szó esik a családja nehezségeiről is. Az egyetlen, aki gond nélkül belesimult az új életbe, az az anyja, Katja, de hát róla tudjuk, ő a jég hátán is megélne.

Ahogy a fentiekből is látszik, ezekben a könyvekben inkább a társadalmi kérdések feszegetésén van a hangsúly. Éppen ezért nyelvi oldaról sajnos nincs nagyon mit mondani, mert Vadim nem tud magyarul, Nikolai is angolul vagy oroszul beszél vele. Nikolai anyanyelvi szinten beszél magyarul, a Gold Diggerben pár helyen említi Voinov, hogy a legjobb barátjával Tamással magyarul beszélnek.

Akit nyelvzseniként emlegetnek egyébként a trilógiában, az Dan. De még ő is megjegyzi talán a Mercenariesben, hogy annyira soha nem volt elvetemült, hogy magyarul megtanuljon.

Érdekesség, hogy Voinov sok könyvében van valami magyar utalás. Általában apróságok, sokszor tényleg csak említés szintjén, de én kifejezetten szeretek ezekre vadászni. Persze ezeken a könyveken kívül még sok helyen említik valamilyen módon Magyaroszágot. És mivel szerintem mind hiúk vagyunk, mindünknek jól esik, ha külföldi írók emlegetnek minket. Különösen, ha még pozitív is az az említés.